2012. február 24., péntek

Mennyire volt kemény a babiloni fogság?

Szögre akasztott hárfák, üldögélő és síró emberek, totális letargia... Ezek a képek peregnek a bibliaolvasó előtt, amikor a babiloni fogságra gondol. Amikor először olvastam ezt a nem túl dicsőséges történetet, én is azt képzeltem, hogy a szegény zsidókat szinte az auschwitzi haláltáboroknak megfelelő raboskodásra ragadta el a gonosz babiloni birodalom. Ám lehet, hogy maga a fogság nem is volt kemény?

A dátum és az események ismertek: i.e. 587-ben a Babiloni Birodalom kifosztotta Jeruzsálemet, a népet (köztük Ezékiel prófétát) fogságba hurcolták, a fellázadó Cidkijját megvakították és deportálták. Azt is tudjuk, hogy a foglyokat több hullámban ragadták el, s ezek egyikében végül a szinte ikonikusnak mondható jeruzsálemi templomot is porig rombolták, mely Izrael vallásgyakorlásában központi szerepet játszott.

Amikor a fogságban lévők meghallották a hírt, hogy odaveszett a templom, teljesen magukba zuhantak. A tény, miszerint a Jahve személyéhez köthető épület elpusztult, óriási csüggedést váltott ki, ami végigsöpört a foglyokon és erős kételkedést váltott ki a nemzet jövőjét illetően. Természetesen ehhez az is hozzájárult, hogy Istent a templom nélkül már szinte el sem tudták képzelni. Ennek a hozzáállásnak a fonákságára Jeremiás figyelmeztette is őket korábban:
"Ne bízzatok ilyen hazug szavakban: az Úr temploma, az Úr temploma, az Úr temploma van itt!" (Jer 7:4)
Azonban ketté kell itt választani két dolgot: a fogságot és a szenvedést. Nagyon úgy néz ki, Izrael fiai a fogságban nem magától a fogságtól szenvedtek elsősorban, hanem attól a tudattól, hogy a népük megszűnhet, mivel Jeruzsálem és a templom odaveszett.

Gyerekként én mindig úgy képzeltem a babiloni fogságot, mint valami haláltábort, ahol ütik-vágják a zsidókat, ostorral kényszerítik őket munkára és sokakat kivégeznek közülük. A világért sem akarom elbagatelizálni a helyzetet, de a dolog úgy néz ki, a fogságban lévő zsidóknak nem voltak túl kemények a körülményeik. Nincs rá semmiféle bizonyíték, hogy durva üldöztetést vagy különleges nehézségeket kellett elszenvedniük. Épp ellenkezőleg: nem szóródtak szét, hanem együtt maradtak, elkerülve ezzel az asszimilációt. Engedélyt kaptak, hogy megtartsák megszokott életvitelüket és politikai rendszerüket, és a véneik fennhatósága alatt éljenek (Ez 8:1). Földműveléssel, építéssel foglalkoztak - amivel korábban mindig is. A babiloniak a zsidóknak olyan településeket jelöltek ki, melyekben csak ők lakhattak. Vallási szertartásaik ugyan valamennyire korlátozva voltak, mivel a templomtól elszakadtak - de tudjuk, hogy éppen ezért alakult ki a zsinagógák hálózata, melyek Jézus idejére már igen elterjedtnek számítottak. Sokan kezdtek megbékélni helyzetükkel, házakat építettek maguknak, kényelmesen letelepedtek fogságuk helyén, bár az tény, hogy a nosztalgikus vágyakozás sosem szűnt meg saját országukba.

Minden jel szerint a babiloni fogság nehézsége tehát inkább volt szellemi-mentális és vallási, mintsem fizikai. Egészen addig, míg Isten ezt a kérdést is megnyugtató módon megoldotta számukra...

9 megjegyzés :

  1. Pásztor visszatér2012. február 28. 13:33

    "Minden jel szerint a babiloni fogság nehézsége tehát inkább volt szellemi-mentális és vallási, mintsem fizikai. Egészen addig, míg Isten ezt a kérdést is megnyugtató módon megoldotta számukra."

    Igen, de ez 70 évig tartott, amíg " megnyugtató" megoldás született.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. "Igen, de ez 70 évig tartott, amíg " megnyugtató" megoldás született."

      Kétségtelen, de még így is jobban jártak, mintha nyomorgatták volna őket ezalatt az idő alatt.

      Törlés
  2. Merre vagy Sytka? Nagyon eltűntél .:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Múlthét szombaton még meg volt, mert láttam épségben. :)

      Törlés
    2. Akkor csak simán rosszalkodik. :D

      Törlés
  3. Sziasztok, köszönöm az érdeklődést, alaposan lebetegedtem és az utóbbi majdnem teljes hetet ágyban töltöttem. Lehet, hogy ebben az is benne van, hogy találkoztam sfi-vel személyesen? ;-)

    Mostantól megint visszatérek és nagyobb eretnekségeket írok majd, mint valaha! :-)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ez biztos Isten büntetése volt az eddigi eretnekségeid miatt. Én meggondolnám a folytatást... :D

      Törlés
    2. Izé, én nem voltam beteg, tőlem nem kaphattál el semmit. :) Azt mondjuk sajnálom, hogy nem tudtunk különösebben beszélgetni, de a végén már nagyon kellett a fiamra felügyelni. No majd jössz a Páskára, talán inkább sikerül.

      Törlés

Megmondhatod te is... de kérlek, NE tedd névtelenül!
(A szerző a beírt kommentek közül bármelyiket előzetes figyelmeztetés és minden magyarázat nélkül törölheti. Kommentedben ne használj túl sok hivatkozást, mert a rendszer automatikusan moderál!)