A protestánsok pápája

Ferenc pápa azt javasolta, hogy változtassuk meg a Miatyánk szövegét. Persze a megfogalmazás így nem pontos, hiszen valójában nem megváltoztatásról van szó, hanem inkább értelmezésről vagy pontosításról, mert Isten nem akar senkit a kísértésbe vinni. Ám ha javaslata révbe ér, akkor meglehetősen sokan tanulhatják újra az imádságnak ezt a részét. És vele együtt valószínűleg azt is megtanulják: Ferenc pápa szereti a változást.

A tényszerűség kedvéért tegyük hozzá, hogy az ötlet nem Ferenc pápától származott, az elképzelést pedig a francia protestáns egyházak is elfogadták és egy ideje már így is imádkozzák a Miatyánkot.

A kérdés nem is önmagáért izgalmas számomra, hanem a pápa személye miatt. Megint az látszik ugyanis, hogy Ferenc egy valamilyen értelemben megújításra törekvő elképzelés közepébe keveredett. Függetlenül attól, hogy a kezdeményezés előtte is létezett, a javaslatot szerintem az emberek többsége az ő nevéhez fogja kötni és a jövőben úgy fogják emlegetni, hogy "Ferenc pápa volt az, aki meg akarta változtatni a Miatyánkot". A pontosságra törekvők persze majd kiigazítják őket a tényekről, de ez a lényegen mit sem változtat: Ferenc pápa neve megint összekapcsolódott az újdonsággal. Ferenc és a Miatyánk. Ferenc és a melegek. Ferenc és a pátriárka. Ferenc és a menekültek. Sokat hallani a nevét, és amikor hallani, akkor bizonyos zsebekben kinyílik a bicska, mások viszont legszívesebben vállon veregetnék. A pápa tehát nem egy langyos protokollszemély, hanem igazán megosztó személyiség, a megosztó személyiségek pedig rendszerint érdekesek, pezsgőek, forradalmiak.

Ferenc sok ember szemében szinte emblémája lett a forradalmiságnak, ami az egyházat illeti, és a "sok ember" fogalmába most nem feltétlenül csak a hívőket, hanem más hiteket követőket vagy akár ateistákat is beleértek. Elődjeihez képest nagyobb súlya van a szavainak, mert mindenki figyel rá.

A jelenség azért izgalmas, mert mindez a forradalmi jelleg olyan keretek között történik, amelyek nehezen tűrik az ilyesmit. A napokban az Index is írt egy cikket a pápával kapcsolatban, amiben álláspontom szerint volt egy igen megkapó gondolat. Eszerint maga a kereszténység eredendően forradalmi mozgalom volt, de az eltelt évezredek során talán a világ legkonzervatívabb társadalmi képződményévé vált. Krisztus után a frissen induló hit (persze nem parttalanul) nyitott volt mindenkire, etnikumtól, nemtől és vallási hovatartozástól függetlenül - most pedig az egyház sokszor annak fényében határozza meg önmagát, hogy kiktől kell elhatárolódnia. A keresztények akkor híresek voltak a befogadókészségükről, most pedig híresek arról, hogy nagyon nehezen adják magukat bármilyen hagyomány újraértékelésére.

Ferenc pápa sok tekintetben a nyitottság trendjét képviseli - miközben a világ egyik legzártabb szervezetének élén áll. Ez egy elképesztően feszült és rendkívül érdekes szituáció. A közelmúltban beszélgettem néhány teológussal erről, és közülük az egyik katolikus barátom ennyit mondott: "míg nekünk egyre több bajunk van a saját pápánkkal, a protestánsok körében soha nem volt ennyire népszerű egy pápa sem." És tényleg, talán így lehet megragadni a jelenség lényegét.

Néha olyan érzésem van, mintha helycsere történne. A magyar katolikusok és tekintélyes klerikálisok egy jó része morogva veszi tudomásul Ferenc "viselt dolgait", sőt némelyek keresetlen szavakkal illetik őt, a protestánsok pedig sok esetben nem győzik kiemelni mennyire szimpatikus nekik a pápa. No, azt hiszem ezt nem sokan gondolták volna egy évtizeddel korábban: hogy bizonyos értelemben a katolikus egyházfő a protestánsok pápájává válik majd. Kérdés azonban, ha betöltötte mandátumát, az utódja továbbviszi ezt a látásmódot, vagy egy még keményebb konzervativizmusba vezeti vissza az egyházát. Majd meglátjuk.