2011. november 14., hétfő

Az újdonság erejével

Hát akkor kezdem tiszta lappal - úgy, hogy közben nem akarom elfelejteni régi blogomat sem. Lassan öt éve annak, hogy blogírásra adtam a fejem. Jó időszak volt, sok jó vitával, néha felesleges beszólásokkal, és néhol igencsak elgondolkodtató beszélgetéssel. :-) Hála Istennek, nomeg nektek, kedves blogtársaim, rengeteg témában írogathattam mindenfélét - amire szép számmal érkeztek a ti kommentjeitek is.

Szóval, kár lett volna abbahagyni, még ha kicsit el is ment a kedvem az egésztől. Régi blogom üzemeltetőjének kapitális hibáját ugyanis egyfajta virtuális arculcsapásként éltem meg. A technika ördögével találkozhattam, aki szerverhiba címszóval felzabálta mintegy három hónapi bejegyzésemet, a hozzájuk tartozó kommentekkel együtt. Alapvetően szeretem gyakorolni a megbocsátást, de még ez sem gátolt meg a váltásban :-) - így kerültem ide, egy új szolgáltató egyelőre biztonságosabbnak hitt keretei közé.

Bízva a remek folytatásban, invitálok mindenkit hogy maradjon velem - mármint ha továbbra is igényt tart a szokásosan alacsony színvonalú, tudományoskodó, feleslegesen kritikus és ömlengősen szószátyár tartalomra. Természetesen - ahogy eddig - főként a Szentírásról, a kereszténységről, illetve más vallásokat érintő témákról szeretnék firkálgatni, de tervezek néhány új rovatot is az eddigiek mellett.

Frissítsétek könyvjelzőiteket és olvassatok, ha van kedvetek! :-)

15 megjegyzés :

  1. Aztán, most hogy ilyen csili-vili új blogod van, engem má' el is felejtesz, hö? Vagy a freeblog-osokkal má' nem is állsz szóba, mi? :)

    Amúgy gratula, csak így tovább! :)

    VálaszTörlés
  2. Sok sikert kívánok az új Blogodhoz is, Sytka!
    Felteszem az új webcímet az ajánlóba.

    VálaszTörlés
  3. Zsotza: köszönöm, én is mindjárt kiraklak téged a linkek közé :-)

    balati: azt hittem te is máshova mész, ezért nem linkeltelek. Arra vártam, hogy majd megjelenik az új blogod vhol és akkor teszem fel a címedet. De addig maradhat a freeblogos, bár a Freeblog nem az Úrtól van. :-)))

    VálaszTörlés
  4. >>"Zsotza: köszönöm, én is mindjárt kiraklak téged a linkek közé :-)"<<

    Köszönöm , hogy Feltettél az Ajánlódba!
    A Blogger.com reklámszlogenje lehet(ne):
    Már Sytka is a Blogger.com-ot választotta!! :-)

    VálaszTörlés
  5. Tetszik az új design. A revelatio generalis óta pedig ezt a betűtípust is megszerettem. :] "The show must go on!"

    VálaszTörlés
  6. Egy ideje én is rendszeres olvasód vagyok, úgyhogy jöttem ide is.

    VálaszTörlés
  7. Köszönöm mindenkinek, olvassatok-írjatok bátran!

    VálaszTörlés
  8. Tetszik az új blogod Sytka, már ki is tettelek, de meghagytam a régit is...

    VálaszTörlés
  9. Na, én is költöztem, csak hogy fárasszalak, Sytka :)

    revalve.wordpress.com

    Mer' a wordpress az jobb. :P

    VálaszTörlés
  10. Hogy neked mennyi bajod van... :-)

    Javíthatatlan vagy, de a blogcímedet legalább javítottam! :-)

    VálaszTörlés
  11. Izé... az előző én voltam, csak ez a vacak blogger motor össze-vissza írkál :)

    VálaszTörlés

Megmondhatod te is... de kérlek, NE tedd névtelenül!
(A szerző a beírt kommentek közül bármelyiket előzetes figyelmeztetés és minden magyarázat nélkül törölheti. Kommentedben ne használj túl sok hivatkozást, mert a rendszer automatikusan moderál!)