A kihagyott ziccer... - Tibes-szel beszélgettem

Sosem voltam a rapzene rajongója, pedig szeretem és magával ragadónak tartom a minőségi dalszövegeket. És hát melyik műfaj is lehetne adekvátabb a szöveg tekintetében, mint amit kifejezetten ilyesmire optimalizáltak: vagyis a rap, ami sokkal többet akar elérni szókimondásnál. Egész kultúra telepedett köré, erről pedig egy igazán mértékadó keresztény raperrel, vagyis Tibes-szel beszélgettem.

A Biblia tulajdonképpen nem más, mint egy hatalmas Szöveg, hiszen maga az elnevezése is azt jelenti: "könyvek". Mivel túlságosan profánnak tűnik, nem szoktunk a Szentírásról iratgyűjteményként beszélni, pedig nincs ebben semmi ördögtől való. A világ legismertebb könyve gyakorlatilag egyetlen nagy történetről szóló szöveggyűjtemény. Az ember pedig azt hinné, ha a zenei műfajok közül van egy olyan, ami kifejezetten a szövegek befogadására és a szövegek elmondására való - márpedig a rapzene esetében ezt aligha kell bizonygatni -, akkor ez a két dolog összetalálkozik egymással. Mitagadás, nagyon nem ez a helyzet. Az egyház alapvető reakciója mindenre, ami nem dicsőítés, az aggály és a gyanakvás - például attól, hogy a világban népszerű műfajok felhígítják a keresztény üzenet tartalmát.

Partizánakciók persze mindig is voltak. Már évtizedekkel ezelőtt léteztek keresztény rapformációk Magyarországon is. Egyikük, az ART éppen a napokban ünnepelte fennállásának 30. évfordulóját, ahol Tibes is megjelent. Tibes talán a legismertebb figurája kis hazánkban a keresztények között a rap-nek, aki ráadásul annyira mozgalmár és buzgalmár típus, hogy saját lemezkiadót is alapított KRU Records néven. Meggyőződése, hogy az egyház nem használja ki igazán a zenében rejlő lehetőségeket, talán a dicsőítést mint sajátos "egyházzenei műfajt" leszámítva a többi stílus kicsit a parlagon hever. Pedig ő maga még egyetemista "bulirapper" korában is keresztény rapzenét hallva fordult a hit felé. Azóta pedig elképesztő energiákat mozgósítva próbál mindenkinek beszélni, vagyis rappelni Isten valóságáról.

Őszinte leszek, tőlem az egész hip-hop kultúra nagyon távol áll. Nemcsak a rapzenét értem ezalatt, hanem a breaktáncot, a falfirkálást, azt az öltözködési stílust, vagyis a szubkulturális miliőt, ami a szövegmondó kisiparosokat körbeveszi. A zenei ízlésemtől függetlenül mégis azt mondom, igaza van Tibes-nek: a rapszövegekből sokkal több őszinteség, karcosság, odamondás jön ki, mint a dicsőítő dalok sokszor panelszerű strófáiból. Valahol azt gondolom, egy igényesen és őszintén megírt rapnóta tartalma olyasmi, mintha mai zsoltár lenne.

Nos, ha tőletek is távol áll ez az egész, szerintem akkor is adjatok egy esélyt Tibes-nek, akivel sikerült egy jót beszélgetnem a téma izgalmas kérdéseiről: