Az idei esztendő egyik legküzdelmesebb olvasmányélménye eddig James Barr fundamentalizmusról szóló munkája volt - amit a konzervatív beállítottságúak valószínűleg vörös posztónak tartanak. Barr könyve tényleg sokszor elfogult, és véleményem szerint itt-ott a fürdővízzel együtt kiönti a gyereket is. Mindazonáltal kár lenne nem észrevenni, hogy tömeges mennyiségben fogalmaz meg jogos észrevételeket a görcsös hittel szemben, melyek közül számomra az egyik legmegkapóbb a bibliai csodákról szóló szakasz volt.
Nos, ha a fenti két opciót egy derék hívő ember maga elé teszi, nem is kérdés melyiket fogja választani. Világos, hogy a bibliai csodákat jobb magyarázni, mintsem irodalmi szövegnek látni. Így tehát akkor nincs más út, meg kell indokolni hogyan úszhatott a fejsze a víz tetején, hogyan állhatott meg a Nap az égbolton Józsué idejében, vagy hogyan nyelhette le Jónást egy nagy hal. Gyakorlatilag ezek történeti valósága lesz a kérdés, ezért úgy kell a magyarázatot megfogalmazni, hogy a történetiség ne sérüljön közben. Másként fogalmazva, nem az a kérdés, hogy a rögzített események valóban megtörténtek-e - erről már döntöttünk -, a kérdés az, hogyan lehetne igazolni, hogy megtörténtek. Itt azonban máris van egy meglehetősen leküzdhetetlen akadály, ahogy azt Barr helyesen megfogalmazza: "ha a történészek nem használják a természetfeletti beavatkozást mint történelmi magyarázatot, akkor ez nem szükségképpen és tényszerűen sem azért van, mert tagadják a természetfeletti létezését, inkább azért, mert a természetfeletti beavatkozás révén bármi megtörténhet."
Vagyis, ha valamit a múltban lejátszódott természetfeletti beavatkozással akarunk itt és most megmagyarázni, tulajdonképpen semmi nem szabhat határt a spekulációknak. Akármikor bármit beemelhetünk a magyarázatba, ami a történet logikájához jól illeszkedik. Jó példa erre Bernard Ramm és Jónás sztorija. Ramm szerint Jónást egy olyan hal nyelhette le, amelyiket Isten kirendelt, ami azt jelenti, hogy specifikusan erre a küldetésre teremtett. "A megváltás üzenetének Ninivébe való eljuttatása elégséges indok lehetett Isten számára, hogy teremtsen egy ilyen teremtményt." - írja Ramm. Innentől kezdve aztán nem kell azonosítanunk ezt az élőlényt bármilyen ma élő hallal, hiszen ha a "rendelt hal" kifejezést így magyarázzuk a narratívában, akkor ez egy kifejezetten Jónásnak teremtett állat volt. De ha a fantáziánk ennyire meglódul, akkor azt is el lehet képzelni, hogy még írószerszám és íróasztal, valamint világító eszközök is voltak ennek a halnak a gyomrában, ahol Jónás ott és azonnal rögzíthette a második fejezetben olvasható zsoltárt (Jón 2).
A probléma pontosan valahol itt keresendő: ha természetes magyarázatként beemeljük a természetfelettit, gyakorlatilag semmiféle módon nem lehet majd eldönteni mi igaz és mi nem - az egyedüli korlát az lehet, hogy valamiképpen illeszteni kell a spekulatív teóriákat a bibliai sztorikhoz.
A biblia csodák megmagyarázása esetében azonban sokszor éppenhogy "lefokozzák a csodát" azzal, hogy természetes magyarázatot adnak hozzájuk. Egy konzervatív-fundamentalista kommentár szerzője Józsué és a megállított Nap története kapcsán (Józs 10,12-15) azt írja, valójában a csata éjszaka zajlott és Józsuénak arra volt szüksége, hogy a sötétség tovább folytatódjék, így meglepetésszerű támadást tudott indítani. Józsué kérésére Isten válasza egy jégeső volt, ami meghosszabbította a sötétséget. A vihar okozta sötétségben pedig Józsué és csapatai simán elintézhették az ellenséget.
Mindez elég meglepő lehet annak, aki olvasta már a sztorit, hiszen a történet egy szót sem szól jégesőről és határozottan arról beszél, a Nap és a Hold megálltak az égen. Miért magyarázza a csodát a kommentár szerzője akkor jégesővel? Nos, nyilván arról van szó, hogy egyfajta kognitív disszonanciába futhatott bele. Egyrészt, a modern csillagászati ismeretek tudatosították minden értelmes emberben, hogy ha a Nap (vagy a Föld) mozgása akárcsak egy rövid időre is megállna, beláthatatlan kozmikus léptékű tragédia lenne belőle (ezt egyébként még a fentebb említett Ramm is elismeri) - olyan szintű, aminek a nyomai mai napig megfigyelhetőek lennének. Persze erre lehet azt válaszolni, hogy Isten megtehette volna ezt a beavatkozást úgy is, hogy közben kegyelmesen megóvja a bolygónkat, például létrehoz valamilyen védőburkot a Föld körül és a természeti törvényeket ezen belül működteti a csoda ideje alatt. Itt máris ott járunk, amit fentebb említettem: a spekulációknak soha nem lesz határa, Istenre hivatkozva akármit beemelhetünk magyarázatként és senki nem fogja tudni cáfolni azt. De éppen Ramm kérdezi, hogy vajon megérte volna-e az egész Naprendszert és a világegyetemet egyetlen csoda kedvéért ilyen mértékben átrendezni? Másrészt azonban ott van a csodákat magyarázni kívánó látásmódban az az igény, hogy a történetiséget bármi áron fenn kell tartani. Ez okozza az előbb említett kognitív disszonanciát, mert egyszerre "két hang" szólal meg az ember fejében. Az egyik azt mondja, hogy egy ilyen csoda szinte biztosan nem történhetett meg, a másik pedig, hogy biztosan meg kellett történnie, mert különben a Szentírás hiteltelenné válik. Ez a kettős érzés az, ami érzésem szerint állandó kényszerbe és frusztrációba hajtja a fundamentalisták fejét, akiknek egyszerűen muszáj megmagyarázni a csodákat.
Valami hasonló racionális megokolást említ Ramm a betlehemi csillag kapcsán is, ami a jászol fölé vezette a napkeleti mágusokat. Ramm megjegyzi, hogy egy olyan csillag, ami ennyire közel jön a Földhöz, több száz négyzetmérföldnyi területen halálra égette volna a népességet. Ezért megoldásként ugyanazt javasolja, mint Jónás és a hal esetében: Isten külön Jézus születésnapjára teremtett egy "speciális fényjelenséget".
A lényeg mindig ugyanaz: a csodákat történetileg kell megmagyarázni, valahogyan indokolttá kell lenni őket még akkor is, ha a kognitív disszonancia miatt nem tudjuk elhalkítani a másik hangot sem, miszerint teljesen légből kapott és abszurd számos ilyen magyarázat. Így aztán oda jutunk, hogy míg a kereszténységben egyes irányzatok mindent allegóriának tartanak, ami csoda a Bibliában, mások megpróbálják megmagyarázni a csodákat, mivel féltik a történetiséget. Ezek a magyarázatok azonban sokkal inkább a visszájukra sülnek el, és a gyanakvást erősítik a történeti hitelességgel szemben - így aztán pontosan azt a hatást váltják ki, ami ellen születtek.
Az én egyre erősödő véleményem az, hogy a természetfelettit meg kell hagyni természetfelettinek. A csodákról lehet spekulálni, persze lehet próbálkozni agyafúrt magyarázatokkal, de soha nem fogjuk áttörni az isteni-emberi határvonalakat és racionális szinten befogadhatóvá tenni az ilyen eseményeket. A csodák magyarázása nemcsak kérdőjelet tesz a csodák mellé, hanem éppen arra képes sok esetben, hogy lerántsa ezeket természetes szintre, ezzel pedig pontosan a lényegük veszik el. Hiszen ha jégesős vihar tombolt Józsué idejében, ami így az éjszakát hosszabbította meg a csatában, miért kell az egész csata mögé isteni beavatkozást feltételezni? Jégeső teljesen természetesen is hullhat az égből a teremtett rend törvényszerűségeinek köszönhetően, ezt önmagában senki nem tartaná csodának. Végül a csodák történeti valóságának kényszeres igazolása nagyon sokszor leveszi a fókuszt a történetek valódi mondanivalóiról - a betlehemi csillag említése minden bizonnyal nem azért történik a születéstörténetben, hogy csillagászati magyarázatokat keressünk rá, hanem egészen más narratív szerepe van a történet logikájában.
Őszintén szólva Jézus feltámadása az egyetlen olyan csoda, ahol kifejezetten érdemesnek tartom az érveket és indokokat keresni - mint amely a keresztény hit központi gondolatának számít. A többi esetben a csodák "csodássága" eltűnik a sok okoskodásban.
A hagyományos szemlélet: a múlt és a "nagy" hívek élete tele volt laborban is tesztelhető csodákkal, szemben a csodában szegény jelennel, illetve a "kis" hívők eseménytelen életével.
VálaszTörlésKorszerűbb szemlélet: a híres csodák döntő többsége népi mítosz, ellenben minden hívő élete folyamatosan tele van csodákkal, amelyek csak őket győzik meg, és nem a laborhuszárokhoz szólnak.
Egyébként amit "hagyományos szemléletnek" nevezel, az még azzal a gyermekbetegséggel is küszködik, hogy csakis a múltban, sőt csakis a Bibliában "tartja" a csodákat. Tehát, ha valaki csodálatosan meggyógyul és ez a Bibliában van leírva, akkor a történet automatikusan igaz - ha valaki csodálatosan meggyógyul, de pl. egy apokrif szöveg rögzíti ezt, akkor kizárt, hogy igaz legyen. Vagyis a csoda mindig csak a Bibliára korlátozódik, azon kívül minden felé szkepticizmussal és elutasítással kell fordulni.
TörlésSytka,
VálaszTörlésValóban, az allegorikus értelmezés és az erőszakolt történeti magyarázkodás végletei között azért vannak még járható utak, mint például a remitologizálás, amit te is feszegettél már több írásodban. Számomra ez tűnik a legszimpatikusabbnak, bár beismerem, hogy a mai világban ez nem egy könnyen járható út. A "mitológia" fogalmával ugyanis a hívőknek és a nem hívőknek is bajuk van, bár más-más okból. Viszont jellemzően mindkettőnek magyarázni kell, hogy a mitológia nem azonos a mesével.:)
Nem tudom, te pontosan mit értesz az alatt, hogy a csodák nem tehetők racionális szinten befogadhatóvá. Én tennék rá egy kísérletet, bár nem tudom, mennyire hangzik racionálisan: Szerintem a csodák megtörténtek, de nem a fizikai valóságban, hanem a mitikus valóságban, ami épp olyan valóságos valóság, mint a fizikai, sőt... Az ember számára igazából valóságosabb is, mert egy több ezer éves esemény a mai korból fizikailag megfoghatatlan, a mitikus valóságban (aminek a helye mondjuk a kollektív tudattalanban van) sokkal átélhetőbb a kapcsolat. És így az isteni beavatkozás sem vet fel kérdéseket, hiszen a mitikus valóságban nincs szükség a fizikai világ törvényeinek felfüggesztésére.
Tudom, hogy a mai kor embere elvesztette már a kapcsolatot a mitikus valósággal, de nem lenne esély ennek a kapcsolatnak az újrateremtésére? Az ember igazából már azt sem tudja, mit vesztett ezzel.
A fundamentalisták azért erőlködnek a racionális(nak tűnő) magyarázatok keresésével, mert mert ők is nyakig a mai kor tudományos naturalista világképében élnek, és a hitük tárgyát a világképükkel szeretnék kompatibilissá tenni. És ez a tudomány fejlődésével egyre nehezebben megy. Pedig csak egy lépést kellene tenniük a világképükön kívülre, és máris megoldható lenne minden problémájuk. Persze, értem én, hogy épp ezt az egy lépést a legnehezebb megtenni... mivel úgy érzik, hogy ha bármerre is lépnének, akkor elvesztenék a szilárd talajt a lábuk alól, és belehullanának a materializmus ürességébe. Nem egyszer hallottam már azt az érvet, hogy ha a Bibliából csak egy valami nem igaz, akkor dobhatjuk ki az egészet. De honnan veszik azt, hogy valami nem igaz attól, mert nem, vagy nem úgy történt meg a fizikai valóságban, ahogy le van írva? Itt lenne szükség a szemléletváltásra: a Biblia elsősorban nem a valóságról szól, hanem épp az Igazságról.