Fejest és nyakig

Utálom a választás hónapjait: a levegő most tele van politikával. És ha politika lóg a levegőben, akkor egymás gyűlölete, a másik lenézése, kioktatása, lesajnálása is ott van. Mindezek olyan értékek, melyekhez a Krisztust követő egyháznak nem sok köze kellene legyen. Mégis van.

Legyünk őszinték: néhány hónappal a választások előtt nem létezik Magyarországon olyan közvéleménykutatási jelentés, amely a kormányváltás trendjének döntő erősödését igazolná. Tudomásom szerint nincs olyan kimutatás, amiből azt láthatnánk, éles verseny bontakozott ki a kormány és konkurensei között. Vagyis egyszerűbben fogalmazva, komoly az esély arra, hogy a meccs már azelőtt eldőlt, mielőtt a játékosok egyáltalán a pályára léptek volna. Ami eddig volt, reálisan nézve az lesz a jövőben is, azaz van egy működésképtelen baloldalunk, amihez egy ellenszenves jobboldal párosul. Egyelőre semmi jelét nem látni annak, hogy ez változni fog. A két oldal hátterében pedig ugyancsak két nagy tömeg kavarog: akik szimpatizálnak saját preferált pártjukkal, és akik nem akarnak egyik párttal sem szimpatizálni. Nem akarok most ennél mélyebb elemezgetésbe belefogni a miértekről és az okokról, mert ez nem egy politikai blog és a témát sem önmagáért veszem elő megint, hanem az egyházak szempontjából.

Ha ez a helyzet, ha a választások már lebonyolításuk előtt csaknem eldőltek, akkor az egyház számára könnyű lenne legalább most az egyszer a háttérben maradni. Trón és oltár messzebb kerülhetne egymástól, legalább a látszat kedvéért: az egyház elmondhatja, hogy "a pénz már a számláján van", a támogatás biztos, a következő évek bizonyos értelemben kipipálva. Mindez főként a nagyobb felekezetek számára lehet örvendetes hír, akiket a híveik jó eséllyel képtelenek lennének eltartani. (Megjegyzem, azért valahol furcsa kettősség ez: miközben degeszre tömik őket anyagiakkal, a másik oldalon állandó paphiánnyal, kongó templomokkal, érdektelenséggel és közömbösséggel kénytelenek találkozni.) Mindehhez még tegyük hozzá, amit a bevezetőben leírtam: a választások idején a politikai térben olyan erkölcsi hangulat uralkodik, amihez (legalábbis szerintem) egy egyháznak nem túl jó, ha sok köze van. Ez újabb ok lehetne arra, hogy a keresztények távolabb lépjenek és hagyják marakodni azokat, akik erre hajlandóak balról és jobbról.

Egyszóval és röviden, az ember arra számít, hogy ebben a szituációban, egy állam és egyház szétválasztásában érdekelt demokráciában, a csaknem biztos győzelem tudatában az egyház most majd nem akar beleugrani a vihar magjába, ha másért nem, hát akkor csak a színlelés kedvéért, hogy legalább úgy tűnjön, a semlegességét igyekszik megőrizni.

De bizony, nem ez történik. Az egyház beleugrik ám! Fejest és nyakig.

Alig fejeztem be korábbi blogbejegyzésem írását, amikor látom a hírekben, hogy a hódmezővásárhelyi katolikus mise markáns része volt a nyílt kampány a kormány mellett. Aztán néhány nap múlva azt olvasom, hogy a református egyház püspöke, Bogárdy-Szabó István kissé burkoltabban, de azért csak ostobák számára nem egyértelműen állást foglal arról: a híveknek a kormányra kell szavazniuk. Végül megérkezett a Hit Gyülekezete is, akiket a Szentlélek most épp úgy vezet, hogy balról átfújja őket jobbra. (Minden bizonnyal ha valamikor a jövőben esetleg megint baloldali kormányzás lesz, akkor az isteni vezetés majd visszafújja őket balra.) Valószínűleg találhatnék még ezekhez hasonló történéseket a sajtóban, ha nekiállnék keresni, de ehhez bevallom őszintén nincs kedvem. És még csak január vége van, az intenzív kampány előtti időszak!

A kérdés az, hogy mindezek summájaként kimondhatjuk-e akkor, hogy az egyház egyértelműen a kormányzat mellett foglalt állást? Szerintem nem, mégpedig legalább két okból sem. Egyrészt kár lenne a fenti személyiségeket azonosítani a hátuk mögött álló tömegekkel. Nem szerencsés az sohasem, amikor néhány példát kivetítünk mindenkire. Igenis vannak olyanok, akik nem kívánnak azonosulni ezekkel a trendekkel, egyszerű hívők és családjaik, fiatalok, dolgozó emberek, nyugdíjasok, akik nem politikai célok miatt járnak templomba vagy gyülekezetbe, hanem még mindig az Igéért, a fordulatért, a lelki támaszért. Másrészt, és ez inkább a fájó pont, amikor ilyesmi történik, hogy a "Trón és az oltár" ölelkezni próbál egymással, akkor az egyház szerintem soha nem valakik mellett, hanem már megint és újra, önmaga ellen tud csak megállapodni. Az értelmes hívők szemében, álljanak bal vagy jobboldalon, ezek a dolgok hosszú távon megbosszulják magukat és még az egyházba vetett maradék bizalom erodálódási folyamatát is beindítják. Elszomorító és megdöbbentő, hogy ezt éppen az egyház vezetői és hangadói nem tudatosítják: hogy egy pillanatnyi bók a hatalom felé egyet jelent egy gyomrossal a saját értelmesebb híveik felé. Másként fogalmazva, nem lehet úgy udvarolni a hatalomnak, hogy eközben ne kerülgesse émelygés a hívők jó részét. Ami az egyik oldalon hasznosnak és kifizetődőnek tűnik, a másik oldalon tovább rombolja az amúgy is megtépázott épületet.

Naiv vagyok és idealista. Bízok abban, hogy az émelygők vannak még többen. A választásokhoz közeledve úgy vélem, ők is egyre inkább egy választás előtt állnak. Két opció áll előttük: csendben eltűrik mindezt saját egyházuk részéről, vagy felemelik a hangjukat ott, ahol éppen vannak: templomuk, gyülekezetük, közösségük terében? Én utóbbira voksolnék a helyükben!