Írásfelhasználók - avagy a Biblia nem válhat puszta eszközzé!

"A kormány, eltökélten abbéli vállalása tekintetében, hogy közéletünket politikailag és morálisan megtisztítsa, megteremti és biztosítja a vallási élet valódi mély megújulásához szükséges feltételeket. (...) A kormány a kereszténységre a nemzet erkölcsének és erkölcsi normáinak mozdíthatatlan alapjaként tekint. A kereszténységet tekinti nemzetünk erkölcsi alapjának, a családot pedig a nemzeti élet alapjának."

Ugye milyen szépek ezek a mondatok? Arról árulkodnak, hogy egy országnak olyan vezetői vannak, akik mélyen hisznek Istenben. Ezáltal kötelességüknek érzik, hogy megtegyenek mindent a keresztény értékek fenntartása érdekében, valamint különösen fókuszálnak a család, mint alapvető egység biztonságára. Egyébként minden cinizmus nélkül írom, ha tényleg így gondolkodna és tekintene egy politikai rendszer a kereszténységre, az önmagában még potenciálisan hasznos is lehetne - legalábbis keresztény szemmel.

Elárulom, a bevezetésben olvasható idézet nem a magyar kormánytól származik, hanem egy olyantól, ami finoman szólva sem érte el a maga elé ilyetén módon kitűzött célt. Ennek a kormánynak a kancellárját jól ismeri mindenki a történelemből, úgy hívják, hogy Adolf Hitler. Ezek bizony az ő szavai, és persze rögvest felmerül a kérdés, milyen kereszténységet is akart védeni a Führer - merthogy jó eséllyel a Németországban "deutsche christen" néven futott vallásparódiára gondolhatott.

A kérdést most azért vetem fel, mert a minap egy remek kötet bemutatóján jártam, mely a fundalmentalizmusról tartalmaz friss írásokat, a könyvet záró tanulmányt Buda Péter tollából pedig kifejezetten izgalmasnak és gondolatébresztőnek vélem. Abban a kiváltságban volt részem, hogy a szerzővel is beszélgethettem - kicsit vitatkozhattam is -, de a tanulmány alapvető állításait nem vitatom, hanem fontosnak és értékesnek gondolom. Igazságtalanul a többi szerzővel szemben most csak néhány felvetést emelek ki Budától, s egyébként ajánlom a vele készült beszélgetést is Friderikusz műsorából.

Buda szerint a fundamentalizmus alapvetően nem csupán hermeneutikai jelenség, ahogyan azt leginkább észlelni szoktuk magunk körül. Vagyis, nem merül ki annyiban, hogy a fundamentalista erősködve bizonygatja a Biblia tökéletességét és hibátlanságát: ennél sokkal többről van szó. A fundamentalizmus egy nagyobb körben meghatározható attitűdcsomag, ami a politikai világban is (sajnos) egyre erősebben felüti a fejét mostanság. A politikai fundamentalisták egyébként nem feltétlenül ugyanazok, akik hermeneutikai fundamentalisták. Ezt még egyszer leírom: nem minden hermeneutikai fundamentalista politikai fundamentalista, ahogy nem minden politikai fundamentalista hermeneutikai fundamentalista. 

De mi a célja a populista-politikai fundamentalizmusnak? A világ megtisztítása a bűntől vagy az ideális társadalom felépítése? Avagy a kereszténység kulturális diadalra juttatása? Ahogy Buda Péter éleslátóan írja:

"A populista szuverenista (politikai) fundamentalisták tehát könnyen kommunikálható, a "törzsi" lojalitás szintjét kijelölő identitásmarkerként használják (instrumentalizálják) egy adott vallás (...) leegyszerűsített és ezáltal valódi jelentésüktől sok esetben megfosztott - tehát figyelem: távolról sem szó szerint értelmezett! - tanításait."

Magyarán szólva, aki a populista-politikai fundamentalizmus szószólója, az hajlik arra, hogy a bibliai szövegeket és vallási tanításokat instrumentalizálja - azaz, saját identitása védelmében felhasználja. A  politikai fundamentalisták igazából identitásküzdelmet folytatnak védekezési eszközként használt vallási eszmék segítségével. A hit ebben az identitásküzdelemben pedig nem egy élő és fontos valóság, hanem instrumentum, eszköz, valamiféle szerszám. Hitler fentebb idézett szavait is ennek fényében érdemes olvasni: neki a kereszténység nem önmagáért volt fontos, hanem a német identitás és faj felsőbbrendűségének megóvására használt eszköz.

Érdekes, hogy amikor Jézus lábai elé vetik a bűnös asszonyt, hogy meg kell kövezni (Jn 8,1-11), akkor Jézus elutasítja a vallási törvény fizikai-jogi kikényszerítését ("az vesse rá az első követ..."), de mégis fenntartja az erkölcsi törvény érvényességét ("eredj el és többé ne vétkezz!"). Azaz úgy utasítja el a fundamentalizmust, hogy közben nem relativizálja a kinyilatkoztatást!

Ez pedig fontos hozzáállás, ami a helyes viszonyulást illeti. Buda Péter tanulmánya szerintem remekül rávilágít arra, hogy a fundamentalizmusra adott reakció helytelen, ha értékrelativizmus mozgatja. A progresszív oldal állandó kurjongatása a toleranciáról nem válasz a beszűkítő logikájú fundamentalista viszonyulásra. Valóban toleráns ugyanis csak szilárd elvi meggyőződéssel rendelkező ember tud lenni. Hiszen az értékek relativizálása esetén nincs "mit" tolerálni, mert igazából nincsenek értékek sem. Ezért úgy kell értékrendet építeni, hogy közben elkerüljük a vallás (és a Biblia) instrumentalizálását, eszköz-szintre züllesztését, mint ami csak arra való, hogy a saját identitásunkat védjük vele. De hiszen éppen ez is egy érték: hogy a Biblia több puszta eszköznél a céljainkhoz. Ahogy Fabiny Tibor remekül fogalmaz: a "Jn 5,39 értelmében: nem Krisztus tanúskodik az Írásokról, hanem az Írások Krisztusról. Ez nagy különbség! Krisztus Istenről tanúskodik és nem az Írásról, mert az Írás nem Isten. Az Ő beszéde nem azonos Ővele."