Kezdetben voltak az ősi vallások, a maguk kiforratlan, primitív formáival: ezek képezték a gondolati hátterét minden mai, modern és komplex vallásnak, beleértve a kereszténységet is. Mindez meredeken hangzik egy keresztény számára: nem valószínű, hogy a vallásfenomenológia lenne az a terület, mellyel hívő emberként sokan foglalkoznának, ám szerintem érdemes tudni arról, hogyan látszunk kívülről, a vallástudomány szemszögéből.
A vallástudomány nem keresztény teológia: nem kötelezi el magát egyetlen vallás mellett sem. Mivel semmiféle istenség személyével nem számol, a világ vallásait természetes fejlődési folyamatok jelenlegi eredményének tartja. Ezek szerint tehát a kereszténység is csupán egy hitrendszer az összes többi között, még akkor is, ha minden más vallásnál sikeresebbnek bizonyult. Kialakulása összetett társadalmi-mentális folyamatok eredménye, melynek elején az ősi vallási formák állnak, az emberek ősi közösségeiben.
A vallástudomány szerint az emberi faj első, vallásosnak nevezhető elképzelése és gyakorlata talán a mágia volt. A mágia szakrális célra irányuló tevékenység, ami megpróbálja az ember hatókörét kiterjeszteni, hogy a dolgokat - például a természet erőit - a maga javára fordítsa. A túlvilág kényszerítése, befolyásolása jó üzletnek tűnik, hiszen ha a szellemek segítenek, több eső várható, jobb lesz a termés, és a törzs jobban boldogul. A mágia, mint elképzelés kialakulásához szorosan kötődik a mana megjelenése, mely szerint az embert körülvevő tárgyakban és jelenségekben titokzatos szellemi hatalom lapul, a mágia pedig tulajdonképpen ezekhez akar hozzáférni. Mana elvileg bármilyen közönséges tárgyban lehet (az ilyen tárgyakat hívják fétiseknek), de ettől az adott tárgy máris szentté és különlegessé válik: istenszobrok, különleges fák, kövek, rendkívüli emberek vagy állatalakok lesznek a mana hordozói.
 |
| Totem |
Az emberiség későbbi korszakában egyre erősödik az igény a túlvilággal való kapcsolatra, ami odáig vezet, hogy a közösség az előtte élt generációkat a túlvilági létbe helyezi és vallásos tiszteletben részesíti. Ezt hívják a vallástudományban totemizmusnak: gyűjtögető és pásztorkodó népeknél a totemnek különösen is nagy hangsúlya van. A totem ősi felmenő, amitől a közösség önmagát származtatja - lehet ember és állat egyaránt. A tisztelet tárgyát képező állatőst azonban szigorúan tilos lesz elfogyasztani, még megsértése is szentségtörésnek számít, azaz tabuvá válik. (Valamikor éppen az ellenkezője történik: egyes kultuszokban az állatős rituális lakomák étele, tehát elfogyasztja a közösség, hogy az ereje beléjük költözzön).
A vallásfenomenológia álláspontja szerint az előbb felsorolt primitív vallási formák akkor érkeztek egy alapvető áttörési ponthoz, amikor megjelent a lélek képzete. Az animizmusnak nevezett jelenség szerint az ember több a testénél: van benne még valami, ami valahogyan az életerővel áll kapcsolatban, és képes a halál után is tovább létezni. Ám ha van az embernek olyan része, ami képes a halál után is fennmaradni, akkor ennek a létezésnek saját tere, saját dimenziója kell legyen: kialakul tehát a túlvilágban való hit, ami kezdetben csak a holtak birodalma lesz, később már benépesül más lényekkel és fogalmakkal. A vallások fejlődésének színpadán megjelennek az istenek.
A fenomenológiai sztori meséjét itt most megszakítanám, a logika azt hiszem ennyiből is érthető. Ebben a nagy folyamban azután elválnak majd egymástól a különféle vallások, melyek kialakítják saját teológiájukat, amit azután évezredeken keresztül csiszolnak, míg eljutnak mai változataikhoz. Ám az ősi formák - vagyis a fentebb említett mágia, mana, totem, tabu, vagy éppen az animizmus - valamilyen módon máig megjelenik bennük. A vallástudomány szerint a kereszténység sem más, mint ezeknek az ősi vallási rítusoknak és gondolatoknak egy modernizált, rendszerezettebb és kiforrottabb változata, a saját istenképével és teológiájával. Ez persze sértően hangzik, hiszen keresztényként éppen arra törekszünk, hogy a démonikusnak mondott és istentelen kultuszoktól elhatárolódjunk - a vallástudomány meg éppen azt állítja, a hitünk alapvető elgondolásai ezekből származnak.
Így tehát ha egy keresztény imádkozik azért, hogy Isten szép időt adjon a hétvégi gyülekezeti piknikre, valójában a mágia keresztény technikájához nyúl: a túlvilágot akarja rábírni arra, hogy a "törzs" (vagyis a gyülekezet) javára cselekedjen. Természetesen a Biblia ezt imádságnak nevezi és nem mágiának, de a vallásfenomenológia szerint az alapelv mindkét esetben ugyanaz. Amikor egy keresztény nem meri kidobni a kukába szétnyűtt és szakadt Bibliáját, mert az mégiscsak Isten Igéje, tulajdonképpen úgy tesz, mintha hinne a mana létezésében: eszerint maga a tárgy hordoz valami szellemit. Az egyháztörténelemben az ereklyék amúgy is ilyesmit jelenítettek meg, de egy vallástudós magára a Frigyládára is ezen a módon gondol: a láda fétis, mert a szellemi erőt, a manát hordozza, amit nem szabad megsérteni.
Nos, mindez valószínűleg furcsán, vagy rosszabb esetben botrányosan hangzik egy keresztény fülnek. Így látszunk kívülről, a vallástudomány szemszögéből, mely az emberiség globális fejlődése kontextusában helyezi el a hitünket. Mi a véleményünk?
Hát nekem nagyon tetszik! Főleg az utolsó előtti bekezdés. Én is úgy látom, hogy a kereszténység tele van babonával, "bálványimádással"(pl a rossz, szakadt biblia esete)
VálaszTörlésNekem vannak azért kérdéseim a vallásfenomenológia kijelentéseivel kapcsolatban - ettől függetlenül abban igazad van, hogy a kereszténység gyakorlatában sok babona meg tud gyökerezni. (Ez is megérne egy külön bejegyzést...)
TörlésNekem ez az elhasznált Bibliát a kukába elég meredek dolog.Magam vallom,hogy a Biblia mint tárgy(könyv)nem valamilyen ereklye,nem hordoz semmilyen mágikus és főleg nem fétis.A szakadt,szétnyűtt Biblia is Biblia.És nem kukába való,kukába és mást szoktam tenni.Épp most cseréltem le a régi Bibliámat,szépen becsomagoltam és betettem a szekrénybe.Elhasználódott.Viszont sok fontos beírás,jegyzés van benne.Így szakadtan is érték a számomra.Minden házban van pince,padlás,egy doboz amelybe behelyezhetjük az elhasznált Bibliát és a dobozt felvihetjük a padlásra.A Bibliát a kukába csak egy lépésre van attól amit Caucescu művelt:az elkobzott Bibliákat bedaráltatta és WC papírt csináltatott belőle.A szakadt Biblia is Biblia,nem a kukában a helye.Több tiszteletet a Szentírásnak,még ha elhasználódott is!A kukába a szemetet dobjuk ki.
TörlésKedves Arpicus!
TörlésNem teljesen értem, amit írsz. Először azt írod, a Biblia mint tárgy nem fétis, nem hordoz semmilyen mágikus hatalmat, nem ereklye. Magam is így gondolom. Aztán meg azt írod, ha szétszakadt, elhasználódott akkor sem lehet kidobni, mert több tiszteletet érdemel ennél. Akkor most mégis ereklye vagy nem? Akkor maga a könyv az érték vagy az ige? Lehet, hogy csak én nem értettelek meg.
Nekem volt olyan Bibliám, ami több darabra volt már szakadva: azt nem adtam volna szívesen másnak se ajándékba, ráadásul volt otthon egy tucat másik.
Kedves Sytka!
TörlésA könyvek nagy tisztelője vagyok.Számomra a Biblia a KÖNYV.Abban is meggyeztünk,hogy maga a papír nem hordoz semmilyen mágikus töltetet.Ezért nem is fetisizálom mint némelyek.
Nem is tartom "papír pápának" amivel a katolikusok szoktak bennünket kritizálni.Egyszerűen nekem a Lélek által megelevenedik a betű és éltető kenyérré válik számomra.Vannak ritka könyveim,nagyon vigyázok rájuk,akkor még inkább a Szentírásra.Én nem dobok ki egy könyvet sem a kukába.Egy példa:a gyülekezetben felfedeztem,hogy valaki szombatos irodalmat hagyott ott,csempészett be(baptista vagyok),többek között White asszony egyik könyvét,irományát.Ezeket én tévtanításnak tartom.Mint olyan a kukában vagy a kályhában lenne a helye.Ehelyett fogtam a könyvet és másnap elvittem az adventista imaházba és bedobtam a postaládájukba.Érzékeny vagyok amikor bármilyen formában bántják a Szentírást.Ezért keveredtem az előbbi posztnál s prófétákról egy csúnya csörtébe egy emberrel mert úgy éreztem,hogy visszaél a Bibliával és kifordítja azt.Ehhez a poszthoz nem szóltam hozzá mert érdeklődésemen kívül áll.Az ezt megelőző két poszt tetszett.Úgy látom,hogy a "Szolgatárs"-ban is publikálsz.Gratulálok!
Egyezzünk meg abban,hogy a Te lelkiismereted megengedi Neked,hogy a kukába dobd az elnyűtt Bibliát.Az enyém nem.Az én lakásomban van elég hely,elfér egy elhasznált könyv is.
Azért csendesen ajánlanám,hogy tanulmányozd át a Jeremiás 36,20-32 igehelyet.Anno Mary Jones 150 km-t gyalogolt,hogy összekuporgatott pénzecskéjéből vegyen egy Bibliát.Ennyire fontos volt neki.Viszont tiszteletben tartom az szabad akaratodat,hogy az elhasznált Bibliával azt tegyél amit akarsz.
Egyébként örülök,hogy újból írsz és vannak elég jó posztjaid!
Arpicus(az egykori Spectator/káposztafej)
Shalom
Mi a véleményem? Tőlem már-már szokatlan lehet, de szerintem elég egy copypaste ide bőven:
VálaszTörlés1Ko 1:19 Mert meg van írva: Elvesztem a bölcsek bölcsességét, és az értelmesek értelmét elvetem.
1Ko 1:20 Hol a bölcs? Hol az írástudó? Hol e világnak vitázója? Nemde bolondsággá tette Isten e világ bölcsességét?
1Ko 1:21 Mert miután az Isten bölcsességében nem ismerte meg a világ a bölcsesség által Istent, tetszett Istennek, hogy az igehirdetés bolondsága által üdvözítse a hívőket.
Nem mondom, hogy minden szempontból hasztalan foglalatosság ez, de igazából tényleg marginális kérdés.
Bevallom, nem teljesen értem miképpen kapcsolódnak ide ezek a versek. Hogyan tette bolondsággá Isten a vallásfenomenológia állításait?
TörlésÚgy, hogyha Jézus feltámadt, akkor nem magától értetődő változások mentén alakult ki a kereszténységhez vezető út, hanem egy isteni szándék állt a változások mögött. Azaz, ha látszólag tudományos (áltudományos?) eszközökkel is leírhatók ezek a jelenségek, s akár igazak is lehetnek bizonyos esetekben,Krisztus feltámadásán, és az ahhoz vezető úton csak elakadhatnak..Mert kénytelenek lennének szembenézni azzal, hogy itt egy erős akarat húzódik meg a változások mögött, Ami evidens módon teszi hiábavalóvá az elméletüket.
TörlésVajon az a tény, hogy Jézus feltámadt és Isten akarat áll a változások mögött, (bár meggyengíti, de) kizárja a vallások fejlődésének lehetőségét?
TörlésNem zárja ki. Ilyet nem is mondtam. Csak a kereszténység esetében nem lehet sokat kezdeni vele. Azaz sok hasznunkra nincs. Természetesen lehet valakinek ilyen hobbija, mások meg asztrofotóznak. Az is tök jó lehet. Csak a kereszténység szempontjából irreleváns. Amitől megélheti ezt valaki keresztény nézőpontból persze és sok csodát találhat benne. De ez szubjektív. Objektív értelemben az van, amit mondtam.
TörlésSytka,
VálaszTörlésEz a felvetés engem egy megyei agitprop osztály dohos, cigifüstös, nyomasztó szoci hangulatára emlékeztet. Ha nekem kellene válaszolnom (bár érdekelne a te kritikus elemzésed), a saját véleményem kialakítását két oldalról kezdeném meg:
1. Az általad felvázolt vallástudományi megközelítés filozófiai alapvetéseinek (pl. naturalizmus, evolucionizmus) feltárása;
2. A vallásos jelenségek és a keresztény hit kapcsolatának a Biblia segítségével való megértése.
Előbbire többek között Adolf Schlatter, tübingeni teológus, utóbbira többek között Herman Bavinck holland református teológus vállalkozott. Bavinck Vallásos tudat és keresztyén hit c. monográfiája vallásos szamizdatként magyarul is megjelent - még a szocializmus alatt. Ez egy régi vita.
A félreértést elkerülendő: nem a te felvetésedet/kérdésedet minősítettem, hanem az általad vázolt vallástudományi megközelítést.
TörlésIgen, igen, érzékeltem, hogy nem engem kezdtél ki. :-)
TörlésÉn is meredeknek érzem ezeket a párhuzamokat, mégpedig több okból is. A 2. pontodra azonban részletesebben kíváncsi lennék - ha gondolod, kifejthetnéd kicsit bővebben is. Csak azért kérdezem, mert ha a Biblia segítségével akarja valaki megérteni a vallásos jelenségeket, az már nem vallástudomány lesz, hanem teológia. Tehát nem "kívülről" szemléli ezeket a jelenségeket, hanem egy meghatározott pozícióból. A vallástudomány (elvileg persze, mert teljes elfogulatlanság nem létezik) egy olyan terület, ami egyik vallás felé sem elkötelezett - a bibliai szemszög azonban elveszíti ezt a perspektívát.
Attól függetlenül, hogy meghallgatom, sőt érdeklődve figyelem "hogyan látszunk kívülről", nekem is vannak fenntartásaim mindezzel.
Ahogy én látom, a vallásfenomenológia összesöpör olyan elveket, melyek alapján felállíthat egy logikai sorrendet, naturalista-evolucionista alapokon. Mindezt azért teheti, mert számos olyan elemet lát / vél látni a különféle hitrendszerek között, melyek megengedik az összevetést. Az összehasonlítás alapja tehát a vallások közti hasonlóság.
Kérdés azonban, hogy valóban azért hasonlítanak bizonyos pontokon egymáshoz a vallások, mert tényleg egymásból fejlődtek ki? Én azt látom, hogy a vallások fejlődéséről szóló elméletek többnyire elképzeléseken és nem bizonyítékokon alapulnak, valamint nem igazán hangsúlyozzák a vallások közti számos alapvető különbséget sem.
Egyébként a magam részéről nem tartom meglepőnek és bajnak sem, hogy a világ vallásai között számos párhuzamot találhatunk. Az lenne a nagyon meglepő, ha nem így lenne.
Igen, a 2. pontom nem vallástudományi, hanem teológiai nézőpont lenne (mégpedig konzervatív, vagyis a Biblia iránti bizalomból kiinduló teológiai nézőpont), mert ez lenne az ÉN nézőpontom. Amúgy egyetértek Bavinck megközelítésével, aki a Róma 1-re alapozza (és az ApCsel 14 és 17 egy-egy szakaszával kiegészíti) a vallásos tudat bibliai elemzését.
TörlésAz 1. pontom amellett érvelne, hogy végső soron nincs teljesen "külső" nézőpont, a vallásfenomenológiai nézőpont erőteljes korlátokkal rendelkezik, a vallásfejlődés mint paradigma pedig sajátos filozófiai premisszákból indul ki. Ezek a premisszák részben a posztmodern által jogosan kritizált (és meghaladott) premisszák, melyek az első világháború előtti kultúroptimizmusra épülnek (amit a marxizmus is megörökölt).
A vallások közötti hasonlóságok kapcsán egyetértek veled: az lenne a meglepő, ha nem lennének ilyen párhuzamok. Ez azonban nem jelenti azt (ebben is egyetértünk), hogy az Ábrahám, Mózes és Jézus Krisztus általi kinyilatkoztatásra épülő keresztény hit más vallásokból fejlődött volna ki. Van jobb, számomra plauzibilisebb magyarázat is: valódi kinyilatkoztatásról van szó.
Ádám, én ugyan veled értek egyet, de ettől függetlenül el kell ismernem, hogy egész érvelésedet jelentősen gyengíti a teológiai alapállás. Egy teológia (és most mindegy, hogy az keresztény konzervatív vagy muszlim) elkötelezett egy adott vallás irányában, ez pedig sokkal jobban torzítja az objektivitás lencséjét, mint a vallástudomány valamennyire külső nézőpontja, ami ha nem is tökéletes, de törekszik az elfogulatlanságra. (Egy teológiai rendszer viszont bevallottan elfogult.) Én arra lennék kíváncsi, hogy a vallásfenomenológián belül létezik-e olyan szemléletmód, ami vitatkozik a bejegyzésben foglaltakkal. Valaki tud ilyenről?
TörlésÁrnyalva előző kommentemet, én abban is biztos vagyok, hogy a vallások valóban fejlődtek az elmúlt évezredekben és hatottak is egymásra. A világon minden változásban van, miért lenne kivétel ez alól egy hitrendszer? Erre kiváló példa a hinduizmus, ami mintegy nagy olvasztótégely integrálni akar magába számos vallást. Ha jól tudom a szikhizmus is úgy alakult ki, hogy a muszlim hit és a hinduizmus találkozott benne: ez viszont arra bizonyíték, hogy létrejöhet egy új vallás egy másikból. Ezzel szemben a szcientológiának nincsenek (tudomásom szerint) ilyesféle gyökerei, mondhatni előzmények nélküli. Vagyis ez is járható forgatókönyv.
A kereszténység a zsidóságon (judaizmuson) alapszik, az pedig azon a tényen, hogy Isten elhívta Ábrahámot egy politeista kultúrából. Vajon Ábrahám egyik pillanatról a másikra monoteista lett? A bibliai szövegből legalábbis ez derül ki.
Sytka, nem volt világos nekem, hogy a "mi véleményünk" is a vallástudományi megközelítésen BELÜL érdekel. Így valóban kevéssé lenne érdekes a kérdésed szempontjából a teológiai (bibliai) szemszög felvázolása.
TörlésA filozófiai alapvetések tisztázása persze a vallástudományon belül is fontos lehet, mert ha a vallástudomány pl. naturalista-evolucionista alapvetésekkel dolgozik, és ezeket még csak ki sem teszi az asztalra megvizsgálásra, nincs az az isten (pláne ember), aki a fenti paradigmát megkérdőjelezhetné.
Ezzel együtt szerintem vannak kérdőjelek, amiket a filozófiai kérdéseken túl is a paradigma mellé lehet tenni. Az egyik ilyen kérdőjel a 20. században felfedezett modern kori "primitív" törzsek vallási tudata. Don Richardson antropológus-misszionárius rengeteg kőkorszaki állapotok közt élő törzs vallását tárta fel Pápua-Új-Guineában. Egyik nagy felfedezése az volt, hogy ezek a törzsek szinte mind hittek Egy Nagy Istenben. Tapasztalatait Eternity in Their Hearts: Startling Evidence of Belief in the One True God in Hundreds of Cultures Throughout the World (Regal Books, 1984) c. könyvében írta meg. Ez nehezen érthető a vallásevolució naturalista és kultúroptimista kényszerzubbonyán belül.
Abban szintén egyetértek veled, hogy van a vallásokban fejlődés, változás, egymásra hatás. Ahogy szerintem visszafejlődés, torzulás, információvesztés, hagyományozás és ugrásszerű, robbanásszerű új kezdetek is. Az emberi kultúra ilyen. Ha viszont Ábrahámot tényleg a Teremtő szólította meg, hogy vele lépjen kapcsolatba, és általa (illetve utóda által) kössön szövetséget a népekkel is, akkor az ábrahámi hit (és ebből kifolyólag később a Jézus-hit) nem magyarázható naturalista-evolucionista alapvetésekkel dolgozó vallástudományi módszerekkel. Akkor - ahogy Henri Blochertól hallottam egyszer - ez "nincs a térképen, mert kinyilatkoztatás".
Egyébként még a zsidók és a keresztények hitén is könnyen kimutatható más vallások hatása. Csakhogy éppen ez volt mindig az, amiért Isten prófétákat küldött hozzájuk és megfeddte őket. Ez nem fejlődés, hanem torzulás volt, ami helyreállítást igényelt. A kiindulópont kinyilatkoztatás volt, szemben az evolucionista paradigma magyarázatával. De ha a naturalista-evolucionista premisszákat nem kérdőjelezzük meg, nyilván ezt az opciót sem vehetjük figyelembe, és marad az újraértelmezés, a zsidó és keresztény hit belegyömöszölése a paradigmába.
Ádám, jó felvetéseid vannak, igen, ilyesmikre gondoltam. Nagyon érdekes, amiket a Pápua-Új-Guinea vallási világáról írtál - pont ehhez hasonlót keresek, csak félek, nem fogom tudni elolvasni. Ha te már olvastad, esetleg röviden összefoglalhatnád. Egyébként a vallástudomány is ezt tartja a vallásfejlődés egyik vizsgálati módszerének: vagyis tanulmányozni azokat a primitív, törzsi kultuszokat, melyek viszonylagos érintetlenségben még ma is megtalálhatók a világban.
TörlésAz Egy Nagy Isten képzete szerintem is nagyon ősi gondolat, sőt ki merem jelenteni, hogy a politeista vallások is hajlanak a monoteista tendenciákra: a henoteizmus alapján kiválasztanak néhány vagy egyetlen istenséget a sok közül és arra koncentrálnak. Az irány mindig a politeizmusból mutat a monoteizmus felé, és soha nem fordítva!
Egyetértünk abban is, hogy a vallások fejlődésében torzulások, visszafejlődések is lehetségesek (ezt egyébként a fenomenológia sem állítja, hogy másként lenne).
"Csakhogy éppen ez volt mindig az, amiért Isten prófétákat küldött hozzájuk és megfeddte őket. Ez nem fejlődés, hanem torzulás volt, ami helyreállítást igényelt."
Igen, de ez más vallásoknál is megfigyelhető, illetve vallástól függ, hogy mi történik akkor, amikor más vallások hatásai kezdenek jelentkezni. Az iszlám például nem tűr meg maga mellett mást, ahogy a judaizmus sem. A muszlimok Koránjából még Mohamed "sátáni versei" is ki lettek gyomlálva, akkora volt a szigor. :-) A hinduizmus ezzel szemben magába olvaszt mindent.
Igazad van abban, hogy a próféták feladata részben pont az volt, hogy az elhajlott népet megfeddjék és a helyreállítást szolgálják. Ennek ellenére a Szentírásból még sem lett "kitisztítva" számos külső kultusz hatása (gondolok itt a mitologikus szakaszokra, illetve más forrásokból átemelt bölcseleti gondolatokra, idézetekre). Tehát a kereszténység és az alapját képező Szentírás minden különbsége és elhatárolódása ellenére is integrált más kultuszokból érkező hatásokat, elveket, gondolatokat. A hitünk nem maradt steril, hanem érték külső behatások.
A kérdés ebben az egészben az, hol húzzuk meg a határvonalat: mi az a fejlődés/változás, amit még el tudunk képzelni a saját hitünket illetően, és mi az, amire már azt mondjuk, ez már túlzás?
Sytka,
TörlésDon Richardsontól csak a Peace Child c. könyvét olvastam, ami egyetlen törzset mutat be Pápua Új-Guinea Irian Jaya nevű területén, ahol több ezer primitív törzset fedeztek fel a 20. század közepén. Az Eternity in Their Hearts Richardson átfogó tanulmánya a világ minden tájáról vett példákkal. Sajnos ezt a könyvét nem olvastam, csak rezüméket róla.
A rezümékből úgy látom, Richardson azt igyekszik bizonyítani, hogy a "primitív" törzsek a világon mindenütt megőrizték az emlékét egy Nagy Istennek, aki a világot megteremtette. Ez az Isten más-más néven fut, de a koncepció mindenütt jelen van. A primitív verzió szerint még a hinduizmusban is Surya (az élet és a születés ura) volt a főisten, aki csak később olvadt egybe Vishnu alakjával, hogy Brahman megszemélyesítése legyen. Eredetileg ott is volt egy Nagy Isten, aki személyes.
Richardson tézisét John Mbiti Concepts of God in Africa c. könyve is alátámasztja. Mbiti az afrikai törzsi vallási tudatot vizsgálta, és Richardsonéhoz hasonló következtetésekre jutott. What About Other Faiths c. könyvében Martin Goldsmith is megerősíti ezt saját indonéziai tapasztalatai alapján. A modern törzsi vallási tudat úgy tűnik, inkább azt támasztja alá, hogy a monoteizmus volt az általános eredeti hit, és talán a Nagy Isten távolsága miatt iktattak közbe köztes isteneket, természetközelibb babonákat, valamint mítoszokat, melyek megkoptatták, és több esetben (pl. Zeusz) teljesen lerombolták a Nagy Isten nimbuszát.
Abban kevésbé vagyok biztos, hogy a Szentírás tényleg beemelt más kultuszokból elemeket a kinyilatkoztatáson alapuló hitbe. A bölcseleti gondolatok átemelése (pl. Amenemope intelmei) nem vallási elem, inkább "megszentelt" megfigyelések a világ dolgairól. Ahol gyanítható esetleg mitikus adaptáció, ott is legfeljebb üzenethordozó keretként van jelen, nem kultikus elemként. Az üzenet inkább lebontja a hamis vallási koncepciókat, nem beépíti azokat.
Úgyhogy a bibliai kinyilatkoztatás kapcsán én nem húznék határvonalakat.
Ádám, amiről írsz, az is része a vallásfenomenológiai fejtegetéseknek. Az archaikus isteneszmék eredetét tekintve a vallástörténészek két táborra oszlanak (abban azonban megegyeznek, hogy az istenség, mint olyan személyes képzete egy vallási fejlődés egyik végállomása):
Törlés1. Az egyik oldalon a politeizmus-elmélet hívei állnak, akik szerint az emberi vallások világát eredetileg sokféle istenség népesítette be: ahány lényegesebb spirituális tapasztalat történt, annyi istent sejtettek ezek hátterében. Aztán ezekből fejlődtek ki a monoteista tendenciák.
2. Az ősmonoteizmus elméletet követők ezzel szemben nagyjából azt gondolják, amit Richardson említhet. Eszerint létezett egy Egyetlen, Öregistennek nevezett istenség, aki először nem volt személyes, ám fokozatosan személyessé vált - az istenek sokasága - vagyis a politeista hatások - pedig másodlagos jelenségek, gyarló kísérletek voltak.
Persze ismétlem, mindkét elmélet követői abból a közös megegyezésből indulnak ki, hogy mindezt megelőzték a bejegyzésben is említett primitív vallási formák. (Tehát ha valaki az ősmonoteizmus útját is vallja, attól a fent említett mágia, mana, totem, tabu, animizmus fogalmait, mint fejlődési lépéseket még nem veti el). Nem tudom, ebben Richardson, Mbiti és Goldsmith hogyan áll? Ők abszolút kezdetnek tartják a Nagy Istent (Öregistent), vagy ugyancsak "beékelik" elé a különféle ősi vallási elemeket?
Richardson a megfigyelései alapján elutasítja azt, hogy a monoteizmus bármiféle fejlődés eredménye lenne, ezt tekinti a legprimitívebb - tehát a mágiát, animizmust stb. is megelőző - vallási tudatnak. Goldsmith ezzel egyetért. Mbiti álláspontját nem ismerem.
TörlésEz érdekes, azt hiszem megérdemli az utánajárást. Köszönöm az értékes hozzászólásaidat, elindítottak egy folyamatot bennem azt hiszem!
Törlés"hogy a monoteizmus bármiféle fejlődés eredménye lenne, ezt tekinti a legprimitívebb - tehát a mágiát, animizmust stb. is megelőző - vallási tudatnak."
TörlésAmi kb. azzal összhangban is van, amit kinyilatkoztatásként ismerünk.
Ugyanis, ha a kinyilatkoztatást igaznak tekintjük, mindenképpen előbb kellett lennie monoteizmusnak bármiféle mágiát és egyebeket megelőzőnek.
.röviden? Végre! (8
VálaszTörlés-
Hosszabban? Végre még egy esélyt kapunk, hogy visszatérjünk Istenhez! Teljesen úgy, ahogy nem(?)-vallás-alapítónk* az Isten és az ember-fia mondta. Hogy ti. higgyük már el, hogy igen, csak EGY van, egy a valóság, és az az Egy örök és Ő Isten. És igen, itt van közöttünk, bennünk - és mindenhol. És ami csak van: minden benne van. És ebben a gondolkodásban éljünk! - Ez az örök élet: felismerni mindenben az Egyet - és hogy ez egyszerű legyen kicsitől nagyig, hát az Isten emberré lett, hogy benne egyesüljünk. És bárkinek bármilyen formában vált meghasonlottá a személyisége, az Ő nevét segítségül hívva kigyógyuljon a hasadtságból.
Ha valami "úgy működik", "azt az eredményt hozza", akkor "az: az". Jó lenne már a keresztény 'vallásosság' tojáshéjját levakaródzni magunkról, és legalább fejben elfogadni, hogy Isten nem hasonlott meg az önmagáról való felfogásában, őt sohasem győzte le a sötétség - így hát a valósággal kapcsolatos tévedés legyőzése nem az Isten, hanem az ember dolga. Istent megkeresni, ez a mi dolgunk - mivel Ő "nem ment sehová", ezért 100%-osan megtalálható "ugyanott" (senki nem ment fel a Mennybe, csak aki onnan lejött - aki ott is van).
Az egész Könyv, Á-tól Z-ig erről szól, MINDEN erről szól. És persze Jézus Krisztus - A Szellem megtestesülése és a testének a halála, majd a testének újra a Szellembe való átmenetele a lényeg számunkra - továbbra is. Benne van minden, a benne való meggyőződésünk a személyes kapcsolatunk és részvételünk a Mindenben! És ez a "minden" tényleg minden - nem _csak_ annyi, amennyit az emberiség birtokol. Hiszen Istenről beszélünk, nemigaz? Ő tényleg a mindenség!
Mondd csak meg nekik: "ÉN VAGYOK. És nincs más."
_____
*: mostanában köröztettek egy videót, amelyben egy fiatal keresztyén srác nagyon szimpatikusan elmondja, hogy "Jézus Krisztus nem azért jött, hogy vallást alapítson". Ez a videó nagyon sokak szemét (elméjét) felnyitotta arra, hogy "mi nem" az igazi hit. Úgyhogy persze, Jézus nem vallásalapító a "vallás" szó rossz-értelmében - de nagyon is Ő _A_ Vallásunk alapítója - a szó _valódi_ értelmében. (:
[...]
"A kereszténység a zsidóságon (judaizmuson) alapszik, az pedig azon a tényen, hogy Isten elhívta Ábrahámot egy politeista kultúrából. Vajon Ábrahám egyik pillanatról a másikra monoteista lett? A bibliai szövegből legalábbis ez derül ki."
VálaszTörlésJó ez a megközelítés.
Abrám nem légüres kulturális térből lett elhívva. Azokkal a szellemi fogalmakkal rendelkezett, amivel a mezopotámiaiak általában.
A Szentírás papíranyaga a rajta levő betűkkel ugyan nem "szent tárgy" önmagában, de Isten szent üzenetét hordozza, ezért megilleti az ennek megfelelő tisztelet, kímélet. Nem a "mana" iránt, hanem a lehetőségért. A "mana" túlértékelése azonban tényleg gyakori a keresztény vallások némelyikében.