2011. december 15., csütörtök

Bolygótisztítók

Nem csinálok titkot belőle, hogy teológusként érdekelnek más vallások is, ám a szcientológia mindeddig teljes homály volt számomra. Tudomásom szerint ezzel nem vagyok egyedül: a valláskutatók sem írtak túl sok tanulmányt az L. Ron Hubbard sci-fi író által létrehozott filozófiai áramlatról, lévén maga az egyház igen zárt, még saját tagjai előtt is. Most azonban egy könyv kapcsán lehetőségem volt kicsit a kulisszák mögé nézni: olyasfajta izgatottsággal olvastam el Bonyai Péter írását, mint amikor egy biológus új fajt fedez fel, ráfekteti a vizsgálóasztalra, kézbe veszi a szikét és nekiáll a munkának.

Mindenekelőtt megtudtam, hogy én egy wog vagyok. Ezzel a negatív jelzővel illetik a szcientológiában azokat, akik nem tagjai az egyháznak (mint a kereszténységben a "világiak"), mely természetesen az egyedüli igaz felismerésre jutott. A wogok nem tudnak arról, amiről a szcientológia tagjai igen: nevezetesen, hogy az ember szellemi valóság, mely három alkotórészből áll. Ez pedig a test, az elme és a thetán. Utóbbi tulajdonképpen maga az igazi személyiségünk, mely csupán magára vette és használja a fizikai valónkat. A szcientológia szerint ebben a világban rengeteg elnyomással, bűnnel, problémával kell szembesülnünk, a célunk pedig az, hogy ezektől megszabadulva elérhessük a clear, azaz megtisztult szintet, majd eljussunk a teljes szabadság állapotába. Ezt a folyamatot a szcientológia egy hídon való átkeléshez hasonlítja, melynek egyik pillérétől indulunk és szépen lassan átballagunk a másik oldalra. A hídon elindulva először jön mindenféle méregtelenítési folyamat (melyekben auditorok segítenek az egyszerű szcientológus hívőnek), majd ha eljutottunk a clear állapotba, kezdődhet a nehezebb szakasz: az úgynevezett OT-szintek elérése, melyek már állítólagos természetfeletti képességek megszerzését jelentik. Ezekből összesen tizenöt van: OT I, OT II... OT XV - utóbbi tulajdonképpen egyfajta isteni képességet jelent, amikor az egyszeri ember puszta szavával teremt vagy rombol - ahogy a Bibliában Isten teszi. A szcientológia titokzatosságához nagyban hozzájárul, hogy maguk a hívek sem tudják pontosan, hogy a clear állapot utáni OT-szinteken mi is található - annyi kiszivárgott, hogy itt kerül szóba Xenu, akit a galaktika urának tekintenek a vallásban.

Nos, így lehetne röviden összefoglalni a szcientológia szakrális oldalának lényegét, a többi már az esetleges szakirodalomban olvasható mindazok számára, akik hajlandóak időt áldozni ennek a nem túl régi vallásnak a tanulmányozására. Azért is érdemes így tenni, mert a Szcientológus voltam nem mélyed el túlságosan a részletekben. Bevallom őszintén, ez az oka annak, hogy Bonyai Péter könyve elsőre csalódást okozott: arra számítottam, hogy a személyes élettörténet keretében a szcientológia, mint vallás egyfajta szerkezeti áttekintését kapom kézhez, ám nem ez történt. Ahogy a könyvben haladtam előre, inkább úgy éreztem magam, mintha egy multicég taposómalmának mechanizmusát tanulmányoznám. Értekezletek, pénzügyi beszámolók, szervezetei kérdések, fizetési határidők, PR-rendezvények és persze az ezeket mozgató temérdek pénz került terítékre a kötet lapjain. Kiderült, hogy a Sea Org elnevezésű "szerzetesrend" tulajdonképpen a szcientológia legelkötelezettebb tagjaiból álló gépezet, melynek feladata az értékesítés és a pénz hatékony kezelése. Néha már nem tudtam követni sem azt a bonyolult hierarchiát, melynek alapján az egész szervezet felépül. Ami világos volt, hogy itt rengeteg pénzről van szó, melyet akár válogatott manipulatív technikákkal is be kell hajtani a rendszerben lévőktől - mindezt persze azért az ideológiailag jól megfogalmazott célért, hogy ne csak a szcientológia tagjai, hanem az egész bolygó végül clear legyen.

Aztán rájöttem, a hiba az én elvárásaimban keresendő: Bonyai Péter könyve nem hallgat el semmit és nem beszél félre a vallással kapcsolatban: maga az üzlet a vallás. A könyvet olvasva úgy tűnt, az egész thetán-clear-wog beállítás és az OT-szintek is pusztán azért kellenek, hogy kellő ideológiai muníciót adjanak a gépezet olajozott működéséhez. Normális üzemmenetben persze egy átlagos embernek nehéz lenne eladni a szcientológia irracionális állításait Xenu-ról, thetánról és a Föld bolygó tisztává tételéről: ezért az egész folyamat egy személyiségteszttel, egy kérdőívvel kezdődik. Ha valaki egy ilyen papírt kitölt, azt az eredményt kapja majd, hogy súlyos gondok vannak a személyiségével. Persze nem meglepő módon, a megoldás is azonnal kínálkozik: az elmét méregteleníteni kell, melyet egy bizonyos összeg befizetése után egy tanfolyam keretében meg is tehet az ember... Így kerül be a szcientológiába mindaz, aki valójában csak önmaga életének feljavításával szeretne próbálkozni. A rendszerből kiszállni pedig - legalábbis a hírek szerint - kockázatos: ebből a szempontból nem is értettem, hogyan adhatta Bonyai Péter saját nevét a kötethez. Talán a nyilvánosság leleplező erejében bízik? Mindenesetre társadalmi szinten is érdemes elgondolkodni azon, mihez kellene kezdeni egy olyan egyházzal és vallási mozgalommal, ami önmagába bezárva működtet egy mikrovilágot és fenyegető módon viszonyul azokhoz, akik saját tagjai közül a kilépés mellett döntenek.

(Bonyai Péter: Szcientológus voltam, Heti Válasz kiadó,  212 oldal)

3 megjegyzés :

  1. Durva! Jó, hogy ilyen könyvek születnek, mert így az emberek megtudják hogy mi az igazi egyház! :o)

    VálaszTörlés
  2. Igen, ez nekem is eszembe jutott :-), sajnos vannak olyan részek a szcientológiában, melyek tudnak emlékeztetni a kereszténységre is - ha nem is az egészre, de azért több helyen megjelenik a profitorientáltság vagy a diktatórikus stílus.

    De azért ezzel együtt is a szcientológia nagyon messze esett attól, amit kereszténységként tapasztalunk magunk körül. Elég sajátos vonás, hogy maguk a hívők sem tudhatják, hogy a saját vallásuk mit tanít (csak egy bizonyos szint után. Ezt végtelenül abszurdnak tartom.

    Amúgy a szerzőnek saját blogja is van itt:
    http://objektivszcn.blog.hu/

    VálaszTörlés
  3. Ez egyszerűen elképesztő! Szegény Bonyai Péter, majd tíz év alatt közel 10.000.000 Ft-ot tudott áldozni egy számára elítélendő egyházra. De sok pénze van szegénynek, kérdem én az adóhivatal is tud arról mennyit keresett a kedves úr? Kicsit megvakarnám a füle mögött, talán a saját hazugságait is letudná írni. Kíváncsi vagyok miért nem ingyen osztogatja az általa írt könyvet Bonyai úr? Ja mert ezzel is pénzt lehet keresni, mert most divat ezt az egyházat meghurcolni. Eddig az Opus Dei volt a siker most meg ez. Szánalmas ez a fröcskölés amit a volt egyháza felé oszt. Mindenkinek szíve joga, hogy abban higgyen amiben akar. Nem hiszem, hogy joga lenne bárkinek szapulni mások hitét. De ha már itt tartunk a világ legnagyobb üzleti vállalkozása, közel 1000 éve a magasztos Katolikus egyház. Arról miért nem írnak ilyen bőszen a kedves kiugrott pedofil papok? Ja mert azt nem szabad, igaz? Erről ennyit!

    VálaszTörlés

Megmondhatod te is... de kérlek, NE tedd névtelenül!
(A szerző a beírt kommentek közül bármelyiket előzetes figyelmeztetés és minden magyarázat nélkül törölheti. Kommentedben ne használj túl sok hivatkozást, mert a rendszer automatikusan moderál!)