2020. július 15., szerda

Michael L. Brown és a koronavírus

Úgy tűnik nem lélegezhetünk fel, csak vehetünk egy nagy levegőt: a koronavírustól nem lesz egyszerű megszabadulni. Az ismert amerikai konzervatív teológus, Michael L. Brown friss cikkében felveti a gondolatot (amit persze az elmúlt hónapokban rengetegen felvetettek már), hogy hívhatjuk-e ezt az egész felfordulást Isten ítéletének? Kimondhatjuk-e akkor, hogy ez a vírus egy sorscsapás, amit nem lehet elkerülni, mert a mennyei akarat zúdította a nyakunkba?

A kérdés csaknem közhelyszerű, hiszen mindannyian tudjuk, hogy mi keresztények ennél jóval kisebb volumenű eseményekben is képesek vagyunk az ítélet tüzét látni. Furcsa is lett volna tehát, ha éppen egy világjárvány kerüli el ezt a minősítést. A magam részéről egyébként nem szívesen emlegetem az ítélet kifejezést, de ha van hely a világon, ahol tényleg ítéletszerűnek tűnik a pandémia, az pont a "keresztény Amerika". És azt is tudjuk, ha megjelenik egy sorscsapás, megjelennek annak értelmezői is. Brown friss cikkében többet is említ közülük, akik szerint a koronavírus természetesen(?) az LGBTQ közösség jelenléte miatt zúdult Amerikára. Az egyik hivatkozási alap minderre egy bizonyos Richard E. Weber, aki vezető ügyvédje volt a melegek jogait képviselő szervezeteknek, és többek között gyülekezeteket vagy keresztény szolgálatokat is beperelt. Weber koronavírus-szövődményekben vesztette életét, amit ezek az értelmezők elegendőnek találtak ahhoz, hogy globális következtetéseket vonjanak le belőle Istenre és a járványra nézve.

Brown szerencsére sokkal józanabb ennél. A koronavírus első áldozata Oklahomában egy pünkösdi lelkész volt, vagyis olyasvalaki aki valószínűleg nem szimpatizált a homoszexualitással, a betegség mégis az elsők között vitte el - mondja Brown. Felesleges tehát a szokásos kártyákat kijátszani a melegek, liberálisok, demokraták és mások ellen, amikor a "miért?" kérdésre keressük a választ, mert ezek épp úgy vakvágányra visznek bennünket, mint az összeesküvés elméletek arról, hogy a vírus egy meteorit révén került a Földre vagy éppen az emberiség sterilizációját kívánta siettetni. (Ezek egyébként valóban terjengő agyszülemények...) 

Nos, azt hiszem eddig a pontig semmi kifejezetten érdekes nincs Brown mondanivalójában. Nyugodtan kijelenthető, hogy akiben van egy csöpp ész és jóindulat, annak mindez magától értetődik, és nem fogja embertársai nyakába varrni egy világjárvány jelenlétét, no meg a bizsergető összeesküvés-elméleteket is messzire elkerüli. Teológiai szempontból abban is igaza van Brownnak, hogy ha az ítélet a kérdés, akkor arra valamilyen értelemben mindig és mindannyian rászolgálunk, ezzel tehát nem vagyunk beljebb. Ugyanakkor Brown megpróbál saját magyarázatokkal is szolgálni, és leír hét olyan dolgot, melyek véleménye szerint egész biztosan a járvány megfelelő keresztény értelmezését jelentik:

1. Isten a vírussal kívánja felébreszteni, magához téríteni, bűnbánatra bírni az Ő követőit és a nemzeteket 

2. A vírus remek lehetőséget kínál arra, hogy átértékeljük milyen életet élünk, illetve rádöbbenjünk arra, hogy itt az idő megosztani másokkal az evangéliumot.

3. A vírus lehetővé teszi, hogy mi keresztények jobban világítsunk és megmutassuk mennyire mások vagyunk, mint a nem hívő emberek.

4. A vírus leleplezi a szívünket, megmutatja az igazi énünket: félünk vagy hiszünk, nagylelkűek vagy kapzsik, esetleg bátrak-e vagy gyávák vagyunk.

5. A világban zajló ilyen hirtelen változások ráébreszthetnek bennünket arra, hogy bizonyos események és próféciák igen rövid idő alatt bekövetkezhetnek.

6. A vírus eszünkbe juttathatja az emberi élet törékenységét, múlandóságát, és ráirányíthatja a figyelmünket az idős emberek megbecsülésére.

7. Mindaz ami a járvány kapcsán történik egyfajta "előíze" és kóstolója annak a végső, történelmet lezáró befejezésnek, ami még előttünk áll. 

Brown pontjai természetesen sokkal józanabbak, mint a különféle összeesküvés-elméletek, de ettől még nem válnak valódi magyarázatokká. Vegyük észre azt is, hogy a fenti hét pont nem a koronavírus jelenlétének okát akarja megindokolni, hanem jelenlétének következményeire utal. Ráadásul a második pont első felét, valamint a negyedik és hatodik pontot hittől függetlenül bárki magáénak vallhatja. A többi pont kapcsán pedig az a helyzet, hogy csaknem bármilyen negatív eseményre ráhúzhatjuk, ami a világban zajlik. Ha nem a koronavírus tarolna, hanem mondjuk a terrorizmus kapna új erőre a világban (ne adja Isten, hogy így legyen),  eszkatológiai szemszögből ugyanúgy igaz lenne Brown összes pontja.

Vagyis, miközben Brown jogosan bírálja azokat a prédikátorokat és tanítókat, akik a valóságtól elrugaszkodott magyarázatokkal hozakodnak elő, a valós magyarázattal ő sem rendelkezik, csupán az ismerős panelekkel operál. Míg a rosszindulatú ítélkezők a megszokott kártyáikat terítik ki az asztalra a meleglobbiról és a liberalizmusról, addig Brown egy másik kártyacsomagból emel fel lapokat, és teljesen általános, konkrétumok nélküli kijelentéseket tesz. Akárhogy is, egyikkel sincs beljebb az, aki a miértekre kíváncsi: az asztalra kitett kártyák csupán két külön pakliból származnak.

Bevallom őszintén az egyik pont a hét közül mégis közelebb áll hozzám a többihez képest: ez pedig a negyedik. Nem hiszek abban, hogy egy vírusra van szükség az identitásunk és jellemünk napvilágra kerüléséhez, de azt biztosan látom, hogy egy ilyen helyzet nagyon is képes felszínre hozni a valódi énünket. Valakiből összeesküvés-elméleteket, valakiből félelmet, mások hibáztatását, bátorságot, valakiből pedig közhelyeket emel a felszínre. Ami azonban ennél lényegesebb, hogy megmutat valami közöset bennünk. A valódi énünkhöz ugyanis mindig hozzátartozik az a csillapíthatatlan szomjúság, amivel a "miért?" kérdéseinkre válaszokat akarunk kapni. Célt szeretnék látni az eseményekben, mintázatot, amit felismerhetünk és megnyugtatótan a magunk javára fordíthatunk. A vírust nemcsak orvosilag, hanem lélektanilag is kezelni akarjuk: ha tudjuk miért van itt, azt érezzük, hogy jobban kézben tartjuk a sorsunkat.

Pedig ha van tanulsága a koronavírusnak keresztény szemszögből, az leginkább éppen az, hogy a sorsunk csak részben van a saját kezünkben, a többiről pedig fogalmunk sincs. Nem tudjuk a miérteket, s valójában gyanítható, hogy nem is fogjuk tudni. Ez a kiszolgáltatottság-érzés a keresztények egy részét közhelyes, más részét vállalhatatlan értelmezésekhez vezeti. De van egy olyan választás is, hogy  egyszerűen nem bolygatjuk a miértet, hanem úgy maradunk meg a hitünk mellett, ahogyan vagyunk. Valami hasonló történik Jób könyvében. Jób igazán megtesz mindent, amit megtehető, hogy megértse miért történik vele az a csapás-sorozat, amin keresztül megy - a szöveg szerint ráadásul ártatlanul. Szenved, kérdez, vitatkozik, megátkozza a születése napját is, ha kell magával Istennel is perel. De minden erőfeszítése ellenére nem kap megfelelő választ. Nagyon fájdalmasan mutat rá ez a szöveg a valóság igazi természetére. Ám legalább annyit felfed egy keresztény számára, hogy a jelenségek és események hátterében mindig ott áll Isten személye. Sovány válasz ez? Mindenképpen, de a semminél mégis sokkal több.

3 megjegyzés :

  1. Az okok és okozatok között van alapvető elméleti összefüggés, ahogy a kaleidoszkóp néhány eleme elméleti jelleggel meghatározza, hogy milyen képet fogunk látni. De vegyük észre, hogy ez nem mondja meg, konkrétan milyen lesz egy megrázott kaleidoszkóp képe. (Tudjuk, miből fog összeállni, de nem tudjuk kiszámítani a "megrázás" nevű tényező hatását.)
    A világban folyamatosan jelen van az ideális magatartástól való eltérés, és elméleti alapon tudhatjuk, hogy ebből származnak a problémáink. Mégsem tudjuk kiszámítani, hogy az eltérések térben és időben miként hullanak vissza ránk és/vagy szeretteinkre.
    Ezért mondja Jézus lényegében, hogy ne görcsöljünk azon, konkrétan mi követett el, akire ráomlott egy torony. Fókuszáljunk arra, hogy a magatartásunk minél közelebb legyen az összléptékben ideálishoz - ez hoz érdemi változást.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, valami ilyesmiről van szó. Természetesen a koronavírusra is lehet valamiféle választ adni: ha állatról terjedt át az emberre (mintha ezt mondták volna), akkor rá lehet mutatni a telhetetlen emberi fogyasztásra, mint kiváltó okra ("minden vackot megeszünk"), stb, stb... De az esetek többségében fogalmunk sincs a miértekről. Nem mondom, hogy jól van ez így, csupán azt mondom, ez így van. Csak ebbe a válaszba nehéz beletörődni.

      Törlés
    2. Az emberi kabzsiság és felületesség fontos részét képezi hogy miközben lusta és ígénytelen megismerni saját szülőföldjét ahová az Isten talán nem véletlenül helyezte ....elutazik mondjuk a fapadossal Kínába Indiába Afrikába....tőle idegen kultúrákból habzsol annélkül hogy informálódna mert manapság minden gyorsan kell tanulni megtudni meg sokszor lassú és keserves.....sok pásztor a szószékről primitív és vírusszkeptikus......miközben ez a társadalmilag és politikailag is megosztást hozó vìrus más és más intenzitással csap le a világ különböző régiójába nem kímél fiatalt öreget de gazdagot sem szegényt sem.....mégis a nagy népsűrűségű helyek és az elidősődő társadalmak ahol gyenge lábakon áll az egészségügy és erős lábakon a népbutítás....( autokratikusan berendezett lassan kiépülő diktatúrák..)...nos itt támadja az ateistát és a vírusszkeptikus nagytudású helyett ( nagyokat szóló pásztort keresztény szellemi vezetőt is)...ez a vírus egy sátáni gyilkos de íly módon furcsán "igazságos "is......talán ráébred a keresztény világ is hogy gyógyszerlobbik ide vagy oda vegye fel az oltást a kissebbik rosszat választva....és hogy az igazság mennyit is ér valójában mikor nélkülözi a valódi irgalmat amit Jézus tanítása ma is megadna nekünk.......

      Törlés

Megmondhatod te is... de kérlek, NE tedd névtelenül!
(A szerző a beírt kommentek közül bármelyiket előzetes figyelmeztetés és minden magyarázat nélkül törölheti. Kommentedben ne használj túl sok hivatkozást, mert a rendszer automatikusan moderál!)