A közös nevező nyomában (3) - a hit szabálya

A szabály szó puszta említése is hidegrázást vált ki a legtöbb emberből, különösen ha az még össze is van kapcsolva a hittel. A hithez inkább a szabadságot, a nézetek sokféleségét, a teológiák szinte áttekinthetetlen spektrumát akarjuk hozzákapcsolni, de a szabály fogalmát nem igazán. Pedig hozzátartozik.

Regula fidei (esetleg görögül kanón tész piszteósz), azaz a "hit szabálya". Mit jelent ez a fogalom és hogyan képezi a keresztények közös nevezőjének részét? Az ijesztő latin kifejezés mögött tulajdonképpen arról van szó, amit és ahogyan az apostolok az evangéliumról továbbadtak. Pál az 1Korinthus 15-ben szépen leírja, hogy mi is ez az anyag: tömören összefoglalva Jézus kereszthalált halt a bűnökért, eltemették és feltámadt, majd megjelent szemtanúknak és most is él. A regula fidei tehát Jézus személye és a vele történtek (illetve az általa megtett dolgok) köré épül. Pál határozottan állítja, hogy csak ez az egyetlen evangélium van, csak ez az üzenet a hiteles, nincs másik, és akik elferdítik, ezt akarják kicsavarni. Ez a keresztény hit alapja, melyért küzdeni kell, s amely "egyszer és mindenkorra a szentekre lett bízva" (Júdás 3).

Ami ennél is fontosabb, hogy ezt az eredeti evangéliumot az apostolok hagyományként kezelték. A "hagyomány" szó is valami olyasmi, amitől - főként a kisebb gyülekezetekben - sűrűn összeráncolják a homlokukat az emberek. Valamiféle becsontosodott nagyegyházi liturgiára gondolnak, amivel a papok büntetik az istenadta népet, pedig a hagyomány pusztán annyit jelent: "amit továbbadtak". Pontosan ez történt a fentebb említett evangélium anyagával is. Pál úgy fogalmaz, hogy csak azt adja tovább, amit maga is kapott. A kezdetben szájról-szájra hagyományozott evangélium még az újszövetségi kánon létrejötte előtt terjedni kezdett, és normatívnak, mércének, alapnak számított. Olyannyira, hogy bizonyos módon a kanonizáció feltételévé is vált: amelyik irat nem felelt meg a regula fidei, azaz a normatív evangéliumi hit elvárásainak, azt csúnya szóval kikukázták az alakuló Újszövetségből. A hit szabálya tehát az igehirdetés útján ment előre és előre, az apostolok utáni nemzedékek továbbadták az utánuk következő generációknak, melyek ismét hasonlóan jártak el.

De vajon nem torzult menet közben ez az evangélium? Én úgy gondolom, hogy nem. Kétségtelenül újrafogalmazták, sőt különféle gondolatokkal bővítették, de a magja változatlan maradt. Érdemes megemlíteni, hogy az első egyház folyamatos kihívásoknak volt kitéve, melyek ezt a központi, apostoloktól kapott tant kikezdték, ez pedig annál inkább arra ösztönözte őket, hogy a normatív hitet megvédjék. Ezzel tulajdonképpen már eljutunk a négy egyetemes zsinatig, melyek egyik kiváltó oka volt, hogy az időközben megerősödött eretnekségekkel szemben az "evangéliumi mag" ne csorbuljon. Itt folytatom.