2012. november 19., hétfő

Semjén, a keresztény politikus (?)

Nem véletlenül kerülöm a blogban a nagypolitikát - az internetes párbeszéd kultúráját tekintve ez is egy olyan téma, amiről nem lehet indulatmentesen, virtuális mocskolódás nélkül beszélni. Semjén Zsolt azonban mint doktori disszertációját megírt teológus került képbe, aki elképzelhető, hogy munkája 40%-át igen népszerű vallástudományi könyvekből ollózta.

Egyes ismerőseim teljesen biztosak abban, hogy a politikusi szakma és a mélyen megélt, elkötelezett hit könnyen megfér egymás mellett. Ők úgy gondolják, az ember elviekben és gyakorlatban is képes megállni a nagypolitika kusza világában, ráadásul az éjsötét játszmák közepén még a keresztény értékrendet is népszerűsítheti.

Semjén Zsolt most éppen ellenük dolgozik. Nem először és lehet, hogy nem utoljára. Nem az ellenzék őt amúgy is semmibe néző táborát szórakoztatja, hanem azok előtt mutat fel bizonyítványt, akik még esetleg a keresztényt is meglátták benne. A miniszterelnök-helyettes, aki egyébiránt katolikus teológus is, a New Age kihívása és az evangélizáció lehetősége című munkájának tekintélyes részét valószínűleg átemelte - például az igencsak ismert Helmut Von Glassenapp műből, "Az öt világvallás" című kötetből. Ha valaki plagizál (azaz lop), azt még egy olyan - kereszténynek mondott, ám annak egyáltalán nem mondható - társadalom is fejcsóválva nézi, mint a miénk. Ha valaki eközben még keresztény teológusnak is vallja magát, egy Kereszténydemokrata Néppárt nevű tömörülés legfőbb arca, és a közbeszédben egyfajta erkölcscsősz szerepében lép fel nyilatkozataival, valamint egy olyan kormányzat egyik tagja, mely az iskolák egyházi irányítását klerikális keretek között képzeli el, valamint hit- és erkölcstan oktatását szorgalmazza, az talán még az átlagnál is súlyosabban aláhúzza az ilyen kisiklást. Teológusként és hívő emberként az evangélizációról  hazudni olyan, mint felfelé köpni, aztán csodálkozni, hogy az visszahullik az ember nyakába. Mármint ha tényleg igazak a vádak és Semjén Zsolt nem pusztán a HVG diploma- és disszertációnyomozó stábjának téves áldozata. Mindenesetre aki látja ezt és nincs fogalma a kereszténységről - sokan vannak errefelé ilyenek -, az megint alkalmat talál rá, hogy röhögjön "a valláson".

És arra az oldalra húz egy strigulát, amelynek fejlécében valami ehhez hasonló szerepel: "Ha politika és kereszténység találkozik, minden bizonnyal nem előbbi tisztul meg utóbbitól, hanem utóbbi koszolódik előbbitől". Ez a tapasztalat. A dolog persze nem csak Semjénről szól. A rendszer rossz, a rendszer korrupt, a rendszer romlott. Kicserélhetjük a szereplőket, jöhetnek újabbak balról és jobbról, változhatnak a díszletek és a körülmények - ameddig a rendszer marad, megrontja azokat, akik önmagukat adják neki. Akkor is, ha buddhisták, akkor is ha keresztények. A rendszert pedig nagyon nehéz kidobni.

Nem tartom lehetetlennek, hogy valaki mélyen elkötelezett keresztényként politizáljon, de majdnem kizártnak vélem, hogy ennyire a tűz közelében nem lesz kormos. Főleg, ha már eleve koszos képpel érkezik, hiszen Semjén doktori disszertációja nem a múlt héten íródott. Persze józan ember tudja, ha a róla szóló híradások igazak, a miniszterelnök-helyettes teológus itt nem a kereszténységet járatta le, hanem csakis saját magát.

12 megjegyzés :

  1. Kedves MIndenki!

    Sajnos a blog kommentjeit a jobb felső sarokban megjelenítő dobozka megsérült. Ettől azonban lehet kommenteket írni, tehát senki ne fogja vissza magát! :-)

    VálaszTörlés
  2. Szerintem a diplómássok nagy része így szerezte a díplómállyát.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A vélemény és a megalapozott tudás közötti alapvető különbség éppen ez: a tudós alátámasztja állításait valamivel. (És csak zárójelesen: egyre többre becsülöm a természettudományokat, hiszen ott - bár nem lehetetlen, de - jóval nehezebb plagizálni. Hiszen vagy lemértem, s itt vannak az eredményeim, vagy nem.)

      Törlés
  3. Jó részük biztosan: lehetne nagytakarítani minden szinten, nem csak a politikai közegben.

    De itt az a különösen visszataszító, hogy elvileg egy keresztény teológusról van szó. Persze régóta nincsenek illúzióim, de mindig megszólal bennem valami, hogy legalább ezen a területen ne próbálkoznának ilyesmivel...

    VálaszTörlés
  4. Nem értem miért nagyobb gond neked ez az ügy, mint önmagában a Katolikus Egyház... Azaz nem gond neked hogy ő a tagja ennek az álkeresztény egyháznak?
    Vagy neked az nem gond ami a tömegnek se?

    VálaszTörlés
  5. Semjén kapcsán nem is csak a csalás alapos gyanúja a gáz, hanem az is, ahogyan az ügy kapcsán "keresztényüldözésről" beszélnek honatyáink...

    Értsd: ha valaki egy csaló teológust leleplez, aki a disszertációját láthatóan összeollózta, ráadásul szinte ugyanazt egy év múlva szociológia szakon is diplomamunkaként prezentálta, akkor az illető "keresztényt üldöz". Mármint egy olyan keresztényt, aki a szegény, ezek szerint üldözött katolikus egyház tagja, ami az állam által leginkább finanszírozott felekezet, és egyébként is mély tapasztalatokkal rendelkezik az üldözés kérdésében, hiszen gyakorolta eleget...

    Na, ezért nem akarok itt túlságosan politikával foglalkozni. :-)

    VálaszTörlés
  6. Balavány cikket írt róla a HVG-n. És a rockzenéről is írt. Juj mi lesz...

    VálaszTörlés
  7. Ez a "fúj-fúj rockzene" retorika nagyban jellemezte az egyházat a 90-es évek elején, sőt még kicsit a második felében is. Ez persze nem menti Semjént, de nem csodálom, hogy bedőlt neki. Igaza van Balaványnak abban, hogy ez babonaság.

    Semjén dolgozata nem csak azért rossz, mert egy részét összevágta innen-onnan, de tartalmában is eléggé kifogásolható.

    VálaszTörlés
  8. Ha már Balavány, csak nekem van az a rossz érzésem, hogy gyöngyeit mindig a disznók elé szórja?

    VálaszTörlés
  9. biztos valamit be akar bizonyítani a világnak...

    VálaszTörlés
  10. Van egy dolog, ami nem igazán hagy nyugodni az üggyel kapcsolatban. Félreértés ne essék: az én szememet is böki az egész ügy. Csak arra gondolok, hogy vajon arra adatott-e a kereszténység, hogy önmagukat kereszténynek mondott embereket "ítélgessünk", vagy önmagunkat? (Mondom: mondom ezt úgy, hogy én vagyok a főkolompos!) S ha már itt tartunk a hangos (billentyűs) gondolkozásnál: én vajon mennyiben vagyok különb? Vagy csak arról van szó, hogy nem annyira látványosak az én kis "ügyeim"??

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szerintem aki közszereplő - és Semjén az -, és ráadásul engem képviselve ül ott, ahol, attól talán az átlagnál is jobban elvárható, hogy igyekezzen. Kicsit olyan ez, mint presbiternek lenni: megvannak a maga kritériumai, melyek a státusz betöltésével kapcsolatosak.

      Törlés

Megmondhatod te is... de kérlek, NE tedd névtelenül!
(A szerző a beírt kommentek közül bármelyiket előzetes figyelmeztetés és minden magyarázat nélkül törölheti. Kommentedben ne használj túl sok hivatkozást, mert a rendszer automatikusan moderál!)