2017. szeptember 14., csütörtök

Ne szólj száj...

Egy ideje már csend honol itt, a blogban. Szeretek írni, de most még a saját hangom sem hiányzott: bevallom, jól esett ez a csend. Több dolog rám terhelődött mostanság, és ezek közül az egyik, hogy az átlagosnál jobban elkezdett zavarni az az elképesztő mennyiségű beszéd, írás, gondolatömleny, ami zubogva ömlik a nyakamba az egyházon belül. Néha már azt gondolom, maga a kereszténység nem is áll másból, csak egy rakás szövegből. Ebben is mások vagyunk, mint a bibliai őseink - pedig nekik lett volna mentségük a rengeteg beszédre.

Egy kedves ismerősöm mesélte, hogy egyszer elment egy nagyon karizmatikus alkalomra, ahol a jelenlévők mind igen aktívak voltak. Talán ember nem akadt a konferenciateremben, aki ne imádkozott volna fennhangon, járkálva, ne énekelt volna torkaszakadtából vagy ne kiabált volna be néhány kósza "halleluját" a prédikáció alatt. Ismerősöm egyedüliként vetemedett arra, hogy csendben ült a székén és csak figyelt. Nem volt semmi baja, egyszerűen úgy érezte, most ezt kell tennie. Persze nem úszta meg ennyivel: az ilyen hívő csodabogárnak tűnhet a hiperaktívak között. Sorra mentek is oda hozzá többen, arról érdeklődve, hogy mi a problémája - tán csak nem súlyos beteg, esetleg meghalt valakije vagy éppen szabadulásra van szüksége?

Mi keresztények, utáljuk a csendet. Valami egészen elképesztő, hogy mennyit tudunk beszélni. Az egyház épülete ma többnyire szavakból áll. Ezrével szakadnak a próféciák, főleg idegen nyelven hetente százával jelennek meg új könyvek, milliók prédikálnak a szószékeken állva. Vannak témák, blogok, folyóiratok, amelyek érdekelnének, sőt úgy érzem követnem kellene őket, de olyan töménytelen mennyiségben omlik a nyakamba a túlkínálat, hogy végül az egész szókáosz szétfolyik a kezem között, és alig tudok valamiben igazán elmélyedni.

Sosem felejtem el, amikor a londoni Hyde-Parkban jártam, s annak is a speaker's corner nevű sarkában, hogyan álltak egymás mellett kislétrákon az egymást túllicitálni kívánó hitszónokok. Mindegyikük köré kisebb-nagyobb tömeg verődött össze és legalább néhány percig hallgatták őket. Ma az egész egyház speaker's cornerré változott, ahol mindenki a saját létrájára állva mondja a magáét. És ahhoz képest, hogy így együtt, közösen telebeszéljük a fél világot, no meg hiszünk a szavak erejében, mégsem látszik hogy mindennek a rettentő szóhalmozásnak igazán ereje, igazán hatása lenne a világra.

A Biblia szerintem ebben is példa lehetne, de mintha más paradigmában gondolkodna a beszédről, mint ahogy azt ma mi tesszük. Az ókori emberek között is biztosan bőven akadtak olyanok, akik sokat beszéltek, de némileg több mentségük van erre, mint nekünk. Ne felejtsük el, hogy egy oralitásra épülő kultúráról van szó, ahol a beszéd volt a legkézenfekvőbb, sőt többnyire az egyetlen igazán hatékony kommunikációs forma. Csakhogy éppen ezért tartották nagyobb becsben, mint ahogy mi tesszük. A beszédnek volt egy olyan szerepe, amely mára jelentősen lecsökkent: sokáig ez volt a hit megőrzésének és továbbadásának, sőt egyfajta módon az Isten népe fennmaradásának egyetlen igazán ütőképes eszköze. Ez különös hangsúlyt adott a bibliai narratívákat mesélők szavainak. Tétje volt annak, ha valaki kinyitotta a száját. A hit hallásból volt, nem olvasásból

Mindemellett közkeletűnek tűnik a bölcsesség, hogy a beszéd leleplezi azt, aki megszólal. Nem is véletlen, hogy az ókorban fontos feladatnak számított a beszéd oktatása. Aki jól képzettnek számított, el tudta dönteni, hogy az alkalomtól függően mikor kell tömören és világosan, vagy éppen fennkölten és művészien megszólalnia - vagy épp csendben maradnia. Röviden, egy értelmes ember ura volt a saját szavainak. Hogy ez mennyire nem magától értetődő, az például kiderül a legrégebbi egyiptomi forrásokból, melyek azt írják, hogy helyesen beszélni nehezebb bármely más munkánál, és ha valaki mégis képes rá, az jogosan viseli a mester jelzőt. Az apokrif Sirák Fia könyve pedig ezt írja:
Ahol szitálnak, fennakad a szemét, ha beszél, kiderül az ember gyengéje. Akkor lesz kemény a cserép, ha meleg a kemence. Az ember értékét a beszéde szabja meg. A fák gyümölcse szerint becsülik a kertet, az embert szava szerint ítélik meg. Ne magasztalj senkit, mielőtt nem beszélt, mert ez az embernek a legjobb próbája. (Sir 27,4-7) 
Az utóbbi hónapokban többször is megnézegettem, melyek azok az ismérvek, amiket a Szentírás a beszéddel kapcsolatban tanít. Ha én sem akarok sokat beszélni, akkor a legtömörebben úgy tudnám kifejezni, hogy három olyan tényező van, ami a helyes beszédre jellemző: hogy mit beszélünk, hogy mikor szólalunk meg, és hogy mennyit beszélünk. Pont ez az a három, amivel úgy gondolom nagyon hadilábon áll az egyház. Sokszor nem figyel arra miket mond, képes túl későn megszólalni vagy amikor kellene, akkor egyáltalán nem, és mindemellett rengeteget beszél. A sok beszédnek sokféle oka van, de ezek közül is az egyik legnagyobb az állandó kontrollszükséglet. Vagyis az szokott állandóan és hosszasan beszélni, aki szereti az irányítást mindig magánál tudni. Mindez pedig oda vezet, hogy az állandó beszédkényszert nem a beszéd megváltoztatásával vagy lecsökkentésével lehet felülírni - hanem a természetünk megváltoztatásával, például a túlzott kontrolligény redukciójával.

De most be is fejezem ezen a ponton, mert így is túl sokat beszéltem azt hiszem  - Isten bocsássa meg...

7 megjegyzés :

  1. (Ismét) szívemből szóltál, Sytka. A kontrollkényszer csökkentése azonban nem egyszerű feladat az érintetteknek. Van olyan személyiségzavar, - torzulás, amelynek ez az egyik fő tünete. Hívő pszichológusokra lenne szükség, mert a nemhívőkről pillanatok alatt ki szokott derülni, hogy a nénikéje asztalt táncoltatott, de legalábbis kétszer elolvasta a Nők Lapjában a horoszkópot, tehát egy szavát se higgyétek el. Tapasztalatom szerint lennének is (pl. nálunk családon belül is), de nem mernek kilépni az "agorá"-ra, nem akarnak vitatkozni a meggyőzhetetlen, szóf..ó megmondóemberekkel. Inkább csendben dolgoznak egyéni, legfeljebb kiscsoportos formában. Sajnos.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nem tudom ez mennyire pszichológusi feladat. Nem mondom, hogy egy jó keresztény szakember egyáltalán nem tud segíteni, csak azt nem látom világosan, hogy ez-e a megoldás kulcsa.

      Törlés
  2. Igen, ezzel a problémával én is szembesülök. Olyan sok jó és minőségi anyag (könyv, video, audio, stb.) elérhető, hogy az ember azt sem tudja, hova kapjon. Csak a saját gyülekezetem (HGy) annyi hasznos és érdekes anyagot produkál heti szinten a laikus hívő számára, hogy rendesen feldolgozni hónapokba telne, de emellett még ott van a teljes keresztény világ!

    Megszámlálhatatlanul sok érdekes téma van, és minden téma olyan, hogy egy teljes életet rá kellene szánni, akkor sem jut az ember a végére. Fel kell ismernünk, hogy valójában mind a tudásunk, időnk, befogadóképességünk rendkívül limitált. Még amit az átlagnál jobban megismerjünk, ott is vannak olyanok, akik nálunk sokkal előrébb járnak és behozhatatlanul többet tudnak - ami nekem fantasztikus újdonság, az másnak már egy elvetett teória - igazi kiválóságot elérni egy területen szinte lehetetlen. Annak pedig, hogy annak örüljön valaki, hogy a szűk környezetében levő embereknél egy-két részterületen talán többet tud, igazán nincs semmi értelme azon túl, hogy az intellektuális gőg csapdájának ad némi illuzórikus hátteret. De még ha egy területnek valaki a világon a legkiválóbb szakértője is, akkor is az eredményei alá vannak rendelve az elavulásnak, amin az utókor esetleg már csak mosolyog, jó esetben a "maga idejében úttörőnek számított" kategóriába sorol.

    Mindezzel szembenézni megalázó élmény, de egyben felszabadító is, mivel teljesen felesleges túlzottan erőlködni és a tudást hajszolni. Az ember foglalkozzon azzal, amire ideje van és érdekli, a maga tempójában, nem különbnek gondolva magát másnál. Törekedve arra, hogy az élete is praktikus és nyugodt legyen, a környezete számára pedig normális, pozitív ember. Ha ez nagyjából sikerül, az már nagy eredmény!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Egyetértek! (Azért sem nagyon szóltam eddig hozzá. :-))

      Törlés
  3. Csak nem azt akartad írni, Sytka, hogy sok beszédnek sok az alja?

    VálaszTörlés
  4. Van egy film, "A Nagy Csend". A Karthauzi szerzetesekről szól, akik némasági fogadalomban élnek. A filmben -a témához méltóan- alig hangzik el szó, de nem is hiányzik a koment, hiszen minden kockája magáért beszél. Egyik csúcspontja a szerzetesekkel készült interjú sorozat ...

    VálaszTörlés

Megmondhatod te is... de kérlek, NE tedd névtelenül!
(A szerző a beírt kommentek közül bármelyiket előzetes figyelmeztetés és minden magyarázat nélkül törölheti. Kommentedben ne használj túl sok hivatkozást, mert a rendszer automatikusan moderál!)