2022. december 14., szerda

Nagyon sötét dolog

Sötétben lenni nem jó, mert sötétben az ember nem lát, még azt se látja amit csinál, és mivel sötétben van, hát valószínű sötét dolgokat is művel. Ezt most Németh Sándor világosan megmondta, mégpedig a tanártüntetések és a tekintély ellen lázadó, tanáraik mellett kiálló diákok kapcsán. Erős üzenet következik.

Németh Sándor olyanokat is mondott a tanároknak címezve gondolatait, hogy nekik mit kellene tanítani, no meg mit nem. Például a tinédzsereket nem lázadásra kellene oktatni először, mert az nagyon sötét dolog, hanem a tekintély iránti engedelmességre. Hát ez bizony így van, és ugye a tanároknak is ideje megtudni ezt, hiszen ők alaphangon a tekintély elleni lázadásra ösztökélik a diákokat, ez lehet a céljuk, egy iskolában ilyesmiről szól az oktatás. Elemi érdeke az egy tanárnak, hogy a gyerekek lázadjanak a tekintély ellen, mert tanárként pont az ilyen diák a kezelhető és tanítható számukra. És persze ha valaki tüntet, legyen tanár vagy diák, esetleg szülő, az mindenképpen és csakis a lázadás miatt van. Pedagógusok, szülők, diákok tízezrei a tekintély elleni lázadás kedvéért vonulnak immáron hónapok óta az utcára. Kizárható, hogy azért tüntetnek, mert valamiféle oka van ennek, például olyan hihetetlen dolgok, hogy egy pedagógus alig bír megélni a fizetéséből vagy lepukkantak az iskolák, esetleg rosszak a tanítási módszerek - amiről egyébként a tanártársadalom nagyon-nagyon régóta beszél, de mára már más eszköze nem maradt a tüntetésen kívül, hogy ezekre ráirányítsa a figyelmet. De Sándor szerint nem, nem ezért tüntetnek, a szellemi ember átlát ezen a szitán és tudja, itt nem erről van szó, hanem durva lázadásról. Ahogy Németh Sándor fogalmaz a videóban, a diákok belemásznak a náluk fontosabb és értékesebb emberek méltóságába és trágár kifejezésekkel ezt a méltóságot "széjjeltapossák".

Bevallom őszintén, itt egy kicsit kezdtem meghatódni és már-már elsírdogáltam magam, hogy ezek a gonosz fiatalok, akik végülis Magyarország jövőjét jelentik és ezek szerint kevésbé fontosak, mint a derék és becsületes, nagyméltóságú politikusok, szóval ezek a lázadó fiatalok a méltóságos politikusok lelkivilágával csúnya dolgokat tesznek, akik nagyon-nagyon megsértődhetnek emiatt. Például trágárkodnak, és az bizony nagyobb probléma bárminél, az oktatási rendszer minden hasfájásánál is nagyobb. Hát igen, igaza van Sándornak, amikor a diákokat felbújtó tanárokra a következő szavakat használja: "akkor ezek nem tanárok, hanem valami más kategóriához tartoznak." Vajon mi lehet ez a más kategória taxonómiai szempontból, ahova szerinte a tanárnak nevezett emberi lények tartoznak? Sajnos ez nem derül ki a felvételből.

Szóval csak azt akarom mondani, hogy kivételesen hatásos és hiteles szavak voltak ezek Németh Sándor szájából. Ha az ember rá gondol, az jut eszébe, hogy ő legalább jól tudja kezelni a tekintélyhez való viszony kérdését, akár taníthatná is, hogyan kell mindig úgy fordulni a tekintélyhez, hogy az hasznos legyen az ember számára. És hát meg is látszik kit áld meg jobban a Jóisten, tessék csak belegondolni a tényekbe: hiszen míg az átlagtanároknak gyatra a fizetésük és sokszor csak úgy éppen túlélnek, Sándornak még saját tévétársasága is van, no meg villája Mészáros Lőrinc szomszédságában! Na ugye, itt a bizonyíték, gyümölcseiről ismerszik meg a fa!

Vannak persze olyan gyalázkodó hívők, akik valószínűleg nem tanulták meg hogyan kell az olyan tekintélyes vezetők felé kritika és lázadás nélkül fordulni, mint Németh Sándor, de az ő gondolataikba most inkább nem megyek bele. Nagyon sötét útra tévednék ugyanis, mely trágárságokkal lenne kikövezve, és az sértené a fontos emberek méltóságát. 

8 megjegyzés :

  1. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

    VálaszTörlés
  2. Sándor mitől érzi magát illetékesnek? Igazából mindegy, három hét múlva január, jön az emelés, most lehet még gyorsan pró és kontra beleviharzani a bilibe, mielőtt okafogyottá válik az ilyesmi.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. "Igazából mindegy, három hét múlva január, jön az emelés, most lehet még gyorsan pró és kontra beleviharzani a bilibe, mielőtt okafogyottá válik az ilyesmi."

      Hát, egyáltalán nem ilyennek tűnik a helyzet, ráadásul - úgy látszik ezt újra és újra el kell mondani, mert töksüket a kormányunk - NEM csak az emelés a kérdés, NEM csak a tanári fizetés miatt tüntetnek a tanárok. A többi is megoldódik három hét alatt? Ugye nem vagyunk ennyire naivak?

      Törlés
  3. Magyarország kormánya egy maffiaállamot működtet és hétfő óta az Európai Bizottság, az Európai Parlament után már az összes többi tagállamtól is papírunk van arról, hogy nem vagyunk jogállam. Mit kell itt köntörfalazni, udvariaskodni, szemlesütve bocsánatot kérni azért, mert létezik ez ellen ellenállás? Ezt a rendszert legyőzni most már szinte lehetetlen, de együtt sikerülhet. Az eleganciát, a humort, a tényszerűséget, a lélekjelenlétet azért persze illik megőrizni.

    Rengetegen, mi magunk is bűnös tudatlanok vagyunk. Akik szemrebbenés nélkül beállnak a sorba, mint a NER-lovagok, üzletemberektől újságírókon át teológusokig, hozzájuk is szeretettel kell viszonyulni. Akik viszont ezt az államot aktívan működtetik, vagy mert döntéshozók, vagy mert érdemben anyagiakkal és más erőforrásokkal támogatják a hatalmat, vagy mert részesülnek belőle, és hozzájárulnak a jövő eltékozlásához, ők érdemelnek szép szavakat. Örülök, hogy te is kiállsz a demokráciáért, a szabadságért és az elesettekért.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Mármint ők NEM érdemelnek szép szavakat (lemaradt egy szó).

      Törlés
    2. "mi magunk is bűnös tudatlanok vagyunk"
      - Inkább tájékozatlanok, az összkép iránt érdektelenek. Az alapkérdés, hogy mitől lesz jobb az ország népének és a kulturális nemzetnek a helyzete. Erre a kormánynak van egyfajta válasza, amit rendszeresen ellenőriz is a választókon, hogy még mindig működik-e. Az ellenzéknek meg nincs olyan alternatív válasza, ami a saját visszhangkamrán kívül 50,1% népszerűséggel kecsegtetne. Ezen kellene dolgozni, mindannyiunk érdekében.
      Láthatóan nem jött be, hogy "le a patás ördöggel", meg hogy "akkora sallert és kokit kap", meg hogy "Mo. a pokol n+végtelenedik bugyra". Ezt kár nyomatni, sőt visszaüt.
      Továbbá, kis gyakorlati lépések vezetnek a siker felé: mi az a picike gyakorlatias elképzelés, ami a választók 50,1%-ában rezolnál, és kormányképesnek mutatja a megfogalmazót. Ebből kell kitalálni 5-10-et, és a haza máris fényre derül.

      Törlés
    3. Szerintem ha egymás mellé tesszük a Fidesz és az ellenzéke szlogenjeit, egyből világos, miért működik az egyik, és miért nem a másik, fontoljátok:
      1. merjünk nagyok lenni. <--> merjünk kicsik lenni.
      2. a határon túliak a testvéreink <--> majd elromános/szlovákos-odnak.
      3. Mo. az első <--> Mo. egy Mucsa tajparasztokkal.
      4. minden gyermek kincs <--> nem leszünk szülőgépek.
      4. a haza nem lehet ellenzékben <--> a nemzetköziségnek nincs alternatívája.
      5. saját érdek szerint politizálunk <--> betagozódunk, magánbaksisért.
      5. hajrá magyarok <--> üssétek velünk a magyarokat.
      Világos már, min kell változtatni?

      Törlés
    4. Elromlott a sorszámozó automata.

      Törlés

Megmondhatod te is... de kérlek, NE tedd névtelenül!
(A szerző a beírt kommentek közül bármelyiket előzetes figyelmeztetés és minden magyarázat nélkül törölheti. Kommentedben ne használj túl sok hivatkozást, mert a rendszer automatikusan moderál!)