Boldog apokrif karácsonyt mindenkinek!

Betlehemben született, egy fényes csillag vezette a bölcseket, és aljas módon kizárták a zsúfolt fogadóból a várandós Máriát - röviden ennyi, amit Jézus születésének körülményeiről tudni vél az átlagos műveltségű, magát kereszténynek nevező magyar ember. Az apokrif evangéliumok azonban tovább mennek, és megpróbálják kielégíteni a részletek után ácsingózó olvasók kíváncsiságát...

Jézus életéről alkotott képünk finoman szólva is hiányos. Tulajdonképpen azt is mondhatjuk, hogy alig tudunk Róla valamit, hiszen életének nagy része homályban maradt. Harminc éves korát megelőző évtizedei - néhány epizódtól eltekintve - teljesen ismeretlenek. Ennek nyilván az az oka, hogy az evangéliumok szerzői nem Jézus-életrajzot kívántak alkotni, hanem Jézus tanításait, messiási tetteit és a megváltás üzenetét tartották szem előtt. 

Az istenadta nép azonban már az ókorban szomjazott arra, hogy megtudja: mi a csudát csinált Jézus, mielőtt megkezdte volna megváltói tevékenységét? Hogyan teltek napjai fiatalemberként, kamaszként és kisgyermekként? Mivel Jézus egyfajta értelemben saját korának celebje is volt, az apokrif evangéliumok szerzői éhes cápaként rontottak a témára, és számos legendát költöttek a "kis Jézus" mindennapjairól. Ezek közül több sztori is Jézus születési körülményeivel foglalkozik.

Jakab Protoevangéliuma például - Buddha születésének körülményeihez nagyon hasonló módon - olyan különleges eseményként említi Jézus születését, melynek során az egész világ rövid időre mozdulatlanságba dermedt:

"És néztem le a földre, láttam a kondért, a mellette heverő munkásokat, ahogyan kezüket a kondér felé nyújtják. De a szájukba vett ételt nem ették, a kondérból kivett falatot nem emelték tovább, a szájuk felé lendülő kéz nem lendült a szájukig: mindegyikük tekintete az égre szegeződött. Láttam, hogy terelik a birkákat, de a birkák nem mozdulnak; a juhász felemeli karját, hogy ösztökélje őket, de karja marad a magasban; néztem le a folyó vizére, láttam a kecskéket, szájuk már a víztükörhöz ért, mégsem ittak. Aztán egyszeriben minden mozgásba lendült újra."

A Megváltó gyermekségének arab evangéliuma elnevezésű irat, mely valószínűleg az 5. században keletkezhetett, leír egy akcióban gazdag történetet, mely szerint Józsefet, Máriát és a kis Jézust rablók támadták meg: név szerint Titus és Dumachus. A két rabló közül Titus vonakodni kezdett, sőt megkérdte társát, hogy inkább engedjék szabadon a kisgyermekes párt. A kis Jézus látva Titus jószívűségét, a következőket mondta:

"Harminc év múlva a zsidók keresztre fognak engem feszíteni Jeruzsálemben, édesanyám, és ez a két rabló itt velem együtt fogja elszenvedni büntetését, jobbom felől Titus, balról meg Dumachus. És Titus még azon a napon megelőz majd engem a Paradicsomban."

Micsoda véletlen! A kis Jézus családját éppen azok a rablók akarták kifosztani, akik majd a keresztre feszítésnél Jézus mellett lógnak. Nem is tudom miért berzenkednek sokan az apokrif iratoktól. Szerintem a szerzőknek tök jó volt a fantáziájuk! Végül érdemes még egy pillantást vetni a Pszeudo-Máté evangéliumra is, mely Jézus születése és gyermekkora kontextusában még annak részleteiről is tudósít, hogyan menekült a család Egyiptomba az őket fenyegető veszély elől. Az utazás közben József és Mária úgy határoztak, hogy egy barlangnál pihenőt tartanak, nem sejtve micsoda veszélynek is teszik ki magukat:

"És íme, a barlangból hirtelen sok-sok kígyó kúszott elő, és a fiúk, amikor meglátták őket, ijedtségükben kiáltozni kezdtek. Ekkor Jézus kiszállt anyja öléből, és a saját lábán megállt a kígyók előtt; azok erre leborultak Jézus előtt, ezt követően pedig távolabb húzódtak tőle. Ekkor beteljesedett, amit Dávid próféta jövendölt, mondván: Dicsérjétek az Urat föld kígyói, kígyói és minden mélysége!... ... Mária és József azonban nagyon félt, hogy a kígyók esetleg kárt tesznek a kisgyerekben. Jézus ezt mondta nekik: Ne féljetek, és ne azt nézzétek, hogy kisgyerek vagyok; hiszen én mindig is tökéletes voltam és az is vagyok; szükségszerű tehát, hogy az erdők összes vadja megszelídüljön előttem."

Az apokrif iratok szövegei persze már egy olyan egyház környezetében keletkeztek, mely isteni minőségben tisztelte Krisztust, és ezt az imádatot visszavetítette Jézus elképzelt gyermekkorába. Ezek a textusok - minden badarságuk ellenére - annyit legalább jól visszaadnak, hogy még a "kis Jézus" személyére sem úgy gondoltak, ahogyan ma láttatni szeretjük: egy gyámoltalan, erőtlen, magatehetetlen gyermekként. Az "apokrif Krisztus" már születése után egy erőteljes, önmagát és másokat is megvédeni képes személyiség volt. (De akkor minek kellett volna elmenekülnie Egyiptomba?)

Ezzel a bejegyzéssel kívánok boldog karácsonyt és új évet minden olvasómnak! Köszönöm az egész éves kitartó figyelmeteket, hozzászólásaitokat és vitaindító megjegyzéseiteket! 

Én most elmegyek kipihenni magam: a blog legközelebb januárban fog frissülni!