2016. július 13., szerda

Hans Küng és a klinikai halál

Valahogy úgy alakult, hogy egyszerre két könyvet is olvasok a halál utáni életről: az egyik egy science-fiction történet Robert Sawyer tollából, a másik a katolikus fenegyereknek is nevezett Hans Küng munkája, amely a kérdés természettudományos és filozófiai-teológiai oldalát vizsgálja. Nyilván utóbbi vág a blog profiljába és nagyon megkapó az az apologetikai óvatosság, ahogyan Küng kezeli a témát. A számtalan általa vizsgált kérdés egyike, hogy vajon mennyire tekinthetők perdöntő érvként azok élményei, akik a klinikai halál állapotába kerültek?

Hans Küng
Hans Küngről tudvalevő, hogy nem semmi figura. Bár a katolikus egyházban szinte mindenféle gondolkodót megtűrnek a nagyon konzervatívtól a nagyon liberálisig, Küngnek sikerült addig radikalizálni a nézeteit, míg végül ez a tág keret is szűknek bizonyult számára, és 1980-tól már nem léphetett fel a katolikus egyház hivatalos teológusaként. Mindezt csak azért említem, hogy tudatában legyünk, amikor a véleményét halljuk, akkor egy bizonyos értelemben olyan ember szól hozzánk, aki egyszerre van "kívül a körön", de valamiképpen mégiscsak a katolikus teológia holdudvarához tartozik. Azt talán mondani sem kell, hogy ez a fajta szakadár-állapot hallatlanul népszerűvé is tette.

Ami azonban érdekesebb, hogy Küng - annak ellenére, hogy élvezhetné az egyházi kontroll alóli függetlenségét és hogy emiatt szinte bármit kimondhat - megőrizte hidegvérét és egy olyan nehéz témában is rendkívül óvatos maradt, mint a halál utáni élet objektív értékelése. Ha pedig a halál utáni élet kérdése előkerül, akkor vele együtt csakhamar terítéken lesznek egy ritka jelenség, a klinikai halál körül zajló viták is. 

Keresztény berkekben sokan szinte magától értetődőnek tartják, hogy a klinikai halál során átélt élmények bizonyítják azt, hogy van élet a halál után. Ezekben az élményekben valóban sok a megdöbbentő azonosság: tipikusan ilyenek a testen kívüliség érzése, a megnyugtató környezet, a fehér fény és alagút érzékelése. Az is gyakori, hogy a klinikai halál állapotában az emberek elhunyt szeretteikkel vagy akár magával Jézus Krisztussal találkoznak. Talán még mindenki emlékszik egy bizonyos Raymond A. Moody "Élet az élet után" című könyvére, melyről kétségkívül el kell ismerni, hogy nem egy kókler szemfényvesztő munkája volt. Moody tudományos alapon több száz átélő élményeit gyűjtötte össze és elemezte ki, és végül nem tört lándzsát egyik vallás, filozófia vagy magyarázat mellett sem - a kötet részben ettől is volt elismerésre méltó. A haldoklás lélektanának talán legismertebb kutatója, Elisabeth Kübler-Ross fel is lelkesült és ezt mondta: "A kutatások, amelyekről dr. Moody könyve is beszámol, sok embert felvilágosítanak és megerősítik azt, amit az ember kétezer esztendő óta hall - hogy van élet a halál után." Természetesen ez a könyv már régi darab, az élmények száma időközben pedig csak nőtt, és persze sorra jelennek meg a túlvilági kalandozásokról szóló egyéb irodalmak is. De a kérdés inkább ez: hát igaza van Raymond Moodynak és Kübler-Rossnak? Tényleg azt bizonyítja a klinikai halál jelensége, hogy van élet a halál után? Nem nehéz erre keresztényként boldogan azt mondani, hogy igen. És meg is érthető ez a lelkesedés.

Pedig az őszinte válasz sajnos valószínűleg a nem. Elismerem, hogy rosszt ezt leírni, valószínűleg olvasni sem kevésbé.

Küng is leírta, amiért nagyon becsülöm. Teológusként simán kaphatott volna a lehetőségen, hogy fegyvert kovácsoljon mindebből és Kübler-Ross-hoz hasonlóan bizonygassa, hogy a klinikai halál egyértelmű és tudományosan is alátámasztott bizonyíték a halál utáni életre, melyről számtalan "szemtanúktól" származó empirikus adatunk van. Megértettem volna érzelmileg, ha ezt teszi. A jó apologéta és teológus szerintem ilyen pontokhoz érve nem az lesz, aki enged ennek a kényszernek és gyorsan megindul abba az irányba, ahová a szíve szerint menne, hanem aki megpróbálja alaposan körüljárni még az érzelmileg meggyőzőnek tűnő dolgokat is, és érvelésében csak ezután használja fel ezeket. Küng pontosan így jár el, amikor a következőt írja:
"E tekintetben éppen a teológusnak kell óvakodnia saját kívánságaitól, attól, hogy orvosi eredményeket elhamarkodottan teológiai célok érdekében használjon fel. Az a kötelessége, hogy az ismertetett jelenségek megítélésében a legnagyobb gondosságra és elővigyázatosságra törekedjék. Tehát a tárgyilagos elemzés a legfontosabb."
Amire Küng felhívja a figyelmet, az is épp olyan tény, mint az átélők élményeinek közös pontjai: a halálélmény - többértelmű dolog. A klinikai halál során átélt élmények mindenképpen nagyon is valóságosak. Senki nem tagadja őket - de mást jelent tagadni, és megint mást értelmezni. Ezt egyébként Moody is írja, hogy nem az a kérdés, valóban történnek-e ilyen átélések, hanem az, hogy mi váltja ki őket. Tényleg átpillantanak ilyenkor a klinikai értelemben halottak a túlvilágba vagy másról van szó?

Amire Küng felhívja a figyelmet, hogy a leírt jelenségek nem csak haldoklóknál, hanem más, különleges lelkiállapotban lévő embereknél is előfordulnak. Egy egyébként protestáns és hitvalló orvos, Klaus Thomas elgondolkodtató összeállítást írt, melyben a klinikai halálból visszatértek élményeit veti össze az álommal, a skizofréniával és a hallucionigének (LSD, mescalin és más szerek hatásaival), valamint a meditáció és szuggesztió, sőt a vallásos élmények megnyilvánulásaival. Nyilván különbségek is vannak, de a hasonlóságok az élményekben feltűnőek a haldoklók átéléseit illetően. Úgy látszik ezeknek az élményeknek a jó részét mesterségesen is elő lehet idézni még itt, ebben az életben. Ha az agy hasonló körülmények közé kerül, akkor a klinikai halálhoz hasonló tüneteket produkál - noha az alanyok ilyenkor egyáltalán nincsenek a halál közelében.

A klinikai halál általában pozitív élmény (megnyugvást, fényt, elhunyt szeretteket tartalmaz), de nem lehet figyelmen kívül hagyni, hogy vannak gyötrelemmel járó és félelemmel teli élmények is. Erre Küng egy hosszas példát is idéz, melyet egy súlyos vérmérgezés miatt klinikai halálba kerülő páciens élt át.

A helyzet az, hogy természettudományosan és orvosilag szinte minden halálélmény megmagyarázható. Semmi olyasmi nem történik ezekben az élményekben, ami a haldoklástól függetlenül nem figyelhető meg vagy ellentétben állna a természeti törvényekkel. Az is elég világosnak tűnik, hogy az ilyen tudatállapotban történő átéléseket jórészt az határozza meg, hogy az illető milyen családi, társadalmi, vallási háttérből származik. Az újabb kutatások pedig arra mutattak rá, hogy nem zárható ki, hogy a haldoklás során érzett euforikus élmény a lélek és a test védekezésének következménye: a halálközelség végső stádiumában a tudat álomszerű állapotba menekül, és szüntelenül alkotja a képeket a múlt és más emlékanyagaiból - hogy ezzel tegye könnyebbé a meghalás tényét.

Persze, ahogy Küng is megjegyzi, lehet másként okoskodni, de az ő végső konklúziója az, hogy ezek az élmények igazából semmit nem mondanak a halál utáni életről:
"Igen, a teológiai őszinteség arra kötelez, hogy félreérthetetlenül válaszoljak: az ilyen halálélmények a halál utáni életre nézve semmit sem bizonyítanak. Itt ugyanis a halál előtti utolsó öt percről van szó, és nem a halál utáni örök életről."
Akkor tehát maradjunk ennyiben? Küng szerint - és magam is egyetértek vele - nem. Ami mindebből kiderül, hogy a nagy kérdésre a választ az orvostudomány nem tudja megadni, tehát azt másutt kell keresni. Ami azonban érdekes, hogy a halál elviselése láthatóan függ attól, ki milyen háttérből származik, azaz milyen életet élt le mielőtt eljutott utolsó perceihez. Ahogy ő fogalmaz, "az élet értelmének megvalósításával előkészíthető a halál értelmének megvalósítása". A pozitív halálélmények ténye pedig reményt adhat arra, hogy talán a halál nem feltétlenül csakis félelmetes, vagy nem feltétlenül annyira az, amilyennek gondoljuk. Keresztényként természetesen abban hiszünk,  hogy ez a lehetséges megnyugvás vagy talán inkább "elnyugvás" azért is adathat meg, mert a halál csupán átmenet egy reményteljesebb folytatásba - amiről a klinikailag halottak melletti érvek nem, de a halálból Visszatért mellett szóló érvek annál inkább szólnak.

6 megjegyzés :

  1. Sytka, a halálközeli élményekkel kapcsolatban van egy másik jelenségtípus, amit vizsgálni szoktak, és ez tényleg úgy tűnik, hogy valamennyire alátámasztja a halál utáni élet, vagy legalábbis a testtől függetlenül is működő elme/lélek létezését.

    Olyan jelenségek tartoznak ebbe a kategóriába, amikor a klinikai halál állapotából visszatért emberek beszámolnak olyan ellenőrizhető eseményekről, amik az agyműködésük megszűnése után történtek. Vannak, amik a kórteremben lezajlott eseményeket írják le, de olyanok is, amik több kilométerrel odébb történt dolgokat. A probléma ezek kutatásával, hogy a beszámolók többsége csupán anekdotális, de van néhány nehezen vitatható is. Még az index.hu is írt a kutatásokról itt, illetve J. P. Moreland-nek és Gary Habermas-nek (akik, mint minden bizonnyal tudod, egy-egy elsőrangú filozófus és történész, illetve mindketten apologéták) van egy könyve a témában Beyond Death címmel.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. "Olyan jelenségek tartoznak ebbe a kategóriába, amikor a klinikai halál állapotából visszatért emberek beszámolnak olyan ellenőrizhető eseményekről, amik az agyműködésük megszűnése után történtek"

      Honnan tudható az pontosan, hogy ezek az események az agyműködésük megszűnése után történtek? Mi van akkor, ha ezeket azokban a pillanatokban élték át, amikor visszatért újra az agyműködésük?

      " A probléma ezek kutatásával, hogy a beszámolók többsége csupán anekdotális, de van néhány nehezen vitatható is"

      Valóban ez a jellemző. Én is olvastam ilyen beszámolókat, sőt könyvet is, de pontosan ez az anekdotaszerűség, illetve az olyan részletek jellemzik őket, melyek nem feltétlenül igazoló erejűek.

      De mondok egy elgondolkodtató példát is: Dr. Eben Alexander esete számomra ilyen volt. Alexanderre igazán nem mondható, hogy vallásos neveltetése és életélményei köszöntek vissza, amikor súlyos fertőzés után került halálközeli állapotba, lévén szkeptikus, nem hívő ember volt. Ráadásul agykutató, aki valószínűleg jól tudja miről van szó a klinikai halál esetében. Mégis, bár a könyve nem kifejezetten keresztényi, leírja hogy milyen tudatos átélései voltak ebben az állapotában. Ráadásul az "élmények" után megpróbált - jó szkeptikusként - orvosi magyarázatokkal is előrukkolni, de egyik sem volt az igazi ezek közül.

      Talán mondani sem kell, azóta már Alexander sztoriját is "szétszedték" a kételkedők (egyébként ő címlapon szerepelt annak idején az Indexen!), mégis számomra igencsak elgondolkodtató a története, mert egy elfogult hívőnek egyáltalán nem nevezhető emberről van szó. A könyvéről írtam is egy rövid véleményt:

      Eben Alexander: A mennyország létezik

      Ahogy Küng írja, a klinikai halál kissé félrevezető és szerencsétlen kifejezés, hiszen az ilyen állapotban lévő emberek valójában még nem haltak meg. Más a biológiai halál, ami a végleges állapotot jelenti. A klinikai halál állapotában az agy működik, illetve újra működni kezd - és nem lehet kizárni, hogy az élményeket ilyenkor élik át az emberek. Mindenesetre épp emiatt érdekes az az apró momentum, amit az evangélium Lázár feltámasztásánál megjegyez: tudniillik, hogy neki már szaga volt, azaz bomlásnak indult, tehát mindenféle szempontból egész biztosan halottnak nevezhetjük. :-)

      Törlés
  2. Én bár érdekesnek találom az ilyen beszámolókat, de nem tudom őket igazán relevánsnak vagy bizonyító erejűnek tekintetni. Ami érdekes, hogy magukat egyátalán nem keresztényeknek valló emberek is átélnek ilyeneket - közülük sokan ugyanúgy földöntúli örömről, békességről számolnak be, vagy olyan dolgokról, amelyek látszólag köszönő viszonyban sincsenek a bibliai világképpel (az említett Eben Alexander tapasztalatai is elég furák ilyen szempontból). Ez akkor azt jelenti, hogy valamiféle univerzalizmusban kéne hinnem? Vagy csak azokat a beszámolókat fogadjam el, amelyek történetesen egybe esnek a világképemmel, a többit pedig tekintsem megcsalattatásnak? Ott vannak aztán persze a különféle megtapasztalások a pokolról, valamint azok a fajta megtapasztalások, amikor az illető enyhén szólva is érdekes mennyei kijelentésekkel érkezik vissza (pl. lásd a klinikai halálból visszatért zsidó fiú esetét).

    Az emberi tudat egy furcsa dolog - gyakran magam is megtapasztalom, hogy az ébrenlét és alvás határán az elmém furcsa dolgokat művel velem (pl. eszembe jut, hogy valamit el kell intézni valamivel kapcsolatban, majd amikor egy picit éberebb leszek, rájövök, hogy az egész ügy és annak előzményei is csak az elmém terméke volt a félálom pillanataiban, pedig úgy tűnt, hogy valóságos, és időben is jelentősen visszanyúló valós események emlékeiről van szó).

    A fizikai agy, a tudat, az emberi lélek és szellem közti kapcsolat egy olyan kérdés, ami teológusok között is vitatott, nem igazán értett dolog. Ha van szellemem és lelkem, akkor mire kell az a sok neuron az agyamban? Hogyan lehet az, hogy elektromos stimulációval befolyásolni lehet a tudatot? Hogy tudnak hatni a tudatmódosító szerek, vagy egyszerűen pl. az, hogy leesett valakinek a vércukra az illető "szellemi" állapotára? Ha a fizikai agy és a lélek/tudat között szoros kapcsolat van, akkor a fizikai halál esetén hogy tud mégis a lélek/tudat/szellem függetlenül létezni teljes kapacitásában? Vagy talán az egész európai gondolkodásmód, hogy az anyagot és a szellemet ennyire megpróbáljuk különválasztani az ember esetén eleve helytelen és távol áll a bibliai világképtől?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Steve, teljesen egyetértek veled, magam is így gondolom. A kérdéseid abszolút relevánsak, most ezek közül csak az utolsóra reagálnék:

      "Vagy talán az egész európai gondolkodásmód, hogy az anyagot és a szellemet ennyire megpróbáljuk különválasztani az ember esetén eleve helytelen és távol áll a bibliai világképtől?"

      Szerintem igen. Nem csupán az európai gondolkodásmód, hanem úgy általában a mai ember gondolkodásmódja is távol áll a Bibliától. Én úgy látom, hogy a Szentírás nem húz éles határokat test-lélek-szellem közé. Nem osztja komponensekre az embert, még akkor sem, ha tud ezekről és megpróbálja "fogalomhalmazokkal" körülírni az ember nem anyagi oldalát. Szerintem nekünk sem kellene szigorú dichotóm vagy trichotóm módon kezelni az embert, mint élőlényt.

      Törlés
    2. Szerintem sem bizonyítanak a halálközeli élmények túlvilági életet, de én más okból gondolom így: a túlvilági életet definíció szerint semmi sem bizonyítja, nem bizonyíthatja.

      Próbáljátok ki: el tudtok képzelni bármit, és itt legyetek egészen kreatívak, ami kétségtelen, és mindenki számára elfogadandó bizonyíték lenne rá? (Pl. pecsétes aláírás Istentől szuper hologramos papíron, Szt. Péter jelenjen meg neked és mindenkinek személyesen egy ppt prezivel, szervezzenek tanulmányi kirándulást a túlvilágra, akkreditált akadémiai intézet tanúsítsa, hogy van túlvilág, stb.)

      Ha belátjuk, hogy a túlvilági élet definíció szerint semmivel sem bizonyítható, akkor kisebb lesz a késztetés az n. dologról leírni, hogy lám, az sem bizonyítja. Bár tényleg nem.

      Isten tervének integráns része, hogy a hit bizalmi alapon szülessen meg, valószínűleg azért, mert csak az ilyen nem követelőző hit vezet erkölcsileg értékes cselekedetekhez, ez ad értéket a világnak.

      Törlés
  3. "Isten tervének integráns része, hogy a hit bizalmi alapon szülessen meg, valószínűleg azért, mert csak az ilyen nem követelőző hit vezet erkölcsileg értékes cselekedetekhez, ez ad értéket a világnak."

    László! Ez szép mondat! Egyetértek:-)

    VálaszTörlés

Megmondhatod te is... de kérlek, NE tedd névtelenül!
(A szerző a beírt kommentek közül bármelyiket előzetes figyelmeztetés és minden magyarázat nélkül törölheti. Kommentedben ne használj túl sok hivatkozást, mert a rendszer automatikusan moderál!)