2018. március 18., vasárnap

Ami élni tanít...

Úgy látom a Kálvinista Apologetikai Társaság elkezdte lefordítani a klasszikus apologetika talán legismertebb ma élő személyiségének, azaz Dr. William Lane Craignek nevével fémjelzett kisfilmjeit. (Köszönet érte!) Az egyik ilyen rövid videó az élet értelmének objektivitásáról szól, amit sokkal fontosabbnak érzek annál, mint amekkora figyelmet kap.

Mindenki közös ismerőse volt "Bandi bácsi", azaz Gyökössy Endre professzor (ld. a képen), aki egyik lelkigondozással kapcsolatos könyvében elejtett egy hangsúlyos mondatot. A mondat azóta sem hagy engem nyugodni, bizonyos szituációkban újra és újra eszembe jut, pedig meglehetősen egyszerű tényre világít rá egy szónoki kérdés formájában:
"Mi lehet igazabb dolog annál, mint ami élni tanít?"
Gyökössy kérdésére természetesen a "Semmi" a helyes válasz. Triviális megfigyelés, mégis rendkívül fontos, hogy az igazságnak és a minőségi életnek metszéspontjai vannak egymással. Mindaz, ami az élet felé terel bennünket, ami arra nevel hogyan élhetjük meg az életünket a legteljesebb szélességben és mélységben, valahol érintkezik az Igazsággal (ami bibliai szóhasználatban a valóságot is jelenti!), sőt az Igazságból (valóságból) kell eredjen. És ha ez az igazság az örökkévalóságban gyökerezik, akkor talán az élet gyökerei is az örökkévalóságig vezetnek - gondolom most tovább Bandi bácsi koncepcióját.

Az élet értelméről már írtam egy korábbi bejegyzést a blogban, de most a fentebb említett remek Craig-animáció kapcsán fontosnak tartok egy distinkciót tenni. Megszokott dolognak tűnik, hogy az élet értelméről leginkább a keresztények vagy valamely világvallás követői beszélnek állandóan, holott ateista emberek is simán mondhatják magukról, hogy az életüknek van értelme. Miért is ne lehetne? Hit nélkül is lehet életre szóló feladatot, küldetést és perspektívát találni, ami kitölti azt a néhány évtizedet, amit itt elvergődünk egymással - ahogy hittel együtt is lehetséges totálisan értelmetlen és jelentésnélküli életet élni. Első pillantásra tehát úgy tűnik, az élet értelme nem hit vagy hitetlenség kérdése és semmi köze senki világnézetéhez. De csak első pillantásra.

A különbség abban áll, hogy a hívő számára nemcsak szubjektív, de objektív értelme is van a sorsának. Amit tesz, az örökkévalóságra is vonatkozik, tehát túlmutat a rövid földi létezésén. Másként fogalmazva egy keresztény annak tudatában cselekszik, hogy tisztában van a tettei örökkévaló következményeivel. Ez visszafelé is igaz: mivel számol az örökkévaló következményekkel, ez is hatással lesz az itteni, szubjektív életcéljaira. A nem hívő ezzel szemben - idézve a videóból az ismert ateista Bertrand Russel szóhasználatát - kénytelen "a kétségbeesés szilárd talajára" építeni az életét. A legjobb esetben is szubjektív célokkal számolhat (még akkor is, ha egy-egy ilyen cél akár egész életidejét kitölti), ráadásul abba is kénytelen beletörődni, hogy mindaz amit tesz, végülis hosszú távon teljesen értelmetlen, hiszen vele együtt elenyészik a semmiben. Ez a gondolat természetesen minden érzékenyebb lelkű nem hívő ember szubjektív jelentéstulajdonítására keményen rányomja majd a bélyegét. Úgy is mondhatom, ez a gondolat megbetegítő hatású tud lenni és még az ideiglenes célokat is megrogyasztja - egyszerűen nem tudunk így jól élni.

Egyszerűen összegezve tehát, az örökkévalóságba vetett hit az életcélt sokkal magasabb és erősebb alapra helyezi, mint a végső semmibe vetett bizalom. Egy hívőnek ugyanúgy szubjektív életcéljai vannak, mint egy nem hívőnek - csak ezek a szubjektív célok egy objektív cél megismerésének előszobáját képezik számára. Ez az objektív cél pedig szerintem nem más, mint a Numinózus megismerése, azaz Isten ismerete, akiben minden szubjektív megtalálja a maga helyét. 

Minderre természetesen egy nem hívő azt fogja válaszolni, hogy azért, mert egy hívő kitalál magának egy örökkévaló létezést és erősen hisz benne, az még nem lesz igaz. Ez persze így is van - nem tudjuk bizonyítani vagy cáfolni az örökkévalóság létezését. Ám itt kanyarodnék vissza Gyökössy Endre éles megfigyeléséhez: a valóságnak vagy igazságnak ahhoz kell köze legyen, ami élni tanít bennünket. Ha Bandi bácsinak igaza van (és én hajlok arra, hogy igen), akkor mindaz ami az élethez köt, az igazsághoz és valósághoz is köt minket. Még akkor is, ha nem látjuk tisztán mi az igazság, és sokszor csak antropomorf vallási szimbólumokban, narratívákban és képekben tudjuk azt kifejezni a magunk számára.

És vajon mi tanít minket jobban élni? Ha a kétségbeesés vagy az örökkévalóság talaján állunk?

1 megjegyzés :

  1. Halleluja! Ezt jobban nem is fejezhetted volna ki.

    VálaszTörlés

Megmondhatod te is... de kérlek, NE tedd névtelenül!
(A szerző a beírt kommentek közül bármelyiket előzetes figyelmeztetés és minden magyarázat nélkül törölheti. Kommentedben ne használj túl sok hivatkozást, mert a rendszer automatikusan moderál!)