Gergő és a kövek

Nagy Gergely hibát követett el: őszintén és legjobb meggyőződése szerint kereste az igazságot. Ezt aztán nem mindenki volt képes elviselni, és aki nagyon nem volt képes, az máris sütögette rá a különféle bélyegeket. Nincs új a nap alatt.

Itt van mindjárt az Evangelikál Csoport, amely egyébként bizonyos tagjainak magas szintű teológiai ismeretei révén számos megfontolásra és vitára érdemes témát prezentálhatna - ezáltal is serkentve az egyházban a párbeszédet, a továbbgondolást, az építő munkát. Teológiailag művelt, de teológiailag iszonyú elfogult hangnak tűnik. Szubjektíve pedig sokszor úgy érzem, hogy az elfogultságuk messze a műveltségük fölé magasodik és tendenciózusan irányítja is azt. Az embernek az a benyomása, hogy ez a szervezet(?) inkább egyfajta keresztény "rögtönítélő bíróságként" működik, ami éberen figyeli, éppen hova csaphat le. Egymás után közöl nyilatkozatokat mindenféle témáról, emberekre ráhúzva nyilvánosan a vizes lepedőt. De hát ki kérte őket erre? Ki hatalmazta fel őket, hogy így tegyenek? Melyik egyház vagy egyházak nevében teszik mindezt? Miért kellene bárkinek is az Evangelikál Csoport mércéjének megfelelnie? Mit számít az, hogy egy ismeretlen gyökerű társaság valakiről nyilatkozik? Mindez teljesen érthetetlen és nem világos, egyben kissé komikus is számomra, hogy egy teljesen önjelölt szervezet dobálja a köveket másokra. Teszem azt, ezzel az erővel néhány barátommal összefogva megalapíthatnám az "Igazi Evangéliumiak Társaságát", aztán elítélő nyilatkozatokat fogalmazhatnánk meg azokról, akik elítélő nyilatkozatokat fogalmaznak meg másokról. Pontosan mi lenne a súlya ennek, és ha ilyen nincs, akkor mi adná az értelmét és a létjogosultságát? (Annak idején egyébként engem is megtaláltak, és egy minősíthetetlenül alacsony színvonalú kritikát fogalmaztak meg egyik írásomról.)

Az állandó nyilatkozatkényszer szerintem önmagában egy tünet, de nem feltétlenül csak a tiszta biblikus hit melletti kiállás tünete. Komoly és egyházi léptékben mérhető súlyú nyilatkozatokat a teljes egyház vagy egy felekezet mindig akkor adott ki, amikor úgy érezte, hogy egy téma és kérdés végére ért, alapos viták és eszmecserék után nyugvópontra lelt, és szerette volna a leszűrt tanulságokat megfogalmazni. Egy nyilatkozat egyben annak is a jele, hogy bizonyos értelemben vége a párbeszédnek: a témát megrágtuk, lenyeltük, megemésztettük és hosszú távon nem kívánunk változtatni rajta.

Nos, a Nagy Gergely által felvetett kérdés, mely a teremtéstörténetről, Ádámról és Éváról, az ember halandóságáról szól, bizony egyáltalán nem ilyen. Soha nem sikerült lezárni és valószínűnek tartom, hogy a jövőben is állandó viták kereszttüzében áll majd. A nagyjából négyféle alapszemlélet, mely a legfundamentalistább kreacionsista nézettől az irodalmi értelmezésig tart - illetve én még ide tenném BioLogos tudósai és teológusai által képviselt "evolutionary creation" erősödő trendjét is - végeérhetetlen eszmecserék és párbeszédek potencialitását hordozza. Nincs ez lezárva, srácok, egyáltalán nincs! És ha nincs, akkor nincs karó sem, amihez az ebet köthetnénk. Ebben a párbeszédben - éppen a lezáratlanság miatt - természetszerűen kerülnek elő akár hajmeresztőnek tűnő kérdések is. Mi van, ha Ádám soha nem létezett, hanem "csak" irodalmi figura? Mi van, ha létezett, de képes volt meghalni már a bűneset előtt is? Mi van, ha nem csak Ádám és Éva léteztek a teremtéskor, hanem más emberek is? Mit csináljunk az előemberek fosszilis leletanyagaival és az evolúcióelmélet állításaival? Mi van, ha Isten bizonyos mértékben leplet borított a valós eseményekre és amit kinyilatkoztatott, az egy olyan narratíva volt, amin keresztül a kor embere képes volt bizonyos dolgokat megérteni? Mi van, ha tényleg minden úgy történt, ahogy le van írva, csak egyszerűen nem tudjuk elképzelni milyen lenne egy tökéletes világ? Nos, egészen biztos hogy a végtelen mennyiségű kérdés és felvetés között vannak értelmesebbek és egészen bizarr próbálkozások is. 

Pontosan ez várható akkor, amikor egy teljesen nyitott kérdéssel találkozunk, melynek nem lehet pontot tenni a végére. Nagy Gergely nem is akar úgy csinálni, mint aki pontot tesz. Ő vitatkozik, felvet, érvel, magyaráz, olvas, kutat, keres, közben szóbaáll mindenkivel, aki valahogyan is érintett. Belelépett ebbe a lezárhatatlan vitafolyamba, ami most mindenféle irányba sodorja. Egyébként Gergely szerintem is mondott meredek dolgokat, ahogy Walton ugyancsak. (Emlékszem, amikor Walton egyik könyvét olvastam a "Lost World..." sorozatából, többször is odaírtam a jegyzeteimhez, hogy "ezzel nem értek egyet" vagy "meredeknek vélem a szerző gondolatmenetét!") Mit számít ez pontosan? Mi a tétje annak, ha valaki meredeken kérdez? Miért baj, ha valaki az igazságkeresés folyamában úszva meredek dolgokat is mond? Vajon ez valami szörnyű fekély, természetellenes kitüremkedés, ami ellen minden erővel küzdeni kell? Ugyan miért?

Úgy látom, mintha egyesek arra számítanának, hogy úgy találnak ösvényt egy kérdésben, hogy rálépnek az első méterre, és az igazsághoz vezető út majd szépen felrajzolódik a lábaik előtt. Ez a naiv és tapasztalatlan ember képzete, legyen akár professzori végzettsége is.

Nos, csak azt akartam mondani, hogy ne bántsátok Nagy Gergelyt! Hagyjátok gondolkodni, hagyjátok keresni, hagyjátok kutatni! Nagy Gergely szereti Krisztust és ragaszkodik az evangéliumhoz. Keresztényként ez a legfontosabb, ez a lényeges. A teremtésről meg hadd ötleteljen szabadon, hadd vesse fel Walton vagy mások hajmeresztőnek tűnő elképzeléseit. Hogy megbeszélhessük, hogy megvitathassuk - ugyancsak szabadon, még ha nem is teszünk pontot a végére. A szabad beszélgetést viszont nem segíti, ha az ember állandó nyomásnak van kitéve és állandó elutasítást éreztetnek vele szemben, nyilvánosan állást foglalnak a formálódása ellenében - például egy nyilatkozatban. Nem lehet úgy értelmesen gondolkodnia az embernek, ha folyton el kell hajolni a repülő kövek elől és kétfrontos háborút vív - egyszerre birkózva egy lezárhatatlan kérdéssel és a saját testvéreivel. Ez nem tisztességes, ez nem fair, sem Gergővel, sem az igazságkereséssel szemben.