2011. november 26., szombat

Mennyország tourist

Szeretem a Mennyországot, de haragban vagyok azokkal a könyvekkel, melyek keresztény szlengnyelven fogalmazva akarják a képembe tolni, milyennek is kell látni az odafelvalókat. Todd Burpo vékonyka műve azonban mást ígér: az elmúlt évek legnagyobb könyvsikereként beharangozott soványka kötet egy kisfiú történetéről szól és a konkurens írásokhoz képest nagyon is földhözragadt.

A szituáció drámai: egy négyéves amerikai kisfiúnak műtét közben leáll a szíve, de az orvosoknak végül sikerül újraéleszteniük. Magához térve Colton Burpo csupa olyasmiről kezd mesélni, amiről nem tudhatott. Nem csak mély bibliaismeretről tesz tanúbizonyságot, de születése előtt meghalt családtagjairól mesél, akikkel állítása szerint a túlvilágon találkozott. A minimum az, hogy a főállásban garázskapuk forgalmazásával foglalkozó, szabadidős lelkipásztor apuka és a tanárnő anyuka torkában megáll az almacsutka: mi történt a gyerekkel? A vasárnapi iskolában a szokottnál is erősebb a tananyag, esetleg a kis lurkó túl nagy dózist kapott az X-Aktákból a szülői hanyagság okán, vagy még az is lehet, hogy tényleg ott járt, ahol sztenderd üzemmenetben nem lehet?

A könyv válasza egyértelmű. Colton a Mennyben volt. Ha mégsem, akkor miért kezd el olyanokat mondani, hogy odafent találkozott a "másik nővérével", noha négyéves kissrácként fogalma sem volt róla, hogy édesanyja korábban elvetélt? Honnan szedte, hogy édesapja elvonult a kórház egyik kis szobájába érte imádkozni, míg az életmentő műtét zajlott? És legfőképp az óvodás gyerekeknek szervezett vasárnapi iskolai tananyag helyett miért idéz mélyebb összefüggéseket az Újszövetségből? A kérdésekre a szerzők szerint csak túlvilági válaszok adhatók, szimpla feleletek aligha. Itt van tehát egy 180 oldalas bizonyíték a túlvilág létezésére? Valóban egy klinikai halálból visszatért helyes kis szőke gyerek tesz majd pontot számtalan teológiai-filozófiai, sőt tudományos területeket érintő vitákra?

Élénk fantáziánkkal képzeljünk el egy mérleget, melynek az egyik serpenyőjébe a könyv valós tartalmát alátámasztó, a másikba pedig az azt cáfoló érveket rakosgatjuk. Colton egy egyszerű, aranyos kisfiúnak tűnik, szavai hitelesen csengenek, a ravasz marketingmenedzser imidzse pedig sehogy sem illik rá: rakjunk egy súlyt a pozitív serpenyőbe, értékelve hogy a gyermeki őszinteség egy ilyen kérdésben különösen nagy erény. Ott van aztán az a tény, hogy egy ilyen témájú könyv feltétlenül valós igényeket elégít ki, elvégre mi lehet izgalmasabb, mint egy pillanatra benézni a függöny mögé és megsejteni valamit az örökkévalóságból? Sajnos a könyvön abszolút érződik, hogy piaci rés tömködésére készült. Számtalan gondolat ismétlődik, bizonyos panelek újra és újra visszaköszönnek, néhol teljesen olyan benyomásom alakult ki, hogy a kötet írói az előre meghatározott terjedelmi kereteket kívánják kitölteni. Bumm, egy súly a negatív serpenyőbe.

Colton olyan dolgokat mond, amiket nem tudhatott. Bevethetjük itt a kollektív tudattalant, az agyműködés leállásának fokozatos fiziológiáját, melyek a klinikai halál különféle eseményeit magyarázzák: nyilván lesz ezekben igazság, de hogyan beszélhet valaki sírdogálva a halott nővéréről, akinek a létezéséről sem tudott? Nem barátaim, legyen ez egy újabb súly a pozitív serpenyőben! Az viszont több, mint baki, amikor hősünk azt mondja, Jézus tenyerében "jelöléseket" látott a Mennyben: hiszen minden műkedvelő teológus rendíthetetlen magabiztossággal integet, hogy Jézusnak nem a tenyerébe ütötték azokat a bizonyos szögeket és ezt már kismilliószor bizonyította a történelem. De ha apuka ezt a figyelemre méltó részletet rosszul írta le, mi a biztosíték hogy a többi apróságban alaposan járt el? Semmi. Puff neki, újabb súly került a negatív serpenyőbe.

A könyv jelentősen eltér az eddigi, hasonló témát boncolgató kötetektől. Nincs semmi olyan benne, ami a mennyei látomásos irodalom zagyvaságait jellemezte és ez igencsak megnyugtató az ezektől meggyűrt olvasók számára. Megadjuk a pontot a pozitív oldalnak, pláne hogy a magyar kiadást nem is keresztény kiadó vállalta fel - az ideológiai elfogultság ezzel legalábbis kizárva. Ugyanakkor óriási tartalmi baki, hogy klinikai halálról semmiféle szó nincs a történetben: ezt csak a könyv hátoldalán szereplő ajánlásban olvashatjuk. Akkor most mi is történt valójában a súlyos műtét közben? A klinikai halál, mint hívószó, kiadói fogás csupán? Negatív pont a másik serpenyőbe!

Egyik szemem sír, a másik nevet. Többet kaptam annál, mint amire kezdetben számítottam, de kevesebbet, mint amit végül szerettem volna. Mintha egy farkaséhes ember kezéből három harapás után kiütnénk a hamburgert: evett is meg nem is, a gyomra már nem korog, de azért éhes maradt.

Az igazság tehát továbbra is odaát van és nem hagyja, hogy egy sovány kiadvány lapjaira beszorítsák. Mindenesetre üdvözlendő, hogy ezzel a könyvvel megtört a megszokott "mennyben járós" könyvek szürke egyhangúsága, ahogy különösen jó érzés volt bepillantani abba, milyen szeretetben és békében szervezi életét a Burpo család a messzi Amerikában. Ha mást nem, ez utóbbit remélhetőleg sokan megirigylik tőlük...

(Todd Burpo - Lynn Vincent: Igazából Mennyország, XXI. század kiadó, 189 oldal)

10 megjegyzés :

  1. Őszintén, Sytka, mire számítottál?

    VálaszTörlés
  2. A kérdések jogosak, a válasz egyszerű: kölcsönadták a könyvet és megkértek, hogy a blogban írjam le a véleményem. Ennyi.
    A magam részéről egyébként valóban nem igazán favorizálom az ilyen irodalmat.

    VálaszTörlés
  3. Egy kisgyerek fantáziáját? Szeressük. Ha egyáltalán a kerettörténet igaz...

    VálaszTörlés
  4. No, azért ezek a halálközeli(vagy nevezzük ahogy akarjuk) tapasztalatok azért messzebb nyúlnak, mint egy gyerek fantáziája...

    VálaszTörlés
  5. A könyvben említett esetről, nincs több infóm...csak úgy általánosságban gondolom, hogy én nem söpröm félre a hasonló beszámolókat.
    Sokmindent olvasgattam és nagyapám is volt klinikai halálban. Sok a zagyvaság is...mintha ma divat lenne ilyen megtapasztalásról beszélni.
    Akik tényleg átestek valami hasonlón azok sokszor nem szívesen beszélnek, mert nem tudják jól leírni a tapasztalásaikat, valószínűleg kevés hozzá ez a nyelv és a jelenlegi érzékek.
    Mindent azért én sem hiszek el, de szerintem elég sok az egyezés ahhoz, hogy hitelt adjunk sokaknak, még ha nem is haltak meg ténylegesen, mert a tényleges halálban egy olyan határátlépés történik ahonnan nincs vissza...lehet, hogy majd én is írok egy postot, de nem ma :-)

    VálaszTörlés
  6. Engem is újra élesztettek, de nem emlékszem semmire. Basszus, lehet, hogy egy sikerkönyvtől választott el a sorsom? :-) (Epidurál érzéstelenítés után morfiummal ütöttek ki, ami túl jól sikerült: leállt a légző köröm. Bár lehet, hogy ez kevés még a "boldogsághoz".)

    VálaszTörlés
  7. Én olvastam már olyan beszámolót, ami még a Biblia egyes megjegyzéseivel is ellentétes volt. Az ilyeneket én se tudom hitelesnek tekinteni, de még csak érdekesnek sem. Az viszont tényleg érdekes, hogy a bibliai próféták is mennyire bajban voltak a nyelv eszközeivel. Az ugyanis nem volt alkalmas, hogy a tapasztalataikat kifejezze. Pl. "sok vizek zúgása", "átlátszó arany" stb. Belegondolni se tudok, mit láthattak ..

    VálaszTörlés
  8. Ma már 3d grafikával bármit meg tudunk jeleníteni, átlátszó arany várost is. :) A hangeffekt készítők pedig bármennyi víz zúgását rá tudják rakni bármire. :)

    VálaszTörlés

Megmondhatod te is... de kérlek, NE tedd névtelenül!
(A szerző a beírt kommentek közül bármelyiket előzetes figyelmeztetés és minden magyarázat nélkül törölheti. Kommentedben ne használj túl sok hivatkozást, mert a rendszer automatikusan moderál!)