A Nagypéntek szép!

Isten nem változik: közmondásszerű tétellé vált az ismert bibliavers, hogy Ő tegnap, ma és mindörökké ugyanaz. Az ember viszont állandóan változik, nincs végleges nyugvópontja, folyamatos átalakulásban élő lény. Éppen ezért nagyon furcsa, amikor egy-egy alkalommal mintha azt érzékeltetné a Szentírás, hogy Isten mégis változtat a saját hozzáállásán... és ennek oka egy olyan dolog, ami a Húsvét középpontjában áll.

A bibliai narratíva szerint amikor Noé kijön a bárkából az özönvizet követően, áldozatot mutat be Istennek. Az áldozat illata pedig felszáll, ami egy igencsak érdekes, de mindenképpen pozitív dolgot eredményez: Isten megígéri, hogy többé nem fogja vízözönnel elpusztítani az emberiséget - mintha csak változtatna és igazítana a saját hozzáállásán. A történet emellett megállapítja azt is, hogy az ember szíve nem változott meg, hanem gonosz már ifjúságától fogva. Úgy látszik tehát, hogy az állandó változásban élő ember legfontosabb alkotóeleme - a szíve, azaz személyisége magja - nem tud változni, míg a változásra képtelen istenség mintha megváltoztatná saját hozzáállását az embert illetően. Most nem akarom ezt a kétségkívül érdekes teológiai fejleményt tovább bogozgatni, hanem csak rámutatok az egész centrumában lévő dologra. A változhatatlan Isten hozzáállásának megváltozását ugyanis egy olyan valami okozza, ami az egyház számára mindig is kulcskérdésnek számított, hiszen a megváltás egyik legfontosabb elemének számít.

Vagyis, maga az áldozat.

Az áldozat fogalma és az áldozatbemutatás rítusa minden vallás archetipikus cselekménye. Amikor áldozatot hozunk, tulajdonképpen valami számunkra értékeset kínálunk fel Istennek, mégpedig számos okból. Lehet ez a tisztelet kifejezése, a barátság keresése vagy egy megromlott viszony helyreállítása, a hála jele, esetleg puszta diplomáciai fogás. Az áldozat mögötti okok sokfélék és változatosak, de ha mégis sikerülne egy kötegbe fogni őket, talán azt mondhatnánk, hogy az egész áldozatbemutatási szándék a kapcsolat kialakítását és fenntartását célozza az istenekkel.

Van azonban egy komoly probléma, velünk emberekkel. Bár az áldozatokat azért mutatták be Istennek, hogy a bűn miatt megszakadt kapcsolat valamiképpen helyreálljon, de maga az áldozatbemutatás aktusa is beszennyeződni képes a bűnös természetünknek köszönhetően. Ez egyszerűen azt jelenti, hogy az ember csupán ritka esetben tud Istennek igazán tiszta motivációból áldozatot adni. Az Ószövetségben jól nyomon követhető, ahogy az egész áldozati rendszer eltorzul: egy idő után sánta, vak, béna állatokat is felhasználnak, és az áldozatbemutatás gyakran arról szól, hogy így kívánnak valamit kicsikarni az Istenből, így szeretnének manipulálni, rábírni arra, hogy az érdekükben cselekedjen. Ezt az önző hozzáállást még az sem feltétlenül kezelné, ha az ember saját magát adná áldozatként: ahogy Pál apostol fogalmaz, "odaadhatom a testem égőáldozatul", de ha az isteni szeretet nincs közben bennem, az egésznek semmi értelme.

A megoldás tehát a tökéletes áldozat lenne, amit tökéletes indítékból ajánl fel valaki, erre viszont az ember természeténél fogva képtelen. És a húsvét pontosan erről szól: a tökéletes áldozatról, ami következésképpen nem is lehet pusztán csak emberi. Ateisták szokták gúnyosan azt mondani, hogy az egész kereszténység - miközben a zsidóság számára tiltott volt embereket feláldozni a kultuszban - gyakorlatilag egy emberáldozat köré épül. Ez annyit jelent, hogy az ateisták nem értik ki lett feláldozva a Golgotán. Mondani sem kell, a kereszténység nem egy emberáldozat, hanem az istenember áldozatának kultusza, a tökéletes áldozat áll a centrumában, aki nem volt sem béna, sem vak, sem sánta, és a benne lévő motiváció is hibátlan és maradéktalanul helyes volt. 

Ezt ünnepeljük húsvétkor, ezért nem kell feltétlenül lesújtónak lenni a Nagypénteknek, ebben a színben is lehet látni azt, amire ma az egyetemes kereszténység a fókuszt helyezi. Számunkra a golgotai keresztfán nem egy vallásalapító mester lógott, hanem egy hibátlan áldozat, aki miatt Isten és ember kapcsolata maradandóan megváltozott. Jézus kereszthalála ezért úgy tragédia, hogy furcsa módon mégis lehet benne gyönyörködni, mert nem egy szimpla ember kivégzése az. A tökéletesség vonzó, bármennyire bizarrnak is hangzik ez egy ilyen kontextusban. Csak le akartam írni nektek, mert fontos.