Az ateizmus neurózisa

Kétségtelenül sértően hangzó cím - persze nem kevésbé Richard Dawkins megállapításához, aki a hívő embereket téveszmésnek nevezte. Mégis, fogalmazzon bármilyen visszataszítóan az "ateisták pápája", én nem kívánok hasonló eszközhöz nyúlni, már csak azért sem, mert túlzás lenne minden ateistát lelkileg sérültnek nevezni. Miért beszélek akkor a hitetlenségről neurotikus kontextusban?

Wolfhart Pannenberg kerek perec azt mondja, ma már nem az a kérdés, miért nem tűnt el a vallás teljesen, pedig olyan sok okos érvet felhoztak ellene, hanem sokkal inkább az, "meddig maradhat fenn egy szekularizált társadalom, amely elszakította magát vallási gyökereitől". Vitatkozhatunk arról, hogy a vallás csak egy evolúciós komponens vagy sem, ami megbabonáz bennünket és muszáj követnünk, vagy a hitben tényleg az Istentől való eredet tükröződik vissza, mindenesetre feltétlen ténynek látszik, hogy az ember igenli a hit jelenlétét az életében. Tiltakozzanak ellene bármilyen hevesen, ahogy Németh Dávid írja, még a valláskritika is előbb-utóbb vallási köntösbe öltözik, másképp képtelen boldogulni. Nem véletlen, hogy "a vallás nem, illetve csak vallással helyettesíthető" - állítja Gunther Wenz.

Ha azonban a hit ennyire elszakíthatatlan része a homo religiosusnak, akkor minden olyan folyamat, ami mégis megpróbálja ezt az alapvető tényezőt kiirtani, lenyomni, megszüntetni, magában hordozza a lelki betegség lehetőségét. Az utóbbi időben több helyről is olyan impulzusok értek, melyek kapcsán szembesültem ezzel a ténnyel. Ismerek embereket, akik nem szeretik az egyházakat és a vallás semmiféle intézményes formáját, de hitetlenként, mindenféle spiritualitással leszámolva sem tudnak élni. Egyszer részt vettem egy egyházi találkozón, ahol szinte az összes felekezet tagjai és vezetői jelen voltak, az egyik református lelkész pedig felállt és az előadónak feltette a kérdést: "az emberek érdeklődnek Jézus után, de ránk nincs szükségük. Mit tegyünk?"

A kérdésen való merengés persze teljesen más irányba vinné ezt a bejegyzést, mindössze azért vetettem fel, mert egyre inkább úgy látom, a posztmodern ember vívódása jelenik meg benne, aki magát nagyon felvilágosultnak tartja, magában már "leszámolt" az egyházakkal, és mégis vágyakozik rá, hogy levegőt kapjon a szekularizáció nyomásától. Hát tényleg okozhat az ateizmus neurotikus szorongást? Gondolom, némelyeknek már a felvetés is meglepő lehet.

Valahogy divat a vallásokról úgy beszélni, hogy azok lelki görcsökhöz, "agymosáshoz" és nyomáshoz vezetnek - de sosem hallunk ilyet az ateizmusról, amit szinte mindenki, magától értetődően a haladás felvilágosult és racionális eszméjének tart. A helyzet azonban nagyon nem így fest. Dr. Ignace Lepp, aki a kommunizmus ideje alatt elkötelezett ateista volt és forradalmi íróként lett közismert, végül szakított hitetlenségével és kereszténnyé vált. Kutatóként elmélyedt abban, hogy az ateizmus lelki mozgatórugóit áttekintse, és azt találta, hogy az ateizmus éppen úgy és annyira vezethet neurózishoz, mint bármely vallás egészségtelen gyakorlata:

"Kétségtelen, hogy igen sok esetben az ateizmus szoros kapcsolatban áll az egyén lelki konfliktusaival, akár úgy, hogy ezek közvetlenül idézik elő az ateizmust, akár pedig úgy, hogy a "természeténél fogva" nem neurotikus ateizmust neurotikus jellegűvé teszik."

Lepp mindezek ellenére erőteljesen kiemeli, hogy saját ateizmusában utólag sem talált semmiféle neurózisra utaló jelet, ahogy a legtöbb ateistát megvizsgálva is arra a következtetésre jutott, hogy nem neurotikusabbak, mint a hívők többsége. Kutatásaiban azt is érzékenyen vizsgálta, hogy egy ateista esetleges neurózisa feltétlenül kapcsolatban áll-e a hitetlenségével, vagy esetleg más okokra vezethető vissza. Mindent összegezve azonban így is talált sok olyan esetet, amikor a hitetlenség lelki betegséghez vezet - legyen szó akár marxista ateistákról, racionalistákról, egzisztencialistákról vagy az ateizmus más formáiról. 

Lepp munkáját áttekintve arra a végeredményre jutottam, hogy a hitet és az ateizmust egymással olyan módon szembeállítani, ahol a hit megbetegítő és lelki defektusokat okozó faktor, míg az ateizmus egy modern és a kimenekülést segítő ideológia, teljesen indokolatlan. Az ateizmus éppen úgy megbetegíthet, mint bármilyen más ideológia. Mindez persze nem azt jelenti, hogy a nem hívő embereket beteg neurotikusoknak kellene tartanunk: ám ahogy a fundamentalista és végletekig elkötelezett vallásosság is kitermeli magából a szorongó és lelkileg agyonterhelt embereket, úgy a militáns és fundamentális ateizmusnak is megvannak ezek a rossz gyümölcsei.

Ez pedig valahol azt is sejteti, hogy a pszichikai működését tekintve legalábbis az ateizmus is pont úgy funkcionál, mintha vallás lenne...