Rossz levegő

Egészen biztos vagyok benne, hogy már többször is leírtam a blogban, mennyire utálok politikával foglalkozni. Diplomatikusan annyit is mondhatnék, hogy ez itt egy teológiai-vallástudományi napló, ahol egyébként sincs tere a politikai témáknak, de a teljes igazság valójában az, hogy pattanásos leszek a politikától. Apolitikusi alapállásomban azonban néha képes vagyok megrendülni, s ilyenkor éppen az előzőek ellenkezőjét érzem: hogy nem kellene csendben maradnom.

Az emberek utálják, ha a pártpreferenciájukról kérdezgetik őket, de én bevállalom férfiasan, hogy az elmúlt évtizedekben - a szélsőséges formációk kivételével - már végigszavaztam a teljes hazai kínálatot. A bal- és a jobboldalnak is megadtam az esélyt egy-egy iksszel, hogy tegyenek valamit az ország és benne az én sorsom előmozdításáért. Sőt, egyszer még az időközben elsüllyedő Centrum pártra is szavaztam. De az igazság az, hogy bárhova is tettem le a voksomat, az utólag többnyire csak eltékozolt lehetőségnek bizonyult. A politika ezen felül sem hozott túl sok jót a közvetlen környezetemben, mert a határozott pártpreferenciával rendelkező családtagjaim és ismerőseim vagy egymást marták (ha ellenkező oldallal szimpatizáltak), vagy együtt köptek nagyokat a másik oldalra.  Ekkor döntöttem úgy, hogy amennyire lehet, száműzöm az életemből a politikát: bőven vannak olyan dolgok, amelyek kitöltik a helyét, nem beszélve a számomra fontos emberekről.

Élném tehát nyugodtan meglehetősen politikamentes sorsomat, ám mindaz, ami most zajlik (különösen a CEU kapcsán) a közelemben, már elérte az én magasan lévő ingerküszöbömet is. Ahogy egy ismerősöm egyetlen őszinte mondatban összefoglalta a közelmúlt eseményeit: "én nem akarok ilyen országban élni!" A politikai klíma jelenleg belélegezhetetlen minden normális embernek, és ezt már a magamfajta távolságtartó alkatúak is észreveszik. Hiába zajlik óriásplakát propagandakampány Magyarország csodálatossága mellett, ha közben állandóan tömegek tüntetnek az utcán, ha az embereket gyűlölettel töltik meg a menekültekkel szemben, ha az olyan civil szervezetek, ahol magam is dolgozok, erősödő attrocitásoknak vannak kitéve. Míg a politikai elit az egyik kezével gyönyörű magyar tájfotókkal szórja tele az országot és maradásra akarja bírni a kivándorlást fontolgatókat, a másik kezével egymás után keveri le nekik a csattanós pofonokat, és löki őket egyre messzebbre magától. Egy forrásból csörgedezik édes és keserű, egy szájból jön ki áldás és átok. Az ilyesféle ellentmondásosság hosszú távon feldolgozhatatlan, az olyan társadalom pedig, ahol ez tartósan előfordulhat, hamar élhetetlenné válik. Ilyenkor sokak számára nem marad más opció, mint kötni a cipőfűzőt és odébállni.

De mi okozza ezt a tartósan romlott politikai közeget? Meglehetősen egyértelmű egy baloldalinak, hogy a jobboldal, ahogy egy jobboldalinak is, hogy a baloldal. Az én felvállaltan amatőr megközelítésem viszont azt mondatja velem, hogy a rohadt gyökerek ennél mélyebb rétegekbe nyúlnak.

Én azt gondolom, hogy nem a baloldal vagy a jobboldal a rossz, hanem a rendszer, ami mögöttük van és megront bárkit, aki a részévé válik. Nem konform akarok lenni, tényleg így látom a dolgot! A helyzet szerintem az, hogy amikor négyévente szavazunk, csak a pártokat cserélgetjük, de a rendszer mögöttük lényegileg ugyanaz marad. A jéghegy csúcsát festjük hol ilyen, hol olyan színűre, de roppant darabját a felszín alatt ezzel egy cseppet sem változtatjuk meg. Nem akarom persze azt sugallni, hogy akkor a hatalmon lévő elitnek nincs is felelőssége, mert nagyon is van. A politikai atmoszféra milyenségét és arculatát még mindig leginkább azok a politikusok képesek meghatározni, akik aktuálisan hatalmon vannak, és ezáltal a legtöbb erőforrással rendelkeznek annak alakításához. De egy valamit szerintem ők sem tudnak megcsinálni: kicserélni a jéghegyet önmaguk alatt. Ez olyan lenne, mint Münchausen báró, aki saját hajánál fogva akarja kihúzni magát a mocsárból. A rendszeren belül nem lehet a rendszert igazán megváltoztatni, ahogy a bűnös ember sem tudja önmagát bűneiből megváltani. Ez pedig oda vezet, hogy a segítségnek valamiképpen kívülről kell érkeznie. Ez jelentheti például egy teljesen új politikai garnitúra megjelenését, amely már új tömlőbe akarja tölteni az új bort. Naiv gondolat, az biztos, és számos hátulütője van, mégis legalább kecsegtet azzal a lehetőséggel, hogy a tabula rasa miatt valami más kezdődhet el az eddigiekhez képest. Tökéletes kormányzás és tökéletes kiút persze nem létezik, aki abban bízik, hogy az aktuális hatalom megdöntése majd elhozza a Paradicsomot, az nem áll két lábbal a földön. De egy politikai özönvíz mégis jót tehetne abból a szempontból, hogy kicserélné a régi és szalonképtelenné vált szereplőket, s ezzel legalább egyfajta fellélegzési periódust hozna el, ahol lehet erőt gyűjteni az élethez.

Keresztényként azt is nagyon szívesen mondanám, hogy maga Isten is beavatkozhat, mint egyfajta külső forrás, de ahogy elnézem, Ő jobbára magunkra hagyott bennünket választott politikusainkkal, és egyszerűen engedi a vetés és aratás törvényét kibontakozni.

Lehet más a politika? Alapvetően talán nem, de mások azért lehetnének a politikában és akkor egy kicsit talán maga a politika is más lenne...