2012. május 4., péntek

Ó, ember... mi van az óemberrel?

Pál apostol ellentmondást nem tűrő módon jegyzi meg híres soraiban, a Római levél hatodik részében: ha valaki Jézust követi, óembere Krisztussal együtt meg lett feszítve, ezért meghalt a bűnnek és új természetet kapott. Sokszor éreztem ellentmondásosnak ezt a sarkos véleményt, és talán nem vagyok ezzel teljesen egyedül. Konkrétan, bár láttam magamban az új természetet, de nem éreztem teljesen halottnak a régit sem.

"Új ember vagyok" - lobogtatják sokan a címkét, de őszintén szólva szavaikon és viselkedésükön sokszor semmi ilyesmi nem látszik - a megfeszített óember képe helyett jobban illik rájuk, hogy ideiglenes fegyverszünetet kötöttek régi természetükkel. A felszín alatt azonban látens módon dolgoznak bennük a régi ösztönök és beidegződések, és csak idő kérdése, hogy régi énjük mikor tör elő a sötétből.

Az óember-újember szimbolikája egyértelműnek tűnik a páli értelmezésben: előbbi a megtérés előtti régi, utóbbi a megtérés utáni új természetet jelenti. Ha mindezt egyfajta definícióként elfogadjuk, hogyan kell értelmezni az óember megfeszítését? Miként lehetséges, hogy a régi természet "kereszthalála" után is előbukkanhat?

Nem meglepő módon nincs egységes magyarázat a hozzáértők körében. Egyesek azt állítják, ahogy a fizikai halál esetében megszűnik az ember öt érzékszervének működése és érzéketlenné válik környezete ingereire, úgy a szellemi értelemben keresztre feszített óemberünk is ehhez hasonlóan lesz élettelen. Azaz, az új ember, a Krisztust követő hívő érzéketlen a bűnre, nem reagál a kísértésre, ahogy egy döglött kutya sem moccan, ha valaki jól belerúg. Egy bizonyos C. J. Vaughan így ír a kérdésről:
"Halott ember nem vétkezhet... Te pedig halott vagy... Légy olyan érzéketlen, érzéstelen, mozdíthatatlan a bűnnel szemben, akár a halott ember"
Vaughan ezzel a véleményével nincs egyedül. Számos más tanító ugyanezen az állásponton van. A megfeszített óemberű hívő valóban érzéketlen lenne a bűnre? John Stott kommentárjában három erős érvet hoz fel ezzel a véleménnyel szemben:
  1. Mindez nem fér össze Krisztus halálának jelentésével. Mit értett Pál azon, hogy Krisztus "meghalt a bűnnek egyszer és mindenkorra"? Nyilván nem azt, hogy Jézus érzéketlenné vált a bűnnel szemben, mert ez azt jelentené, hogy korábban fogékony volt rá és a bűnnek élt. Ez dogmatikai nonszensz.
  2. Pál a levélben arra inti az olvasóit, hogy ne hagyják a bűnt uralkodni testükben és ne engedelmeskedjenek a gonosz kívánságoknak. Ha az ember érzéketlenné válna a bűnnel szemben, az ilyesféle felszólításokra semmi szükség nem lett volna.
  3. A legerősebb érv nem meglepő módon személyes tapasztalatunk. Akármit is jelent "meghalni a bűnnek", mindannyian tudjuk, hogy ezen a téren sebezhetőek vagyunk és igen fogékonyak. Messze esünk attól, hogy érzéketlennek nevezhessük önmagunkat.
Stott szerint a hiba ott keresendő, hogy a Krisztus - óember - meghalni analógiát a szó legteljesebb értelmében párhuzamként vesszük saját valóságunkkal. Egyszerűen tudni kell, hogy a bibliai hasonlatokat mely pontokon kell értelmezni és összekötni a realitásokkal, és melyeken nem. Jézus példáját hozza fel, aki arra kéri a benne hívőket, hogy legyenek olyanok, mint a gyermekek. Nyilvánvaló, hogy ez a kérés sem arról szól, hogy a gyerekek minden vonását utánozzuk (éretlenségüket, szeszélyes viselkedésüket), hanem alázatos hozzáállásukban legyenek minták számunkra.

Ehhez hasonlóan a "meghaltunk a bűnnek" esetében sem kell a halottak minden vonásának megjelennie egy keresztényben, hogy a párhuzam a páli képben érthető legyen. Pál analógiájában sokkal inkább arra utal, hogy Krisztussal a keresztségünk által egyesültünk, és így "résztvevői" lettünk az ő halálának. Én ezt egy kicsit a megigazulás kérdésével kötöm össze: igazzá az ember kétféle módon lehet. Az egyik, hogy önmaga erejéből eléri ezt az állapotot, a másik hogy Isten igaznak nyilvánítja. Nem nehéz kitalálni, hogy az utóbbiról van szó. Valami ilyesmit jelenthet az óember halála is. Nem mi vagyunk azok, akik képesek bűntelenek lenni, hanem Isten lát bennünket Krisztuson keresztül megigazultnak, akivel azonosultunk a keresztségben.

Lehet, hogy ez a bejegyzés több kérdést vet fel, mint amennyit megold. A Római levél Pál egyik legkomplexebb alkotása, a rendszeres teológia egyik alapvető irata. Meg sem kísérlem ezt az összetett teológiai kérdést néhány sorban kibontva megmagyarázni. Mindenesetre szerintem nem kell felesleges aggodalmat éreznie senkinek, aki küzdelmeket vív régi természetével. Az ilyesféle belső harcok azt is mutatják, hogy az emberben új természet dolgozik, hiszen emiatt ismeri fel a régit és tudja felvenni a kesztyűt vele szemben. Bizakodásra adhat okot, hogy ebben a küzdelemben nem vagyunk magunkra hagyva.

16 megjegyzés :

  1. Sytka, én ugyanezt gondolom erről a kérdésről. Köszi ezt a bejegyzést.

    VálaszTörlés
  2. Fura, kedves Sytka, de nekem pofon egyszerűnek tűnik ez az egész. Mi nem? ;) Egy dolog nagyon hiányzik ebből a posztból, pedig az a kulcsa az egész problémának. Ez pedig a belső ember és külső ember. Van egy metafizikai részünk, ami Isten Igéje által újjá lett teremtve, valóságos szentségben van. Ez a részünk korábban Istentől elszakadt volt (halott), most él. A halott meghalt, a bűn számára elérhetetlenné vált ez a részünk. S ha e belső ember szerint járunk, nincs semmi kárhoztatásunk. De az ember megváltása még nem lett teljes. A testünk megváltása ugyanis még előttünk álló történelmi esemény. A testünkben pedig igenis hordozzuk tovább a bűnt. A szarksz és a szóma szavak ugyan elég markánsan különböznek a használatukat illetően, de én úgy gondolom, hogy e ponton a kettő mégis csak kapcsolódik egymáshoz. Amolyan bibliai antropológiába nem mennék bele, mert szerintem ehhez kevés a Bibliában fellelhető ismeret, és túl sok hely marad a spekulációknak. De az tény, hogy van belső ember, s az is tény, hogy a testünkben van bűn. Ez a test noha alapvetően fizikai, s ezért furcsán hathat, hogy látszólag szellemi valósággal hozom összefüggésbe, de szerintem az ösztönök is fizikailag értelmezhetők, ha a génekig visszanyúlunk. Azaz én azt gondolom, hogy a bűnök, amelyek elérhetnek minket, nem is annyira szellemi valóságok, mint biológiai meghatározók. Mely meghatározóknak mindaddig börtönében vagyunk, míg a testünk nem ölti magára a romolhatatlanságot.
    Az a baj, hogy tele lett tömve a keresztények feje azzal, hogy megtörtént a megváltás, mintha annak minden szegmense már múlt lenne. Elvégeztetett, az igaz. Azaz nem kell más megváltóra várni, az emberi faj üdvössége jog szerint érvényes. De ennek kibontakozása még van, ahol folyik (a pszüché üdvössége), s van, ahol még várat magára, a test feltámadása. Ráadásul ez szimmetrikus azzal, ahogy a bűn által hatott el a halál. A testi halál egy későbbi fázisban következett el. Hasonlóan a test megváltása is.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Erre már én is felhúzom a biológusi szemöldököm. Bűn a génjeinkben? Hö?!

      Törlés
    2. Miért hol lenne? Halál tán nincs ott? Miért pont a bűn hiányzik neked onnan, ha a Biblia szerint a bűn és a halál között egyenes az ok-okozati összefüggés?

      Törlés
    3. Ott jobb oldalon a hatodik sorban.

      Törlés
  3. Amúgy meg az egész Biblia arról szól, hogy az ösztöneinket csak bűnökben tudjuk kiélni. Nem mindet és mindenki, hanem ez jellemez minket embereket. De az emberi történelem is erről szól, s úgy általában a legtöbb vallás is felismerte ezt a problémát. Ugyan, mi bajod van neked ezzel akár biológusi szemmel is?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nekem nem arról szól az egész Biblia. Mondj már néhány ösztönt, amit _csak_ bűnben tudtál kiélni.

      Törlés
    2. Én a fajról beszéltem, amikor azt mondtam, hogy _csak_. Személy szerint van lehetőségünk akár a létfenntartási, akár a fajfenntartási ösztöneinket kiélni bűntelenül is. Csak már a dolog ott elbukik, hogy egyik kiélésében sem az Istenben bízással szoktunk kezdeni. Ha egyáltalán felismerjük azt, hogy ezzel kellene. Fajunk történelme meg arra tanúbizonyság, hogy nemcsak Isten és ember viszonyában vannak gondjaink, hanem egymással is. Nem tudom, neked ez nem evidens? Persze, ha sterilen a biológus szemével nézed, akkor fajunk kifejezetten sikeres, uralja a bolygót. De akkor számodra nincsenek erkölcsi kérdések. Vagy az erkölcsöt is az evolúció részének tekinted. Ez esetben szükséges, hogy relatívvá tedd. Ha így van, nem különösebben érdekel, hogy a Biblia neked miről szól. Nincs közös platformunk, ami alapján szót érthetnénk. Nem a Bibliát, hanem mindent másképp látunk. Én már voltam azon az oldalon. Beláttam, hogy tarthatatlan. Ez a belátás nem logikai alapokon jött létre bennem, hanem azzal, hogy Isten kinyilatkoztatta nekem a Fiát, aki feltámadt a halálból. Ezt a kinyilatkoztatást nem tudom, és nem is akarom megpróbálni helyettesíteni valami logikai alapon, mert magam sem így jutottam el erre, s tudom, hogy nem is juthattam volna el erre, mert meggyőzhetetlen voltam a magam harcos ateistaságában. Csak elmondhatom, hogy ez megtörtént velem. Nem akartam. Nem vágytam rá. Én boldognak éreztem magam enélkül is. De kénytelen voltam szembenézni az abszolút valósággal. S miután ezt megtettem, még mindig mindent megpróbáltam, hogy ne kelljen engedelmeskedni. De Isten irgalmasan eltűrte ezt nekem mindaddig, míg ráébresztett a Fia áldozatára, mely áldozat mellett nem mehettem el válasz nélkül. Mert a válasz nélkül hagyás is válasz lett volna. Olyan, ami után nem tudtam volna tükörbe nézni jó lelkiismerettel.

      Törlés
    3. "Személy szerint van lehetőségünk akár a létfenntartási, akár a fajfenntartási ösztöneinket kiélni bűntelenül is."

      Hogy ne legyen félreérthető. Jézus - a történelemben egyedüliként - ezt bizonyította életével. A faj, mint teremtett valóság: jó. A bűn tette bűnössé, és bűnössége romlandóvá.

      Törlés
    4. Ide akartam kilyukadni. Akkor a bűn erkölcsi kérdés, és nem a génjeinben vagy a testünkben van. Köszi.

      Törlés
    5. Nem értél cáfolaton. Ettől persze még hiheted azt.

      Törlés
    6. Magyarázaton sem. Ezért nem is értem, hogyan érted, hogy a génjeinkben van. Megmaradok az eredeti hitemben.

      Törlés
    7. Én nem fogok neked biológiai magyarázattal szolgálni, hogy ez hogy van, mert nem tudom. Pálnak nem volt biológusi végzettsége, csak egyszerűen arról beszél, hogy ne uralkodjék a mi halandó testünkben a bűn. Éppen e téma kapcsán. Nem a testünkön, hanem a testünkben. Világos, hogy ez az uralkodás a vágyainkon keresztül érvényesülhetne, aminek meg igen sok köze van az ösztöneinkhez. Hogy ezzel mit kezd a biológia érdekes kérdés lehet egy biológusnak, de nem nekem. Én nem látok ebben ellentmondást, csak két egymás mellett haladó ismeretet, melyeknek nem szükséges, hogy legyen érintkezési pontja, mert egymás számára kutathatatlanok.

      Törlés
  4. De jure vs. de facto.

    VálaszTörlés
  5. Miért ne lehetne erkölcsi kérdés ami a génjeinkben van, azaz valamilyen szinten meghatároz minket? Ez az eleve elrendelés és szabad akarat kérdésköre.
    Bármiféle hatás ér minket, arról se tehetünk, mégis hat ránk és erkölcsi értelemben.

    Aki nem érti meg hogy az eleve elrendelés és a szabad akarat egyszerre igaz, sose fogja ezeket a dolgokat megérteni.

    VálaszTörlés

Megmondhatod te is... de kérlek, NE tedd névtelenül!
(A szerző a beírt kommentek közül bármelyiket előzetes figyelmeztetés és minden magyarázat nélkül törölheti. Kommentedben ne használj túl sok hivatkozást, mert a rendszer automatikusan moderál!)