2018. február 4., vasárnap

Jézus és más pszichoterapeuták...

Az mindig érdekes érzés, amikor az ember kezében összefutnak a szálak. Épp egy terapeuta nagyon megragadó könyvét olvasom arról, hogy Jézus valamilyen formában maga is alkalmazta a modern lélekgyógyászat számos komponensét, amikor belebotlottam egy írásba, miszerint a modern viselkedéstudományok egyre inkább megtalálják maguknak a Bibliát. A mai kutatások tehát nemcsak az emberi lélekbe, hanem az ősi bölcsesség szöveteibe is mélyebben belelátnak, és ott keresnek válaszokat az ember problémáira.

Közhely következik: az ember önmaga számára sok szempontból idegen lény. Minden egyes ember egy végtelen univerzum, aminek a törvényszerűségeit nehéz feltárni: ezért aki magát az embert kutatja, csaknem lehetetlen feladatra vállalkozik. A pszichológiai kutatás célja pedig ilyesmi, azaz az emberi természet jobb megismerése. Ám úgy látszik, hogy kutatás közben - annak mintegy "melléktermékeként" - más dolgok is a felszínre kerülnek. Például a Szentírás maga.

Érdekes élmény volt, hogy ezen a héten két, egymástól teljesen különböző forrásból ért ugyanaz az impulzus: vagyis hogy a pszichológia bizonyos mai eredményei (a részleteket most nem taglalnám) nem egyszerűen az emberi természet jobb megértéséhez vezettek, hanem ahhoz az eszméléshez is, hogy ezekről az eredményekről az archaikus bölcsességek már régen beszélnek. Nincs semmi új a Nap alatt - a Biblia már régen leírta kicsoda az ember. Tegyük hozzá, mindez maximum a pszichológusoknak újdonság, akik a vallás és a pszichológia sokáig elmérgesedett viszonya miatt nem vették igazán kézbe a Szentírást. Pedig érdekes gondolatokat hoz felszínre, ha legalább kísérleti jelleggel megengedjük magunknak, hogy feltegyük egy terapeuta szemüvegét, és úgy olvassuk a szövegeket. Mutatok röviden egy példát!

A jungi vonalat képviselő Hanna Wolf Jézus személyében is felfedezni véli a pszichoterapeuta figuráját - erről ír "Jézus, a pszichoterapeuta" című könyvében. A cím máris hatásvadásznak és ostobának tűnhet. Jézus a pszichoterapeuta? Ez elég nagy butaság első hallásra, vagy jobb esetben is csupán egy projekció: természetesen egy pszichoterapeuta Jézusban is pszichoterapeutát fog látni - mindenki azt képzeleg bele, amit csak akar, ez nem jelent semmit. 

Nyilván, maga Jézus nem volt a szó modern értelmében vett pszichoterapeuta, aki a rendelőjében várta a betegeket, hogy azok a pamlagra feküdve kiöntsék neki a lelküket. Nem használt olyan szavakat, mint a neurózis, a depresszió vagy a trauma és ehhez hasonlók. Mégis, ahogyan Krisztus bánt a betegekkel, az több ponton is érintkezést mutat a mai terápiás megoldásokkal. Ahogy Wolf maga mondja:
"Korunk formális fogalmi készlete természetesen hiányzik. De, és ez a lényeges, az életet építő vagy elpusztító pszichikai folyamatok ismerete teljességgel jelen van. Méghozzá olyan alapvetően van jelen, hogy még mi, pszichoterapeuták is tanulhatunk Tőle... ...Nem űzünk fogalmi pénzhamisítást, amikor Jézusról mint pszichoterapeutáról beszélünk... ...Ezt a megnevezést nem olcsó modernizálásként, a korszellemhez való alkalmazkodásként vagy csupán álmodernségként használom, hanem valós tárgyi jelentésében, amellyel ez a megnevezés ma rendelkezik."
Rendkívül nehéz lenne most Wolf gondolatait széltében-hosszában áttekinteni, ezért csak két apróságot emelek ki. Az egyik, ami Jézusnál világosan megfigyelhető, hogy nem csak a szavaival győzte és gyógyította meg az embereket, hanem azzal a hatással, ami belőle áradt és amely persze a szavait is áthatotta. Jézus gyakorlatilag maga volt a terápia, aki "nem szorult rá, hogy bárki is fölvilágosítsa az emberekről. Tudta, mi lakik bennük" (Jn 2,25). Ez volna a cél egy mai terapeuta számára is. Persze szó szerint mi nem lehetünk "jézusok", de az irányelv világosan látszik: a terapeuta nem csak a szavaival kellene segítsen, hanem egész önmagával. A pszichoterapeuta módszere vagy terápiája ő maga kellene legyen - mondta ezt például Jung. Ebből pedig az is következik, hogy elsőként nem a betegeit, hanem saját magát szükséges analizálnia. Ha saját magával tisztába kerül, ahogy ez Jézusnál egyértelműen megvolt, akkor képes esetleg másoknak segíteni. Mi lenne, ha ezt a mai keresztény lelkigondozók és pásztorok komolyabban vennék?

Ami még megragadó Wolf elemzésében, ahogyan rámutat: Jézus gyakran kérdezett rá a gyógyulásra váróknál arra, akarnak-e egyáltalán meggyógyulni. Ez ma is minden terápia első gyökeres kérdése. Például a harmincnyolc éve béna embernek is ezt mondja Krisztus - akkor is, ha a kérdés feleslegesnek tűnhet. Hát mit akarhatna egy beteg, ha nem gyógyulni? Pedig nem mindenki akarja azt, amit Jézus akar, Ő pedig nem kényszeríti rá magát a betegre, ha hiányzik belőle ez az akarás. A gazdag ifjú visszahőköl, amikor Jézus sebezhető pontját, a pénzt érinti. Nem akar változni. Jézus, a jó pszichoterapeuta pedig elengedi. Jeruzsálemre is szomorúan néz és megállapítja: "de te nem akartad..." (Mt 23,37). Nem is véletlen, hogy az akaraterő Luthernél és Szent Ágostonnál is a keresztény fejlődés egyik fő vonásaként jelenik meg. Wolf számos esetet idéz könyvében, amikor megjelentek nála emberek, hogy terapeutaként segítsen rajtuk, de valójában nem akartak gyógyulni, nem akartak saját magukon dolgozni.

Nem folytatom most tovább, de talán annyi kivehető lehetett a fenti eszmefuttatásból, hogy az a pszichológia, amely korábban nagyon ellenséges volt a vallással szemben (és persze tegyük hozzá: a vallás is a pszichológiával szemben), most az értékek és elvek szintjén egyre jobban kezdi magának felfedezni azt. Szerintem ez egy pozitív jelenség, hiszen a lélekgyógyítás a Biblia forgatásával egy olyan forráshoz nyúl, ami nyugodtan nevezhető alapműnek az ember megértése tekintetében.

6 megjegyzés :

  1. Valóban mély bölcsesség forrása a Biblia. Meg aztán: a judaizmus szerint a Messiás a világ „tökéletessé” tételéért jön el. Vegyük ezt komolyan. Ha Jézus a Messiás, akkor körülötte tökéletessé válnak a dolgok, az emberek is. Amennyire hajlandók ebben együttműködni.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Laci, mit értesz azon, hogy "tökéletessé válnak a dolgok, az emberek is."

      Hogyan válhat bármi tökéletessé, pláne az emberek? Szerintem a terapeuta dolga sem ez.

      Törlés
    2. „mit értesz azon, hogy "tökéletessé válnak a dolgok, az emberek is.”

      Nem én találtam ki, azt értem alatta, amit a judaisták, tőlük értesültem – feleljenek erre ők.

      Törlés
  2. "Ha saját magával tisztába kerül, ahogy ez Jézusnál egyértelműen megvolt, akkor képes esetleg másoknak segíteni. Mi lenne, ha ezt a mai keresztény lelkigondozók és pásztorok komolyabban vennék?" Vak vezet világtalant. Ilyenkor pedig nagyobb a kár, mint a haszon, mert mindkettő gödörbe esik. :(

    VálaszTörlés
  3. Szerintem az írás az analizáló pszichológiából (pszichoanalizisből) indul ki, aminek persze óriási klinikuma és praxisa leíródott már, de akkor is "csak" analizál. A pszichológia ma már inkább megismerő (kognitív) akar lenni, illetve egyre inkább az. Ez a fajta pszichológia sztem ma is 'ellenséges' a vallással szemben, mert a vallás nem megismerni akar, hanem kijelenteni előzetes kutatás és megismerés nélkül.

    Mintha a cikk Jézust egy analizáló és nem megismerő (kognitív) "pszichológusnak" állítaná be, pedig az idézett rész pont arra utal, hogy Jézus "tudta", (meg)ismerte az embert, így saját magát is.

    Ne vedd kötekedésnek, inkább csak egy kis kiegészítés akart lenni:-)
    Üdv.: Balivi

    VálaszTörlés
  4. Hanna Wolf könyvét én is olvastam évtizedekkel ezelőtt, és emlékszem, számomra is nagy hatással volt. Arra inspirált, hogy merjem bátran képezni magam ebben az irányban. Persze nem lettem sem pszichológus, sem pszichiáter, de dolgoztam, és dolgozom pszichiátriai esetekkel, valamint még több nem diagnosztizált, de lelkileg sérült emberrel. Azt tapasztalom, hogy a hívő emberek közül kevesekben van elég bátorság erre a területre merészkedni. Pedig talán Gyökössy B bácsival valami elkezdődött, de aztán megtorpant. Az egyik gyerekem pszichológus hallgató, de benne sem látom (egyelőre) azt az elszántságot, hogy hívő emberként megpróbáljon a két nyelv (a kánaáni és a szakzsargon) és egyúttal két kultúra között valamiféle közlekedő utat törni.

    VálaszTörlés

Megmondhatod te is... de kérlek, NE tedd névtelenül!
(A szerző a beírt kommentek közül bármelyiket előzetes figyelmeztetés és minden magyarázat nélkül törölheti. Kommentedben ne használj túl sok hivatkozást, mert a rendszer automatikusan moderál!)