Bár egyre messzebb evezek az éppen zajló megváltás-vita epicentrumától, azért a szemfüles olvasó nyilván érzékeli, hogy még a tűz közelében sétálunk. Egy olyan kérdést igyekeztem végiggondolni, ami szerintem igencsak tisztázandó, mert ha nem jól kezeljük, felesleges indulatokat szabadíthat el - vagy éppen azt gátolja meg, hogy kimondjuk valamiről az igazságot.
Bevallom, nem folytattam semmiféle mélyreható elemzést ezügyben, csupán puszta paraszti ésszel gondolkodtam rajta, vajon mi a különbség a tévedés és a tévtanítás között. Ha az olvasó kiigazítana engem éppen azért, mert tévedek valamiben és én publikálnék valamiféle "eretnekséget", nosza tegye meg! De azért a következő szempontokat mégis a figyelmébe ajánlom:
1. Szerintem a tévedés alapvetően egy elhibázott kijelentést takar, amit az ember nem szándékoltan tesz. A tévtanítás - ahogy a szóban is szerepel - azonban "tanítás". Egy tanítás sokkal több egy kósza kijelentésnél. A tanítás didaktikailag felépített rendszer. Amikor egy ember megtanít valaki mást valamire, valószínűleg nem odabök neki egy mondatot, hanem kijelentéseket tesz, azokat megmagyarázza, egy logikai gondolatmeneten végigvezeti, kérdezgeti az illetőt, esetleg illusztrálja számára példákkal is a tanítás lényegét. Vagyis a tanítás egy rendszer. Márpedig amikor rendszert építünk, azt tipikusan végiggondolva tesszük - anélkül nem lesz belőle rendszer. A tévedés kicsúszhat az ember száján, de a tévtanítás egy meggondolt, akár szisztematikusan felépített forma, amit nem lehet a véletlen elszólás számlájára írni!
2. Tapasztalatom szerint az emberek utálják beismerni, ha tévednek - ez mindkét típusra (tévedés és tévtanítás) igaz. A tévtanítás azonban éppen az előbb említett rendszeressége miatt sokkal inkább ösztönöz arra, hogy a tévtanító beleragadjon. Hiszen csomó energiát ölt bele (egy rendszert, tanítás kialakítani, felépíteni, csiszolni sok meló), lehet hogy az egzisztenciáját is erre építette, érzelmileg függ tőle. Tehát bulldogként szorítja a foga köré és esze ágában sincs elengedni.
3. A tévedés az esetek nagy részében a normális tanítások keretéből kilógó hiba. A tévtanítás azonban egy olyan rendszer, ami nem számol az előzményekkel, ilyen értelemben keretei sincsenek. Ha valaki mond egy tévedést, adott esetben lehet azzal szembesíteni, hogy itt és itt látható: a dolog nem stimmel. A tévtanítót azonban nem érdeklik az előzmények, tudatosan zárja ki azokat, hiszen ha számára nem léteznek, nincs mihez mérni a tanítását. A tévtanítás gyakorlatilag olyan, újdonság erejével fellépő gondolatrendszer, ami szándékosan nem foglalkozik az előzményekkel.
Egyszerű lenne azt mondani, hogy az egyház - bár tévedések előfordulnak - mára kiszórta sorai közül a tévtanítókat. Természetesen nemcsak az egyházon kívül vannak tévtanítók, hanem belül ugyancsak nagy a választék. Valószínűleg ez így marad a jövőben is. Amikor az olvasó úgy érzi, hogy túl sokat "dogmatizálunk", vagyis újra és újra hangsúlyozzuk a dogmatika (a hitünk tartalmának szisztematikus leírása) szerepét, akkor ezt nem azért tesszük, mert fanatikus teológiamániások vagyunk, akik szeretnek odapörkölni másoknak. Csak a dogmatika a mérlegünk, aminek a segítségével felhívhatjuk a figyelmet mind a tévedésekre, mind a tévtanítókra. Nem megszégyeníteni akarjuk őket, hanem az egészséges hitet megőrizni tőlük. Ez pedig nemcsak lehetőségünk, de valahol egyfajta szent kötelességünk is.
Friss cikk arról, hogy, a szerző szerint, "mi érdekli a fiatalokat". Hát, nem a megváltás. A tanítás sem. Akkor mi: https://telex.hu/velemeny/2023/04/22/szemlelek-sorozat-papalatogatas-gegeny-istvan
VálaszTörlésEz rendben is van. Nem a fiatalok kedvéért vitatkozunk most a megváltásról. És amivel most foglalkozunk, nem akarja kiváltani, hogy a fiatalokat foglalkoztató kérdésekkel mi is foglalkozzunk. A magam részéről nagyon bírom a fiatalokat (nekem is van itthon kettő :-)), de akkor is a megváltás áll a hitünk középpontjában. Természetes, ha kapcsolatba kerül vki az egyházzal, első kérdésként nyilván nem az engeszteléssel kapcsolatos dogmatikai kérdésekkel fog előhozakodni. De ez nem azt jelenti, hogy ez akkor számunkra nem lehet fontos.
TörlésRendben, ám tisztázó jelleggel: a megváltásvita része lehet, hogy miért kell engesztelés (mert a kisnyúl szőrös, kb.), tehát ez nem érdemi vita, hanem a dogma melletti kiállás. Az pedig, hogy volt-e engesztelés, már nem része, hanem tagadása a megváltásnak. Vagyis az előző két posztban írt álláspont nem vitatja a megváltást, hanem tagadja azt. Milyen alapon? Olyanon, hogy a ma embere számára kontraintuitív. Persze már az ókor embere számára is némileg az volt.
Törlés