Dawkins az ernyőnk alatt

Van egy érdekes jelenség, amit a témára fogékony érdeklődők régóta alaposan megfigyelhettek az új ateizmus kapcsán: az olyan gondolkodók, mint Richard Dawkins, Sam Harris, Daniel Dennett vagy más "mozgalmár és buzgalmár" nemhívők szinte csakis a kereszténységet támadják válogatottan cinikus és racionális érvekkel. Ennek állításuk szerint az az oka, hogy a nyugati civilizációban többnyire a kereszténységgel lehet találkozni. Mostanra azonban a helyzet az iszlám térnyerése miatt változni látszik - avagy mégsem...

Az ember azt gondolná, az iszlám erős és növekedő jelenléte miatt (főleg Angliában) a következetes ateisták veszik a lapot, és mivel  állításuk szerint nem a kereszténységgel, hanem úgy általában a vallással van a bajuk, nekifognak ugyanilyen lendülettel az iszlám ideológiai szőnyegbombázásához is. Eddig a kereszténységet használták boxzsáknak, de most itt van egy másik, egyre jobban nyomuló vallás. Ez lenne a hiteles és elvárható, a tisztességes és derekas kiállás. Ám Richard Dawkins most húsvétkor adott rövid interjúja mintha egészen más képet mutatna. Bár néhány alkalommal maga Dawkins ugyan bírálta az iszlámot, ahhoz képest mennyire erőteljesen növekszik a szerepe a nyugati társadalmakban (miközben a kereszténység folyamatos térvesztéssel küszködik), az új ateisták továbbra is kifejezetten a kereszténységre szeretnek lövöldözni. A fene nagy bátorság, ami a vallást látja problémának gyorsan elillan, ha az iszlámot kellene maró kritika alá venni. Akkor már annyira nem számít a szabad gondolkodás és a haladás, sőt - és most jön az újdonság! - inkább beállunk a kereszténység ernyőjének pereme alá - ateistaként.

Hihetetlenül hangzik, pedig igaz: Richard Dawkins a fenti interjúban valamiféle értelemben kereszténynek mondja magát!

Persze ne olvassunk ki ebből olyasmit, ami nincs benne: természetesen csakis kulturális kereszténynek (cultural christian) - de nyilván nem tartja magát hívőnek (believer), amit ez a szó biblikus értelmében jelent. A kereszténység állításait továbbra is nonszensznek és abszurdnak véli, viszont az iszlám angliai felnövekedése láthatóan aggodalommal tölti el: a két vallás közül akkor pedig mégis a kereszténység a jobb, amit Dawkins a fent belinkelt videóban tisztességesnek nevez, és még fel is sorolja néhány szimpatikus vonását. Valahol megértem az aggodalmát és azt is felfogom mit akar ezzel mondani. Érthető, hogy egy nyugati ateista inkább a kereszténységre voksol az iszlámmal szemben, mármint ha ez a kettő a választási lehetősége. De miért ebből a kettőből választ? Miért nem mondja magát továbbra is vallásellenes-haladó szekulárisnak? Nem vagyok képes elhallgatni az őszinte véleményem, miszerint pontosan erre számítottam, ezt vártam, szinte biztos voltam abban, hogy ez fog történni ha az iszlám felzárkózik a kereszténység mellé. Előre sejtettem, hogy az addig harcosnak és bátornak tűnő ateizmus azonnal meghátrál, amint egy agresszív és erőszakos hitrendszert vél felfedezni szembenálló vitapartnereként. Nem hiszem, hogy csak Dawkins gondolkodna így az ateista oldalon. Akárhogyan forgatjuk a szavakat, végső soron valamiféle pánikreakcióról van szó. Az új ateisták, akik válogatott durvaságokkal, kendőzetlen bunkóságokkal és gúnyos röhögéssel fordultak a kereszténység felé, bátran és hangosan kikiáltva, hogy a világot meg kell szabadítani a vallás "vírusától", azonnal gyáván behúzódnak a kereszténység ernyője alá, ha az iszlám komolyan megjelenik a radaron.

De nem is csak arról van itt szó, hogy mindenféleképpen furcsán hangzik a világ talán legnagyobb ateistájának szájából a saját magára applikált keresztény jelző, értse azt bárhogyan. Ha valaki olvasta Dawkins szörnyű könyvét, az Isteni téveszmét, az nyilván felfigyelt arra, hogy a kötet végig erősítgeti azt az elképesztően ostoba gondolatot, miszerint a vallások lényegükben teljesen egyformák. Mindegyik mögött a butaság, erőszak, hatalomvágy, rombolás, terrorizmus, megtévesztés szándéka áll.  A könyv első felében a szerző általában próbálja leírni a vallás jelenségét, és közben össze-vissza kutyul mindent mindennel - a kutyulékában pedig csakis negatív, romboló, pusztító képeket hoz eltérő vallásokból. Most pedig mintha úgy tűnne, hogy ugyanaz a szerző mégis képes különbséget tenni két vallás, az iszlám és a kereszténység között -  ráadásul fundamentális eltérést lát, hiszen szívesen behúzódna az egyik árnyékába, hogy így a másiktól minél messzebbre kerülhessen.

Azt hiszem ilyenkor kell kibontani egy üveg kólát, belemarkolni a popcornos zacsiba, és mosolyogva figyelni hova fut ki majd ez az egész. Jó szórakozást mindenkinek!

Tovább