KKT, aki úgy nyitott, hogy zárt

Kevés nagyobb ellentmondás létezik annál, mint amikor valaki képtelen a párbeszédre, noha állandóan annak a szükségességét szajkózza. Főleg, ha liberális érzelmű katolikus teológus az illető, aki fontosnak tartja a II. vatikáni zsinat döntéseit. Annak ugyanis többek között éppen egyháza nagyobb nyitottsága az egyik súlyponti mondanivalója. A helyzet azonban ennél is durvább, mert az illető teológus még perrel is fenyegeti a vele egyet nem értőket. 

 

Szóval, ez az egész azzal kezdődött, hogy gyanútlanul beleolvastam a fent említett katolikus teológus egyik írását követő vitába, amely egy kényes problémáról, nevezetesen a melegkérdésről szólt. A helyzetet sejthetjük: a liberális katolikus teológus retorikája egyértelműen és csakis a “melegség” elfogadásáról szólt, az őt faggató konzervatívok pedig próbálták kitartóan felhívni a figyelmét arra, hogy az általa képviselt vélemény éppen a saját egyházának hivatalos tanítása szerint elfogadhatatlan. Aki nem teljesen vak, azonnal látja mi a helyzet, mert a paradoxon óriási: egy katolikus teológus áll szemben saját felekezete tanításaival. Arról természetesen lehet és kell is vitázni, hogy a katolikus álláspont akkor most jó vagy nem jó, hogy a melegség jó vagy nem jó, hogy keresztényként pártolhatjuk vagy csakis mindenestül elvethetjük-e a homoszexualitást. De nem ez volt a kérdés. Hanem ez: hogyan állhat ki széles nyilvánosság elé valaki katolikus teológusi minőségben úgy, hogy láthatóan szöges ellentétét képviseli annak, amit egyháza az adott témában hivatalosan vall? Fájdalmas lehet ezzel szembesülni, mint amikor hátba vágják az embert egy szívlapáttal, de magában a kérdésben alaphangon nincs semmi sértő, egy katolikus teológusnak pedig különösen is illik rá korrekt választ adnia.

Nos, mielőtt valaki félreérti a bejegyzésemet, nem akarok itt a blogban egy újabb “melegvitát” gerjeszteni, ennek a bejegyzésnek nem ez a célja, most nem a melegekről van szó. Amire az egész disputában érdemes felfigyelni, az inkább maga a reakció, ami a fent említett katolikus teológustól válaszként érkezett. Ritka pillanat, amikor egy katolikus teológus odapörköl a vita hevében egy olyasféle kijelentést, hogy “mit gondol erről Róma, az Róma dolga”. Hát, hogy erről a reakcióról ki mit gondol - protestánsként vagy katolikusként -, az meg legyen az ő dolga... Hanem ami ennél sokkal rosszabb, amikor valaki elkezdi lobogtatni diplomáit és különféle tudományos végzettségeit válaszként: őszintén megmondom, kevés ennél gyomorforgatóbb reakciót tudok elképzelni. Persze a gyomor felfordulása csak egy dolog: ám egy logikus kérdésre azzal felelni, hogy "mekkora tudós is vagyok én" éppen a tudományos gondolkodástól és habitustól áll elérhetetlen messzeségben. Egy teológusnak, aki már tudományosan értékelhető fokozattal rendelkezik, elvileg számos eszmecserén, vitán és kritikán kellett átesnie. Ha valaki egy ilyen szűrőfolyamat után is képtelen egy érvre érvvel válaszolni, s helyette a bizonyítványaira hivatkozik, azzal éppen azt mutatja meg, hogy halvány fogalma sincs a tudományos hozzáállás mibenlétéről. Frappánsan kifejezve: a bizonyítványok mutogatásával éppenhogy magáról állít ki egy bizonyítványt...

A mélypont azonban mégiscsak ezután következett. Talán már az is beszédes, hogy határozottan kerülöm az illető neve leírását: ennek oka pedig az, hogy a Kérdéses Katolikus Teológus (KKT) ügyvédet keres, merthogy perrel is megfenyegette az illetőt, aki ilyen otromba “támadásnak” és “személyeskedésnek” tette ki a nyilvánosság előtt. Olvasóim tudják, hogy nem vagyok az a konzervatív alkat, de azt kell mondjam, ezúttal mélyen együttérzek a vitában résztvevő konzervatív kollégáimmal. És ha tényleg megtörténik az elképzelhetetlen (bár ezt nehezen hiszem), hogy a fentebb leírt konkrét kérdésükért valamiféle bírósági útra is terelődik a dolog, akkor csak szeretném ha tudnák, nem mindenki, aki nem konzervatív gondolja úgy, ahogyan "kákáté". Iskolai végzettségtől és fokozatoktól függetlenül.