Blogszünet és új kezdet

Ecclesia semper, reformari debet, vagyis az egyháznak mindig megújulásra (reformációra) van szüksége. Örökzöld mondat ez, amit időnként hangoztatunk, és azt is hozzá kell tennünk, megújulni, újat kezdeni, egy új szakaszba belevágni igazából úgy érdemes, ha az ember kicsit lelassul, megáll, meggondol dolgokat. Hajszoltan nem lehet újat kezdeni.

Majdnem húsz éve írom ezt a blogot. Eredetileg még egy másik szerveren kezdtem, így a legelső bejegyzéseimről készült mentés a nyilvánosság számára nem hozzáférhető, csak nekem van meg. De nem is ez a lényeg: amikor elkezdtem, azt határoztam el alapfeladatként, hogy miközben törekszem a személyes hangvételre, olyan témákról akarok írni, amelyek a hitemet, a teológiát, az egyházat érintik.  Volt ebben valamiféle ventilációs szándék is, és olyan problémamegfogalmazás, amely a saját házunk táján söprögetés kifejezéssel írható le talán a legjobban. No és persze arra is törekedtem, hogy a bejegyzések szándékoltan provokatívak, gondolatébresztők, néhol talán karcosak és szókimondók legyenek. Az internet túl nagy, az információóceánból csak azok a hullámok tudnak kicsikét kiemelkedni, amelyek megütnek ingerküszöböket. A provokáció számomra nem a botrányokozás, hanem az edukáció és elgondolkodtatás eszköze.

Nagyon elfoglalt vagyok, így ugyancsak kitűztem célként, hogy nem a blogolásról fog szólni az életem, a szolgálatom, a teológiai munkám sem. Nem válhatok a saját blogom rabszolgájává, nem kerülhetek alárendelt szerepbe az átlagosan heti két frissítéstől, amire mindig is törekedtem. Keresztény frázisként megfogalmazva nem én vagyok a blogért, hanem a blog van értem. Ebből aztán az is következett, hogy  csak millió más teendőm mellett jutott időm az írásra. Az itt közölt gondolatok ezért sok esetben spontánok, azonnali jellegűek voltak, nem lexikonoztam, kutattam, nem elemeztem forrásokat a megírásuk kedvéért. Nem főállású blogger vagyok, sőt hibának is tartanám ha az lennék, hiszen alapvetően az offline kommunikációban hiszek, a szemtől-szembeni párbeszédben, és ezt a hitemet az elmúlt csaknem két évtized online-világában összegyűjtött tapasztalataim csak tovább erősítették.

Mindezt azért írom le, mert úgy döntöttem, hogy itt és most szünetet fogok tartani az írásban. Egy ideig nem lesznek tehát új bejegyzések ezen a felületen: akik itt követték a tevékenységemet, a közeljövőben nem fognak frissítésekkel találkozni. Fontos, hogy nem zárom be végleg a blogot: szünetről van szó, nem megszűnésről! Ugyanakkor a szünetet követően a blog Facebook felületén szeretném megpróbálni a folytatást: azt tapasztalom, hogy az olvasók jó része ott követi az eseményeket és a kommentek is sokszor inkább ott landolnak. Valahogy maga a blog, mint műfaj is kikopóban van, ami nem tragédia, hanem csak egy trend, erre azonban illik reagálni. 

Összefoglalva tehát: kövess be a FB-n és ott hamarosan találkozunk, folytathatjuk, beszélhetünk egymással! Köszönöm mindazoknak, akik eddig is olvastak, igazán nagyon hálás vagyok értetek!