2024. február 12., hétfő

Azok az indák...

Novák Katalin kegyelmet kapott: már nem kell tovább a Gépezetben szolgálnia. Mostantól  felszabadultabban lehet önmaga, a rendszertől több lépéssel távolabb élhet tovább. Azt nem merném állítani, hogy megkönnyebbülhet, hiszen az ügy amiben érintett volt, korántsem zárult le. Sőt, az egyik szál mintha a református egyház jelenlegi püspökéhez, Balog Zoltánhoz vezetne.

Rendkívül álnaiv volnék, ha színlelném a meglepődést, hogy az egyház és állam szétválasztására építő kultúránkban az egyház és állam valójában nincs szétválasztva. Tegye fel a kezét az a kedves honfitársam, aki ezen esetleg mégis meglepődik! Van még ilyen? Hát, Isten hozta a valóságban. Ne bohóckodjunk tehát, hanem beszéljünk őszintén! A magyar kormány és az egyházak inkább élnek egymással valamiféle szimbiózisban, mintsem szétválasztásban. Így volt ez, így van és valószínűleg így is marad. Az egyház nem áll meg a maga lábán a szekuláris értékekkel vastagon átitatott miliőben, mivel Magyarország nem keresztény ország, hanem keresztény szemmel nézve missziós terület. Ezért aztán az egyház úgy akar talpon maradni, hogy állami feladatokat is ellát, szavazókat szállít, különösen a református egyház pedig terjeszti saját köreiben az "állami igét", azaz meglehetős egyértelműséggel mondja meg híveinek, hova kell szavazni. Mindezekért cserében pedig öntik bele a milliárdokat odafentről, támogatják az intézményrendszerét ahol lehet, és próbálják népszerűsíteni - láthatóan kevés sikerrel. Ez tehát a magyar szimbiózis állam és egyház között, amiről lehet vitatkozni, lehet tagadni, lehet a fejeket félrefordítani, de attól még tökéletesen tény marad. Te megvakarod a hátamat, én is megvakarom a tiédet.

Sokat írtam már erről a blogban, hogy amikor ilyen "összeszövődések" kialakulnak, azt az egyház mindenképpen megsínyli - és itt nem feltétlenül az unalomig ismert szervilizmusra, az elvek feladására, a súlyos erkölcsi következményekre célzok. Merthogy a most zajló botrányban úgy tűnik lehetséges, hogy a szálak ennél mélyebbre vezetnek. A magát reformátusnak tartó Novák Katalin ugyanis valamiféle mentorának tekintette Balog Zoltán volt emberi erőforrás minisztert, jelenlegi református püspököt. Nincs abban újdonság, hogy igen erős barátság van a két személyiség között, hiszen ez régi történet. Egyes híradások szerint viszont K. Endre ügyét tekintve Balog Zoltán lehetett az, aki biztatta Novák Katalint a kegyelmi kérvény aláírására. Sőt, a történet még ennél is tovább megy, mert a püspök úr szerint a református egyház vezetésében akadtak többen olyanok, akik a "jó református kapcsolatokkal" rendelkező K. Endre számára szerettek volna kegyelmet. S ha ez igaz, akkor nemcsak Balog, hanem az egész egyház vezetésének egy része is ott áll a díszletek hátterében.

Természetesen mindez egyelőre egy konspirációs teóriának tűnik, de azért valljuk be őszintén, abszolút van plauzibilitása. Az viszont biztos és nem puszta elmélet, hogy Balog néhány órával Novák Katalin lemondása után a széles nyilvánosság előtt is kifejezte, hogy kiáll az ex-elnökasszony mellett és másokat is erre buzdított. Az összefonódás nyilvánvaló, már nem is látens és burkolt, hanem "egyenes adásban" történik a közösségi médiában, mindenki szeme előtt. Vajon mennyire szerencsés Magyarország második legnagyobb egyházának püspökétől ennyire nyíltan ilyesmit tenni? Tényleg dolga egy református püspöknek, hogy egyházi személyként nyíltan állást foglaljon egy masszív politikai természetű kérdésben? No jól van, ne játsszuk itt sem az álnaivat: tudjuk jól, hogy nem az. Kivéve talán egyetlen egy, emberileg valamennyire érthető forgatókönyvet: ha tényleg ő bátorította Novákot az aláírásra, akkor megszólalhatott a lelkiismerete, hiszen ebben az esetben részben miatta került bajba Novák. És bizony itt lépünk be a kutyaszorítóba. Ha Balog nem szólal meg, ő lesz az, aki némán végignézett egy irdatlan nemezist - amit ő okozott. Egy igazi mentor, egy tekintély, egy szövetséges és barát nem tesz ilyet. Ez gerinctelenség volna. Ezt a békát normális keresztény ember nem képes lenyelni, sőt vegyük is ki a hitet - akármilyen normális ember lelkileg belebetegszik. A másik oldalon azonban egyházi vezetőként tudja ő azt nagyon jól, hogy egy kirakatban lévő politikai kérdésben nem szerencsés megszólalnia. Nem ezt várja a néplélek, amit ugyan jelentősen elbutított az elmúlt évek propagandaáradata, mégis van egy olyan kimondatlan mérce, miszerint az egyház lehetőleg ne nyilvánítson politikai véleményt.

Vagyis akkor mi legyen: kiállás vagy hallgatás?

Nos, ez a kérdés lóg a levegőben, ami egy szimbiózisra építő kapcsolatban nem is meglepően kerül elő. Viszont a mostani borzasztó helyzet egy dologra megint jó. Kiválóan rajzolja minden gondolkodó ember elé annak a megkerülhetetlen ténynek az igazságát, hogy a jelenlegi politikai rendszerben nem lehet keresztényként tisztán és feddhetetlenül talpon maradni. Ilyen opció egyszerűen nem létezik. Ehhez túl mocskos a politika mifelénk. És ha keresztény keveredik bele, nem a rendszer lesz egy talpalatnyi szeletkéjében tisztább, hanem a keresztény lesz mocskosabb. Előbb-utóbb be kell lépnie valamilyen kutyaszorítóba. Csak az marad ebben az esetben, hogy a belépő embernek döntenie kell, melyik ujját szeretné tőből leharapni.

Attól tartok, erre nincs jó megoldás sem. Az egyház túlságosan függ már az államtól. Túl sok az inda, ahol a kettő egymásba fonódik. Ha ezeket az indákat az egyház teljesen elvágná, maga is összeomlana. Ha nem vágja el őket, továbbra is fuldokolni fog a szorításukban. Ez a nyugati szekuláris világban vergődő kereszténység egyik nagy társadalmi dilemmája, és a betegség tünetei olykor látványosan megmutatkoznak. Ahogyan most is. Nem irigylem az egyes felekezetek vezetőit, az már biztos.

37 megjegyzés :

  1. Nekem két észrevételem van.
    1. A Direkt36/Telex/24.hu cikkéhez: nekem ez a név nélkül nyilatkozó hivatalnok dolog, minden egyéb bizonyíték nélkül erősen spekulatívnak tűnik, a magam részéről formai okból (nyilvánvalóan nincs elég bizonyíték) nem tudom komolyan venni. Fogalmam sincs, mennyi benne a valóságalap és mennyi benne a porhintés, és amíg fajsúlyos tények elő nem kerülnek, esély sincs ezt a kettőt szétszálazni.
    2. Épp ezek a cikkek szerintem szánalmas jellegű mosdatást adnak elő az IM és Varga Judit irányában. Aki ellenjegyez, az ne akarja lerázni magáról a felelősséget és elbújni... és alapból szerintem az IM-nek kellett volna rövid úton megszólalnia, miközben tőlük végképp nem volt mit látni semmit a lemondásig.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. 1. Igazad van abban, hogy ez egyelőre konspiráció: én is írtam, bár szerintem egyáltalán nem tűnik hihetetlennek - Balog és Novák régóta nagyon jó viszonyban voltak, és azt is tudni lehet, hogy Balog "hiába" nem miniszter, a szálak ettől még nem szakadtak meg... Valószínű az sem véletlen, hogy az elsők között állt ki Balog - egyházi személy ide vagy oda - Novák Katalin mellett. De igazad van, várunk és meglátjuk, lehet hogy az egész kósza ötlet.

      2. Az az igazság, hogy szerintem ebben az egész témában végső soron nem Novák, Varga vagy Balog és nem az IM számít, hanem maga a rendszer. Le lehet és ilyen helyzetben kell is váltani a köztársasági elnököt, de a rendszer marad, aminek az idegközpontjában egyetlen ember áll... Igazából aki felé ő kinyújtja az aranypálcát az élni fog, aki felé nem, az bukni. Számomra van ebben valami borzongató, hogy a felszínen Magyarország demokratikus jogállamnak tűnik, vagy illiberális demokráciának, a valóság mélyszöveteiben viszont úgy működik, mint egy királyság. Teljesen egyetértek Vona Gáborral, amikor azt mondja, hogy a Fidesz kommunikációja szerint itt "csak" egy személyi hiba történt, amit a személy (Novák) megváltoztatásával megoldanak - valójában viszont itt nem személyi hiba volt, hanem rendszerhiba és a felelőst "kivégezték". A rendszer meg ugyanaz maradt. Nem láttuk már ezt egyszer? (Schmitt Pál ugye...) Tehát sajnos nem hiszem, hogy ez Varga Judit, az IM vagy Novák Katalin hibája volt (csupán). A hiba náluk "lejjebb" van és marad. Sőt, szegény Novák Katalinról én nem feltételezem, hogy ő ezt és így akarta volna, de a saját sorsa nem volt soha a saját kezében - arról a király dönt.

      Törlés
    2. 1. Kósza ötletnek semmiképp nem mondanám. Inkább azt mondanám: jelenleg nehéz elválasztani, minek van esetleg részben ténybeli alapja, és mi dezinformációs hadviselés. Megjegyzem, a kettő nem zárja ki egymást.
      2. Miközben rendszerszintű hibák, kultúrális szintű hibák keresése kapcsán csak egyetérteni tudok, ha halandó embert értettél királyon, akkor nekem ez is legalább jelentős részben konspirációnak tűnik.

      Törlés
  2. Több problémát is felvetnék:
    1. Teljesen elsikkad végül, hogy K. Endre - a tényleges elkövetőkéhez mérten - aránytalanul szigorú büntetést kapott, és annak jó részét ténylegesen le is töltötte?
    2. Olyan országban írsz, élsz és élünk, ahol az egyik "Döbrögi" helyett pillanatnyilag csak egy másik Döbrögit lehetne megválasztani. https://www.origo.hu/itthon/2024/02/idegrohamot-kapott-gyurcsany-ferenc-elo-adasban-video (elemezzétek ki, milyen attitűdöt jelez a nyilatkozat hangneme)
    3. Az összefonódás szemlátomást megvan, és ezt némileg orvosolni kellene - egy olyan országban, amelyben a Kúria sem orvosol egy aránytalanul szigorú büntetést. Az a gond, hogy összefonódás (is) kellett a jogorvoslatot pótló kegyelemhez.
    Szerintem ha valaki objektivitási igénnyel olvassa végig az egész ügy összes adatát, arra jut, hogy kegyelmet ő is adott volna az elnök helyében, és aztán legfeljebb lemond, mert kampány van. C'est la vie.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. "1. Teljesen elsikkad végül, hogy K. Endre - a tényleges elkövetőkéhez mérten - aránytalanul szigorú büntetést kapott, és annak jó részét ténylegesen le is töltötte?"

      Igen, ez részemről elsikkad. Olvastam, hogy ő gyakorlatilag teljesen ártatlannak tartja magát - mint az összes bűnöző szokta... Tehát K. Endre szerint a bíróság kétszeresen is tévedett, ahogy a Kúria ugyancsak vele kapcsolatban. Ő nem csinált semmit. Én az ilyen embert még jobban megbüntettem volna.

      2. "Olyan országban írsz, élsz és élünk, ahol az egyik "Döbrögi" helyett pillanatnyilag csak egy másik Döbrögit lehetne megválasztani."

      Ez pontosan így van. Ha Orbán és királysága megbukna, jönne egy baloldali királyság, egy "pótorbán", ami pontosan ugyanide vezetne, ez csupán idő kérdése. Ezért kevés "Döbrögit váltani", de sajnos már kevés rendszert is váltani. Az egész politikai kultúrát kellene kicserélni, ami kitermeli a Döbrögiket.

      3. Az egyház és állam összefonódására leginkább az egyháznak van szüksége, különben összeomlana, nem állna meg a maga lábán. Ezen a problémán szerintem most már nem nagyon lehet segíteni. Ha megszüntetnék ezt az összefonódást, nemcsak az egyház által fenntartott intézményrendszer roppanna meg, hanem maguk az egyházak is. Jól tudják ezt az egyes felekezetek püspökei, presbiterei, vezetői is. A megoldás csak egy olyan utópisztikus és naiv irányt mutat, amire én semmiféle esélyt nem látok pillanatnyilag: hogy valami isteni csodának köszönhetően (amire az egyház jó része vár egyébként) ébredés tört ki és sokan megtérnek, csatlakoznak a közösségekhez. Volt már ilyen többször a történelemben (ld. Anglia 18-19. században) - persze ekkor sem lett totálisan független az egyház, viszont a hívek fenntartották. Ez azonban most mesebeszéd, semmi nyoma nincs semmi hasonlónak, sőt, további fogyással kell szembenézni szerintem.

      Törlés
    2. "Én az ilyen embert még jobban megbüntettem volna."
      - Mármint még jobban, mint a tényleges elkövetőket, akik közül az egyik felfüggesztettet kapott?

      "Az egész politikai kultúrát kellene kicserélni, ami kitermeli a Döbrögiket."
      - Vagy olvasni egy kis geopolitikát, és adott esetben kicsit nyugatabbra költözni. Mi azon a geopolitikai helyen vagyunk, ahol az ügyek döbrögiesen működnek, és így is fognak a következő pár évtizedben. Ebből lehet főzni. Ugyanis nincs - még a legfiatalabb, legígéretesebb arcok között sem - aki ne válna rövidesen hasonlóvá, amint hivatalba kerül.

      "további fogyással kell szembenézni"
      - Meg azzal, hogy a működésünk alapja továbbra is a kulturális kereszténység. Erre varrj gombot.

      Törlés
    3. ""1. Teljesen elsikkad végül, hogy K. Endre - a tényleges elkövetőkéhez mérten - aránytalanul szigorú büntetést kapott, és annak jó részét ténylegesen le is töltötte?"

      Ehhez még egy adalék. Ez az ember (K. Endre) most éppen azt akarja elhitetni a közvéleménnyel, hogy a) tévedett a bíróság elsőfokon és másodfokon, b) tévedett a Kúria, c) tévedtek a kollégái, a tanúk, ismerősök. Tehát gyakorlatilag mindenki tévedett, és ő teljesen ártatlan. Érdemes mérlegelni ezt a felvetést? Tényleg reális, hogy a másodfokú döntés (ami pont azért van, hogy vizsgálja és szükség esetén korrigálja az elsőfokút) meghurcol egy ártatlan embert? A Kúria döntése is?

      De ha most nagyon-nagyon megengedő leszek és azt mondom, valóban erről van szó és esetleg "felülről" kényszerítették ki a döntést, miszerint K. Endrét mindenképpen megbüntessék, vajon ki tehetett vele ilyet? Ki rendelkezik olyan lehetőségekkel és kellő hatalommal, hogy az igazságszolgáltatást ilyen szinten torzítsa? Ugye érzékeljük, hogy nagyon messzire vezet ez a vonal, ha elindulunk rajta... és az megint nem lesz kedvező a regnáló hatalomnak.

      Tehát K. Endre bármit is mond, szinte biztosan jogosan kapta a büntetését. Az pedig, hogy ő önmagára, mint egy koncepciós per vétlen áldozatára gondol, számomra nem meglepő. Évekig jártam börtönbe szolgálni, beszélgettem fogvatartottakkal. Egy kezemen meg tudom számolni hányan vallották bűnösnek magukat. Elsöprő többségük "peches volt", hogy börtönbe jutott vagy pedig "tévedett a bíró" és szándékosan arra hajtott, hogy őket kicsinálja.

      Ez ugye egy vicc, amit nem lehet és nem is szabad komolyan venni.

      Törlés
    4. Ugyanabban az ügyben az elkövetés hadd érjen már többet, mint az elkövetés felderítésének akadályozása. Ha az egyik elkövető felfüggesztettet kap, akkor a felderítés akadályozója milyen alapon kaphat letöltendőt? Semmilyenen.

      Továbbá: a felfüggesztett nevelő szexenként 5000Ft-ért követett el. Mit árul el ez a gyermekotthon belső világáról?

      Törlés
  3. Ne haragudj, Tibor ez azért így nem teljesen igaz. Azt elfogadom, hogy a másod-, és a harmadfok csökkenti a tévedés esélyét, de nem zárja ki teljesen. A halálbűntetés eltörlését is szerintem azért veszi tudomásul a társadalom, mert még a legsúlyosabb gyilkosságoknál is felteszi a kérdést; mi van, ha a bíróság mégis téved, és egy ártatlant ítélnek halálra? Pedig ott tényleg tárgyi bizonyítékok, dns minta stb áll rendelkezésre. Ellentétben az ilyen ügyekkel, ahol kizárólag az egymástól függő helyzetben lévő, vagy épp haragban levő, felnőtt dolgozók, egymást is állandóan mószeroló kamaszfiúk, épek és fogyatékkal élők, őszintékk és krónikus hazudozók tanúvallomás-erdejéből kell kihámozni a legvalószínűbb tényállást.
    A kérdés inkább az, hogy megkérdőjelezzük-e bárkinek is a jogát ahhoz, hogy jogerős ítélet után is őszintén ártatlannak gondolhassa magát, ill. hogy a felesége, a gyerekei, barátai, kollégái, tisztelői, hittestvérei lehessenek elfogultak, és melléállhassanak, és a maguk eszközeivel támogassák?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Persze, lehetnek tévedések, ezeket nem lehet teljesen kizárni - de most őszintén, szerinted mekkora esélye van annak, hogy valakit mind a bíróság (kétszer), a Kúria, mind a saját kollégái érdemtelenül, hibásan, rosszul vél bűnösnek? Valóban reális azt gondolni, hogy mindenki mindenben az egész ügy során tévedett? Ez nekem azt jelentené, hogy valamiféle koncepciós perről kellene beszélnünk: valakik valamiért éppen K. Endrét nézték ki maguknak, hogy "elverjék rajta a port"? Kik voltak ezek? Miért pont őt szemelték ki? Ki képes arra, hogy az egész jogrendszert felhasználja és így görbítse?

      Természetesen nem kérdőjelezzük meg senki jogát, hogy önmagát a végsőkig ártatlannak tartsa. A bűnelkövetők nagy része pontosan ezt is teszi. Amikor börtönmisszióra jártam, külön felhívtam a figyelmem, hogy eszembe ne jusson "raboknak" vagy "elítélteknek" szólítani a bent lakókat. Nem, ők csak "fogvatartottak" - mert ez a kifejezés nem bántó nekik, csupán arra utal, hogy valamiért bekerültek a büntetésvégrehajtás gépezetébe és így megmarad a kiskapu, hogy esetleg ártatlanok. Többükkel beszélgettem - talán 1, azaz egy személy volt, aki elismerte, hogy jogosan került be - az összes többi gyakorlatilag ártatlannak hitte magát, vagy legjobb esetben is pechesnek, aki rosszkor volt rossz helyen, így lesittelték.

      "Ellentétben az ilyen ügyekkel, ahol kizárólag az egymástól függő helyzetben lévő, vagy épp haragban levő, felnőtt dolgozók, egymást is állandóan mószeroló kamaszfiúk, épek és fogyatékkal élők, őszintékk és krónikus hazudozók tanúvallomás-erdejéből kell kihámozni a legvalószínűbb tényállást."

      Ez igaz, de gyanítom, ha ezt mi egy blogos kommentfolyamban így megszakértjük, akkor a bíróság és a Kúria együtt szakmai mélységben is gondolt erre a lehetőségre. A baj az, hogy továbbra sem világos, hogy miért adott kegyelmet Novák Katalin? Azért, mert meggyőző volt számára, hogy K. Endre nem bűnös? Ha erről van szó, akkor szerintem ezt nem elnöki kegyelemmel kell orvosolni - hiszen súlyos hiba történt, amit a bíróság és a Kúria többször is elkövetett. Ha Novák Katalin szerint is bűnös K. Endre, akkor nem érthető miért adott kegyelmet egy pedofíliában jogszerűen elítéltnek? Ha pedig gőze sem volt az egészről, hanem csak aláírta a kérvényt, az az ő alkalmasságával kapcsolatban vet fel nehéz kérdéseket.

      Szerintem ez sehogy nem jön ki jól.

      Törlés
    2. Helyesbítés: "külön felhívtam a figyelmem," helyett "külön felhívták a figyelmem" (egyébként a börtönlelkész)

      Törlés
    3. Értem, de látod, te is a saját tapasztalatodból indulsz ki, ami szubjektív. Én meg azt mondom, hogy személyesen tapasztaltam meg egy banális munkahelyi baleset kapcsán, hogy az én naív, laikus, de tiszta lelkiismerettel megfogalmazott leírásomat, amit jegyzőkönyvbe foglaltam a TB jogászai úgy szétszedték, kicsavarták mint a huzat, és most is makacsul ragaszkodom, hogy nem az igazság győzött, hanem a józan racionalitás (mondhatnám úgy is, hogy kicsiben a politika), miszerint nagyságrendekkel többe kerülne az ügyvédfogadás, fellebbezés, mint ami anyagi veszteség ért minket.

      Persze én sem azt mondtam, hogy kívülállóként egy elítélt oldalára KELL állni. De az se legyen KÖTELEZŐ, hogy egy bírósági döntést minden körülmények között objektívnek, elfogulatlannak tartsak. Ettől még nem fogok konteót feltételezni a háttérben, egyszerűen azt gondolom, hogy a bíró is ember.
      Azzal már sokkal inkább egyetértek, hogy a társadalom biztonságérzetére rossz hatással van, ha elkezdjük rendszerszinten firtatni ezt a témát.

      "... pedofíliában jogszerűen elítélt embernek."
      NK szerintem ezért mondott le. Mert a kommunikációért felelős tanácsadói beláttatták vele, hogy az átlagember nem fog különbséget tenni pedofília és valami más, de a pedofíliához kapcsolódó egyéb bűncselekmény között.

      Törlés
    4. Kedves Minister, akkor az én kommentem és a te kommented összeadva fogalmazhatunk úgy, hogy itt most két szubjektív tapasztalat áll egymással szemben? :-) Nem akarom a saját szubjektív tapasztalatom a tiéd fölé emelni (az ember hajlik erre, az biztos... minden szentnek ugye maga felé ...), de amikor arról írtam, hogy a börtönben lévőket nem szabad elítéltnek / rabnak / ehhez hasonlónak hívni, az nem az én tapasztalatom volt, hanem a börtönlelkészé, aki erre kért engem. Az ő tapasztalata pedig sok év alatt sok-sok rabbal kapcsolatban felhalmozódott tudáson alapszik. A kérése bár egy egyszerű mondat volt, mögötte mégis ott van egy sokéves szolgálat révén leszűrt tanulság.

      Természetesen bármikor kiderülhet, hogy a bíróság rossz ítéletet hozott. A jogrendszerünkbe ezért van beépítve az első-másodfok és a Kúria. Ezek azért jelentős szűrők, nyilván nem lehetetlen még ekkor is hibát elkövetni. Ezt írod: " a bíró is ember" - nyilván ez igaz, csak az egyes szám használata nem indokolt. Nem bíróról, hanem bírókról és döntéshozó szervezetekről van szó. Ehhez még hozzátehetem, hogy K. Endre volt kollégái sem voltak éppen finomak (persze emögött is lehet nettó rosszindulatot feltételezni - és akár igaz is lehet). No és az is furcsa, hogy pont egy pedofilügyben nyúlna ekkorát mellé a bíróság - amit most különösen is figyelemmel kísér a hatalom Magyarországon. (Erre pedig lehet persze azt mondani, hogy éppen ezért - biztos ami biztos - mindenkit lesittelnek, akire csak a pedofília árnyéka vetül...)

      (Mellékes: ha szeretnél egy jó kötetet olvasni egy emberről, akit az igazságszolgáltatás teljesen elhibázottan ítélt a Siralomház fogságára, jó szívvel ajánlom John Grisham "Az ártatlan ember" c. könyvét - szerintem remek, és sajnos igaz történet!)

      Tehát összegezve, én három lehetőséget látok:
      1. K. Endre ártatlan és ez valahogyan NK tudomására jutott. Ebben az esetben hiba volt kegyelmet adni: mert egy ilyen többszörös szarvashibát és eszméletlen bakit a jogrendszerünkben nem kegyelemmel kell helyretenni. Ez nonszensz.

      2. K. Endre bűnös, mégis kegyelmet kapott. Ez a legvalószínűbb lehetőség. De miért kellett pont egy pedofíliában érintett embernek kegyelmet adni - pont egy olyan regnáló kormányhoz közeli elnöknek, akik tűzzel-vassal ezt a bűnt üldözik? Érthetetlen.

      3. K. Endre bűnös vagy ártatlan - mindegy, mert NK csak aláírta a kérvényt, de nem járt alaposan utána az egésznek. Ez is egy lehetőség, ez viszont akkor őt minősíti leginkább.

      Akárhogyan osztok-szorzok, itt valami nagyon félrecsúszott - és nem csak a kormányzati kommunikáció ez a dolog, hanem valami mélyebb.

      Törlés
    5. 4. Illetve inkább 3.2 : Nem járt alaposan utána az egésznek, hanem mivel ezer más, dolga van, úgy gondolta, hogy rábízza magát a tanácsadóira. Ez nem őt minősíti, hanem minden vezető pozícióban lévő embert, aki egyszer is aláírt valamit, amit a munkatársai úgy toltak elé, hogy nem olvasta át ától cetig.
      5. illetve inkább 2.2: K Endre bűnös, mégis kegyelmet kapott. Talán, mert egy kormányoz közeli elnökről is kiderülhet, hogy van önálló véleménye. Pl abban, hogy nem kellene ekkora különbséget tenni bűn és bűn között. Nem ez volt az egyetlen kérvény, amit aláírt. Lehet, hogy volt köztük olyan, aki illegális határátlépőket bújtatott? Lehet, nem tudjuk. Ha kiderült volna, akkor most azért kellene lemondania. Mert az is kiemelt ügy.
      6. NK lehet, hogy hívő ember, aki naívan azt hitte, hogy hívő emberként meg lehet maradni tisztának a nagypolitikában. Egy óvatlan pillanatban a hívő énje felülkerekedett a politikusi énjén. Talán eszébe jutott Jézus, és a farizeusok szemében bizonyára "zéró toleranciával" kezelt házasságtörő asszony. És egyszerűen csak elege lett abból, hogy ezzel szemben mindenki azt harsogja a fülébe, hogy NINCS KEGYELEM!!!)
      (Zárójel: ez utóbbi érvelésemmel ne kezdjetek el vitatkozni, mert valójában én sem feltételezem, hogy az elnökasszony ne lenne képes bennemaradni a szerepében, és különbséget tenni a teológia és a politika között. Ez inkább csak az én vágyamat fejezi ki, hogy hé, keresztények, ebben a dologban Kriistus Urunknak semmilyen lapot nem osztottak??)

      Törlés
    6. "Ez nem őt minősíti, hanem minden vezető pozícióban lévő embert, aki egyszer is aláírt valamit, amit a munkatársai úgy toltak elé, hogy nem olvasta át ától cetig."

      Értem amit mondasz és bizony tényleg ilyen a rögvalóság, de azért... mégis felágaskodik bennem az "igazságszerető énem" és azért megkérdezi: tényleg olyan sokszor kell gyakorolni az elnöki kegyelem intézményét? Nem lehet legalább ilyen nagyon kivételes esetekben alaposan utánanézni? Azér' már bocsánat, egy kegyelmi ügy szerintem igen ritka, amit egy köztársasági elnöknek egyszerűen nem szabad kutyafuttában aláírni, hanem nagyon is el kell olvasni ától cetig. (Nem mondom, hogy ez nem történt meg - lehet, hogy így volt!)

      "NK lehet, hogy hívő ember, aki naívan azt hitte, hogy hívő emberként meg lehet maradni tisztának a nagypolitikában. "

      Tudomásom szerint NK újjászületett keresztény, tehát valóban hívő ember. És bizony mivel benne volt a nagypolitikában, azt kell gondolnom róla, hogy volt itt valamiféle naivság, miszerint ebben a közegben hosszú távon meg lehet állni hívőként.

      Egyébként én valahol sajnálom NK-t (amennyiben nem hanyagság áll az aláírása mögött). Ennek az egész romlott politikai közegnek az egyik olyan arca volt, aki a többiekhez képest üde színfoltnak nézett ki, vállalhatóbbnak, szalonképesebbnek. Ez is valahol az egész Gépezet borzalmát mutatja, hogy pont egy ilyen karakternek kell így aláhullania. És éppen ezért nehezen osztom ezt a véleményedet:

      "Talán, mert egy kormányoz közeli elnökről is kiderülhet, hogy van önálló véleménye."

      Nekem a "kormányhoz közeli" meg az "önálló vélemény" olyan erős paradoxon, ami szinte teljesen kizárja egymást. Ha kormányhoz (inkább: királyhoz) közeli vagy, akkor a te véleményed feloldódik a király véleményében. Nem tisztességes itt fenntartani egy akármilyen ("illiberális") demokrácia látszatát, amikor leginkább néhány (vagy csak egy) ember döntésén múlnak a dolgok. Tisztességesebb lenne megvárni míg legközelebb befagy a Duna jege és szervezi egy koronázási szertartást. :-)
      Ezért nem hiszem, hogy NK itt a főprobléma, akármi is történt, hanem az egész feudális felépítés, ahol NK felett is döntenek NK sorsáról. Így fognak tenni az utódja kapcsán is.

      Törlés
    7. De ugye abban mindenképp egyetérthetünk, hogy ez a krízis ha másra nem is jó, de arra igen, hogy megmutassa; nem két tábor van, hanem legalább négy. 1. Akik jónak tartják a jobboldalt, úgy ahogy van. 2. Akik jónak gondolják a baloldalt úgy ahogy van. 3. Akik változást akarnak a jobboldalon. 4. Akik változást akarnak a baloldalon.

      Törlés
    8. Ez a négy tábor mindenféleképpen létezik, de persze lehet ezt még cizellálni. Például az 5. tábor lehetne az is, akik alaphangon rossznak tartják a baljobb-jobbbaloldalazást, és a szerencsétlen, korrupt, lejárt szavatosságú politikusokat legszívesebben a Holdra küldenék. :-)

      A baloldal és a kormánykritikus jobboldal nem meglepően tőkét kovácsolni igyekszik ebből az egész helyzetből - tehát ők sem az igazság, hanem a maguk politikai haszonszerzésének nyomában járnak.

      Törlés
    9. és van még a 3. és 4. tábor metszete még, ami önmagában nem feltétlen jár az 5. tábortba tartozással.

      Törlés
    10. Őszintén, az elérhető anonim ítéleteket elolvasva bennem erős kétség merült fel több irányban is.
      Furcsa, hogy a volt igazgatóhelyettes nem mukkan meg a tényállás azzal a részével kapcsolatban, hogy a gyerekek gyámhivatlnak címzett leveleit átadta az volt igazgatónak. Ha a tényállásból ez állva marad, akkor ha minden másban igaza is van, akkor is nehéz ártatlanként nézni rá.
      Ugyanakkor volt furcsaság az ítéletekben is, ami felvethet kérdéseket -- konkrétakat, nem általánosakat. Egyrészt, a másodfok kiküszöbölt egy elsőfokú hibát, amikor nem ismertettek a vádlottakal olyat, amit kellett volna. Másrészt igen furcsa, ahogy a korábbi mellesleg volt ott egy feljegyzés is dologból másodfokon a főügyészség kérésére rögzített tényállás lett. Ha esetleg a nem ismertetést eljátszották ennek kapcsán másodfokon is az ügyészség kérésével kapcsolatban... akkor csak annyit jegyzek meg, hogy ez a feljegyzés ha jól értem három egymásnak ellentmondó verzió egyike, és ez tartalmazza az 1. pontot...
      Innentől az ember egy Agatha Christie regényben érzi magát, miután áttanulmányozta a másodfokon és a Kúrián született ítéleteket.

      Törlés
    11. A pontozás copy-paste során valahogy eltűnt, bocsánat. A levelek átadására akartam utalni, ami az ominózus feljegyzésből került a rögzített tényállásba másodfokon.

      Törlés
  4. Gál Andrásnak, a sértettek jogi képviselőjének nyilatkozataiból elszomorító kép rajzolódik ki a bicskei pedofil bűncselekményekkel kapcsolatosan.
    1. Kiderült, hogy már 2011-ben jelezték a gyermekotthon lakói, hogy mi történt velük mind a rendőrségnek, mind pedig a gyámhatóságnak. Ezek az intézmények akkor még nem kezdtek alapos vizsgálatba, hanem lezárták az ügyet, mert a sértettek egymás után visszavonták bejelentéseiket. Kérdés, kinek a hatására és miért?
    2. Időközben, a gyermekotthon igazgatóját, Vásárhelyi Jánost 2015-ben Bárczy István-díjjal jutalmazták Balog Zoltán javaslatára, 2016-ban, pedig magas állami kitüntetésben részesült (Magyar Bronz Érdemkeresztet), amit szintén Balog Zoltán felterjesztésére kapta.
    3. Néhány héttel ezt követően, az egyik szexuálisan molesztált gyerek öngyilkos lett, és két másik áldozat ismételt feljelentésére megindult a vizsgálat, majd a bírósági tárgyalások.
    4. Két tárgyalás volt. Az elsőben Vásárhelyi János, a volt igazgató, jogerősen nyolc év fegyházbüntetést, egy volt nevelőtanár, K. Béla, pedig felfüggesztett börtönbüntetést kapott.
    5. Egy másik bírósági eljárásban Vásárhelyi János és egykori helyettesének, Kónya Endre zsarolási, fenyegetési és kényszerítési ügyét tárgyalták. Ebben a szakaszban derült ki az, hogy Kónya Endre az alábbi, általa írt nyilatkozatot akarta aláíratni a sértettekkel:
    „Kitaláltam, hogy közösen kivertük a nemi szervem és hogy ilyet más gyermekkel is csinált már. Igazság az, hogy nem húzta le a nadrágom és nem fogta meg és nem verte ki. Mostanában sokat gáztöltőztem és ez se volt rám túl jó hatással sokszor nem gondolkoztam tőle tisztán.”
    Ezekben is elmarasztaló ítéletek születtek, a volt igazgató két és fél évet, az igazgató helyettes pedig három év négy hónap börtönbüntetést kapott.

    A bírósági eljárásokról Gál Andrásnak nagyon rossz volt a véleménye: „Ez az ügy már a bíróságon büdös volt. Az a nevelőtanár, az igazgató bűntársa, aki ötezer forintokat fizetett a nevelésére és felügyeletére bízott, halmozottan hátrányos helyzetű, időnként szellemi fogyatékos kiskorú fiúknak azért, hogy velük közösülhessen a gyermekotthonban, felfüggesztett szabadságvesztés büntetést kapott. Ott tudtam volna hányni már az ítélethirdetéskor.”

    Arról, hogy Novák Katalin pontosan miért is adhatott kegyelmet az igazgatóhelyettesnek, Gál is csak találgatni tud, de szerinte ebben és más ügyekben is úgy tűnik, hogy az állam igyekszik kesztyűs kézzel bánni a vallási szervezetekben aktív vádlottakkal, és a bicskei ügy vádlottjai is ilyenek vagy ilyennek tüntették fel magukat.

    Kérdés, hogyan kaphatott K. Béla felfüggesztett börtönbüntetést pedofil bűncselekményekért? Őt vajon ki védte?

    VálaszTörlés
  5. "A bírósági eljárásokról Gál Andrásnak nagyon rossz volt a véleménye." Pedig ő nem kívülálló laikus, mint én, hanem a jogász kollégáit minősítette ezzel. Bár ő ezt nyilván nem K Endre védelme érdekében mondja, mégiscsak megerősíti bennem, hogy bizony egy-egy bírósági döntés is legalább magyarázatra szorulna a közvélemény számára. Viszont szerintem nem kell feltétlenül nagypolitikai játszmát feltételezni a háttérben. (Sajnos nekünk, magyaroknak már ez is pavlovi reflexként működik) A gyermekvédelemben dolgozom, higgyétek el egy-egy kolléga a legkörültekintőbben meghozott döntésével is tud egy pillanat alatt halálos ellenségeket szerezni pl. gyermekelhelyezési ügyekben. Simán előfordulhatott, hogy az igazgató körül egy személyeskedő adok-kapok alakult ki, amelyben a gyerekek eszközzé váltak. A leginkább érintett gyerek, ha jól értettem többször változtatta a véleményét. (Elment, majd visszakéredzkedett az otthonba.) Befolyásolták a döntésében, ill. az írásos nyilatkozatában? A bíróság kimondta, hogy igen. Csak egy irányba befolyásolták? Nem tudjuk.
    Ezt nem K Endre, hanem az elnökasszony védelmében fejtegetem ilyen hosszan.
    Tegnap óta ráadásul árnyalódott a kép. Lehet hogy a Balogh püspök úrnak volt az a meggyőződése, hogy egy derék, református emberről van szó, aki iránt töretlen a bizalma. Novák Katalinnak pedig a püspök úr iránt töretlen a bizalma. Ez személyes dolog, nem politika. Kicsiben mindannyian így működünk.
    Nekem az a problémám, hogy ha elnök asszony a legjobb lelkiismerete szerint döntött, mégis rákényszerült, hogy kiálljon azzal, hogy "hibáztam", az egy újabb hatalmas mélyütés a közmorálnak. Mert akkor nem vele van a probléma, hanem a zérótoleraciázással. Azzal, hogy lassan mindenki azon fog parázni, hogy elhatárolódtam-e eléggé a pedofíliától (pl. amikor a kis alsósok csak úgy odaszaladnak hozzám, és a tanítónénihez hasonlóan engem is megölelnek. És Sytkának is ajánlatos lesz minden prédikációt ügy kezdeni, hogy "Kedves testvérek, először is szeretném leszögezni, hogy undorodom a pedofíliától!", különben ő is gyanússá válik. (Ahogy a focisták térdeltek a meccsek előtt: "ugye látjátok, hogy én nem utálom a feketéket?")
    Ha nem akarunk ebbe a spirálba belekerülni, akkor úgy a jobb, mint a baloldalnak elemi érdeke lett volna, hogy ne engedjék lemondani őket. Ezt a vitát akkor is le lehetett volna folytatni, ha maradnak.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A védőügyvéd tapasztalatai alapján az mindenképpen valószínűsíthető, hogy a bírósági tárgyalások, és nyilván az ítéletek is erős és folyamatos külső nyomás alatt folytak, illetve az ítéletek külső nyomásra születtek. Ezt támasztja alá egyrészt az a tény, hogy a bűnösök elképesztően enyhe büntetéseket kaptak ahhoz képest, hogy milyen bűnöket követtek el. Másrészt az is, hogy az ítéletek között döbbenetes különbségek vannak, amelyek nem állnak arányban az elkövetett bűnökkel.

      Valóban, tegnap óta nyilvánvalóvá vált, hogy nem a főkolompos viszi el a balhét. Balog Zoltán videó üzenetében ugyan elismerte a kegyelmi ügyben játszott szerepét, azonban nem vállalt felelőséget ezért, és egyedül hagyta Novákot a pácban.

      Számomra ennél is visszataszítóbb volt Balog püspök "úr" mikrofonba harsogott harcias kijelentése: "Elutasítunk minden olyan törekvést, amely egyházunkat egy olyan ügybe akarja belerángatni, melyhez semmi köze nincs." Könyörgöm, azzal, hogy egy pedofilvédő elítéltnek adott kegyelemben aktívan részt vett, Balog püspök "úr" maga rángatta bele egyházát az ügybe. Szomorú, hogy egyháza vezetőinek többsége nem mondatta le, így maguk tehetnek arról, hogy bizony már közük van az ügyhöz.

      Balog püspök "úr" azonban még itt sem állt le, hanem így folytatta: "Nem azért kell bocsánatot kérnem, mert egy kegyelmet kérő ember mellé álltam, hanem azért, mert az ügy a református egyháznak kárt okozott.
      Először is, ő nem "egy kegyelmet kérő ember mellé" állt, hanem egy pedofíliát eltussoló bűnöző mellé. A videóban végig azzal mentegetőzik, hogy ő bizony nem tett semmi rosszat. Ha így van, akkor mi okozott kárt az egyházának? Ha olyat tett, ami az egyházának kárt okozott, akkor bizony le kellett volna mondania.

      Törlés
    2. Kedves Testvérek! Belegondoltatok, hogy mindez a saját gyermekeitekkel, unokáitokkal is megtörténhet? Ad absurdum az is, hogy vonat alá veti magát, mert kilátástalannak érzi a helyzetét? Mit várnátok ebben az esetben a bíróságtól, egyháztól, köztársasági elnöktől? K. Endrét harmadfokon is elítélte a bíróság:
      https://444.hu/2024/02/08/nem-csupan-a-buntetojog-altal-hanem-erkolcsileg-is-melyen-elitelendo-cselekmeny-irta-a-kuria-k-endre-tetteirol

      Törlés
    3. Kedves Magyar Anya! Ahogy te, úgy én is érzelmileg erősen bele vagyok vonódva a történetbe. Ezért nem veled akarok vitatkozni, bár tudnék. Az érveim ugyanis túl racionálisak.
      Azt már mindenkinek mondom, hogy most látom csak milyen félelmetes, amikor egy egész társadalom zsigeri indulata áll szemben az egyén jószándékú, őszinte, akár hitbéli meggyőződésből fakadó döntéseivel, amelyek igen, utőlag néha valamilyen szempontból nem tűnnek helyesnek. Bárcsak én is el tudnám hinni, amit most pl. a Magyar Anya által idézett 444 is igyekszik belénk sulykolni, hogy NK kedves mosolya mögött valójában egy pedofilvédő, jellemtelen alak rejtőzik. Ha ezt el tudnám hinni, akkor nem a szorongás nőne bennem. Merthogy úgy érzem, bár most elég sokan szeretnek, talán tisztelnek is, kegyelem, ha ez így is marad halálomig. Mert hibázni én is szoktam, ennél nagyobbakat is.
      Ha a középkorban élnénk, az emberek már gyűjtenék a rőzsét a máglyához. Szomorú.

      Törlés
    4. Omnium Minister, egyetértünk abban, hogy NK nem pedofilvédő, de teljesen felmenteni sem lehet, és csupán áldozatként tekinteni rá. Politikusnak állt, karrierje fénysebességgel haladt felfelé, hisz Balog titkárnőjéből nagyon gyorsan miniszter, majd pedig köztársasági elnök lett. Tudnia kellett, hogy milyen közegben kell majd tevékenykednie.
      Éppen ezért, azzal már nem tudok egyetérteni veled, hogy "egy egész társadalom zsigeri indulata áll szemben az egyén jószándékú, őszinte, akár hitbéli meggyőződésből fakadó döntéseivel". NK tisztában volt avval, hogy a kormányon belül és azon kívül sincs, nem létezik autonóm hivatal, még az övé, a köztársasági elnök hivatala sem kivétel. Ma már ismert, hogy ő Balog püspöktől kapta ebben az ügyben a tanácsokat/elvárásokat. Kizárható, hogy ő, egyszemélyben döntött volna egy olyan ügyben, amelyhez nem volt meg számára Varga Judit támogató javaslata. Az nem ismert, hogy Varga Juditot ki bírta rá arra, hogy annak ellenére, hogy először nem támogatta a kegyelmi kérvényt, később mégis ellenjegyezte a határozatot.

      Azt sem gondolom, hogy itt "egy egész társadalom zsigeri indulata" állna szemben valakivel. Ezt talán te is csak amolyan költői túlzásnak gondoltad. Ha valóban így lenne, akkor nem az 5. Orbán kormány regnálna. Legjobb esetben is csak remélhetjük, hogy valami kétségtelenül történt, vagy elindult a társadalomban, ami azt mutatja: egyre többeknek van tele a hócipője Orbán zárt, autoriter, kleptokrata, hazug, álkeresztény fundamentalista rendszerével, trükkös diktatúrájával. Ennek eredménye az elszabadult infláció, a jogállamiság, az oktatás és az egészségügy leépítése, és a társadalmi szintű morális válság is. Ez utóbbi jeles példája a kegyelmi botrány is.

      Törlés
  6. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

    VálaszTörlés
  7. Péter, amikor azt írtam, hogy "egy egész társadalom zsigeri indulata áll szemben az egyén jószándékú, őszinte, akár hitbéli meggyőződésből fakadó döntéseivel." akkor én arra a 10 másodpercre gondoltam, amikor kezében a tollal, tényleg már csak max egy rövid fohászra maradt idő; "Istenem, tudom, hogy ezért a döntésért végső soron neked tartozom elszámolással."
    A bábu az persze bábu, és nem szokott ilyeneket imádkozni. Ha tehát neked lenne igazad, akkor, valóban "tudnia kellett, hogy milyen közegben kell majd tevékenykednie." de akkor meg abban hibázott, hogy hívőként egyáltalán elvállalt egy ilyen magas pozíciót. De amint látod, máris akadt egy a hitét szintén nyíltan felvállaló jelölt.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Omnium Minister, bárcsak a te verziód szerint történt volna a kegyelmi kérvény aláírása, persze, némi kiegészítéssel. Számomra az ideális, vagy ahogy te fogalmaztál, hitbeli meggyőződést tükröző tett az lett volna NK részéről, ha abból a 10 másodpercből 1 másodpercre a bűntény áldozataira gondolt volna (akik közül egy már meghalt). Elvégre itt a Földön ő az áldozatok köztársasági elnöke is volt. Majd ezt követően az "Istenem, tudom, hogy ezért a döntésért végső soron neked tartozom elszámolással." fohásszal eltolja magától a kegyelmi kérelmet aláírás nélkül.

      Egyébként ebben a visszataszító ügyben eddig egyedül NK kért elnézést az áldozatoktól, igaz, csak a lemondó beszédében. Ebben volt egy nagyon beszéde kijelentése: "Arra a kérdésre kellett most választ találnom, hogy eskümhöz híven képes lennék-e a köztársasági elnöki tisztséget továbbra is a magyar nemzet javára gyakorolni? Rendelkeznék-e azzal a mozgástérrel, amely ahhoz kell, hogy szuverén államfőként jól teljesítsem a feladatomat? Nem a válaszom mindkét kérdésre." A tragédiája az, hogy NEM volt a válasz ezekre a kérdésekre akkor is, amikor elvállalta a tisztséget.

      Törlés
    2. ."..bárcsak a te verziód szerint történt volna a kegyelmi kérvény aláírása"

      Gondoljuk át az ügyet egy kicsit másképp:

      Pedofil bűncselekmény 10 áldozat = 8 év letöltendő.
      Pedofil bűncselekmény 4 áldozat = 1,5 év felfüggesztett.
      Pedofil bűncselekmény eltusolásának segítése 1 áldozat= 3,5 év letöltendő. A matek szerint ez = 6 gyerek sérelmére elkövetett tettleges pedofília.
      Ha igaz az, hogy a kegyelem egyik célja a jogi itélet és a társadalom igazságérzete közti esetleges feszültség korrekciója, akkor én, mint társadalom köszönöm az elnökasszonynak a korrekciót. Továbbá elvárom az újságíróktól, a felfüggesztett ítélet részletes feltárását! És szerintem, Péter, ha most nem pedofíliáról beszélgetnénk, hanem pl. lopásról, akkor te is így gondolnád: nincs itt semmi látnivaló, elnökasszony tette a dolgát. Az igazi főbűn itt a pedofília hájpolása politikai célból.

      Törlés
    3. Omnium Minister,
      A kegyelem nem arra való, hogy rossz ítéleteket korrigáljanak vele.
      A kegyelem abból indul ki, hogy az ítéletnek olyan hibája, amelyet bíróság helyesbíteni tudna, már nincsen. Vagyis az ítélet jó abban az értelemben, hogy a bíró törvényesen járt el, és a törvényes döntést hozta meg. Csak épp nem jó abban az értelemben, hogy nem bölcs, vagy nem méltányos.

      Egy rossz ítélet elszenvedőjét nem lehet felterjeszteni kegyelemre. Rossz ítélet helyesbítésére létezik a jogorvoslati mechanizmus. Rossz ítélet kegyelmezésével a kegyelem egyfajta harmad-, vagy negyedfokú fellebbezéssé válna, és egy hatalmi szerv (a köztársasági elnök), vagy egy kormányszerv (az igazságügyminisztérium) bírálna el ügyeket az arra hivatott bíróságok helyett.

      Törlés
    4. "...az ítélet jó abban az értelemben, hogy a bíró törvényesen járt el, és a törvényes döntést hozta meg. Csak épp nem jó abban az értelemben, hogy nem bölcs, vagy nem méltányos."
      Az érveléseddel épp engem igazolsz. Én is feltételezem, hogy mindhárom -téletben a bírák törvényesen jártak el. A hármat egymás mellé téve én laikuskén mégis méltánytalannak tartom a középsőt. (3.5 év) Nem rossz ítélet korrekciójáról beszélek, hanem a jogi szempontból támadhatatlan ítélet és a társadalmi igazságérzet közti feszültség korrekciójáról.

      Törlés
    5. Kiegészítés: Csakhogy a társadalmi igazságérzet most nem erről szól, hanem, hogy PEDOFILNAK NINCS KEGYELEM! És senkit nem érdekel a 3 ítélet közötti arányosság kérdése.

      Törlés
    6. Omnium Minister, remélem, azért te is úgy gondolod, hogy pedofilnak nincs kegyelem!
      Az előző hozzászólásomat nem tudtam befejezni, mert felébredt az unokám. Egy lényeges dologra akartam még felhívni a figyelmedet, amiről megfeledkeztél NK-t mentő missziódban. Két tárgyalás volt, térben és időben eltérően, eltérő bírókkal. Az elsőben az igazgatót és a nevelőtanárt ítélték el, a másodikban az igazgatót és Kónya Endre igazgató helyettest. Az igazgató 2.5 évet kapott, helyettese pedig 3 év 4 hónapot. A kegyelmi ügyben ez utóbbi ítéletek szerepeltek. NK minden bizonnyal csak annyit tudott az első tárgyalásról, hogy abban 8 évre ítélték az igazgatót pedofília bűntényben, és ennek az eltussolásában vett részt Kónya Endre. Különböző tárgyalásokat, eltérő bírókkal és eltérő időben nem ildomos összehasonlítani, ezt nyilván tudja NK is.

      Másik dolog, ami ellene szól a te verziódnak az, hogy ha csak ez lett volna a kegyelmi döntés mögött, azt pofonegyszerű lett volna megindokolnia NK-nak. Hisz egy ilyen indoklást sokan elfogadtak volna. Egyetértek Schiffer Andrással, aki szerint ha NK megindokolja a döntését, ma is köztársasági elnök lenne. Azonban nem indokolt, mert nem tehette, mert ennél sokkal több van döntése mögött, ami ráadásul nem publikus.

      Törlés
    7. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

      Törlés
    8. "...remélem, azért te is úgy gondolod, hogy pedofilnak nincs kegyelem!" Sajnos ki kell ábrándítsalak, szerintem mindenkinek van kegyelem, ha őszinte bűnbánatra jut. Ha úgy mondod, hogy pedofil cselekményért nincs elnöki kegyelem, akkor egyetértek.
      Ebben a történetben pont azok követik el az egyik (ha nem a legnagyobb) bűnt, akik összemossák egyrészt a pedofil irányultságot a pedofil cselekménnyel, másrészt a kegyelmet az elnöki kegyelemmel, és ezzel lehetetlenné teszik a történet bibliai narratíva szerinti keretezését, és végső soron lezárását. De ennek megértését nem is tőled várom, hanem a hitvalló keresztényektől.
      Ami a döntés indoklását illeti, igen, feladtam a saját verziómat, mivel Balog Z egyértelmúvé tette: Abban a hiszemben javasolta a kegyelmet, hogy az elíttélt ártatlan. Hogy miért hitte így, azt vagy nem akarja elmondani, vagy nem mondhatja el.

      Törlés
    9. Omnium Minister, egyenlőre még mindketten itt vagyunk a Földön, ahol pedofil cselekményért nincs kegyelem (normális esetben) egy pedofilnak sem. Találkoztál már olyan esettel, hogy gyermeket szexuálisan molesztált valaki, aki nem pedofil? Vagy hallottál már olyan esetről, hogy valaki szexuálisan molesztált kiskorút, de nem pedofil irányultságból? Szerintem nem láttál, mert definíció szerint az a pedofil, aki kiskorúakat szexuálisan molesztál ferde hajlama (pedofil irányultsága) miatt. Ha a kettőt szétválasztod, akkor tulajdonképpen bárkit, engem is és magadat is vádolhatod pedofil irányultságúnak. Érezned kellene, hogy ez milyen abszurd. Az meg szinte minősíthetetlen, hogy az aki jogosan egyenlőségjelet tesz pedofil és pedofil irányultság közé, az szerinted "az egyik (ha nem a legnagyobb) bűnt" követi el. Ezt nem gondolhatod komolyan.

      A másik mellbevágó kijelentésed az, hogy akik egyenlőségjelet tesznek pedofil és pedofil irányultság között, azok "lehetetlenné teszik a történet bibliai narratíva szerinti keretezését, és végső soron lezárását.". Mit jelent ez a bibliai narratíva? Lehet, hogy NK és BZ is ilyen narratívát tartott fontosabbnak, mint a bűnösök jogos büntetését? Azért egy szekuláris államban szerintem jobb lenne, a bűneseteket a teljes igazság kiderülése, és a méltó büntetések kiszabása keretezni, amikor ezek az ügyek lezárásra kerülnek. Természetesen, te, vagy más hívő, magában készíthet egy bibliai narratíva szerinti keretezést, reménykedve, hogy az megfelel a teljes igazságnak.

      Törlés

Megmondhatod te is... de kérlek, NE tedd névtelenül!
(A szerző a beírt kommentek közül bármelyiket előzetes figyelmeztetés és minden magyarázat nélkül törölheti. Kommentedben ne használj túl sok hivatkozást, mert a rendszer automatikusan moderál!)