2018. szeptember 4., kedd

"Találkoztam Jézussal" - az istentapasztalat furaságáról (1)

Sokat lehet hallani, amikor keresztények az életükről beszélnek, hogy "találkoztak Jézussal" (általában ezt a kifejezést használják), és ez az élmény tipikusan meghatározó fordulatot jelentett számukra. Másként fogalmazva, átéltek egy bizonyos "istentapasztalatot", amit különös szavakkal adnak vissza - én pedig most megpróbálok a szavak mögötti valóság nyomába eredni. Merthogy több szempontból is furcsa dologról van szó, aminek talán sosem gondolunk utána hívő emberként.

Mit jelent "találkozni Jézussal"?

Egy nem hívő számára ez a kifejezés meglehetősen abszurdan hangozhat, hiszen úgy vélekedik, Jézus egy történelmi figura volt, aki mintegy kétezer évvel ezelőtt meghalt. Hogyan is lehetne akkor Vele találkozni? A hívők pedig olyan magabiztosan használják ezt a kifejezést, mintha mindenki számára kristálytiszta és magától értetődő lenne mit jelent - vagy talán mindannyian pontosan ugyanazt értenénk rajta, amit bárki más. Persze most mondhatja erre valaki, hogy mindez szimpla kötözködés a részemről, mert a "találkoztam Jézussal" szöveg valójában egyfajta belső, szellemi megrendülésre akar metaforikusan utalni, amit a Jézus tanításaival való szembesülés, az evangélium olvasása, esetleg egy hatásos prédikáció meghallgatása okozott, és nem kell ezt szó szerint érteni - de én teljesen biztos vagyok benne, hogy sok hívőt ez a magyarázat mégsem elégítene ki. Csorbítaná az istentapasztalatból eredő misztikus élmények erejét, amit rengetegen hozzákapcsolnak a Jézussal való találkozás pillanatához. Hiszen ha csak olvasunk Jézusról és hallgatjuk a Róla szóló prédikációkat, az szinte semmi komoly találkozást nem jelent sokak szemében. Ilyen erővel azt is mondhatnám, hogy találkoztam Leninnel, amikor a műveit olvastam, vagy éppen beszélt nekem valaki róla.

Nem, a találkozás kifejezést valami ennél többnek, ennél mélyebbnek és katartikusabbnak tartjuk fenn. Szóval, hogyan is kell ezt az egész "istentapasztalatot" elképzelni?

Azért tettem zárójelbe az előbb az "istentapasztalat" szót, mert szerintem már a megfogalmazás is problémás. Hülyeségnek tűnik azt mondani ugyanis, hogy egy személyt megtapasztalunk. Engem  például még senki nem tapasztalt meg. Azt lehetne mondani, hogy velem kapcsolatban vannak a körülöttem élőknek tapasztalatai, de ha valaki úgy fogalmazna, hogy "tapasztaltam a Sytkát", akkor kerek szemekkel néznének rá és valószínűleg nem sokat értenénk abból, amit beszél.

Ahogy azonban Davies írja, van ezzel egy nagyobb gond is. Ha Isten "tapasztalásáról" beszélünk mi keresztények, akkor leginkább és elsősorban valamiféle érzéki tapasztalatra célzunk ezzel. ("Éreztem, hogy Isten megérintett a szívemben".) Valahogy úgy, ahogy észlelek egy tárgyat - például látom a laptopomat magam előtt, amin ezt a bejegyzést írom -, talán hasonlóan érzékelem Jézust is. Ez szerintem nem tűnik túl jónak, mivel az érzéki tapasztalat tárgyai anyagi természetűek, márpedig minden fapados teológia szerint is Istent nem véljük alaphangon anyaginak. Ráadásul az érzéki tapasztalat tárgyai a tér adott pontján találhatók - a mindenütt jelenvaló Istenre ez sem igaz. 

Van aztán olyan is, aki úgy vélekedik, hogy az Istenről szerzett tapasztalatok az emberekről szerzett tapasztalatokhoz hasonlóak. Mármint, a felfogás szerint az emberek lényegüket tekintve nem testiek, hanem szellemi természetű lények. Amikor egy emberről tapasztalataim alakulnak ki, abban persze szerepet játszhat a kinézet, de alaphangon nem így értjük ezt a dolgot. Ha valakinek azt mondom, hogy vannak bizonyos tapasztalataim Kovács Pistáról, akkor többnyire nem Kovács Pista külsejére, hanem "milyenségére", nem megfogható paramétereire gondolok ilyenkor, azaz hogy ez a Kovács Pista milyen ember, milyen rezdüléseket váltott ki a lelkemben. És ha emberi szinten is a másik nem megfogható részével találkozunk, az Istennel kapcsolatos találkozásunk is talán valami ehhez hasonló dolog lehet. 

Izgalmasan hangzik, de nem elég meggyőző. Ez a szemléletmód abból az emberképből indul, amit részben Descartes nevéhez kötnek (karteziánus gondolkodás) - vagyis a mindenki által ismert "gondolkodom, tehát vagyok" felfogásából. Az emberi lény eszerint alaphangon és lényegét tekintve tudat, aminek teste is van. Ez a nézet azonban rengeteg kritikát kapott, ízekre szedték a filozófiában (noha ma is vannak követői persze). Mert ugye ha igazat adunk neki és azt mondjuk, az ember alaphangon lelki természetű, akkor is mindig testben mutatkozik, és ahogy Davies fogalmaz: "az az ismeret, hogy egy bizonyos ember létezik, azzal jár, hogy tudjuk: a teste létezik". Istent viszont tökéletesen anyagtalannak véljük, ezért merül fel egyáltalán a kérdés, mit jelent "Istent tapasztalni"?

Nem akarom a feszültséget fokozni, a fenti eszmefuttatással csak arra kívántam rámutatni, hogy az "Istent tapasztalni" vagy "találkozni Jézussal" kijelentéseket könnyedén használjuk, pedig mögöttük nehezen megfogható, homályos, tisztázatlan dolgok rejtőznek. Ez (számomra legalábbis) nem jelenti azt, hogy nem igazak, csak arról van szó, hogy nincsenek alaposan végiggondolva. Ahogy egy korábbi bejegyzésben próbáltam analógiát mondani arra, hogyan léphet be Isten ebbe a világba, valami hasonlóról lehet szó ebben a kérdésben is. Innen folytatom legközelebb.

12 megjegyzés :

  1. Szerintem valahol itt van a kutya elásva, amikor arra a kérdésre keressük a választ, hogy miért kb 80%/20% a nők/férfiak aránya a templomainkban, gyülekezeteinkben. Magam is úgy látom, hogy ez a személyes tapasztalat szociálpszichológiai értelemben elvárásként, csoportnyomásként nehezedik azokra, akik keresik Istent, és a benne hívőkkel való közösséget. Különösen igaz ez az evangelikál típusú gyülekezetekre. Ezzel azonosulni meglátásom szerint százszorta könnyebb egy nőnek, mint az alapvetően racionális beállítottságú férfinak. Ez nem értékítélet akar lenni a részemről, hanem puszta ténymegállapítás.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Érdekes amit írsz, nekem eszembe se jutott, pedig valójában tényleg logikusnak tűnik. Férfi létemre csődöt mondtam ezek szerint. :-)

      Igen, ez szerintem is összefügg a racionális-nem annyira racionális beállítottsággal, de a kérdés ettől még akkor is megmarad: mit jelent egy kevésbé racionális hölgy esetében, hogy "találkozott Jézussal"? Hogyan kell ezt elképzelni? Mi az istenélmény?

      Törlés
  2. Hú, de jó kérdések!

    Ha trollkodni akarnék (de nem akarok :D ) azt mondanám: Még az csak-csak, hogy hogyan kell elképzelni a Jézussal való találkozást (ami ugye a 'kevésbé racionális hölgyeknek laza ujjgyakorlat) ... de mit kezdjenek az erősebb nem képviselői a "Jézus menyasszonyává válás"-sal?! (utóbbi is napjaink aktualitása bizonyos körben ... khm... )

    ... s akkor még fel sem tettük a kérdést, hogy mi az a spirituális krízis ... meg ilyenek.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. "de mit kezdjenek az erősebb nem képviselői a "Jézus menyasszonyává válás"-sal?!"

      Mondjuk erről legalább biztosan tudható, hogy a Biblia egyik metaforikus képe, amit tényleg nem lehet szó szerint venni. Az, hogy Isten/Jézus/a Messiás a vőlegény és a zsidóság/egyház a menyasszony nyilvánvaló képes beszéd.

      Ugyanakkor a "találkoztam Jézussal" szófordulatot sokan használják ennél konkrétabb értelemben és nem mindig metaforikusan: inkább valamiféle misztikus, de nagyon is kézzelfogható élményt írnak le vele.

      Törlés
    2. Na igen... pl Jel.22.17.

      Törlés
  3. Hát, én emlékszem, fiatal koromban egy helyes kislány egyszer azt mondta: "Lehet, hogy kinevettek, de amikor este imádkozom, akkor egy kicsit bejjebb húzódom az ágyban." És ezt tök őszintén és még csak nem is valamiféle erotikus zöngével mondta, inkább úgy, mint akinek az apukája melléfekszik, és mesét mond neki.

    Egyszer írtam a lányomnak egy szösszenetet, most veletek is megosztom:

    Azt mondta az Úr Jézus Tamásnak, hogy “...de még boldogabbak azok, akik nem látnak, és hisznek.” Miért van az, hogy sokan mégis a látható, érzékelhető istenélmények adta boldogságot keresik? S ha néha-néha megtalálják, akkor mindent elsöprő lelkesedéssel tesznek tanúságot róla. Lehet, hogy eközben titokban engem írígyelnek??

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hú. Csodálatos ez a bejegyzés köszönöm!

      Törlés
    2. "Ha nem látom...semmiképpen el nem hiszem."

      "Hozd ide a te ujjadat és nézd meg az én kezeimet; és hozd ide a te kezedet, és bocsássad az én oldalamba: és ne légy hitetlen, hanem hívő." (János20:27)

      Nem tudom, de nekem úgy tűnik, mintha Tamás akkor lett volna hitetlen, amikor nem látott, a "nem látás" tette hitetlenné, és akkor lett hívő, amikor látott.

      balivi

      Törlés
    3. Persze, de az írott evangélium mégiscsak a "nemlátó" tanítvány-utódoknak szól.

      Szóval, ha ma beszélhetünk találkozásokról (márpedig miért ne beszélhetnénk) annak mindig van egy elengedhetetlen összetevője - a hit. Tehát szerintem HITTAPASZTALAT-ról kell beszélnünk, még akkor is, ha ez a szóösszetétel önmagában is egy paradoxon; még akkor is, ha valaki úgy beszél a Jézussal való találkozásáról, mintha a régi osztálytársával futott volna össze a sarkon.

      Törlés
    4. Kedves Minister! A hittapasztalat az, amikor valaki megtapasztalja a hitet?

      Szóval a kérdés számomra az, hogy mit kell érteni azon a kijelentésen, hogy "...boldogok akik nem látnak, és hisznek!"
      Gondolom nem a vakokra kell itt gondolnunk, hiszen akkor az evangéliumok szerint Jézus néhány embert boldogtalanná tett:-)
      Ez a kijelentés egyezik az egész jánosi mondanivalóval, vagy nem (mondjuk csak szerkesztés következtében), illetve ha nem, akkor pedig hogyan lehet mégis beilleszteni abba a narratívába, hogy "Ezek pedig azért íródtak meg, hogy továbbra is higyjétek..."

      Ha azok a boldogok, akik nem látják Jézust, de mégis hisznek abban, hogy ő a krisztus, akkor vajon kit láttak "feltámadva"? :-) Vagy nagyon boldogtalanul lett leírva az az evangélium mi?

      Üdv.: balivi

      Törlés
  4. Kár lenne a témát 'Kishercegesre venni, de az éri, hogy "Jól csak a szívével lát az ember, ami igazán lényeges, az a szemnek láthatatlan..."?

    A belső látásnak is egy olyan szűk szegmenséről kellene tudatosnak lennünk, ami már a belső-kép (fantáziakép? archetipusok?) látáson is túl van. Már ahogy képzelem ...

    VálaszTörlés
  5. Na, akkor leírom, hogyan találkoztam Lao-cével. :)

    Viccet félre: Jézus körül érzelmi katarzist kiváltó dráma zajlik, más körül meg nincs ilyen, ezért más az élmény.

    Marx nem mondta, hogy „ha eltörlitek az osztályokat, helyet készítek nektek Atyám házában”, sem Buddha, hogy „valahányszor leültök megvilágosodni e fa alá, veletek leszek, a világ végéig”. Többek között ezért nem okoz Jézushoz fogható katarzist a tanaikkal találkozni.

    Jézus e téren is nyilvánvalóan több, mint ember: a lélek legmélyét érinti meg úgy, ahogy senki más.

    VálaszTörlés

Megmondhatod te is... de kérlek, NE tedd névtelenül!
(A szerző a beírt kommentek közül bármelyiket előzetes figyelmeztetés és minden magyarázat nélkül törölheti. Kommentedben ne használj túl sok hivatkozást, mert a rendszer automatikusan moderál!)