Az én eiszegézisem - érted-e, akit olvasol?

Abban a megtiszteltetésben volt részem, hogy Nagy Dávid református lelkész testvérem kielemezte az előző írásomban megfogalmazottakat - és úgy éreztem, kicsit eközben engem és általa elképzelt szándékaimat, motivációimat is terítékre tette. Az "igaz hitért" állandó küzdelmet folytató Evangelikál Csoport munkássága keretében kaptam tehát egy kritikai reflexiót, ami önmagában természetes dolog, hiszen a polémia része kell legyen a teológiai párbeszédnek, a probléma inkább az, hogy kedves testvérem láthatóan sem engem, sem az írásomat nem ért. Most én is megtisztelem őt azzal, hogy válaszolok neki! Hosszú lesz, és még így is rövidnek érzem...

Nagyon szeretem a világos, egyértelmű és érthető beszédet, ezért megkísérlek kristálytisztán fogalmazni - ha már engem "eiszegetáltak", legalább érthetővé tegyem, ami a félreértést esetleg okozhatta vitapartnereim számára... (Remélem Nagy Dávid nem sértődik meg azon, hogy válaszomban végig tegezni fogom - ezt részemről a praktikum igénye diktálja, nem a tiszteletlenség!) Vágjunk is bele tehát, hiszen Dávidnak mindjárt cikkem elejével gondjai vannak. Hangot adtam ugyanis annak a gondolatomnak, hogy számomra talán az egész Biblia legproblémásabb narratívája az özönvíztörténet. Felvetésemre a következő reakciót kaptam:

"Nem igazán értem, hogy keresztyénként hogy lehet egy Igét „problémásnak” tartani. Ha valami problémás, akkor abban hiba van, helytelen, vagy téves."

Őszintén csodálkozom Nagy Dávid csodálkozásán! Mi köze a "kereszténységemnek" ahhoz, hogy egy igét problémásnak tartok? Ugyan miért ne okozhatna egy kereszténynek nehézséget a Biblia egy-egy története? Ez tényleg olyan dolog, amin meg kellene lepődni? Vajon honnan veszi Dávid, hogy a "problémás" az egyenes úton azt jelenti, hogy "abban hiba van, helytelen, vagy téves?" Teljesen követhetetlenek számomra ezek az összekapcsolások, hiszen pusztán az, hogy én egy igeszakaszt problémásnak neveztem, annak értelmezésére, megértésére és nem "hibásságára" vonatkozik, ahogy ez világosan ki is derül azok számára, akik korábbi írásaimat olvasták már Noéval kapcsolatban. Még arra is vettem a fáradtságot egyébként belinkelt és láthatóan Dávid által is ismert írásomban, hogy leírjam milyen szempontból tartom nehéznek az özönvíz történetét. Pontosan melyik állításomból vette ki azt, hogy én elvetném és nem tartanám ihletettnek ezt a szöveget? Azt már nem kívánom minősíteni, hogy ez álláspontja szerint "szembemegy a Biblia ihletettségének és tévedhetetlenségének tanával."

A következő kijelentése is hasonlóan agyaglábakon és a beleolvasás manipulatív technikáján áll, amikor ezt írja rólam:

"Tisztelem Sytka őszinteségét, hogy elmondja: nem érti jól a történet istenképét. De ha nem érti jól, milyen alapon állapítja meg, hogy a történet nem lehet úgy igaz, ahogy a Bibliában előttünk áll."

Rejtélyes számomra honnan veszi Nagy Dávid, hogy én azt említettem volna, a "történet nem lehet úgy igaz, ahogy a Bibliában előttünk áll." Akkor hogy ne legyen félreértés, most kerek perec leírom: a történet igaz, ahogy a Bibliában előttünk áll! A kérdés nem ez, hanem az, hogyan értelmezzük azt, ami a Bibliában előttünk áll! Remélem mindenki számára jól érzékelhető a két állítás közti különbség. Akik nem szó szerinti és "vegytiszta" történelmi beszámolóként interpretálják a szöveget,  hanem úgy gondolkodnak, hogy valamiféle történeti mag lehet mögötte, amit azonban egy mitikus elemekben gazdag narratíva keretében örökítettek meg, azok nem azt állítják, hogy nem igaz ami le van írva, hanem azt, hogy nem akart szikár történelmi beszámoló lenni. 

Node nézzük a következő képtelen és gyermekien naiv kijelentést:

"Alapvető hibába esik bele a szerző – saját istenképe alapján akarja az igeszakaszt magyarázni, nem pedig a Biblia istenképe szerint. "

Hadd tegyek egy beismerést: a mondat első felében Nagy Dávidnak teljesen igaza is van! Valóban a saját istenképem alapján látom Istent, olvasom és értelmezem a Szentírást - ezt egyenes derékkal felvállalom. Gyakorlatilag közhely kijelenteni, mégis kénytelen vagyok megtenni, hogy mindig és mindenki, minden egyes ember - beleértve Nagy Dávidot is - a saját istenképe szerint látja, olvassa, értelmezi a Bibliát. Igen, ez még a bibliai szerzőkre is igaz volt, hiszen ők is emberek voltak. Hovatovább, ez az istenkép - lelkigondozói trivialitás következik! - állandóan változik is életünk során. Alakítja maga a Szentírás, amit arról hallunk és olvasunk, az élettapasztalataink, stb, stb... Vaskos kötetek foglalkoznak ezzel a teológiai-lelkigondozói irodalomban, itt és most csupán arra a tényszerű tévedésre kívántam rámutatni, mintha lenne egy "Sytka-féle" istenkép, nomeg egy mindenkitől független, tárgyszerű, minden porcikájában objektív "Biblai istenkép", amit egymással szembe lehet állítani. Nincs ilyen, nem létezik, mert nem is létezhet. És bizony pontosan ez az oka annak, amit például Walter Brueggemann ószövetségi teológiája olyan éleslátóan megfogalmazott, hogy a Biblia nem egységes tanúskodás, hanem tanúskodás-csomagok rendszere, hiszen időben egymástól nagyon távol álló emberek tapasztalatai is átszűrődnek a sorokon a hitünk szerint Isten által ihletett üzenetek között. Ezért érzékelni sokszor, mintha nem lenne egységes az Istenről bemutatott kép.

De most jön az igazi feketeleves, amikor a szerző még azt is megmondja nekem, hogy egy keresztény nem írhat le olyat, amit én:

"Ezzel azt a látszatot kelti, mintha az ember képes lenne becsületes és igaz módon hozzáállni az Igéhez, ráadásul, ha így tesz, mindenképpen el kell vetnie Noé történetének hitelességét, mert el tudja dönteni, hogy neki inkább igaza van, mint a Bibliának. Egy hitetlen vagy kereső ember írhat ilyet, de egy Istent feltétlen tekintélynek elismerő hívő keresztyén semmiképpen sem."

Ugyan nézzük akkor már meg ismét, mit írtam és mit állítottam, ami ilyen elutasító hangot váltott ki a kedves lelkész testvérből! A hivatkozott bejegyzésemben azt próbáltam fejtegetni, hogy Noé történetének értelmezése etikailag problémás, hiszen egy olyan istenség képét mutatja, aki az egész emberiséget (és az állatokat) fulladásos kínhalálba küldte. Most jön egy kulcskifejezés, amit pontosan így írtam: "Ha ugyanis az özönvíz elbeszélését szó szerinti történelmi eseménynek vesszük...". És akkor még egyszer felhívom a figyelmet: ha szó szerinti történelmi eseménynek vesszük (globális özönvíz), akkor és csak akkor merülhet fel igazán az etikai dilemma véleményem szerint. Ezzel szemben Nagy Dávid számomra érthetetlen módon már úgy fogalmaz, hogy én azt írtam, "mindenképpen el kell vetnie Noé történetének hitelességét". Honnan veszi ezt a zagyvaságot? Hol olvasott ilyesmit tőlem? Ha tovább olvasta volna, amit valójában leírtam, akkor észrevehette volna, hogy rögtön ezután így fogalmaztam: "Ám egyáltalán nem tartom valószínűnek, hogy ezt az utat kell bejárnunk." Tényleg azt veszi ki a szavaimból, hogy én teljes egészében elvetném a bibliai narratívát? Hát valóban nem derül ki Nagy Dávid számára, hogy én annak egyfajta értelmezésével szemben fogalmaztam meg kritikát?

Felhívom rá olvasóim figyelmét, hogy egészen eddig nem érintettük az ujjunk hegyével sem a tulajdonképpeni témát. Istenképekről és az én keresztényi hozzáállásomról volt szó, de a textussal semmit sem törődtünk. A szerző végre mindezen dolgok kivesézése után rátér egy fontos kérdésre, amivel talán kezdenie kellett volna: miről is szólhat az özönvíztörténet? Lévén református lelkészről, vagyis teológiát végzett emberről beszélünk, számomra kissé meglepő volt az a dilemma, amivel ezen a ponton előhozakodott:

"Feltenném a kérdést: Ha nem szó szerint értelmezzük, akkor mi értelme van az egész szakasznak? Talán képletesen kezdett építkezni Noé? "

Nem gúnyolódni akarok, minden indulat nélkül és őszintén mondom, meglepett ez a kérdés. Hát Dávid szerint tényleg semmi értelme nincs egy bibliai szakasznak, ha nem szó szerint értelmezzük? Mindenestül el kell vetnünk Isten Igéjét, amennyiben nem betű szerint kezelünk benne bizonyos perikópákat? A problémám az, hogy itt és most a tisztességes válaszadáshoz, amit meg is érdemelne lelkész testvérem, bele kellene feledkezzek az Őstörténet szövegének műfaji-teológiai elemzésébe, amire nyilvánvalóan semmilyen esélyem sincs. (Ha ő esetleg módot ad erre nekem valamilyen más formában, készségesen állok rendelkezésére!)

A következőkben azt is megtudtam, hogy "meghatározó evangelikál teológusok nem jutottak ilyen következtetésre" (kiemelés tőlem), mint amilyenre általában jutnak azok, akik az Őstörténetet elemzik. Igen, ez valószínű így van. És akkor? Pontosan miben és miért kíván ez érv lenni akármivel szemben is, amit eddig megfogalmaztam? Nem értem... Ezután a következő kirohanást olvashatjuk Nagy Dávid írásában:

"Lényegében a Szentírás tekintélyét igyekszik csorbítani azzal, hogy olyasmit állít: nem elég az Ige, szükség van a történetkritikára, irodalomkritikára, ókortörténetre, mitológiai ismeretekre, és még ki tudja mi másra, hogy „végre” fölfedezzük a több ezer éve rejtett igazságot, hogy (Uram bocsá’) a Biblia téved."

Bevallom itt ismét igen meglepődtem, hogy egy teológus "kollégám" szavait olvasom, aki minden bizonnyal tökéletesen tisztában van vele - hiszen tanulnia kellett - hogy a Bibliát nem lehet jól megérteni a kontextus ismerete hiányában. Kedves Dávid, engedd meg nekem, hogy ismét nagyon félreérthetetlen legyek: igen, úgy gondolom, a Biblia szövegének megértéséhez szükség van az általad felsoroltakra! Azt hiszem nem nekem kell ezt igazolnom, hiszen pofonegyszerű dologról van szó - sokkal inkább neked kellene számot adnod arról, ugyan miért valószínű abban bízni, hogy ismeretek hiányában biblikus kép alakul ki bárkiben a Bibliáról? Ugyancsak rejtélyes előttem miféle "rejtett igazságról" beszél itt Dávid, nomeg hogyan kerül ide ismét a gondolat, hogy a "Biblia téved". Őszintén szólva folyamatosan az az érzésem Dávid cikkét olvasva, mintha saját frusztrációját és aggodalmait - miszerint a Szentírás tévedne - rám kívánná olvasni, vagyis egyfajta módon engem eiszegetál a maga módján. A tisztesség kedvéért hozzáteszem, az a hamis görcsölés, hogy bármi áron betű szerint értelmezendő a Szentírás, mert az adja a hitelességét is, közkeletű téveszme az ultrakonzervatív-fundamentalista (és sok evangelikál) emberek között, ez nem Dávid sajátja, nem ő tehet róla, ő csak egy áldozata ennek, ahogy én is az voltam megboldogult fundamentalista koromban.

Ezután ismét rám terelődik a szó:

"Sytka érvelése, miszerint Noé bibliai elbeszélését nem lehet szó szerint értelmezi, nemcsak hogy gyenge lábakon áll, de egyenesen botránkoztató egy következetes Biblia-olvasó ember számára. Már csak azért is, mert számos alkalommal állnak ki a bibliai szereplők és maga Jézus is az özönvíz történetisége és hitelessége mellett..."

Vagyis ha valaki következetes bibliaolvasó ember (a szerző állításából implicit következik, hogy ugye én nem lehetek az...), akkor egyenesen meg kell botránkozzon rajtam. Hiszen Jézus is kiállt a bibliai történet történetisége mellett... Ehhez csak két megjegyzést fűznék. Egyrészt, meglehet én Jézust sem értem jól, de ha az idézet szakaszt olvasom, sőt Jézus teljes életművét nézem, szerintem Krisztus nem azért beszélt ezekről a dolgokról, hogy az Őstörténet történetiségét bizonygassa a hallgatóinak! Pontosan miből érződik az, hogy Jézusnak olyasféle szándékai lettek volna, hogy hallgatóságának az Ószövetség történeti hitelességét bizonygassa - azaz kiálljon emellé? Ez a jézusi korpusz teljes félreértése, elsiklás a szöveg szándéka mellett. Nem utolsó sorban tipikus felvilágosodás utáni kérdésfelvetés: itt és most minket izgat ennyire a szöveg történetisége, de nem hiszem hogy Krisztust ez foglalkoztatta volna. Másrészt, én nem állítottam, hogy nincs történetisége Noé narratívájának. Én azt állítottam, nem lehet szó szerint venni úgy, ahogy le van írva. Álláspontom egyetlen rövid mondatban - ami hosszabb kifejtést érdemelne -, hogy Noé történelmi szereplő lehetett, a leírtak mögött pedig van vagy lehet történeti valóság. Jelenlegi megértésem szerint a lokális özönvizet valószínűnek tartom, a globálisat kizárom. Miért ír mégis a szöveg globális özönvízről? Nos, itt megint a saját csapdámba lépek bele, hiszen ahogy az Őstörténet műfaji elemzését sem tudom egy válaszcikkben elvégezni, úgy most ezt bemutatni sem leszek képes. (Kivéve, ha erre találunk valamiféle más módot...) Summa sumárum: a szerző megint mellé(m)beszél. 

Lássuk a végét is:

"Sajnos azt kell mondani, ezek alapján egyértelmű, hogy Sytka saját maga végez eiszegézist/belemagyarázást az Igébe, mégpedig úgy, hogy segítségül hívja az evolúció korántsem tényszerű elméletét, anakronisztikus módon más népek mítoszait, saját etikai dilemmáit, és a kreacionista teológusokkal szembeni vélt vagy valós előítéleteit."

Hogy a kotyvalék teljes legyen, az eddig megfogalmazott értelmetlen kritikák mellé most még az evolúcióelmélet is idekeveredik, amiről én a cikkben egy szót sem ejtettem. Az újfent nagyon-nagyon meglep, hogy Nagy Dávid anakronisztikusnak(!) tartja más népek mítoszainak témába emelését. Ez egészen elképesztő gondolat, hiszen köztudott és világos, hogy minden nép mítoszokat alkotott a bronzkorban és utána is. Izrael nem légüres térben élt, hanem olyan valóságban, ahol egymás után keletkeztek és hagyományozódtak a mítoszok. Ezt teljesen figyelmen kívül hagyni olyan léptékű hiba, amit szerintem egy teológus nem engedhet meg magának, ha tényleg szeretné megérteni a Biblia világát és nem utolsó sorban, a szövegét is.

Befejezésül vessünk még egy pillantást arra, amit Dávid egyfajta konklúzióként vagy summaként leír az én cikkemmel kapcsolatos kritikája végére - azt sugallva ezzel, mintha nekem ilyesféle szándékaim lennének:

"Valójában az a rossz üzenet a szekuláris ember felé, ha maguk a keresztyének mondják azt, hogy a mi Bibliánk nem megbízható, és az özönvíz története is csak egy mítosz. "

A mondatok tényleges tartalmával egyetértek. Szerintem is rossz üzenet azt sugallni, különösen is keresztényként, hogy a Biblia nem megbízható és az özönvíztörténet is csak egy mítosz. Nem világos azonban, ezt miért éppen nekem mondja, hiszen ha Dávid kicsit is közelebbről ismerne (amit nem tesz meg - hanem csak távolról kifakad velem szemben), tudhatná, hogy pontosan én vagyok az, aki a megbízható szót szereti a Bibliára alkalmazni. Számomra a "tévedhetetlen" és "tökéletes" kifejezések inkább zavart keltőek és magyarázkodásra kényszerítőek, ezért a megbízható szót szoktam használni helyettük. A "csak mítosz" megjegyzése kapcsán végül azt üzenném, hogy érdemes lehet ennek a kérdésnek is utánajárnia. A mítosz teljesen félreértett és jogtalanul alulbecsült irodalmi műfaj lett mára, ami nem a hazugságot és mellébeszélést takarja (miként az utca embere hiszi), hanem a maga belső logikája szerint működő, és bizony szívet melengetni is képes, üzenethordozó konténer. No de ez már egy másik bejegyzés témája lehetne.

Nagyon elfáradtam, többet ilyet nem teszek. :-)