2020. szeptember 25., péntek

Mosópali tiszta szavai

Alaphangon nem vagyok radikálisan gondolkodó, beszélő, cselekvő ember, de ha már mindenképpen szükséges legalább néha radikálisnak lenni, akkor elsősorban úgy kívánja a tisztesség, hogy magunkkal szemben legyünk azok. Van egy férfi, egy igehirdető, egy jó értelemben vett megmondóember, aki felvállalta ezt a radikalizmust, és meglehetősen jó érzékkel tapint rá az evangéliumi mozgalom gyenge pontjaira - miközben érezhető, hogy ezt nem a felháborodás, hanem a javítás szándékával teszi.

Paul Washer az a tipikus, régivágású vagy klasszikusnak nevezhető prédikátor, aki kiáll a szószékre, kikapcsolja a külvilágot, pillanatok alatt átszellemül a feladathoz, aztán dörgedelmes stílusban alaposan beolvas az őt hallgató tömegeknek. Szentséges fejmosást végez, mert álláspontja szerint az elpuhult (többnyire amerikai) kereszténységnek erre van a legnagyobb szüksége.  Ő az az arc, akit az ember még akkor is végighallgat, ha nincs hozzá kedve és a szuggesztív stílusa miatt kénytelen figyelni a szavaira. Tehát: tipikus prédikátor. De mégis több annál. Washer megundorodott a langymeleg kereszténységtől, az egyoldalúan simogató, a bűnről soha nem beszélő, az evangélium brutális oldaláról mélyen hallgató komformprédikációk sorától. És láthatóan elege lett a jóléti evangélium hamis csillogásából, ami elhiteti az átlagos keresztényekkel, hogy Isten gazdaggá teszi őket, miközben éppen ezeket a hívőket kívánja megkopasztani.

Bevallom őszintén, "Mosópali" - ahogy én hívom - sok szempontból szimpatikus. Szeretem azt, ha valaki nem köntörfalaz, különösen a szószéken, hanem kimondja amit gondol - miközben érezhetően nem a sértegetés, hanem a mélyen hasító őszinteség motiválja. Nincs annál visszataszítóbb, mint amikor egy prédikátor angolnaként tekereg az őt hallgatók színe előtt, és kerülgeti a forró kását, vagy éppen elhallgat fontos igazságokat és csak arra törekszik, hogy a beszéde kellemes élményt nyújtson a vasárnapi ebéd mellé. Ha valaki belehallgat Washer ismertebb igehirdetéseibe (különösen is ebbe itt), gyorsan meggyőződhet róla, hogy ő nem ilyen ember. 

De ami a legfontosabb fegyvertény Washer kapcsán, hogy az evangélium áll csaknem minden prédikációja közepében. Álláspontja az - amivel messzemenőkig egyetértek -, hogy az evangélium nem csak az ateistáknak, nem hívőknek, kívülállóknak szól, hanem az egyháznak is. Manapság a gyülekezetekben sokszor nem prédikálják az evangélium lényegi elemeit, mert az az elképzelés él a fejekben, hogy azt az evangélizációra kell tartogatni. Így aztán rengeteg hívőnek csak halvány elképzelései vannak olyan fogalmakról, mint a megigazulás, engesztelés vagy éppen helyettes áldozat, melyek az egész szoteriológia magjához tartoznak. Ha az egyház maga sem érti miről szól az evangélium, miként akarja azt képviselni a külvilág felé? - teszi fel a jogos kérdést Washer.

Mindezekben a dolgokban tehát teljesen egyetértek Mosópalival (akinek egyébként lényegre törő könyvét most olvasom), ám van néhány dolog, ami legalábbis kérdéses. Az egyik ilyen téma, hogy Washer láthatóan ellenségesen viszonyul a nagyobb egyházakhoz: retorikája legalábbis meglehetősen negatív, sőt elítélő jellegű. Mondanám, hogy ez az ő dolga, az ő véleménye, mégis ugyanolyan szuggesztív vehemenciával képes ezt képviselni, ahogyan minden mást, amiről beszél. Nem tartom ezt feltétlenül szerencsésnek - legalábbis lehetne árnyaltabban is kezelni ezt a kérdést.

A másik probléma, hogy Washer könyvében lépten-nyomon az ellen beszél, amit az evangélium kontextualizációjának nevezhetünk. Vagyis álláspontja szerint az evangéliumi mozgalom hibázik, amikor megpróbálja az üzenetét a mai kultúra adottságaihoz igazítani. Szerinte ez mintegy automatikusan azzal jár, hogy az üzenet felhígul és éppen emiatt fog kihagyni fontos témákat. A kontextualizáció tehet róla, hogy ma nem prédikálnak a bűnről, a pokolról, Isten haragjáról - ehelyett az igehirdetők folyton csak a Biblia "kellemes témáit" veszik elő, és Jézusról is többnyire azt szajkózzák, hogy Ő szeret bennünket. Értem én miért mondja ezt Washer, egyetértek azzal is, hogy felemás az evangélium ha a "sötét tónusokat" kihagyjuk belőle, mégis azt gondolom, a kontextualizációra szükség van. A rossz kontextualizációra nincs szükség, aminek az oltárán feláldozzuk a kellemetlenül hangzó bibliai témákat - Washer radikalizmusa azonban kiönti a fürdővízzel a gyereket anélkül, hogy egyáltalán ötlet szintjén felvetné, hogyan tudnánk jól kontextualizálni.

Mindezzel együtt abszolút fontosnak, sőt elkerülhetetlenül szükségesnek tartom, hogy az evangélium, mint jól megértett és körbejárt téma újra porondra kerüljön a gyülekezetekben - ne csak dedikált alkalmakon, hanem általában is. Ezért fontos ennek az embernek a szolgálata és mondanivalója: Washer szavai pedig igencsak tisztának hangzanak ebben a kérdésben.

7 megjegyzés :

  1. benny hinn hamisságáról és hamis megtéréséről egy szintén nagyon szimpatikus arc videója, hosszú, de nagyon érdemes végignézni:
    https://www.facebook.com/groups/300454900874704/permalink/451184682468391/

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, valóban szimpatikus, egyébként magyarul is van egy feliratozott videója ennek az embernek. Itt megnézhetitek:

      https://www.youtube.com/watch?v=4lS-SFaKWCA

      Törlés
    2. Jó az ajánlott videó: they're "in Soul Business here", ahogy Duplantis mondja.
      Következik-e ebből bármi egy kritikai gondolkodó számára - azon túl, hogy más műsort keres?

      Törlés
  2. Egy megfontolást vetnék fel, hátha vevő leszel rá. William of Ockham ferences rendi szerzetes megalkotta azt a tudományos módszertant, amivel hosszú távon az elérhető legtöbb tudást megszerezzük a tárgyi világról. Nincs okunk az időnk többségét az "áltudomány" cáfolására pazarolni. Megvan az elvi teljesség, ami napi kemény munkát is jelent, feladatot ad a tudományos módszertant megvalósítóknak.
    Ehhez hasonlóan, Jézus megtanította a két fő parancsot, amelyek betartásával a világot hosszú távon az elérhető legjobb állapotba hozzuk. Kezünkben az elvi teljesség, ami kemény napi feladatot is jelent egyben. Nincs okunk az időnk többségét a "hamis tanítások" cáfolására fecsérelni a két fő parancs életre váltása helyett.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Természetesen ez a dolgunk: nyilván a tűzerő jó részét az építésre és nem a tévtanítókra fordítjuk. (Egyébként ezt teszi a bejegyzésben említett Paul Washer is a könyvében.) Habár azért hozzáteszem, az egyház kezdetektől fogva felvette a kesztyűt a herezisekkel szemben is - azért azt nem mondanám, hogy nincs felelősségünk ebben a tekintetben. Ezek a jelenségek, a bővölködés teológia, a hamis evangélium, a felszínes vallásosság mind az egyházon belül pusztítanak - furcsa volna elfordítani a fejünket róluk, mondván nekünk az a dolgunk, hogy építsünk és nem az, hogy ilyesmikkel foglalkozzunk.

      Törlés
    2. Rendben, néha a tudósok is szakítanak időt egy-egy kiemelten tudománytalan badarság bírálatára, de ez feltűnően ritka. Miért? Mert a laikus közönség is hisz a ockhami módszertan érvényében, és önjáróan érvényt szerez neki az esetek óriási többségében.
      Itt lehet jelentős különbség: a kereszténységen belül lévők sincsenek határozottan meggyőződve arról, hogy Jézus két fő parancsa az egyetlen működő Módszer nem csak az örök életbeli üdvösségre, hanem a világ kívánt állapotba hozatalára is. Ahogy erősödik ez a meggyőződés belül, úgy kezd majd hatni kifelé, és nagyjából feleslegessé teszi az "eretnekséggel" foglalkozást.
      Ami tényleg eretnekség, az ellentmond a két fő parancsnak - ha nem mond ellent, akkor meg nem is eretnekség.

      Törlés

  3. Sajnos saját hibánkon kívül nehéz helyzetbe kerültünk! Feleségem fizetéséből havi 16 ezret vonnak le tartozás fejében, így bárminemű segítséget, élelmiszert is szívesen elfogadunk! Én jelenleg közmunkán vagyok, beteg feleségemeLL(vizes láb, lábszárfekély), de jómagam is szívbeteg vagyok, amely mellé még cukorbetegség is társul Csillának kevés vörösvérsejtje, ill hemoglobinja van, dolgozni nem bír, fárad! Én inzulinos cukorbeteg vagyok (napi 2x)! Ezért kérnem a segítségeteket! Bővebb információ privát üzenetben! Köszönöm!//varga zoltan vadna szabadsag tér 15 diabetese neuropathya allapitottak meg ill... gerinc csipö kopas ill szükület //ha valaki tud segiteni feleségem számla száma 116 00006 00000000 2576 6862!!tavaly majusban volt egy mütétem bocsanat leirom ,herezacskon folyamatos magas cukor miatt ,lett egy tályog ill. a lágyrészen megmütöttek ,, és a mütét után kialakult egy sipoly ,, a sipolybol 9 honapig lógott belöllem egy mütét közben bennem hagyott géz darab ... a sipoly ami a lágyrészen van nem lehet emelni hajolni váladékozik még dolgozom közmunkán mindkettönk fizetéséböl von végrehajto /!SZERETNÉK MÉG KÉRNI ,HA LEHETNE ,, BÉRESCSEPPET ILL... C VITAMINT, FELESÉGEMNEK NÖVÉR,VAGY ALFA C TABLETTÁT ,,, KÖSZÖNÖM ELÖRRE IS ...ÉS BOCSÁNAT KÉRÉSEKÉRT ,

    VálaszTörlés

Megmondhatod te is... de kérlek, NE tedd névtelenül!
(A szerző a beírt kommentek közül bármelyiket előzetes figyelmeztetés és minden magyarázat nélkül törölheti. Kommentedben ne használj túl sok hivatkozást, mert a rendszer automatikusan moderál!)