2022. december 4., vasárnap

Egyszerre kétfelé - a kultúra és a kereszténység (6)

Vannak olyan emberek a hívők között, akik számára a kultúra nem ellenség, és nem is barát - ugyanakkor mégsem az "arany középutat" keresik a szintetizálókhoz hasonlóan, hanem valamiféle beletörődött állapotban léteznek a saját kultúrájukban: mintha csak két világ peremén egyensúlyoznának. Ők a dualisták.

Ha az olvasó még tudja követni ezt a kis sorozatomat a kereszténység és a kultúra kapcsolatáról, akkor talán emlékszik arra, hogy eddig háromféle szemléletmóddal foglalkoztam. Az első csoportba tartoztak azok, akik kritikusan állnak a kultúrához és a folyamatos "kulturkampf" (kultúrharc) a lételemük. A második csoport volt a kultúrkeresztényeké, akik csaknem akadálymentesen mindent beengednek a kultúrából, ami szerintük az egyház barátja. Végül az eddigi harmadik csoportba tartoztak a szintetizálók, akik a kettő ötvözeteként megpróbálják megszűrni mi jöhet be az ajtón, és mi marad kívül.

Nos, a most következő csoportot még maga Niebuhr, jelen felosztásunk kiötlője is nehezen tudja megfogni. Dualistának nevezi őket, mert a kultúrához való viszonyuk nagyon kettős. Egyrészt azt hangsúlyozzák, hogy óriási a különbség Isten és ember, valamint isteni és emberi, az Isten igazsága és az ember igazsága között. (Eddig olyan ez, mintha csak Barth-ot hallanánk.) A "két világ" (Isten és kultúra) világosan szétválasztható egymástól. Ráadásul a kultúra nemcsak egy másik világ a hívők számára, hanem romlott is, mert a bűnös emberiség műve - a romlottsága pedig akkor is tény, ha van számos jó dolog a kultúrában. A dualista azonban mégsem teljesen olyan, mint a kultúrharcot folytató, legelső csoportba tartozók hívők. Mert tudja magáról, hogy ő is beletartozik a kultúrába, nem szakadhat ki belőle, nem is törekszik erre, sőt azt is tudja, hogy Isten a kultúra révén tartja meg őt. Ezért a kultúrához dualista módon viszonyulók szeretik a paradox gondolatokat használni: bűnösök is vagyunk, de megigazultak is; hiszünk miközben kételkedünk; fontosak a törvények, de fontos a kegyelem is. A dualista megpróbál egyszerre két külön világban túlélni, az isteniben és a kultúrában, a kettő feszültségét pedig tényként elfogadja.

Ennek a típusnak a legismertebb megtestesítője Niebuhr szerint nem más, mint Luther Márton, főleg ha két nem annyira ismert művét egymás mellé tesszük. Az egyik "A keresztény ember szabadsága", a másik az igen megnyerő című "A gyilkos és a parasztbandák ellen". Luther egyfelől magasztalja a szeretet által munkálkodó hitet (ami mindent eltűr), másfelől az elöljárókat arra hívja fel, hogy mindegyikük "döfjön, üssön, vágjon". Luther látásmódja tényleg dualista volt: éles különbséget tesz test és lélek, világi és lelki élet, Krisztus uralma és az emberi kultúra világa között. Az előbb említett parasztbandák ellen írt röpiratában például ezt mondja:

„Két ország van, az egyik az Isten országa, a másik a világi ország… Isten országa a kegyelem és irgalom országa… de a világi ország a harag és a szigor országa… Aki pedig összetéveszti ezt a két országot – mint a csalárd fanatikusok teszik –, az be akarja vinni a haragot Isten országába, az irgalmat pedig a világ országába; ez pedig nem más, mintha ördögöt ültetnők az égbe, Istent pedig a pokolba.”

Ez így meglehetősen egyoldalúnak hangzik, ám Luther ugyanezzel az ékesszólással tud beszélni arról is, hogyan jelenik meg e világban (azaz a kultúrában) Isten szeretete és kegyelme... Manapság a dualista látásmód például olyan, kultúrát is érintő kérdésekben érhető tetten, mint amikor a hit és tudomány kapcsolatáról valaki azt mondja, a két terület semmilyen viszonyban nem kell álljon egymással - mert összemérhetetlen igazságokról beszélnek. Bár egyazon valóságban élünk, a tudomány és a hit két külön ablak ugyanannak a háznak két külön oldalán - így mást látsz ha az egyik ablakon kinézel és mást, ha a másikon. 

Összefoglalva tehát a dualista nézet valami olyasmit mond, mintha az ember "kétéltű lény" volna: egyszer a vízbe merül, aztán kimászik a szárazföldre, és ezt a két létmódot állandóan váltogatja. Namost, talán nem is kell sokat magyarázni, hogy ennek a dualista látásmódnak mi lehet a hátránya. Egyrészt iszonyú fárasztó úgy élni a kultúrában, hogy váltogatom a létmódjaimat és egyszer ezt hangsúlyozom, másszor meg szinte az ellenkezőjét. Másrészt, a nyugati kultúra jórészt a zsidó-keresztény hagyományokon is nyugszik, és annak elemei szervesen beépültek az egész kultúra mélyrétegeibe. Szerintem lehetetlen megoldani, hogy az ember dualista módon szétválassza a kultúrát a kereszténységtől - és ezt még akkor is igaznak gondolom, ha a magam részéről nem hiszek a kultúrkereszténységben, aminek nem sok köze van a bibliai hithez. Egyszerűen a kereszténység áthatja a kultúrát és a kultúra is a kereszténységet. Nincs olyan sebészkés, ami a kettőt szépen és pontosan leválasztja egymásról, és ha mégis megtesszük, mindkettő szövetében kárt okozunk.

Van azonban még egy út Niebuhr szerint, ami talán a legjárhatóbbnak tűnik az eddig bemutatott modellek közül - ezzel a lehetőséggel folytatom legközelebb!

7 megjegyzés :

  1. Luther látásmódja kétes: 'végtelen kegyelem' <-> 'szúrd, vágd' szerintem nem hozható össze csak úgy, neki sem sikerült, így lett pl. élete vége felé erőszakosan, uszítóan antiszemita. Javaslom, hogy az legyen a tanulság, hogy Luther ebben mellélőtt. Hasznosabb a jelenkor szempontjából így gondolkodni.
    Most már áruld el, szerinted mi a 'kultúrkeresztény': aki mise helyett színházba és könyvklubba jár, művelődéstörténetet tanul, feje búbjáig tölti magát 'kultúrával'? (A kereszténység számára a sokszínű folklór része, ahogy minden más vallás/ateizmus is.)
    Vagy az a kultúrkeresztény, aki misére nem jár, de a gyerekét 'a papokhoz' adja iskolába, 'keresztény programú' pártokra szavaz, a mindennapokban érvényes hivatkozásnak tartja, hogy ő is a keresztényekkel van? (Noha nélkülözi a személyes hit kegyelmét.)
    Nagyon nem mindegy, melyik értelemben használod a szót, az egyik tényleg nem túl hasznos, a másik meg egy jóval bonyolultabb (fejlődés)történet.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A sorozat harmadik részében beszéltem a kultúrkereszténységről. Egyszerűen szólva olyan keresztényt értek alatta, aki alapvetően nyitott a kultúra iránt, sőt beengedi a kultúrát az egyházba, folyamatosan az érintkezési pontokat keresi a hite és a kultúra között, és sokszor bizony kritikátlanul vesz át elemeket onnan. A kultúrkeresztények gyakran a progresszív-liberális hívők, akik nem Krisztuson keresztül értelmezik a kultúrát, hanem inkább a kultúrán keresztül értelmezik Krisztust.

      Törlés
    2. Bocsánat, nem a harmadik, hanem a negyedik részben volt szó erről:

      Nyakig a kultúrában

      Törlés
    3. Köszönöm a pontosítást, tehát: "kultúrkeresztény" a te szóhasználatodban, "aki erősen nyitott a kultúrájának nem keresztény elemeire". Ez nagyjából a "balek" vagy "Mindenmindegy Jakab". Nem túl praktikus ilyen értelemben használni a szót, mert nem tudunk meg semmi újat általa, csak az derül ki, hogy aki balek, az lúzer.

      Törlés
  2. Niebuhr könyvét mostanában nem újraolvasva, azért a dualista álláspont bemutatásán valamelyest finomítanék: különösen a Teremtés könyve elejére gondolva, a kultúra hamarabb jelenik meg, mint a bűneset: a kert képe is, de az ember a kertben betöltött szerepe is kultúrát már feltételez.

    Ennek kapcsán afelől vannak kétségeim, hogy a dualisták azt mondanák, hogy az emberi kultúra sose lehetett volna másmilyen -- inkább csak azt mondják, hogy a bűneset a kultúránkra is rányomta a bélyegét -- ami azért elég vitathatatlan.

    Ami a sebészkéssel való lemetszést illeti: valóban vannak idézetek, amelyek ezt a kérdést vetik fel. A kérdés az, hogy az adott kontextusban mit akarnak lemetszeni: általánosságban a kultúrát, vagy pedig mondjuk egy konkrét attitűdöt. (Olykor adódhat olyan tumor, amit tényleg le kell metszeni...)

    A magam részéről elsősorban a természettudomány berkeiben (különösen biológia, orvoslás, geológia környékén) ismerek olyan keresztény tudósokat, akiknél a két ablak a házon hozzáállás sejlik fel... de lehet, hogy csak én értem félre őket.

    (Mindez nagyon messzire vezet: egészen a teológia és filozófia kapcsolatáig, általában véve. Ez az "általában véve" dolog mérhetetlenül tág, hiszen a missziológiától és apológiától egészen a magaskritikáig mérhetetlenül széles a spektrum...)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. "különösen a Teremtés könyve elejére gondolva, a kultúra hamarabb jelenik meg, mint a bűneset: a kert képe is, de az ember a kertben betöltött szerepe is kultúrát már feltételez."

      Nos, vannak olyanok is (róluk egyébként Keller ír a "Gyülekezet a központban" c. könyvében), akik a kultúra kezdetét nem ide teszik, hanem Kain városépítésével hozzák összefüggésbe. S mivel Kain ugye gyilkos szemétláda volt, így a kultúra is ördögi dolog... (Egyébként veled értek egyet, a bibliai narratívából nekem is az következik, hogy a kultúra már ott van az ideális, édeni pillanatokban is.)

      " A kérdés az, hogy az adott kontextusban mit akarnak lemetszeni: általánosságban a kultúrát, vagy pedig mondjuk egy konkrét attitűdöt."

      Ez jogos felvetés, de szerintem (sajnos) nem mindig lehet az ilyen metszéseket se roncsolás nélkül megcsinálni. A konkrét attitűdök is beolvadnak a kultúra nagyobb egészébe, nem csak úgy izoláltan vannak egymástól függetlenül. Az ilyen "kimetszéseknél" ezért mindig azt kell latolgatni, vajon megéri-e a roncsolás árán is elvégezni a műveletet? Kicsit konkrétabbá téve a képet: ha szembeszállok a kultúrával vagy akár azon dolgozok, hogy pl. egy-egy attitűdjét, jelenségét, vívmányát felszámoljam ("kimetszeni a tumort"), nem okozok-e nagyobb kárt végül, mint amennyi hasznot hoz a dolog? Mondok egy példát: tiltakozhatok az LMBTQ emberek, mint kisebbség utcai felvonulása miatt, mondván hogy tiltsák be az ilyesmit - de ha nekik nem lesz szabad vonulni, mi történik ha ezt a jogot pl. ilyen alapon más kisebbségi csoportoktól is megvonják majd?

      Törlés
    2. Azzal, hogy mit kell latolgatni, egyetértek. A kimetszés elég komoly mellékhatásokkal jár.
      Nekem semmi bajom azzal, hogy az LMBTQ emberek vonulnak. Mármint ezzel önmagában.
      (A problémám olykor csupán azzal a kombinációval van, hogy mit viselnek közülük némelyek, és hogy olyan helyen és időben teszik, ahol és amikor gyermekek előfordulása szükségszerű. Például a pórázon tartott emberek pl. nem gyermekeknek szóló látvány... Senki nem tiltja a tömegfelvonulásukat este 10 után pl...)

      Törlés

Megmondhatod te is... de kérlek, NE tedd névtelenül!
(A szerző a beírt kommentek közül bármelyiket előzetes figyelmeztetés és minden magyarázat nélkül törölheti. Kommentedben ne használj túl sok hivatkozást, mert a rendszer automatikusan moderál!)