2013. február 8., péntek

Belülről kifelé

Jézus azt mondta, ha imádkozunk, vonuljunk be a belső szobánkba és zárjuk magunkra az ajtót, ott keressük Istent. Nem mindig tudjuk ezt az egyszerű kérést jól megragadni. Valamiképp a magányosságot, szélsőséges esetben talán a remeteséget, az egyénieskedést halljuk kicsengeni belőle, pedig ennél sokkal fontosabb dologról van szó.

Jézus szavai nem voltak teljesen magától értetődők a zsidó társadalomban. Ha valaki felületesen átlapozza az Ószövetséget, már az is láthatja, hogy alapvető vonás a közösségi kontextus. Bár egyéni történetekkel is találkozunk, az Ószövetség mégis csoportdinamikai keretben értelmezhető, a szabadulás, a megváltás többnyire az egész nép sorsa és nem az egyéné, ha büntetés jön, gyakran az egész népet sújtja, ha áldás hull az égből, az a nép nyakába esik. Nem azért történik mindez, mert a zsidók olyan fenemód patrióták, hanem sokkal inkább, mert egy összetartozó csoportban, választott népben, azaz Izraelben gondolkodnak.

És akkor jön ez a Jézus, aki személyes síkra viszi a dolgokat. Azt mondja, neked kell bemenni a belső szobádba (a görög tameion-t úgy is lehetne fordítani, hogy éléskamra vagy kincstár), a te felelősséged zárt ajtók mögött Istent keresni. Igen Józsikám, ne nyújtogasd a nyakadat, ne tekergesd a fejedet, ne fordulj oda a melletted ülőhöz és ne mondj neki semmit. Rólad van szó, személyesen. Jézusnak persze nem a nyilvános imával van baja, hanem azzal, ami a nyilvánosságot olyan könnyen kísérheti, azaz a külsőségekkel és a képmutatással.

A keresztény gyülekezetekben elhanyagolt téma az ember belső szobája. Ez részben érthető: a gyülekezet szociális konstrukció, ahol közösségként éljük meg a hitet, a hangsúly tehát – akár az Ószövetségben - a kollektivizmusra esik. Kár azonban elfelejteni, hogy a közösségi élet színvonala az egyéni életek színvonalán múlik. A kereszténység olyan hit, ami belülről kifelé működik. A közös értékeink azokban a kohókban formálódnak ki, melyek mások szeme elől rejtve működnek. Ellentmondásos elvárni, hogy a gyülekezetekben intenzív hitélet legyen, ha a gyülekezeten kívül az emberek nem tudják az ajtót magukra zárni. A vasárnapjaink hétfő és szombat között alapozódnak meg, ellenkező esetben csak színlelés, amit művelünk. Közösségként is jól felfogott érdekünk lehetne tehát, hogy a belső szoba gyakorlatára többször rámutassunk. Az a tény, hogy erről nem nagyon hallani a nyilvános eseményeken, sőt egyre inkább maga az összegyűlés, pestiesen szólva a buli feelingje a végcél, az együttlét élménye a kívánatos állapot, ugyanolyan céltévesztés, mint a magányos kereszténység, amikor az ember egyedül próbálkozik leküzdeni a világmindenséget. 

5 megjegyzés :

  1. "...a közösségi élet színvonala az egyéni életek
    színvonalán múlik.A kereszténység olyan hit,ami
    belülről kifelé működik.A közös értékeink azokb-
    an a kohókban formálódnak ki,melyek mások szeme
    elől rejtve működnek."-mennyire igaz!Sajnos ma
    sok hívő megspórolja a "házi feladat"-ot és ez
    kihat a közösségi életre ahogy erre ez a remek
    kis poszt is utal.Egy nagy hiányosságra utal és
    jó,hogy kiemeli a két szélsőséget,a "feeling"-et
    és a remete kereszténységet.Mind a két jelenség
    tkp.egy menekülés a valóság elől,a helyzet vagy
    állapot elől amelyet nem tud elfogadni...

    VálaszTörlés
  2. Szerintem komoly kihívás a nagyvárosi életforma győzelme és az Internet-adta világfalu Jézus tanításának betöltéséhez.

    Gondolom, azt már többen átéltük, hogy egy-egy csendes hét után milyen furcsa volt bejönni a városba. Egy hét Dunakanyar után nagyon kemény szembe találkozni pl. az óriásplakátok forgatagával. Máskor észre sem veszem, hogy körülöttem "zakatolnak".

    Szóval szerintem a zaj olyan mértékben elönti az életünket, hogy a belső szobás elcsendesedésért komoly erőfeszítéseket kell tenni...

    Csak hát mit?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. János, jók a meglátásaid. Tereljük a gyakorlat mezejére a kérdést! Mit tehetünk? Lehet egyáltalán közös megoldást adni? Szerintem nem nagyon, mivel mindenki életritmusa és körülményei mások. Én megtaláltam annak a módját, hogyan "vonuljak be" ebbe a belső szobába, de azt kell mondjam, ez nem egészen rajtam múlott. Egyszerűen úgy alakult az életem, hogy keletkezett egy ilyen lehetőség az időbeosztásomban.

      Törlés
    2. Azért is tereltem ide, hátha kapok valami jó ötletet.

      Az én tapasztalatom a reggeli/esti fix imarend + jártomban-keltemben (szó szerint!) Jézus ima.

      Sajnos én még csak itt tartok. :-(

      Törlés
  3. Valóban, talán még sosem volt ilyen zajos a világ, de nem csak a motorok miatt, amit sokan előszeretettel használnak vasárnap, a motoros láncfűrésztől, a motorosfűkaszán, és sarokcsiszolón át az ütvefúróig, hanem az érzelmi zajok, a sok manipulálás, konfliktus, és az információ zaja miatt is. A médiának nem mindíg sikerül az emberek szájába rágni, hogy mit gondoljanak, de azt igen, hogy miről gondolkodjanak. (Bernard Cohen)
    Maximálisan egyetértek a bejegyzéssel...fontos a belső csend. Talán épp a zaj miatt lesz úgy, mint Noé napjaiban...

    VálaszTörlés

Megmondhatod te is... de kérlek, NE tedd névtelenül!
(A szerző a beírt kommentek közül bármelyiket előzetes figyelmeztetés és minden magyarázat nélkül törölheti. Kommentedben ne használj túl sok hivatkozást, mert a rendszer automatikusan moderál!)