Egyszer régen már írtam a blogban róla, most megint előveszem a láda aljáról az ismert tréfát, miszerint egy vállalat vezérigazgatója levelet ír beosztottainak. A levél szerint a Halley üstökös pénteken, 17 órakor szabad szemmel láthatóan halad el a Föld közelében. Mivel ez a jelenség csak 76 évenként egyszer fordul elő, ezért az igazgató utasítást ad, hogy a dolgozókat vezényeljék ki a parkba, ahol az üstökös megtekintése mellett egy kis előadást is hallhatnak. Eső esetén a büfében kell gyülekezni, ahol majd filmet vetítenek az üstökösről.
Az igazgató utasításait a ranglétrán lefelé továbbítva az eredeti üzenet egyre jobban torzul, míg végül a dolgozókhoz már az jut el, ha pénteken 17 órakor esne az eső, a csodálatos 76 éves Bill Haley és az üstökös végigfuvarozza a vezérigazgatót a parkon át a büfébe. :-)
A pletyka a hozzáértők szerint egyszerre barát és ellenség. Keresztényként - nem ok nélkül - gyűlöljük a pletykát, a tapasztalat azt mutatja, nincs emberi közösség, ahol ne lenne jelen. Fennmaradását belső igények táplálják: egyrészt azt az érzést kelti, hogy megtanít óvakodni rossz dolgoktól ("jobb ha kerülöd az illetőt"), másrészt sokakat eltölt azzal a boldog érzéssel, hogy egyfajta beavatottak klubjához tartozik, akiknek bizalmas információkhoz van hozzáférésük. Röviden tehát a fontosságtudatunk miatt, az emberi közösségek - így a gyülekezetek is - jó táptalajai a pletykáknak.
Én a magam részéről nem szeretem a pletykát, utálom az ilyen témájú magazinokat, tévéműsorokat, híreket és ott kerülöm őket, ahol csak lehet. Ettől még nem élek egy izolált világban és minden erőfeszítésem ellenére is ki vagyok téve a szóbeszédek hatásainak - ha őszinte akarok lenni, biztos hogy magam is öntudatlanul terjesztek néhányat. De mit lehet tenni a pletyka ellen?
Bombabiztos megoldás persze nem létezik, ám felfigyeltem egy olyan jelenségre, mely az iszlám világában létezik. Legalább az igyekezet látszik benne, hogy megpróbáltak hitelességre törekedni.
Tudvalevő, hogy Mohamed próféta bár megírta a Koránt, de saját szavairól és tetteiről még életében nem készült írásos feljegyzés. Ezeket szájhagyomány útján adták tovább, majd később összeszedték és rögzítették. A rögzítés során persze felmerült a kérdés: honnan tudható egy mondásról, hogy azt tényleg Mohamed mondta? A muszlimok kidolgoztak egy technikát. Mohamed mondásai (azaz a hadíszok) elé egy-egy isznádot írtak, ami igazolni kívánta a mondás hitelességét. Az isznád olyan elbeszélők sorát jelenti, akik tanúsítják a mondás hitelességét. Klasszikus felépítése szerint egy isznád valahogy így nézett ki: "ettől és ettől hallottam, aki ettől és ettől hallotta, aki ott volt, amikor a Próféta ilyen és ilyen alkalommal ezt és ezt mondta vagy tette". A hitelesség természetesen azon múlott, hogy egy ilyesfajta "visszakövetési sor" mennyire volt megbízható. A hibátlan isznád hitelesítette a hadiszt, amit megalapozottnak véltek. Ha maga a mondás elfogadhatónak tűnt, de az isznádban valahol kétségek merültek fel, akkor csak "jó" besorolást kapott. Ha a hadisz tartalmazott hitelesnek tűnő anyagot, de a tartalma vagy az isznád kétségesnek nézett ki, akkor "gyenge" minősítéssel látták el. A lényeg, hogy a muszlimok legalább megpróbáltak valamilyen módon csak olyan információt elfogadni, ami megbízható vonalon érkezett hozzájuk. Olyan sémát állítottak fel, melyben a szereplők nagyobb eséllyel vállalták a szavaikat, mint ahogy a bulvársajtón szocializálódott társadalmunk megszokta.
Szisztémájukba persze bele lehet kötni, de azért ennek ellenére belegondoltam, mi lenne ha egynémely esetben "isznádosítanánk" a saját közbeszédünket?
Az igazgató utasításait a ranglétrán lefelé továbbítva az eredeti üzenet egyre jobban torzul, míg végül a dolgozókhoz már az jut el, ha pénteken 17 órakor esne az eső, a csodálatos 76 éves Bill Haley és az üstökös végigfuvarozza a vezérigazgatót a parkon át a büfébe. :-)
A pletyka a hozzáértők szerint egyszerre barát és ellenség. Keresztényként - nem ok nélkül - gyűlöljük a pletykát, a tapasztalat azt mutatja, nincs emberi közösség, ahol ne lenne jelen. Fennmaradását belső igények táplálják: egyrészt azt az érzést kelti, hogy megtanít óvakodni rossz dolgoktól ("jobb ha kerülöd az illetőt"), másrészt sokakat eltölt azzal a boldog érzéssel, hogy egyfajta beavatottak klubjához tartozik, akiknek bizalmas információkhoz van hozzáférésük. Röviden tehát a fontosságtudatunk miatt, az emberi közösségek - így a gyülekezetek is - jó táptalajai a pletykáknak.
Én a magam részéről nem szeretem a pletykát, utálom az ilyen témájú magazinokat, tévéműsorokat, híreket és ott kerülöm őket, ahol csak lehet. Ettől még nem élek egy izolált világban és minden erőfeszítésem ellenére is ki vagyok téve a szóbeszédek hatásainak - ha őszinte akarok lenni, biztos hogy magam is öntudatlanul terjesztek néhányat. De mit lehet tenni a pletyka ellen?
Bombabiztos megoldás persze nem létezik, ám felfigyeltem egy olyan jelenségre, mely az iszlám világában létezik. Legalább az igyekezet látszik benne, hogy megpróbáltak hitelességre törekedni.
Tudvalevő, hogy Mohamed próféta bár megírta a Koránt, de saját szavairól és tetteiről még életében nem készült írásos feljegyzés. Ezeket szájhagyomány útján adták tovább, majd később összeszedték és rögzítették. A rögzítés során persze felmerült a kérdés: honnan tudható egy mondásról, hogy azt tényleg Mohamed mondta? A muszlimok kidolgoztak egy technikát. Mohamed mondásai (azaz a hadíszok) elé egy-egy isznádot írtak, ami igazolni kívánta a mondás hitelességét. Az isznád olyan elbeszélők sorát jelenti, akik tanúsítják a mondás hitelességét. Klasszikus felépítése szerint egy isznád valahogy így nézett ki: "ettől és ettől hallottam, aki ettől és ettől hallotta, aki ott volt, amikor a Próféta ilyen és ilyen alkalommal ezt és ezt mondta vagy tette". A hitelesség természetesen azon múlott, hogy egy ilyesfajta "visszakövetési sor" mennyire volt megbízható. A hibátlan isznád hitelesítette a hadiszt, amit megalapozottnak véltek. Ha maga a mondás elfogadhatónak tűnt, de az isznádban valahol kétségek merültek fel, akkor csak "jó" besorolást kapott. Ha a hadisz tartalmazott hitelesnek tűnő anyagot, de a tartalma vagy az isznád kétségesnek nézett ki, akkor "gyenge" minősítéssel látták el. A lényeg, hogy a muszlimok legalább megpróbáltak valamilyen módon csak olyan információt elfogadni, ami megbízható vonalon érkezett hozzájuk. Olyan sémát állítottak fel, melyben a szereplők nagyobb eséllyel vállalták a szavaikat, mint ahogy a bulvársajtón szocializálódott társadalmunk megszokta.
Szisztémájukba persze bele lehet kötni, de azért ennek ellenére belegondoltam, mi lenne ha egynémely esetben "isznádosítanánk" a saját közbeszédünket?
0 megjegyzés :
Megjegyzés küldése
Megmondhatod te is... de kérlek, NE tedd névtelenül!
(A szerző a beírt kommentek közül bármelyiket előzetes figyelmeztetés és minden magyarázat nélkül törölheti. Kommentedben ne használj túl sok hivatkozást, mert a rendszer automatikusan moderál!)