Buddha és Jézus, Májá és Mária

Ha valaki vallástudománnyal kezd foglalkozni, pillanatok alatt elfelejti azt a naiv gondolatot, hogy a zsidó-keresztény hitvilág hermetikusan elzárt burokban töltötte évezredeit, megőrizve magát a külső behatásoktól. A Biblia szövegében számos motívumot találunk, melyek nem Izrael kultuszából, hanem más területről érkeztek  – annak ellenére is, hogy a zsidóság szigorúan monoteista felfogása meghatározó módon uralja a Szentírás szövegét. Számomra az egyik legmeglepőbb párhuzam Buddha és Jézus élete között feszül – amennyiben persze helyesen következtetnek a kutatók. Mi köze lehet Krisztusnak Buddhához?

Noha személyéről és életéről túl sokat nem tudunk, a vallástörténeti kutatások szerint Buddha - eredeti nevén Gautama Sziddhárta – Kr.e. 563-ban látta meg a napvilágot Kapilavasztu városában, egy uralkodó fiaként. Noha Buddha életéről, tanításairól és a buddhizmus rendszeréről is lehetne elmélkedni (például összevetni a „buddhista tízparancsolatot” az ószövetségi Dekalógussal), ám most leginkább csak két kis epizódra, Buddha születési körülményeire és halálára kívánok összpontosítani. A legendát nem akarom az utolsó betűig leírni, a történet bizonyos részletei azonban érdekesnek mutatkoznak. 

Buddha édesanyja, Májá királynő önmegtartóztató és szűzies életet élt a Kapilavasztu királyság palotájában. Egy alkalommal nagyon furcsa álmot álmodott, melynek főszereplője ő maga volt. Az álom rövid lényege, hogy miután gondosan megfürösztötték és megtisztult minden emberi tisztátalanságtól, egy isteni ágyhoz vezették, melynek fejrésze Kelet felé nézett. A láthatáron egy csillag ragyogott fel, mely lebukott és Májához közeledett. A csillag földet érve fehér elefánttá változott, mely ormányával felszedett egy lótuszvirágot, és a királynő mellkasára helyezte, majd maga az elefánt eltűnt a királynő méhébe vonulva. Amikor Májá felébredt és elmondta álmát, a brahmanok (tulajdonképpen hindu papok) megjövendölték, hogy családjába hatalmas lény fog érkezni, aki bölcs lesz és nagy Királynak bizonyul majd.

A történelmi Buddha születési körülményeiről nem sokat tudunk. Annyit azonban ismerni véljük, hogy az életéhez hozzátett legendás elemek még Buddha életében elkezdtek kialakulni, és rövid idő alatt részévé váltak a buddhista mitológiának. Mindez Jézus születése előtt történt, nagyjából öt évszázaddal. Amiért érdekes lehet mindez számunkra, hogy a valláskutatók szerint Buddha és Jézus születéstörténetében párhuzamok fedezhetők fel. Buddha édesanyja is anélkül lesz terhes – akárcsak Mária -, hogy előtte férfival hált volna, sőt a legenda szerint – mintha csak a szeplőtelenségről lenne szó - meg is tisztult minden emberi tisztátalanságtól. Májá álmában fényes csillag szerepel, mely ugyancsak emlékeztethet Jézus születési körülményeire. Ehhez hasonlóan ismerős motívumnak tűnik a jövendölés aktusa is arról, hogy Buddha messze túlnő majd kortársain, és meghatározó személyiség válik belőle, aki királynak is nevezhető.

Ha Buddha történetét tovább olvassuk, akkor azt is látjuk, hogy már gyermekkorában rendkívüli képességekről tesz tanúbizonyságot, később pedig megkísérti a gonosz, hogy mondjon le az emberiség érdekében történő munkálkodásáról. Az evangéliumokból tudjuk, hogy ezek Krisztus életét is jellemezték. Buddha halála ugyancsak érdekes, hiszen földrengés és égi jelek is kísérik – amiről óhatatlanul Krisztus halála is eszünkbe juthat. „A Magasztos végső kialvásakor, a kialvás pillanatában, nagy földrengés támadt, félelmes, rémítő; és mennydörgés dübörgött.” – írja a Maháparinibbána-szutta Buddha élete végéről.

Mindezek után természetesen adódik a kérdés, milyen összefüggésben állhat Buddha születése és halála Jézus Krisztus születésével és halálával? Véletlen történt? Csak mi képzelünk valamit a két elbeszélés köré, ami valójában nincs is ott? Blaszfémia azt állítani, hogy bizonyos elemek átkerültek az evangéliumba? De akkor mi történik majd a szűzi születés dogmájával? 

Szerintem a motívumok, s közülük is leginkább a szűzi fogantatás annyira hasonlítanak egymásra, hogy ha nem akarunk tisztességtelenül eljárni, legalábbis el kell gondolkodnunk ezeken a párhuzamokon. Kézenfekvőnek tűnik, hogy az alapos és tisztességes válaszadáshoz rengeteg dolgot illene áttekintenünk, és számos kérdést szükséges feltennünk, de ezt a bejegyzést egyelőre csupán a labda feldobásának, a probléma felvetésének, vagy érzékenyebbek számára a bicska kinyitásának szántam. Milyen lehetőségei vannak a keresztény értelmezőnek, aki nem akar elvtelenül meghajolni a történetkritikai módszer mindent megkopasztó technikái előtt, de azt sem szeretné, hogy szemet hunyjon egy valósnak látszó probléma felett? Mi a véleményünk?