2012. szeptember 19., szerda

Jézus, az első liberális-konzervatív radikalista

Jézus gyakran olyan, amilyennek magyarázzuk. Radikálisoknak ő a radikalitás mintaképe, aki szigorúan odacsap, megmond, helyretesz, ha éppen arra van szükség. Liberálisoknak Jézus a liberalizmus prototípusa. Sokat beszél a szabadságról, szombaton is jót tesz, elfogadó hangon szólal meg. A konzervatívok is találnak rajta fogást. Ehhez Krisztus törvényhez való viszonyát veszik elő, azt hangsúlyozva, hogy megőrizte a múlt számos elemét. 

Mindez csak azért jutott eszembe, mert egy-egy beszélgetésben néha elsütik valamelyik verziót: "Én azt mondom, Jézus volt az első liberális" - hangzott egy ismerősöm szájából a minap. Egy másik pedig szentül meg van győződve róla, hogy Jézus kizárólag "igazi radikalistának nevezhető, mi más is lehetett volna". Az ilyen megjegyzések persze nem Jézusról szólnak, hanem arról az illetőről, aki saját világlátását és adott esetben politikai nézeteit kívánja viszontlátni Krisztus figurájában. A libsinek libsi, radikálisnak radikális, konzervnek konzerv.

Szerintem mindannyian egyetérthetünk abban, hogy Jézust egyik kategóriába sem igazságos bezsúfolni. Viselkedése és tanításai alapján nehéz is lenne. Jézus mindegyik, miközben egyik sem. Konzervatívnak hívjuk, csak mert ragaszkodott örök értékekhez? Süssük rá a radikális bélyeget, mert példázatai provokatívak és szókimondóak voltak? Soroljuk a liberalisták közé, mert beszélt a szabadságról?

A fenti "három kategóriából" mindenki megtalálhatja azt a típust, melyre azután "igéket vadászhat" a Szentírásban, hogy igazolja a saját véleményét. A téma többek között a Jelenések Könyve kapcsán is eszembe jutott, ahol maga Jézus az efezusi gyülekezetnek szánt üzenetében mintha a szélsőséges libsiknek adna egy pofont. Ezt mondja:
"De az melletted szól, hogy gyűlölöd a nikolaiták cselekedeteit: ezeket én is gyűlölöm." (Jel 2:6)
Jézus nem igazán áll előttünk olyan módon, mint aki valamit gyűlöl. Személyét sokkal inkább a szeretettel kötjük össze. A nikolaiták iránti gyűlölet azonban erénye volt az efezusi közösségnek, ráadásul ezzel a hozzáállással Krisztus is azonosult. Magukról a nikolaitákról egyébként nem sokat tudunk. Későbbi egyházi írók a nevüket az Apostolok Cselekedetei 6:5-ben említett antiochiai Nikolaoszra vezetik vissza, de ez az elképzelés nincs sziklaszilárdan alátámasztva. Mindenesetre az tudható, hogy a nikolaiták olyan irányzatot képviseltek, ami fellazította a gyülekezet és a világ közti határokat. Szinkretizmus, kicsapongás és nyílt erkölcstelenség is megfért a soraikban, amit libertinizmusnak hív a szakirodalom. Persze az ismerősen csengő libertinizmus szó nem egyenlő a liberalizmussal, de ez a bibliai rész jól mutatja, hogy Jézus a szabadság fogalmát milyen határok között képzelte el.

Ahogy fentebb írtam, magát Jézust nem lehet csoportokba sorolni, korlátok közé szorítani, nekünk azonban példát mutatott abban, milyen keretek között éljünk. Ebbe pedig szerintem a szabadság túlzott "kinyújtoztatása" az elvtelen nikolaita-liberalizmus felé épp úgy nem fér bele, mint a törvényeskedő szélsőségesség, ami önmagát konzervativizmusnak szereti feltüntetni, miközben mérgezi az emberek életét. A keresztény élet eszerint inkább az egyensúlyok műfaja, amit nem mindig könnyű megtalálni.

Ettől még Krisztus egyik politikai-társadalmi dobozba se fér bele és nem érdemes pártokhoz vagy mozgalmakhoz kötni. Inkább figyeljünk rá önmagában.

5 megjegyzés :

  1. S ha a szocializmus nem is, de a szolidaritás nagyon is köthető Jézushoz is.

    VálaszTörlés
  2. Erre csak áment lehet mondani. :)

    A témához még adalék (ha már szocializmust említettél), hogy a minap egyik ismerősöm megjegyezte: elképzelhetetlen, hogy baloldali gondolkodású ember keresztény legyen. :-)

    VálaszTörlés
  3. Szocializmus sose volt még sehol. Amit annak neveznek, az kb ugyanaz mint a kapitalizmus: valakik kidolgozzák a belüket, valakik meg jóval kevesebbet dolgoznak vagy lógnak ezerrel, és ez utóbbik keresik a több pénzt. És ez utóbbiak főleg az értelmiség.

    Ma Magyarországon szocializmus van.

    VálaszTörlés
  4. "elképzelhetetlen, hogy baloldali gondolkodású ember keresztény legyen. :-)"

    Akkor biztosan nem olvasta az ószövetséget. :) Rengeteg szolidaritás, a jogegyenlőségi elv, sokszor kifejezetten államközpontú berendezkedés, kvázi szociális rendszer van benne.

    VálaszTörlés
  5. Érdekes amit a nikolaitákról írsz, mert én úgy tudom, nem vagyunk biztosak abban, kik voltak ők. Lsd itt:
    "A nikolaiták kilétéről többféle elképzelés is létezik: Az egyik elképzelés szerint egy gnosztikus szekta tagjai voltak, melynek tagjai azt vallották, hogy a test cselekedetei nem befolyásolják a lélek üdvösségét.
    A másik irányzat szerint pedig egy, a nép felett uralkodni akaró irányzat volt ez. “NIKO” - “LAOS” - népet legyőző - nép felett uralkodó Ennek az irányzatnak a kibontakozásáról már az apostolok is szóltak. II.Thess. 2,7. Ap.csel. 20,29.
    Vannak olyanok is, akik a hét diakónus közül való Nikolaus nevéhez kapcsolják ennek az irányzatnak az eredetét." http://igemorzsa.hu/ist_prof_lamp/jelenesek/03_tema.html

    VálaszTörlés

Megmondhatod te is... de kérlek, NE tedd névtelenül!
(A szerző a beírt kommentek közül bármelyiket előzetes figyelmeztetés és minden magyarázat nélkül törölheti. Kommentedben ne használj túl sok hivatkozást, mert a rendszer automatikusan moderál!)