Az abszolút kereszténység egy plurális Európában?

Kissé tovább provokálva olvasóimat, szeretnék még egy bejegyzés erejéig a plurális nyugati világunknál időzni. Úgy hiszem ugyanis, hogy a legtöbben érezzük annak a feszültségét, miszerint adott egy mindenféle vallásra és eszmére nyitott társadalom, meg egy magának abszolútságot követelő keresztény hit Európában. Vajon megférhet ez a két dudás egy csárdában? Fenntartható egy plurális társadalomban egy olyan hit, ami saját magát kizárólagosnak tartja?

Máris megadom a választ a bevezetőben feltett kérdésre: szerintem igen. Honnan tudom? Onnan, hogy így éltek az első keresztények és maga Krisztus is. No persze a Római Birodalom első és második látásra sem tűnik túlságosan plurálisnak, pedig vallási értelemben bizony valahol az volt. A kereszténység mégsem mondott le arról az igényéről, hogy csak Jézusnál van az igazság, és mindenféle állami támogatás nélkül is képes volt ezt a meggyőződését hitelesen képviselni.

A kérdés ezért nem az, hogy egy plurális társadalomban - mely a sokféleséget természetesen értéknek is tartja - boldogulhat-e egy abszolút igazságra igényt tartó kereszténység. Inkább az, hogyan boldogulhat? Ehhez pedig szerintem legelőször is azt kell tisztán látni, hogy saját Alapítónk hogyan boldogult, milyen etikát követett, és első követői mit tettek a vallásilag sokféle világukban - még ha az nem is pontosan olyan, mint a miénk.

Azzal nem mondok ugye semmi újat, hogy Jézus szerette Izrael népét úgy, hogy közben mégsem volt radikális nacionalista, aki egy forradalom élére akart állni. Eszébe sem jutott ilyesmi, noha az őt körülvevő tömeg szívesen látta volna, amint az Isten Országára vonatkozó elképzeléseit politikai, hatalomtechnikai eszközökkel érvényre juttatja. Jézust állandóan politikai térbe akarták kényszeríteni, mindig politikai hatalom közelébe kívánták juttatni, vagy éppen kicsikarni belőle egy politikai állásfoglalást arról, hogy szemben áll a császárral. Gondoljunk csak a híres, sarokba szorítós kérdésre arról, szabad-e a császárnak adót fizetni (Mk 12,13-14). Érdemes észrevenni, hogy ezt a kérdést olyanok teszik fel Krisztusnak, akik a választ magukban már régen megadták, hiszen nem ellenezték az adófizetést a rómaiaknak. Volt is náluk római pénz, amit Jézus kérésére előszednek. A kérdésben tehát semmi komoly nincs, hanem az olvasó és persze Jézus is tisztában volt vele, hogy ez csak csapda, egy állásfoglalás kikényszerítése a lehető legrafináltabb módon. A válasz pedig stílszerűen ugyanilyen rafinált - Jézus ügyesen úgy határolódik el a császár elleni lázadás politikai szerepvállalásától, hogy közben az nem igazán sértő a saját népére nézve sem. Ez a kompromisszumos megoldás persze alaposan feldühíti láthatóan nacionalista ellenfeleit, hiszen minél szélsőségesebben gondolkodik valaki, annál elfogadhatatlanabb számára a kompromisszum. Jézust sokadjára sem sikerült olyan helyzetbe hozni, hogy beadja a derekát és érvényre juttassa az abszolút igazságot.

Mindezt csak azért szedtem elő, mert úgy gondolom, ma is iszonyú tanulságos, hogy Jézusnak milyen sok lehetősége lett volna a kereszténységet hatalom közelébe juttatni, ezáltal az abszolút igazságot ráhúzni egy társadalomra, és hogy mennyire nem hajlott ilyesmire. Vállalhatta volna azt a királyszerepet, amit olyan szívesen láttak volna saját kortársai, de ezt élesen és határozottan elkerülte. És szerintem ez a minta fényesen kellene világítson a mai plurális világban helyét kereső kereszténység előtt. A fájó dolog pedig az, hogy mennyire nem ezt látjuk.

Ma az abszolút igazság hirdetését a kereszténység az abszolút hatalmon keresztül akarja elérni. Ez véleményem szerint kolosszális hiba. Az a kereszténység, ami a politikát arra használja, hogy krisztianizáljon egy nemzetet, céltévesztett kereszténység, ami saját alapítója szándékait sem értette meg. Azok a hívők, akik hatalomtechnikai megoldásokkal akarnak kereszténységet csinálni, pontosan azt a kabátot veszik magukra, amitől Krisztus állandóan és tudatosan elfordult.

Nem, barátaim és kedves testvéreim, a kereszténységnek nem az a dolga, hogy érvényre juttassa a kereszténységet és az evangéliumot szerte e világban. Az a dolga, hogy hirdesse, tekintet nélkül arra, mennyire kedvező az ideológiai széljárás. Mindez annyiban érinti a bejegyzés címében felvetett dilemmát, hogy az igazi kérdés nem is az, vajon egy abszolút igazság hirdetése elférhet-e a plurális világ ernyője alatt. Inkább az a lelkület a kérdés, amivel ezt az igazságot megjelenítjük. Jézus úgy beszélt az egyetlen útról, hogy közben megengedte, az emberek járhassanak más utakon is. Amikor a kereszténység hatalmi megoldásokkal operál, a többi utat akarja leradírozni a térképről, ez pedig nagyon nem fair. Ezért a magam részéről úgy gondolom, az igazi kereszténység az abszolút igazságra való igényével együtt is - tűnjön ez paradoxonnak - nemhogy megfér egy plurális közegben, hanem csakis ez a víz az, amiben lubickolhat. Ha pedig nem érzi jól magát ebben a vízben, arról nem a víz tehet. A szabad választás lehetősége miatt ugyanis ez a közeg biztosítja  leginkább a tisztességes keretet számára ahhoz, hogy beszélhessen a saját igazságfogalmáról. Egy bármilyen módon kikényszerített igazságot ugyanis senki normális ember nem fog szívből követni. Így volt ez mindig, és örökké így marad.