Nincs garancia

Borzasztóan hangzik, de az elmúlt három hónapomat valamiképpen körbejárta a halál. Szerencsére a közvetlen hozzátartozóimat nem érintette, de testvéri körben hárman is életüket vesztették körülöttem, mégpedig meglehetősen durva körülmények között. Egyikük egy kicsi gyermek volt, másikuk belefulladt egy folyóba, harmadikuk szó szerint egyik percről a másikra eszméletét vesztette és meghalt. Mindehhez jött hozzá, hogy a médiaforrásokban a koronavírus kapcsán minden reggel arról olvashattam, hol és hányan veszítették az életüket, illetve kit gyilkoltak le, kit késeltek meg - vagy a mostani legújabb, Benedek Tibor vízilabdázó tragikus halála.

Az ember nem érti a halált, csak tétovázva áll vele szemben, leengedett, üres kezekkel. Természetes, hiszen élni szeretünk. Legyen bármilyen küzdelmes valaki sorsa, nem nevezhető normálisnak, amikor eljut arra a pontra, hogy már nem akar élni tovább. Drasztikus és visszafordíthatatlan krízis kell az ilyen gondolatok szárba szökkenéséhez, és még drasztikusabb állapot egy esetleges öngyilkosság kivitelezéséhez, amikor egy eleven emberi lény saját maga ellen fordul. Mert a sztenderd üzemmenet mégiscsak az élet fenntartása a végsőkig, csaknem bármi áron, és még azon is túl.

Biztosan mondhatom: a keresztény embernek segít a hite, hogy küzdeni akarjon. A hit mindig az élet felé mutat, mindig a halállal szemben találja meg a maga pozícióját. Támaszték a megbirkózáshoz, vigasz a gyászban, erőforrás a krízisekben.

De nincs benne garancia a fizikai halál elkerülésére.

Egyszer Jézushoz futva vittek két hírt emberek tömegeinek haláláról. Az egyik esetben Pilátus kivégeztetett valakiket - s bár más történelmi nyoma nincs ennek az esetnek, mindez nagyon illik egy despota római helytartó profiljához. A másik híradás Silóám tornyának összedőléséről szólt: az épület rászakadt tizennyolc emberre, akik életüket veszítették. Mindkét esetben ártatlan emberek haltak meg, az elsőben szándékosság, a másodikban baleset okozta a tragédiát. Jézus kortársainak véleménye minden jel szerint az lehetett, hogy az áldozatok bűnösségük miatt megérdemelték, hogy az égiek ellenük forduljanak. Krisztus reakciója teljesen más volt. Nem értett egyet ezzel a kategorikus állásponttal. Jézus bár nem mondja meg miért történt az, ami történt, de azt kijelenti, hogy annak semmi köze nem volt az áldozatok erkölcseihez. Akik életben maradtak és akik meghaltak, egyformán bűnösök a bibliai mérce szerint. Ám ebben a világban még ártatlanul is lehet rengeteget szenvedni, mert ez a valóság így működik. Vegyük észre, hogy ezt pont az a Jézus mondja, aki nem sokkal ezután maga is megkóstolta milyen az, amikor valaki ártatlanul hal meg. 

Amikor keresztényként a bevezetőben említett tragédiákkal találkozunk, hajlamosak vagyunk úgy reagálni, mint a Jézus körüli emberek fentebb. Vannak, akik meghalnak balesetben, betegségben, gyilkosságban vagy másban - de oka van annak, hogy velük ez történt. Talán nem diétáztak eleget, túl gyorsan mentek az autópályán vagy olyanokkal barátkoztak, akikkel nem kellett volna. Nem tudjuk persze pontosan, de az biztos, hogy nem véletlenül éppen ők haltak meg. Bennünket viszont Isten megoltalmaz minden veszedelemtől. Hiszen megtértünk, megkeresztelkedtünk és újjászülettünk, évek óta szolgáljuk az Urat, adakozunk a szegényeknek, hirdetjük az evangéliumot, olvassuk a Bibliát. Ez már csak elegendő valamire, akkor már a Jóisten csak megtesz annyit viszonzásként, hogy ajtón kívül tartja a rákot, a zuhanó repülőgépet, az autóbalesetet, a szívinfarktust és a késelős gyilkosokat. És valóban, éppenséggel Isten megteheti, de a tapasztalat az, hogy alapvetően nem szokta megtenni. Nincs nagyobb pofon egy ilyesmiben bízó hívőnek, mint amikor azt látja, hogy egy ilyesmiben bízó hívő hal meg.

Keresztényként semmiféle garanciánk nincs arra, hogy nem járunk úgy, mint bárki más, és a tények is pontosan ezt támasztják alá. Ha Jézus ártatlanul szenvedhetett úgy, hogy tényleg nem csinált semmit, és az őt követő tizenkettő sem éppen ágyban párnák között végezte (leszámítva János apostolt), akkor ebben a világban innentől kezdve bárkivel bármi megtörténhet hívőként. A Biblia halálra adott végső válasza ugyanis nem a boldog és konfliktusmentes öröklét a Földön, hanem a feltámadás. De a feltámadáshoz is előbb meg kell halni: ez a keresztény hit perspektívája. A hit nem buborékképző erő, ami megóv a szerencsétlenségektől, hanem a szerencsétlenségek között támaszt nyújtó kapacitás. Úgy látom minden gondolkodásmód ami ezt figyelmen kívül hagyja a keresztények részéről, és a hitünkre hivatkozva valamiféle alanyi jogon járó mennyei oltalomban reménykedik, eltéveszti a házszámot. Az nem ez a vallás.