A valódi Izrael keresése...

Láttam egy nagyon szellemes pólót, amelyen a következő felirat állt: "Israel is real" - vagyis "Izrael valóságos". Tényleg így van, egy zsidónak és egy kereszténynek pedig ettől a ténytől különösen is megdobbanhat a szíve. Izrael országa bizonyos értelemben kézzelfoghatóvá teszi a kereszténység hitének gyökereit, megragadhatóbbá mindazt, ami hozzátartozik a bibliai üdvtörténethez. Mégis úgy látom, éppen a keresztények azok, akik nem akarják meglátni a valóságos Izraelt, amit egy idealizált szűrőn keresztül szemlélnek, hogy szebbnek és kívánatosabbnak tűnjön a realitásoknál.

Izrael nem teljesen szekuláris állam, mert alkotmánya a Tóra, a szombat vallási okokból pihenőnap, és házasságot kötni vagy felbontani is csak vallási kontextusban lehetséges. Ám ennek ellenére a hétköznapokat nem járja át a hit, és mindössze a zsidó lakosság 20%-a tekinthető vallásosnak. Röviden ezt válaszolta Raj Tamás, egykori főrabbi arra a kérdésre, hogy mennyire tekinthető a mai Izrael szekuláris államnak.

Ehhez még azt is hozzátehetjük, hogy egy felmérés szerint nagyjából 40%-on állnak azok, akik teljes mellszélességgel érvelnek a szekularizmus és az ateizmus mellett az izraeli zsidók között. (A helyzet valószínűleg hasonló, mint Európában: ha megkérdezik az embereket vallási hovatartozásukról, ugyanúgy zsidónak nevezik magukat, ahogy egy tipikus magyar ember katolikusnak - noha valójában nem foglalkozik a vallásával.) Zsidónak lenni tehát a modern Izraelben leginkább nemzeti, etnikai és hazafias kérdés, de jóval kisebb mértékben vallási. A zsidó identitásban persze nyilván jelen van a hit, de az ország szekularizációjának erősödésével jelentősen csökkent a szerepe.

Arról nem is beszélve, hogy Izrael valójában multikulturális társadalom, hiszen a lakosság nagyjából húsz százaléka palesztinokból áll. Ám a széttagoltság még ennél is sokkal mélyebb szinten van, és nem lehet pusztán a "zsidó" vagy "palesztin" kategóriákban gondolkodni. Egyrészt maga a zsidóság is többféle, akár egymással szembenálló szekértáborra oszlik. A negyven százalékos szekuláris erő mellé mintegy húsz százalékos vallásos zsidó, és ugyanennyi tradicionalista kötődik. Ezek a pártok pedig képesek egymás között is komoly feszültségeket gerjeszteni. Nem csupán az "askenázi vs. szefárd" szembenállásról beszélek, hanem például arról is, hogy kinézik maguk közül az Etiópiából származó zsidókat. A muszlimok hasonlóan megosztottak, mert az ő köreikben is tarol a szekularizmus, és sokan egyébként sem veszik komolyan az iszlámot.

Ahogy valaki megjegyezte, Izrael szellemi állapotának töréspontja bizonyos értelemben két pólus közé szerveződik. Tel Aviv és Jeruzsálem két külön világ az ország testében, és a keresztény hívők csakis a másodikat hajlandók látni. Vajon mit szólnak a rajongók ahhoz, hogy Tel Avivot a világ egyik "legjobb partivárosaként" tartják számon, ahol a tömeg százezres nagyságrendben ünnepli a homoszexualitást - ez a nyitottság pedig még európai szemmel is kiemelkedőnek számít? És akkor még hozzátehetnénk azt is, hogy Izraelben van a bahá'i vallás világközpontja, két egyébként csodaszép kerttel. Az állandó katonai jelenlétről és fizikai erőszakról pedig most nem kívánok írni, mert soha véget nem érő bejegyzés születne.

Amikor keresztényeket hallgatok, akik Izraelről teljes elragadtatásban beszélnek, van egy olyan érzésem, hogy valamiképpen a "dicsőséges" ószövetségi állapotokat projektálják a mai, egyre szekulárisabb országba. Mintha egy "ideális Izraelt" képzelnének el, amit megpróbálnak ráhúzni a valóságosra. Ha ez így van, az legalább két okból is problémás. Egyrészt azért, mert természetesen a mai országnak szellemi értelemben nem sok köze van a régi, bibliai Izraelhez. Nincs templom, nincsenek áldozatok, nincs kultusz - a ma "kőkeménynek" nevezhető judaizmus (ami megint csak nem ugyanolyan, mint az ókori) pedig többnyire törvényvallás, amit ha szigorúan tartanak - lásd a Talmudról korábban írtakat -, nem hiszem, hogy túlságosan vonzó lehet egy mai kereszténynek. A napokban beszéltem egy nagyon kedves testvérrel, aki Izraelben él. Ő azt mondta, az igazán elkötelezett zsidókkal nehéz szót érteni, mert nem szeretik a misszionáriusokat. Másrészt a bibliai Izrael teljes történetét átgondolva sem hinném, hogy olyan nagyon követendő példaként áll előttünk a zsidóság történelmi szerepe, Istentől kapott küldetésének sikere és Jézus Krisztushoz való viszonya. Ideális Izrael, amit díszes ruhaként aggathatnánk rá a maira szerintem nem létezik, mert soha nem is létezett. Ha erősebben akarnék fogalmazni, akkor azt mondanám, Izrael nem tudta értékesíteni az Istentől kapott elhívását a pogányok között. Még a legjobb időszakaiban - amit Dávid és Salamon nevéhez köthetünk - sem volt komoly tényező a Világtörténelem színpadán, pedig a pogány népek között kellett volna világítania Jahvét képviselve. Ráadásul, az ószövetségi kor zsidó szemmel nézve egyáltalán nem "happy end"-del végződik: a népet újfent leigázzák, szolgaságba döntik, más hatalom kiszolgálói lesznek. Az Újszövetség pedig ugyancsak arról szól, hogy Pál némileg keserűen a pogányok felé fordul, mert Krisztust a saját népe kivetette magából.

Mindez talán túl borúsan hangzik, de érzésem szerint közelebb van a realitáshoz a szirupos rajongásnál. Persze igyekszek óvatosan fogalmazni, hiszen teljesen egyetértek azzal, hogy keresztényként Izraelnek különös jelentőséget kell tulajdonítanunk. Beájulnunk azonban az asztal alá, és csaknem mindent rózsaszín ködben látnunk, valamint határtalanul idealizálnunk mindent, amihez Izraelnek köze van, egyáltalán nem kell. Márpedig néha az az érzésem, hogy különösen hajlunk arra, hogy így tegyünk. Éppen ez a problémám lényege. Míg a világi emberek egy része szerintem sokszor inkább antiszemita módon közelít Izraelhez, az ott lakó zsidók esetében pedig érthető a lelkesült patriótizmus, a hazáért való rajongás, addig a keresztények sokszor indokolatlan eufóriában úsznak, amikor Izraelről beszélnek. Pedig a mi szemszögünkből egy zsidó embernek is megtérésre van szüksége és pontosan ugyanolyan bűnös, mint egy bolgár, német vagy amerikai. Ez a tény mindenképpen összeköti az egykorvolt Izraelt a maival. Egy realistább nézőpont egészségesebbé tehetné ezt a kényes területet, mint az ostoba és sötét antiszemitizmus, valamint a másképpen visszataszító, túlzottan filoszemita hozzáállás.