2013. február 26., kedd

Hogyan fejlődik a hit?


Az előző bejegyzésekkel ellentétben most tényleg egy olyan post következik, mely részben iskolai tanulmányaimból fakad. Mivel pasztorálpszichológia szakon tanulok, nagyon lebilincselő számomra – talán mert eddig soha bele sem gondoltam – a valláspszichológia sajátos szemüvege, melynek egyik legismertebb kutatása ráadásul keresztény teológus nevéhez köthető. Vajon hogyan fejlődik a hitünk velünk együtt, ahogy kisgyermekkortól haladunk az időskor felé?

James W. Fowler
Evidencia, hogy egész életünkben fejlődünk és változunk. A fejlődéslélektan szerint ez a folyamat már az intrauterin korban (azaz magzati állapotban) elkezdődik, és egészen halálunk napjáig tart.  Rengeteg kísérlet, vizsgálat és megfigyelés során a témát ismerők arra jutottak, hogy körvonalazhatók olyan sémák, melyek viselkedésmintákat tartalmaznak és ezek bizonyos életkorhoz köthetők. Így például az egyik modell epigenetikus növekedésről beszél, ami azt jelenti, hogy egy ember életének bizonyos életszakaszaiban kiemelkedik egy-egy krízispont, ami a fejlődésében kihívás elé állítja.  Egy 1-3 éves kisgyermeknek ez a krízispont a bili használata lehet, míg egy 13-20 év közötti serdülő leginkább az identitáskeresésben élhet át hasonló helyzetet. A modell szerint az egyéni fejlődés nagyban függ attól, hogy ezek a krízispontok hogyan oldódnak meg.

James Fowler, aki egyébként keresztény teológus, bár részben vitatkozott az epigenetikus modellel, elkezdte kutatni és megfigyelni, hogyan fejlődik az ember vallásos hite csecsemőkortól idős korig. Meg kell jegyezni, hogy itt nem a keresztény, hanem bármilyen transzcendencia felé irányuló hitről van szó. A „hitfejlődés” stádiumait érdemes összevetni az előbb említett krízispontokkal. Fowler nem az íróasztal mögött ülve gondolkodott a kérdésről, hanem mintegy 600 emberrel (4 és 81 éves kor között) folytatott kutatásokat, akik különféle vallásokból érkeztek. Ennek alapján fogalmazta meg elképzeléseit, és az ember vallásos fejlődését az alábbi módon képzelte:
0. fázis: csecsemőkor, differenciálatlan hit, tulajdonképpen még csak a hit és a bizalom alapjainak megjelenése jellemzi.
1. fázis: korai gyermekkor, intuitív-projektív hit, mely nagyjából 7 éves korig tart. Ez a bőséges fantázia időszaka, ami a valóságtól nem mindig válik el, az ellentmondások pedig még nem számítanak. A gyermeki hit, ha valamit nem ért, egyszerűen „kipótolja” a fantáziájával.
2. fázis: mitikus, szó szerinti hit, ami 7 éves kortól általában serdülőkorig húzódik. Itt már a részletek nagyon fontossá válnak, olyannyira, hogy a gyerek nem bírja elfogadni a legkisebb változtatást sem. Mivel átvitt vagy szimbolikus gondolkodás nem nagyon van, ezért a hittel kapcsolatos dolgok (például a Biblia) is csak szigorúan szó szerint érthetők.
3. fázis: szintetikus hit, ami serdülőkortól a fiatal felnőttkorig terjed. Itt jönnek elő először a komolyabb kérdések, és minden kritika alá kerül, amit a gyermek addig megtanult. A tinédzser nagy vágya, hogy megfeleljen, és nehogy kirekesszék. A hit ebben a szakaszban sokszor csoporthoz kötött és erős konformitással jár, ami azért is fontos, mert a kamasz belső hitvilága még nem áll szilárd alapokon.
4. fázis: individuális és reflektív hit. Röviden: itt törhet meg az „első naivitás” állapota saját hitünkkel kapcsolatban. A felnőtt ember elkezdi látni, hogy lehet másként is hinni, mint ahogy ő hisz. Konfliktusba kerül saját hittételeivel, ironikus, cinikus lehet, sőt ha nem tudja ezt kezelni, ki is ábrándulhat a hitéből. Kérdései miatt gyakran érzi, hogy meggyengült a hite, visszaesett, pedig a valóságban pontosan ilyenkor lép előre benne!
5. fázis: összekapcsoló-megszilárduló hit.  A középkorú, már időskor felé haladó hívők sajátos helyzete. Az ember felismeri saját korlátait, már nem ragaszkodik könyörtelen makacssággal az álmaihoz. Viszont átlép a „második naivitásba”, dialógust folytat, nyitott a többféle perspektívából való vizsgálat előtt.
6. fázis: az univerzáló hit, leginkább az időskor jellemzője, de nem feltétlenül köthető életkorhoz. Fontos az egység Istennel, képesség arra, hogy más fázisban állókkal, vagy éppen más hitet követőkkel is kapcsolatba kerüljünk. Fowler azt írja, kevesen jutnak el eddig. Olyan embereket említ,mint Gandhi, Martin Luther King vagy éppen Dietrich Bonhoeffer.
Talán mondani sem kell, Fowler fázisai nem betonkemények, és természetesen akadhatnak kivételek, hiszen nem élünk egyforma életet. Szerintem a legtöbben mégis felismerhetünk belőle működőképes megállapításokat, melyek tényleg az életünk egy-egy szakaszához kapcsolódnak. Számos kérdés felmerülhet: vissza lehet lépni fázisokat? Mi történik azzal, aki megreked valamelyik szinten? Ez lehetséges? A vallásos fejlődés mibenlétét már csak azért is érdemes tudatosítani, hogy ne várjunk el bizonyos dolgokat olyanoktól, akik életkorukat tekintve még minden bizonnyal nem „nőttek fel a feladathoz”. Szerintem sokkal jobban megérthetjük egymást, a harmincas-negyvenes korosztály belső vívódásait, vagy éppen saját gyerekünk bohémságát, ha tisztában vagyunk azzal, hogy mindennek rendelt ideje van – a hitünk fejlődése szempontjából is.

Egy remek cikk ugyanerről ezen a linken olvasható.

16 megjegyzés :

  1. És adaléknak még annyi: ha Fowler bácsi ismerne - pláne ha az utóbbi időben írt postokat olvasná - azt mondaná rám, mostanában lépek a második naivitás fázisába. :-P

    VálaszTörlés
  2. tipikus nesze semmi fogd meg jól pszichológiai izék...

    VálaszTörlés
  3. Nagyon érdekes modell! Köszönet! Szerintem nem csak a hitre, hanem általában az intelligencia fejlődésére is igaz.
    Vajon milyen diagnózist lehet felállítani egy közösségről ennek tükrében, ahol alacsony, vagy épp magas az átlagéletkor? Miért nem maradnak az idősebbek egy-egy helyen és miért nem jönnek a fiatalok más helyeken?
    A reflexiónak jelentős alapanyagszüséglete van, sok élettapasztalat kell hozzá, de ha valaki műveli, valóban eljut az 5. perspektívás szakaszba, ami aztán a toleranciát segíti... szép logikai felépítés.
    Szerintem ritka, hogy valaki a reflektív, érett szakaszból visszatérjen egy korábbira, ha csak nem, valamiért megbicsaklik a fejlődése. A megrekedés a 3. vagy korábbi szinten viszont valószínűleg igen gyakori.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Miklós, én is úgy gondolom, hogy a megrekedés szokott inkább előfordulni, mintsem a visszalépés.
      A közösségeinkben többek között ezért is érdemes figyelni, kitől mit várunk el, és segítséget nyújtani azoknak, akiktől esetleg több várható el annál, ahol éppen tartanak.

      Törlés
    2. Valóban fontos húzni fölfelé akit csak lehet. De talán ez a könnyebbik része a dolognak. Visszafelé egy korábbi stádiumra könnyebben rálátunk. De vajon mi biztosítja (segíti), hogy pásztorok ne rekedjenek meg, gyülekezetek ne rekedjenek meg, vagy egy-egy felekezet ne rekedjen meg? Azt hiszem érdekes ebben a témakörben a Nemeshegyi és a Gulley cikk is.

      Törlés
  4. A pasztorálpszichológiáról, különösen az autokeirikus szóösszetétellel még egy darabig csak Hecker Róbert döbbenete fog eszembe jut, amikor szembesítettem azzal, hogy a párválasztás témájában köze nincs a Bibliához annak, amiről ő egyébként magától értetődőként beszélt. Tapasztalati alapon, esetleg, de nem bibliai az, hogy Isten vezeti a párokat egymáshoz. Úgy tűnt, ritkán mondanak ilyesmit egy pasztoralpszichológiai tanszékvezetőnek.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!
      Itt most nem autokeirikus pasztorálpszichológiáról, sőt nem is pasztorálpszichológiáról van szó, hanem valláspszichológiáról. A történetet, amit leírsz pedig nem tudom megítélni, mert nem voltam ott. :-)

      Az autokeirikus szemlélet tudomásom szerint még alakulóban van - tőlem egyelőre elég távol áll, ami persze nem feltétlen jelent bármit is. Én is alakulóban vagyok. :-)

      Törlés
    2. Nem mondom, hogy baj van vele (autokeirikus pasztoralpszichológia), csak volt egy ilyen élményem (viszonylag friss), s nekem még egy darabig ez jut eszembe. S gondolom közös ismerősünk Hecker Róbert. Egyébként jó fej, nincs vele gond. Csak érdekes kontraszt volt. Mindegy, nem fényezem magam tovább. :)

      Törlés
    3. Igen, közös ismerősünk Robi. Tényleg jó fej, de én sem mindig tudom hova akar kilyukadni egy-egy nagyobb körmondat után. :-)

      " Mindegy, nem fényezem magam tovább. :)"

      Akinek a pásztorát is így hívják, az pláne ne tegye!
      :-P

      Törlés
  5. Sfi, a magad fényezésére írtad a hozzászólásod, mert a témához nem sok köze van?

    VálaszTörlés
  6. Igen, önmagam fényesítésére. :)

    VálaszTörlés
  7. Na, ez nagyon érdekes volt. még érdekesebb, amikor az ember megpróbálja magát elhelyezni valamelyik lépcsőfokon...s vajon mennyire bízhat saját ítéletében? gondolom nagyban függ attól, h melyik szakaszban tart épp..;;))

    VálaszTörlés
  8. Nos, ezek szerint én rohadt gyorsan öregszem, mert egy ideje már az utolsó fázisba hajlok...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Az utolsó fázis nem feltétlenül kötődik az utolsó életszakaszhoz. Mondjuk ettől függetlenül te tényleg gyorsan öregedhetsz... ;-)

      Törlés

Megmondhatod te is... de kérlek, NE tedd névtelenül!
(A szerző a beírt kommentek közül bármelyiket előzetes figyelmeztetés és minden magyarázat nélkül törölheti. Kommentedben ne használj túl sok hivatkozást, mert a rendszer automatikusan moderál!)