2018. október 1., hétfő

A jó progresszió

"Aki azt akarja, hogy az egyház megmaradjon olyannak, amilyen, az nem akarja, hogy megmaradjon" - igen hatásos mondat a német evangélikus Klaus Douglass tollából. Belátom, évekkel vagyok lemaradva, de csak most került a kezembe a szerző új reformációról szóló könyve, ami kapcsán felötlött bennem a gondolat, mennyire félünk a progressziótól. Pedig nem kellene...

Főként konzervatív hívő körökben a progresszív jelző egyszerre képes émelygést és utálatot kiváltani. Már majdnem olyan, mint egy káromkodás. A progresszív kifejezés gyakorlatilag a parttalan liberalizmus váltófogalma lett, és ha valaki a teológiában ilyen irányzathoz tartozik (ehhez sokaknak már az is elég, ha nem megfelelően konzervatív), az gyakorlatilag a "majdnem hitetlen" szégyenbélyegét viseli magán. Felvállaltan progresszív teológusnak lenni, progresszív teológiát művelni a tiszta evangéliumi hit beszennyezését jelenti és csaknem egy az istenkáromlással. 

Nos, az tagadhatatlan, hogy mindebben sok igazság van! Az elvadult progresszivitás pontosan ugyanolyan mérhetetlen károkat okoz, mint a radikális fundamentalizmus - csak a dolgok másik oldalán. Ám mégis tartok attól, ha ennyire félünk a progresszív szót használni és tartunk a haladás puszta gondolatától is, azzal feladunk valamit abból, ami a kereszténységet gyökerénél fogva jellemezte: a rugalmasságból, a helyzetekhez való alkalmazkodóképességből, a jövőre vonatkozó vízióból, amelyek pedig rendkívül fontos tulajdonságok a túlélés és továbblépés szempontjából.

Mindebben csak megerősített Douglass (ld. fotó) előbb említett kötete, amit nagy és pozitív meglepetésemre egyébként a református Kálvin Kiadó jelentetett meg. Douglass meglepő nyíltsággal és kendőzetlenséggel szinte "odavágja" mi a probléma a végzetesen betokosodott egyházi struktúráinkkal, melyek pont a fejlődésre - most direkt ezt fogom írni: progresszióra - teljesen képtelenek. Márpedig Luther Márton reformációjának szándéka annak idején az volt, hogy a kereszténység üzenetét egyrészt bibliai alapokra helyezze, külső formáját pedig az adott kor színvonalára emelje. Most mindkettőben mintha el lennénk maradva! 

Adódik akkor a kérdés: a progressziónak a hitünk tartalmára vagy formájára kell vonatkoznia?

Azt hiszem a legtöbben egyértelműen azt válaszolnának erre, hogy kizárólag a forma jöhet szóba: épp az a baj a progresszív teológiával, hogy a tartalomhoz is hozzányúl és addig hígítja, relativizálja azt, hogy szinte már hitetlenséggé válik. A keresztény hit tartalmát sokkal inkább őrizni és hagyományozni szükséges, a progresszivitásra ott van szükség, amikor ezt a megőrzött hitet kommunikáljuk. Itt azonban eszembe jut Jézus példázata az új borról és új tömlőről. Krisztus valami olyasmit mondott, hogy az új bort nem lehet régi tömlőbe tölteni - mert mind a tömlő, mind a bor elveszik ennek következtében. Most nem akarom ezt a szakaszt aprólékosan kielemezni, hiszen a mondanivaló elég világos: az új keretek és az új tartalom kéz a kézben járnak, vagyis nem lehet úgy megújítani az egyházat, hogy annak formai elemei frissülnek, de a tartalom egy az egyben marad a régi. Ha az egyiket változtatjuk, szükségképpen változtatni kell a másikat is. Douglass ezt nálam jobban összefoglalta:

"Az olyan egyház, amely nem áll a kor színvonalán, eltávolodik a Szentírástól is. A Szentíráshoz való közelség ugyanis nem konzerválható. Azért mindig újra meg kell küzdeni, és mindig újra kell definiálni."
Mindez persze nem azt jelenti, hogy más evangéliumot hirdet az egyház - ez az, amit a progresszív teológia képes elhibázni, amikor csaknem felismerhetetlenné teszi az evangéliumot -, de akkor mit jelenthet? Tegyük fel, hogy az új tömlő az egyház új működési kereteit jelenti (például modern kommunikációs formákat, modern istentiszteletet, korszerű egyházkormányzási, lelkigondozási és más alapelveket). Mit jelenthet ebben az esetben az új bor, vagyis az "új tartalom", ami ebbe a tömlőbe kerül? Nyilván a Biblia üzeneteit nem változtathatjuk meg - az új bor nem lehet az, hogy "kitalálunk" valami olyat, ami eddig másnak még nem jutott eszébe. Az összes eretnekség nagy része pont abból származott, hogy az egyházban bizonyos emberek "újat" akartak mondani...

Csak egyetlen példa: szerintem a jó progresszió többek között azt jelenti, hogy a saját korunk kérdéseit beépítjük az üzenetbe, amely az evangéliumról szól. Itt nem csak arról van szó, hogyan szólítjuk meg a saját kortársainkat, hanem arról is, hogy érzékenyek és reflexívek vagyunk az őket érintő problémákra - például az igehirdetésekben. Pofonegyszerűnek és magától értetődőnek tűnik, igaz? Mégis, egy kezemen meg tudom számolni hány olyan gyülekezetben voltam, ahol tényleg úgy és olyan témákról hallottam, melyek nem az ott lévő hívőknek, hanem a kívülállóknak szóltak - nemcsak retorikailag érthetően, hanem tartalmukban is.

Míg a korszellemmel nem, a korral igenis haladni kell. Szerintetek hol lehet még egészségesen progresszív, amit teszünk vagy tennünk kellene? Milyen az az új bor, amihez új tömlőre van szükség?

29 megjegyzés :

  1. Ez az én bajom is. A kereszténység nem képes haladni a korral. Sosem volt képes rá. Ezért inkább igyekszik az embereket a múltban tartani, és a megoldatlan problémáikért őket vádolja. A kereszténység sosem volt képes a megújulásra időben. Ezért szép lassan elszárad. Mesterségesen próbálják életben tartani az orbán féle kereszténydemokráciával, de ez azt hiszem inkább felgyorsítja a haldoklását.
    A relativizálás pedig a jövő.
    Hiába próbálják a keresztények elhitetni önmagukkal, és másokkal, hogy a hitük biztos alapokon áll, a valóság az, hogy nincs semmi, ami a legcsekélyebb mértékben is igazolná, hogy a kereszténységnek több köze van Istenhez, mint bármelyik másik vallásnak. És épp Isten az, aki valamiért nem hajlandó biztos pontot nyújtani az emberiségnek. Ezért a keresztény rá van kényszerítve, hogy hazudjon magának ilyen biztos pontokat. És bár így nem relativizál, a hite eltávolodik a valóságtól és kitalációban hisz.
    A relativizálás az egyetlen megoldás arra, hogy ne higgyünk hülyeségekben

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Erről itt írtam: https://sefatias.blog.hu/2015/11/07/van_ra_bizonyitekod

      Törlés
    2. Túl sarkosnak vélem az álláspontodat, ráadásul volt olyan, amikor a kereszténység "haladt a korral", sőt: a történelem egy jó részében ő határozta meg mi legyen "a kor". (Hogy ez jó volt vagy sem, az más lapra tartozik...) Egyébként Luthert az akkoriak pont azért is dicsérték, hogy korszerű volt: úgy tudott szólni az emberekhez, ahogy azoknak akkoriban arra szükségük volt. A Bibliát is lefordította és a kezükbe adta - ráadásul olyan nyelvezettel, ahogy akkor kellett.

      De maradhatunk Jézusnál is, aki tényleg úgy tudta megszólítani a saját kora embereit, hogy azt relevánsnak, sőt progresszívnak találták - miközben Jézus nem volt relativista.

      De abban kétségtelenül igazad van, hogy a mai egyházra ezek nem jellemzők. Legalábbis globálisan semmiképpen. Vannak azért jó kezdeményezések, de nem ezek viszik a prímet, sőt sokszor inkább az egyház rosszallását váltják ki.

      Törlés
    3. túl sarkosnak véled az álláspontomat? Volt nekem valaha másmilyen álláspontom? :D
      Lutherről az a véleményem, hogy elkésett. Amit létrehozott, azt kb 500 évvel korábban kellett volna. És luther az Luther. Nem a kereszténység. Mint ahogy Jézus sem az. Mint ahogy Erasmus sem a kereszténység.És Luther után is még évszázadoknak kellett eltelni, mire valahogy konszolidálódott a helyzet. Ezért az utolsó bekezdéseddel értek egyet. Itt vagy például te. El sem tudom képzelni mit keresel a gyülekezetedben. Az nem te vagy

      Törlés
    4. "És luther az Luther. Nem a kereszténység. Mint ahogy Jézus sem az."

      Nem állítottam, hogy Luther vagy Jézus maga a kereszténység (habár Jézus esetében haboznék :-))

      Ők csak példák arra, hogy igenis lehet korszerűnek lenni - amit te elvitattál az előbb. Persze mondhattam volna mást is. Az ébredések is többnyire abból a tényből indultak el (még ha ezek lokálisak, például egy-egy nemzetet érintők voltak), hogy a kortárs emberekhez olyan módon jutott el az evangélium, ahogyan meghallani és megérteni voltak képesek. Ráadásul anélkül, hogy relativizálásról lett volna szó. Ezek a példák nekem azt bizonyítják, hogy az egyház képes lenne korszerűbb lenni.

      "El sem tudom képzelni mit keresel a gyülekezetedben. Az nem te vagy."

      ??
      Biztosíthatlak róla, hogy tényleg én vagyok a saját gyülekezetemben. :-D

      Törlés
    5. "Jézus esetében haboznék"

      Kétlem, hogy Jézusnak bármi köze lenne ahhoz, amit az elmúlt 1500 évben kereszténységnek hívtak. Ezek emberi erőfeszítésnek köszönhető emberi csoportok, akik valamilyen sajátos módon próbálják azt csinálni, amit szeretnének, és ennek adnak vallásos szinezetet Jézus nevével.

      Luther hiába tűnt korszerűnek, ha egyszer elkésett 500 évet. A kereszténység esetében szerintem hiba az újat akkor üdvözölni, ha végre megvalósul, miután már hosszú ideje szükség lenne rá. Elvégre csak valami szent szellem is közre kéne játsszon a fejlődésben, de én úgy látom, hogy ez a szent szellem sosem akkor lép, amikor szükség van rá, hanem sokkal később. Nagyon sokkal

      Törlés
  2. Fel kell egy-két alapkérdést: ha kiderül, hogy a társadalmi különbségeknek biológiai-közgazdasági alapjuk van, azaz tudományosan tudhatóan nem szűnnek meg, akkor hihetünk-e a különbségek teljes megszüntetésére irányuló anyagias „progresszióban”?

    A hangsebesség ellen pl. nem küzdünk, ellene küzdeni nem progresszió, nem keresztényi erény. Hanem... hagyjuk.

    A társadalmi különbségek közgazdasági oka pl. a kreativitás Pareto-eloszlása, azaz hogy 10e ember közül 100 hozza létre az alkotások 50%-át, és e 100 kreatívból 10-nél gyűlik össze az ebből származó bevétel 50%-a. ( https://www.theguardian.com/commentisfree/2011/nov/11/occupy-movement-wealth-power-law-distribution )

    Ez nem feltétlenül a történet vége, hiszen lehet olyan legitim érvelésünk, ami szerint küzdünk a természet ellen: részben erről szól a civilizáció, a technikai komfort, meg az orvostudomány. Ám a kereszténység is erről kellene, hogy szóljon? Miért?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Helyesen: „Fel kell tenni egy-két alapkérdést:”

      Törlés
  3. Javaslom a Szentek élete című örökbecsűt az eltelt 1500 évre.

    VálaszTörlés
  4. A társadalmi fejlődésre az Anyaszentegyháznak vannak eszközei, úgymint a Tanìtóhivatal, a zsinat, a pápai levelek (enciklikák), konferenciák, stb. Fel kell-e találni a spanyolviaszt?
    Persze, az nem jó, hogy a templomból mecset lesz, mint ahogy az evangélikusokkal megesett Hamburg-Hornban a minap.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Azért van pár katolikus templom, amiből autószerelő műhely és lakás lett, úgyhogy erre ne legyél büszke. Sok vallással előfordul, hogy nincs rá igény

      Törlés
    2. Olyan vallás, amire nem egy másik vallásra térés miatt csökken látszólag az igény, csak egy van, a kereszténység.

      Az összes többi vallás (ideértve az „ateizmust”, a szekularizmust és a PC-t is) intoleráns hegemóniára gyúr mindaddig, amíg egy másik vallás ki nem üti.

      Figyeljétek meg, hogy valódi sokszínűség csak a kereszténységen belül van, egyetlen más modell sem tűri a másságnak azt a „perverz” változatát, ami eltér az ideológiai egyformaságtól.

      Következtetés: a kereszténység valójában nem visszaszorul, hanem végtelen tapintattal visszahúzza magát, tolerálja a sokszínűséget, mindaddig, amíg egy másik vallás nem akarja elorozni tőle a vezetést. Akkor aztán letétetik a garas és tisztázódik, igazából ki osztja a lapot. Ez a tisztázódás zajlik most a keresztény világban.

      Törlés
    3. "valójában nem visszaszorul, hanem végtelen tapintattal visszahúzza magát" - a legnagyobbá tenné, ha ez -itt és most- minden aspektusát tekintve igaz lenne ...
      (...nem pofára estem, hanem végtelen alázattal arccal földre borultattam maga-magamat... ?!)

      Törlés
  5. Főleg Sefatiásnak szól, amit mondani akarok. Szerintem nincs olyan érző-gondolkodó keresztény, aki ne tépelődne azon, hogy mit jelent valójában - hitvallási (elméleti) és gyakorlati értelemben is hűnek lenni Jézushoz. Más szóval, mit kell hinnem, és mit kell tennem, hogy elmondhassam, van valami közöm hozzá. Én is találkoztam már alkoholizmusba süppedt pappal, és akkor zsigerből én is azt gondoltam, Jézusnak ehhez semmi köze. De láttam ugyanezt az embert kijönni a szenvedélyéből, és arra meg azt mondom, hogy nagyon is van köze hozzá.

    Protestánsként én is abban a szemléletben nevelkedtem, ami nagyjából a Te véleményed az egész kereszténységről, csak a mi esetünkben mindez leszűkítve a katolikus egyházra. Számomra a könnyebb út lett volna benne maradni ebben a klisében, és olyan életgyakorlatra törekedni, olyan "igazságokat" hangoztatni, aminek legfőbb ismérve az, hogy nemkatolikus. Azonban időközben találkoztam olyan derék, számomra hiteles katolikus emberekkel, akik egyszerűen a létükkel cáfolták azt, amit én tanultam a római egyházról, mint amihez "Jézusnak semmi köze".

    A megújulás a mi fogalmaink szerint a felépítmény újragondolását jelenti, a bibliai hasonlattal összhangban. Az alap - Krisztus - nem változhat, mert akkor már tényleg nem beszélhetünk kereszténységről. A gyakorlatban azonban úgy tűnik, - az alap és a felépítmény határa - nem olyan egyértelmű, mint a fizikai valóságban. Az egyházi közösségek óvatossága abból a félelemből adódik, hogy azt, ami valódi érték, azt nem szabad lebontani csak azért, mert változik az építészeti stílus.

    Szegény Luthernek pedig azt a nyakába varrni, hogy miért nem 500 évvel hamarabb lépett... Na, nem akarom elviccelni, de bízom benne, hogy a személyes szinten tényleg csak a képességeink, legjobb meggyőződésünk, és a ránkruházott (és elfogadott) hatalom keretein belül vagyunk felelősek.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nem igazán tudom, hogy egy alkoholista pap, és annak gyógyulása mennyiben kötődik Jézushoz, de semmilyen kapcsolatot nem látok. És igazán kiváncsi lennék a számodra hiteles katolikus vagy más vallású emberek kapcsolatára jézushoz. Attól, hogy valaki bizonyos szempontból jó ember, még semmi bizonyíték nincs arra, hogy ehhez Jézusnak bármi köze lenne. Esetleg akkor lehetne ezt mondani, ha CSAK azok az emberek lennének jók, akik Jézushoz köthetőek. De valljuk be mindenhol találni jó embereket.
      És én nem luther nyakába varrom, hogy 500 évvel később született, hanem csupán arra próbálok rávilágítani, hogy már Luther is elkésett 500 évet. Tehát semmilyen módon nem beszélhetünk haladó egyházról, mert a haladása is mindig késés. Ráadásul jókora

      Törlés
    2. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

      Törlés
    3. Aki a saját életében felismeri a lehetőséget, és bátran él is vele az nincs elkésve. Ebben az értelemben nem késtek el
      - az ún. előreformátorok, pl. Vald Péter "Lyonban élt mint gazdag kereskedő, akinek a pénz volt a legfontosabb. Egy ének, mely egy szentről szólt, azonban nagy hatással volt rá. Ezt követően felkeresett egy teológust, akitől megtudta, hogy az Istenhez vezető legbiztosabb út az, ha mindenét a szegényeknek adja. Vald hazatérése után vagyona nagyobb részét szegényeknek osztogatta szét, a kisebbik felét pedig családjának adta." Wikipedia
      - a reformátorok
      - a "belső reformátorok, pl: Keresztes Szent János (1542.– 1591.) "spanyol katolikus misztikus teológus, kármelita szerzetes, az egyik legjelentősebb kora újkori szent (1726-tól), a barokk misztika meghatározó alakja. Elmélkedő-teológiai-önéletrajzi jellegű (lelkiségi) írásait sokszor idézik modern katolikus gondolkodók is, főleg mióta XI. Pius pápa 1926-ban egyháztanítónak jelentette ki. Mindemellett híres szerzetes költő, a katolikus egyház belső reformátora. Avilai Szent Terézzel együtt a kármelita rend megújításán tevékenykedett." szintén Wikipedia

      Hogy nekik semmi közük nem volt Jézushoz, az számomra legalább olyan hajmeresztő állítás, mint az, hogy a középkori egyház úgy mindenestől a keskeny úton járt Jézus nyomában. És ennek csak nagyon áttétételesen van köze ahhoz, hogy valamilyen abszolút kritérium szerint jó emberek voltak-e, vagy kevésbé.

      Törlés
    4. Látom még mindig nem érted. Luther, Erasmus, Kálvin, Husz, Vald nem a kereszténység. Ezek csupán egyének, akik szembementek koruk kereszténységével. A kereszténység volt az az intézmény, amely ellen ezek az emberek felléptek. És pont azért kellett fellépniük, mert az egyház, amely állítása szerint Krisztust képviselte a földön, nem volt hajlandó változtatni a rossz szokásain.
      És, hogy hajmeresztő-e az állításom? Szólj már légyszi Jézusnak, hogy szóljon nekem arról, hogy azok az emberek az ő körébe tartoztak. Addig, amig Jézus nem felel, addig kénytelen vagyok úgy tekinteni minden önmagát Jézushoz kötő embert, mint aki csupán állítja ezt magáról.

      Törlés
    5. Sefa:
      „Addig, amig Jézus nem felel, addig kénytelen vagyok úgy tekinteni minden önmagát Jézushoz kötő embert, mint aki csupán állítja ezt magáról.”

      A buddhista várja meg, míg a Buddha felel neki, különben szerinted semmi köze a buddhizmushoz? A buddhistákat nem szokás azzal bírálni, hogy nincsenek is megvilágosodva, tehát közük nincs a Buddhához, képmutató, antinirvánába való banda! A buddhizmus egy életviteli módszertan, nem egy elvárt állapot. A buddhizmust senki nem ítéli meg annak alapján, hogy „na, számoljuk meg, hány buddha van a világon, sőt a világtörténelemben?” A mezei buddhistát nem a Buddhához hasonlítják, nem ezzel a mércével mérik, ugye?

      A kereszténység is egy módszertan, és nem elvárt vagy számon kérhető állapot. Értelmesen annyit lehet vélni, hogy Gipsz Jakab/Johanna egy kicsivel jobb ember a jézusi ideál felé törekedve, mint e törekvés nélkül. Nem sokkal jobb ember, hanem egy kicsivel. És nem máshoz képest kicsivel jobb ember, hanem önmagához képest. Már ilyen kevéske vélelemért is érdemes törekedni.

      Törlés
    6. Érteni értelek, Sefa, csak nem értek egyet veled. Szerintem az egyén és az intézmény határvonalát néha éppoly nehéz meghúzni, mint az alap és a felépítmény között lévőt. Luther, és sokan mások nem tekintették magukat outsidereknek. Az én felfogásom szerint végső soron csak a Gazdának van joga eldönteni, hogy mi van belül és mi kívül, ha komolyan vesszük a búza és a konkoly példázatát. Lehet, hogy tiltakozol ellenene, de én a kettőnk vitáját is belsőnek tekintem mindaddig, amíg nem szembesülök valami nagyon egyértelmű cáfolattal.

      Törlés
    7. Valóban nehéz azt a határvonalat meghúzni. De ezért inkább maszatolásnak érzem, ha valaki úgy gondolja, hogy nem lehet találni határvonalat. Luther aki önmagát kereszténynek vallotta, illetve még sok más hozzá hasonló ember, az élete kockáztatásával, illetve gyakran annak elvesztését is vállalva léptek fel az épp aktuális kereszténység ellen, mert az adott kor kereszténysége nem volt hajlandó a progresszívokkal tartani, és inkább likvidálta őket. Mondhatjuk, hogy Luther és a többi reformer nem tartotta magát outsidernek. De ezt csak mondhatjuk. Nem véletlen, hogy új egyházat alapítottak, a régit meg sátán szolgájának tartották, és közösséget se vállaltak vele. És ez így van mind a mai napig. Tehát Én akkor hiszem, el, hogy ezek az emberek Jézushoz tartoztak, ha erről Jézus győz meg. Addig azt hiszem, hogy ezek az emberek egyének voltak, akik saját kútfőből egy arra épp alkalmas korban létrehoztak valamit, aztán követőket gyűjtöttek hozzá

      Törlés
    8. Te Laci! Nem igazán értem, hogy ez most hogy jön ide. Felhozol egy enyémmel párhuzamos példát azért hogy azzal igazold, hogy úgy van ahogy mondom, csak nem értesz vele egyet?

      Törlés
    9. Szerintem a kereszténységtől és a keresztény egyéntől nincs elvárva, hogy jézusi állapotban legyen, mert különben... Ez egy módszertan, amelyben az úton járás-ballagás-sántikálás, és nem a célba érés az értékelés alapja.

      Ha te is így gondolod, akkor tényleg egyetértünk – és ebből következően te is meglehetősen pozitívan, optimistán látod a keresztény(ség) szerepét a világban.

      Törlés
    10. Én nem tudom mi az a jézusi állapot. Erről itt még nem volt szó. Én csupán annyit mondtam, hogy kétségbe vonom, hogy bizonyos emberek egyáltalán köthetők Jézushoz

      Törlés
    11. És bizonyos emberek köthetők a Buddhához olyan alapon, hogy a buddhista módszertannal próbálkozónak mondják magukat? Nem buddhai állapotúnak, hanem a felé sántikálónak. Ennyi a párhuzam.

      Nem szokás az így-úgy buddhistáktól elvitatni a buddhistaságukat olyan alapon, hogy még nem Buddhák, és pecsétes igazolványuk sincs a Buddha aláírásával. Esetükben fel sem merül ilyen követelmény.

      Nem az lenne az ésszerű, hogy a keresztényektől is elfogadjuk, hogy sántikálva próbálkoznak a jézusi módszertannal, és már ez is jelentős többletértéket hoz a világba?

      Törlés
    12. elfogadnám én, de én nem hogy sántikálást, inkább visszafelé haladást látok. Jó esetben stagnálást. Miközben azt hajtogatják, hogy a Szentlélek vezeti őket

      Törlés

Megmondhatod te is... de kérlek, NE tedd névtelenül!
(A szerző a beírt kommentek közül bármelyiket előzetes figyelmeztetés és minden magyarázat nélkül törölheti. Kommentedben ne használj túl sok hivatkozást, mert a rendszer automatikusan moderál!)