2014. december 10., szerda

A posztmodern, ami felzabál?

Lerágott csont, bármikor előrángatható közhely, hogy posztmodern világban élünk. Szajkózzuk, mondogatjuk, de vajon a mélyére látunk annak, hogy mit jelent a hitünkre nézve a posztmodernitás? Maga a posztmodern az 1960-as évektől erősödő gondolkodásmód, ami egyszerre áldás és átok egy evangéliumi keresztény számára. Paradox, hogy meg kell tanulnunk legyőzni, miközben szükségünk van arra is, hogy a szekerünk elé fogjuk.

Egyszóval, van ez a három figura, Derrida, Focault és Lyotard. Szétrobbanna a blogom, ha elkezdeném taglalni hogyan vettek részt ők hárman a posztmodern gondolkodásmód kialakításában, ami egész nyugati világunkat nagyon markánsan meghatározza. Csupán egyetlen, tulajdonképpen definíciónak is felfogható mondatot idéznék Lyotardtól, aki a posztmodernt a metanarratívákkal szembeni bizalmatlanságként határozta meg. Mi az a metanarratíva? Magyarosan és egyszerűen kifejezve, globális, nagy elbeszélés. Ilyen a kereszténység is. A metanarratíva a világ teremtésétől a végéig, az élet minden dolgát át akarja szőni, egyetlen hatalmas keretet kíván felépíteni, melyben válaszokat ad és utat mutat az emberiségnek. A vallások mind metanarratívák, de az olyan eszmerendszerek, mint a marxizmus vagy a kommunizmus is azok. Sőt, a tudomány is metanarratíva lett, hiszen átfogó magyarázatot kínál a világ és az ember eredetére, és az életünk minden kis zugában  - egyfajta ideológiaként - iránymutató szeretne lenni.

Nos, a posztmodern lényege, hogy mindenféle nagy történet, átfogó magyarázat, azaz metanarratíva érvényét vesztette, és a kukába került. Ha valaki mégis azzal az igénnyel lép fel, hogy majd ő megmondja a válaszokat, és egy bazi nagy felépített keretben az orrunk alá tolja, azzal szemben illik gyanakodni. Ha egy vallás jön azzal a szöveggel, hogy nála van a nagybetűs Kulcs, akkor azt a vallást el kell utasítani. Ha a tudomány jön ehhez hasonló szándékkal, akkor a tudományt is moderálni szükséges. A posztmodernben nincsenek nagy rendszerek, nincsenek végső, egyetlen válaszok. Mindenki, aki ilyesmire törekszik, elnyomó, despota, leuraló, tehát nem szabad komolyan venni.

De ha kidobjuk a nagy magyarázatokat, mi kerül a metanarratívák helyére?

A posztmodern mást kínál: a „kis elbeszélések” jelenlétét. A kis elbeszélések szubjektív, személyes történetek, melyek betömik a metanarratívák hiánya miatt keletkezett réseket. Keresztény nyelvre fordítva olyan ez, mintha mostantól nem lenne illendő a Biblia globális igazságairól beszélni, nem kellene a Szentírás olyan témáit erőltetni, melyek kollektívan mindannyiunkra érvényesek, de a személyes bizonyságtételek szintjén, szigorúan saját véleményként, saját tapasztalatként mégiscsak kommunikálhatnánk róluk – hangsúlyozva, hogy a mi hangunk csak egyetlen hang a többi között, és nem is akar ennél több lenni.

Könnyen belátható, hogy a posztmodern idegenkedése a metanarratíváktól csaknem lehetetlenné teszi egy rendszeres teológia felépítését, sőt olyan dolgok kimondását, melyek többek a szubjektumnál. Nem is a teológiával, hanem a rendszerrel van a baj, mert minden rendszeresség gyanús a posztmodern számára. A posztmodern világban – mivel nagy rendszereket építeni bunkóság – csak egyéni vélemények léteznek. Egyéni hit, egyéni vallásosság, egyéni világlátás, svédasztalról összeszedett teológia, innen-onnan gereblyézett istenkép. Félreértés ne essék: a magam részéről abszolút a szabad gondolkodás híve vagyok. Mégis van bennem egy hang, ami ilyenkor megszólal és azt súgja, ez a fene nagy posztmodernitás hosszú távon rosszra visz bennünket. Ha elveszítünk minden kapaszkodót, ha kiengedünk a kezünkből minden korlátot, azzal bedobjuk a lovak közé a gyeplőt és ki tudja hol állunk meg a végén. Az igazi szabadság paradox módon csak korlátok között tudja magát kibontani. Ahogy látom, a posztmodern - amellett, hogy biztosítja a szubjektív vélemények mozgásterét - a korlátokat erodálja, felzabálja őket, és ez semmivel sem jobb, mint amikor a metanarratívák erőltetése miatt túl szorosak voltak ezek a korlátok.

21 megjegyzés :

  1. Nem volt érthető valami a cikkben? Pedig igyekeztem a lehető legegyszerűbben megfogalmazni.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. :) inkább azt mondanám, hogy nem nőttem még fel ehhez a fogalmazáshoz. Meg kell töltenem tartalommal a posztban szereplő kifejezéseket ahhoz, hogy pontosan értsem miről is írsz. :)

      Tudod, hogy csak bányász vagyok. :) Úgyhogy még nem is olvastam el mégegyszer, mert tegnap rászántam egy kis időt, hogy egyáltalán azt megértsem, hogy mi az a posztmodern. Most jön a metanarratíva, és utána a poszt :)

      Törlés
  2. Na hát akkor posztmodern vagyok. Vagy mi. A blogomon már elég sokszor írtam, hogy komoly gondjaim vannak a teológiával. Úgy érzem, hogy a dogmák emberek elé helyezése gátja a valódi kereszténységnek. Visszatérve a múltkori beszélgetésünkhöz: Áriusz és Athanáz csatája nélkülözött minden keresztényi vonást, és a dogmát, tantétételek feletti harc fontosabbá vált, mint maga az üzenet, ami az evangéliumban van. Ez később a kereszténység történelmét végig kísérte, és halomra gyilkolták egymást a keresztények, mert a teológiájuk más.
    Hogy egy példát mondjak. Ezt írtad: " mintha mostantól nem lenne illendő a Biblia globális igazságairól beszélni, nem kellene a Szentírás olyan témáit erőltetni, melyek kollektívan mindannyiunkra érvényesek,"
    De a kérdés számomra az, hogy mi a Biblia globális igazsága? A szentháromság, vagy a "szeresd felebarátodat"? Én azt látom, hogy a kereszténység csupán a dogmákat hirdette, és sosem a szeretetet. A kereszténység mindig gőgösen a saját igazságtudatának birtokában lépett fel, és ezt arra használta fel, hogy jogot formáljon más népek leigázására, kiirtására. A nagybetűs Kulcs nem a dogmatika, hanem az élet. És ha a Szentírás üzenetét metanarratívaként szeretnénk bemutatni, akkor azt úgy kell tennünk, mint Jézus, aki ahelyett, hogy dogmákkal bombázta volna ellenfeleit, csak ennyit mondott:"A bölcsesség azonban igazolja magát tetteivel"(Máté 11:19) Jézus sem világmegváltóként lépett fel, hanem elindított valamit kicsiben, és azt várta a tanítványaitól, hogy szép fokozatosan terjesszék el. De kétlem, hogy a tervei között erőszakos térítések, háborúk, vagy más embertelen megoldás szerepelt volna. Szerintem az evangélium helyes hirdetése olyan, ahogy leírtad:
    "szigorúan saját véleményként, saját tapasztalatként mégiscsak kommunikálhatnánk róluk – hangsúlyozva, hogy a mi hangunk csak egyetlen hang a többi között, és nem is akar ennél több lenni."
    Mi csak saját véleményként mutathatjuk be az evangéliumot, mert ha Isten hatalmával lépünk fel, mint egy ókori zsidó próféta, hogy "majd ő(mi) megmondja a válaszokat, és egy bazi nagy felépített keretben az orrunk alá tolja, azzal szemben illik gyanakodni. Ha egy vallás jön azzal a szöveggel, hogy nála van a nagybetűs Kulcs, akkor azt a vallást el kell utasítani."
    Az evangéliumhirdetésre sokkal inkább vonatkoznak Zakariás szavai, mint bármi másra: "Nem hatalom által és nem erőszak által, hanem az én lelkem által – mondja a Seregek Ura. "
    A kereszténység elkövette azt a súlyos hibát, hogy a Szentírás metanarratíváját erőszakkal és hatalommal terjesztette. Ez reflexszerű elutasítást hozott magával, hiszen egy ilyen erőszakos, másokat a véleményéért máglyára küldő metanarratíva nem lehet szimpatikus egy olyan embernek, aki Isten képére lett teremtve.
    Hát kb ennyi. Remélem megértettem a poszt gondolatait, és nem írtam hülyeséget :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Van igazság egyébként abban amit írsz, de a metanarratíva szempontjából nincs igazad. Itt arról van szó, hogy van egy átfogó világmagyarázat, a kereszténység metanarratívája, amely egy olyan stabil közeget teremtett a benne élő ember számára, amelyhez igazítani tudta az életét. Lelki és szellemi biztonságot nyújtott. Amíg a modernitás ki nem kezdte és a posztmodern félre nem söpörte ezt a metanarratívát (a többivel együtt). Ezen nem változtat az, hogy a kereszténység nevében bűnöket követtek el, vagy nem helyesen közvetítették a tanítást, a biztos keret, az átfogó világmagyarázat ennek ellenére megvolt, az emberek életének ez adott keretet, orientációs pontokat, szellemi-lelki biztonságot.

      Törlés
    2. Mikor volt az, amikor " a kereszténység metanarratívája, egy olyan stabil közeget teremtett a benne élő ember számára, amelyhez igazítani tudta az életét és Lelki és szellemi biztonságot nyújtott?"

      Törlés
    3. Sefa, a premodernben volt ez az alapvető meghatározottság. Ha nemcsak a kereszténységet akarod megnézni, akkor más rendszerekben is láthatsz ilyesmit. Sokan pl. a nácizmust is igaz, összetartó, össztársadalmilag hasznos rendszernek vélték. De ugyanezt gondolják a muzulmánok az iszlámról: ahogy elnézem, az arab országokban nincs posztmodernitás.

      Törlés
  3. A posztmodern gondolkodásmód, sőt azt is mondhatjuk "életérzés", tényleg komoly akadálya a hit hagyományos formában való megélésének. A metanarratíva megkérdőjelezése jellemzően ilyen állásfoglalásokat eredményez: "Istenben hiszek ugyan, de semmilyen egyház tanítását nem tudom elfogadni", illetve "a vallások hazudnak, de azért léteznie kell valami természetfelettinek".
    Lehet, nem lesz szimpatikus amit mondok, de szerintem már a reformáció egyfajta előfutára volt ennek a gondolkodásmódnak, azzal, hogy meglazította a korlátokat, majd a korlátok feszegetésébe egyre jobban belefeletkező felvilágosodás, végül a felvilágosodás által uralkodóvá tett racionalizmus bukása vezetett a mai helyzethez. El szoktam tűnődni azon, hogy vajon szükségszerű volt ez a folyamat, az emberiségnek ezt az utat kell-e végigjárnia, vagy csak esetlegesen alakult így.
    "Ha egy vallás jön azzal a szöveggel, hogy nála van a nagybetűs Kulcs, akkor azt a vallást el kell utasítani. Ha a tudomány jön ehhez hasonló szándékkal, akkor a tudományt is moderálni szükséges." - na, azért posztmodern ide vagy oda, a tudomány még mindig összehasonlíthatatlanul jobb eséllyel indul a metanarratívák versenyében.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Milyen a "hit hagyományos formában történő megélése"?

      Törlés
    2. Egyházi keretekben, az egyes egyházakban, felekezetekben kialakult hagyományoknak megfelelően.

      Törlés
    3. Mitől függ a hagyományok kialakulása? Azért érdekel ez a téma, mert nem vagyok benne biztos, hogy a "hit hagyományos megélése" ugyanaz, mint amit a Bibliában olvasunk. Ha pedig nem ugyanaz, akkor miért baj, ha valaki nem az évszázadok alatt kialakult hagyományt követi, hanem azt, amit a Bibliából maga megértett?

      Törlés
    4. A hagyományok kialakulása sok mindentől függ, ez hosszabb elemzést igényelne. De azért nyilván minden hagyománynak kell hogy legyen valamilyen bibliai alapja, vagy legalábbis nem ellenkezhet a Biblia alaptanításaival. Ez persze egyéni bibliaértelmezés kérdése is, nagy eltérések lehetnek egyes hagyományok megítélésében, pl. a katolikus egyház Mária-tisztelete.
      Nem gondolom, hogy a hagyományoknak ugyanolyan jelentősége lenne, mint az alaptanításoknak, ezért minden olyan hagyományt el tudok fogadni, ami nem ellenkezik az alaptanításokkal. Ugyanezen okból azt is elfogadom, ha valaki nem a kialakult hagyományokat követi, de itt szerintem nagyobb óvatosság szükségeltetik. A hagyományok ugyanis már átmentek bizonyos szűrőkön, jórészt több évszázada gyakorolják ezeket, tehát meg volt a lehetőség a "kipróbálásukra", illetve felülvizsgálatukra. Az egyénileg kialakított elvek esetében viszont nincs meg ez az "ellenőrző mechanizmus".

      Törlés
    5. " Ez persze egyéni bibliaértelmezés kérdése is,"

      De akkor már ott is tartunk, hogy nem leet egy nagy mindent átfogó, mindenre választ adó elméletet átadni az emberiségnek, mert elkerülhetetlen az egyéni biblia értelmezés. Az is komoly kérdés, hogy mi számít alaptanításnak? Ugyanis a kereszténység "alaptanításai" jórészt az apostolok halála utáni évszázadokban jöttek létre. Magyarán olyan dolgokat tanít a kereszténység, amit az apostolok és Jézus nem.

      Törlés
    6. "De akkor már ott is tartunk, hogy nem leet egy nagy mindent átfogó, mindenre választ adó elméletet átadni az emberiségnek, mert elkerülhetetlen az egyéni biblia értelmezés."

      Sefa, ezt jórészt azért mondod, mert a posztmodernben szocializálódtál. A bibliai idők, sőt a premoderben élő emberek most tiltakoznának: nekik megfelelt a bibliai világkép, mint magyarázó rendszer. A posztmodern jelszava, hogy mindig, mindenben kételkedni kell - senkinek nincs igaza, mert nem is lehet, illetve mindenkinek egyformán igaza van.

      A bejegyzéshez még hozzáírhattam volna Derrida dekonstrukcióját, mely szerint egy szövegnek tulajdonképpen nincs is konkrét jelentése (még az sem számít, mint akar írni az adott szöveg szerzője - mindenki úgy ért mindent, ahogy akar),

      Nem tartom magam a posztmodern ellenségének, mindazonáltal érzékelem, hogy ha a posztmodern gondolkodásmód parttalanul teret kap, akkor egyszercsak azt vesszük majd észre, hogy mindent sutba dobhatunk. Sőt, azt sem fogjuk egy idő után érzékelni, miért is lenne baj mindent sutba dobni... Kezdődik a dolog azzal, hogy a Szentírás és a kereszténység nem is tartalmaz semmiféle stabil alapot, utána folytatódik azzal, hogy cikivé válik, ha valaki azt mondja: "ez a szöveg ezt és ezt jelenti...". Mivel mindez lassú, apró lépésekben előrehaladó erózió, szerintem nem vesszük észre mennyire pusztító tud lenni.

      Törlés
    7. :) szerintem az elmúlt másfél évben lettem az. De azért még óvatosan,m mert csak tegnap óta tudom, hogy létezik ez a kifejezés, és a jelentése még akadozik :)

      Törlés
    8. Húúú olyan sokat írtam, hogy a rendszer nem engedte elküldeni. Úgyhogy darabokra bontom

      Sokat gondolkoztam ezen:
      "A bibliai idők, sőt a premoderben élő emberek most tiltakoznának: nekik megfelelt a bibliai világkép, mint magyarázó rendszer."

      Egyáltalán nem vagyok biztos abban, hogy ez megállja a helyét. Az ószövetséget olvasva nem nagyon találkozok azzal a helyzettel, amelyben az átlag zsidó tökéletesen elégedett volt azzal amiben élt. A zsidók ugyanolyan problémákkal néztek szembe, mint a környező népek, vagy mint napjaink embere. Az elnyomás, kizsákmányolás, az igazságtalanság, az szegények, árvák, özvegyek elhanyagolása semmivel sem volt másabb, mint ma. A zsidók ugyanúgy szenvedtek a környező népek hatalmi harcaitól, mint ma bárki. Az asszirok végigmészárolták Judát, és Isten csak Jeruzsálemet védte meg. Vagy épp Nábót igazságtalan kivégzése, mely után kisemmizték a családját. És még sorolhatnám a rengeteg történetet, melyek arról szólnak, hogy Izreal és Juda bizony nem kapta meg azt a magyarázó rendszert, amely elmagyarázta volna a nagy egészet. Meglátásom szerint a zsidó kultúra és vallás semmivel sem nyújtott nagyobb előnyt egy zsidónak, mint mondjuk a görög vallás és kultúra a görögnek.
      Arról nem is beszélve, hogy szerintem az átlag zsidó nem rendelkezett azzal az információval, mint amiről mi azt hisszük, hogy rendelkezett vele. Főleg Aszáf zsoltáraiban, de máshol is felfedezhető, hogy egy zsidó bizony ugyanúgy szembenézett a kételyeivel, mint te vagy én. Nem volt számukra metanarratíva a Szentírás. Abban is kételkedek, hogy volt egyáltalán Szentírásuk.
      Ugyanez vonatkozik az első századi kereszténységre is, amelyre az volt a jellemző, hogy a tanításnak a szele arra fújta őket amerre épp akarta. Az apostolok, főleg Pál, rengeteget küzdött azok ellen a hamis testvérek ellen, akik folyton megzavarták a gyülekezetek békéjét mindenféle tanításokkal.
      De ha mégis megfelelt nekik a bibliai világkép, mint mindenre megfelelőválaszt adó magyarázó rendszer, akkor az csakis annak volt köszönhető, hogy zárt kultúrában éltek, és csak szűk keretekben mozgó szellemi érdeklődésük volt. Úgy tudom őket elképzelni, mint magamat tanúként, mikor az egyházam szorgalmasan gondoskodott arról, hogy ne is tudjak a keretrendszeremen kívül felmerülő kérdésekről, tudományos felfedezésekről. És mivel az ismeret, a tudás hiánya, és ezzel a gondolkodásom beszűkülése nem juttatott be fényt, ezért aza a metanarratíva, amit az a fajta kereszténység nyújtott, tökéletesen megfelelt, és választ adott minden kérdésemre, amelynek köszönhetően erős hittel éreztem magam szellemi/lelki biztonságban.

      Törlés
    9. Most erről:
      "Kezdődik a dolog azzal, hogy a Szentírás és a kereszténység nem is tartalmaz semmiféle stabil alapot"
      A Szentírás (meglátásom szerint) valóban nem nyújt semmiféle stabil alapot. Ugyanis nem arra használják, amire készült. Ahogy fentebb írtam, ma a Biblia nem más, mint a különböző nézeteket valló keresztény egyházak dogmáinak csatahelye. Maguk a keresztények bizonyítják, hogy a Biblia egy össze vissza értelmezhető, homályos könyv, amibe mindenki azt magyaráz bele amit akar, és azt vesz ki belőle, amihez kedve szottyan. A kereszténység a történelme során sosem tudott egységre jutni a Szentírás segítségével. Sőt! A Szentírás inkább az egységmegbontó szerepében tetszelgett. Emberek ezrei váltak hajléktalanná, szegénnyé, gyilkolták meg őket, mert a Szentírás szerint valamiről úgy gondolták, ahogy azt a másik csoport halálra méltónak gondolta.
      A keresztények történelme során az egyházrendszer, és a dogmák fontosabbak lettek az embernél és az életnél. Ennek köszönhető, hogy a vallás több mint ezer éven keresztül a sdzegényeket kiszipolyopzó elnyomó rendszer része volt, és csak akkor kezdett ebből a hatalomból veszíteni, amikor a szemétségei miatt az emberek elfordultak Istentől.
      A keresztény vallások nem metanarratívát közöltek az emberekkel, hanem elnyomó egyházrendszert, és dogmákat, melyek valójában nem jók semmire, csupán kiölik az emberből a Krisztusi jellemre való törekvést, hiszen az egyház csakis úgy tud fennmaradni, ha semmibe veszi azt amit Krisztus tanított.

      Egy szónak is száz a vége: Ma a Bibliát nincs jogunk úgy felmutatni, mint ami egy egységes megoldás az emberiség problémáira. Hiába is gondoljuk így. A kereszténység népei olyan szégyent hoztak erre a könyvre, hogy más népek a gyűlölet könyvének tekintik. És valójában a keresztények is. Igaz ma már nem máglyán égetjük el azokat akik másképp gondolkodnak, de a keresztény fórumokat olvasva semmivel sem jobb a helyzet.

      Igen: Nem tartom illendőnek a biblia globális igazságairól beszélni. Kicsit olyan, mintha egy szép tiszta papirba törölném a fenekem, és utána kedvesen odaadnám valakinek, hogy fújja bele az orrát. Mi keresztények két évezreden keresztül szennyeztük azt amit Krisztus tanított, majd ezzel szeretnénk a világmegváltó szerepében tetszelegni, miközben a kereszténység egy része csak arra vár, hogy a kereszténnyé váló világrészekből, minél több pénzt sajtoljon ki

      Törlés
    10. Sefa, tényleg csak egy napja emészted a posztmodernitás fogalmát. Még emésztened kell, mert másról beszélsz, mint amiről én. :-)

      Amit leírtál, az nem zárja ki azt, amit mondtam. Izrael számára - akkor is, ha voltak periódusok, amikor hűtlenül elfordult Istenétől - a saját, Jahveba vetett hite volt _a_magyarázat_ az élet eredetétől kezdve a nép sorsán át mindenre. Ez nekik egy átfogó metanarratíva volt, aminek feszegették a határait, nem mindig kaptak választ minden kérdésükre, de mégis ebben a keretben éltek és mozogtak. Hirtelen az a példa jutott eszembe, amikor az etióp komornyik mellé társul Fülöp (az ApCselben olvashatod), és amikor elkezdenek beszélgetni, Fülöp az Ószövetségből kiindulva végigmagyaráz neki mindent Jézusig. Azért is tette ezt, mert ő maga is ebben a keretben gondolkodott - az etióp pedig megtért és megkeresztelkedett.

      "Maguk a keresztények bizonyítják, hogy a Biblia egy össze vissza értelmezhető, homályos könyv, amibe mindenki azt magyaráz bele amit akar, és azt vesz ki belőle, amihez kedve szottyan."

      Ez így igaz, de a kérdés az, hogy ez tényleg azt bizonyítja, hogy a Biblia homályos könyv, vagy inkább azt, hogy mindenki a kedve szerint magyarázza? Nem mindegy. Nyilván egyik nem zárja ki a másikat, de én egyre inkább azt látom, hogy utóbbi okozza előbbit: mivel mindenki ízlése szerint ért mindent, így elhomályosítja még az egyértelműek tűnő dolgokat is.

      "A kereszténység a történelme során sosem tudott egységre jutni a Szentírás segítségével."

      Ez nem igaz, éppen erről szól a sorozatom: igenis voltak olyan dolgok, melyekben a kereszténység egységre tudott jutni. Persze ha te egység alatt azt érted, hogy az egyház utolsó kis szegletében élő legutolsó gyülekezeti tag is hajszálpontosan ugyanazt gondolja, mint mindenki más, akkor tényleg nem volt egység. Mindig elő lehet rángatni olyanokat, akik nem akarnak közösen gondolkodni.
      Az egyház három nagy része, a keleti ortodox, a katolikus és a protestáns a mai napig meghatározónak tekinti a négy első egyetemes zsinatot, ugyanabban a Krisztusban, ugyanabban a megváltásban hisz. Ha nem így lenne, akkor nem nevezhetnénk őket keresztény egyházaknak.

      "Igen: Nem tartom illendőnek a biblia globális igazságairól beszélni. Kicsit olyan, mintha egy szép tiszta papirba törölném a fenekem, és utána kedvesen odaadnám valakinek, hogy fújja bele az orrát."

      Sefa, nem személyeskedésnek szánom, de túl sokat kételkedsz! Ha nem látsz a Szentírásban semmi olyat, ami globálisan igaz lenne (mielőtt rákérdezel, mikre gondolok, egy példát máris írok: szerintem minden ember bűnös), akkor mi a jelentősége szerinted? Kinek és minek írták?

      "Az apostolok, főleg Pál, rengeteget küzdött azok ellen a hamis testvérek ellen, akik folyton megzavarták a gyülekezetek békéjét mindenféle tanításokkal."

      De ezt a küzdelmet Pál is úgy tehette, hogy tudta mi a _norma_, vagyis tisztában volt a helyes tanítással, amihez igazodnia kellett az első keresztényeknek. Ez pedig azt jelenti, hogy van normatív tanítás, nem?

      "De ha mégis megfelelt nekik a bibliai világkép, mint mindenre megfelelőválaszt adó magyarázó rendszer, akkor az csakis annak volt köszönhető, hogy zárt kultúrában éltek, és csak szűk keretekben mozgó szellemi érdeklődésük volt."

      Pál apostolt, Pétert, Jakabot és a többi bibliai szerzőt is szűk látókörű, zártan gondolkodó embernek tartod? Sőt, a bibliai világkép Krisztusnak is megfelelt: akkor Ő is gyatra szellemi érdeklődésű?

      Törlés
    11. "Ma a Bibliát nincs jogunk úgy felmutatni, mint ami egy egységes megoldás az emberiség problémáira. Hiába is gondoljuk így."

      Sefa, ez a gondolatod tökéletesen illusztrálja a posztmodern lényegét. Pontosan erről van szó: de ezt azért is mondod, mert ma ezt illik mondani, erre tanít a korszellem. Ha nem hiszel nekem, nézd meg az iszlám országokat, ott nincs posztmodernitás. Ők úgy mutatják fel az iszlám hitet, mint globális megoldást, azaz metanarratívát. Na, pont ilyen volt a kereszténység a premodernben. Most pedig nem azért nem ilyen, mert kevésbé ad válaszokat, hanem mert más lett a világ körülötte. Ebben a más világban pedig képtelenek vagyunk elfogadni, hogy vannak globális problémák, melyekre vannak globális válaszok.

      Törlés
    12. Igen én is lázom, hogy nehezen fogalmazom meg amit szeretnék elmondani. Én a Biblia szerint ajánlott életet tökéletesen megfelelőnek tartom arra, hogy az emberiség végre normális életet éljen. Ebből a szempontból metanarratívának tartom. Ám a dogmákat nem tekintem annak. Főleg azokat, amelyek évszázadokkal az apostolok után lettek megfogalmazva. Pl számomra a háromság egy sokadlagos kérdés, amivel senki nem foglalkozott évszázadokig. Ma pedig ettől tesszük függővé hogy valaki keresztény vagy sem? Én őszintén bevallom, hogy Luther kereszténységét nem azért vonom kétségbe, mert valamit másképp gondolt mint én, hanem azért, mert lelkiismeretfurdalás nélkül lemészároltatott több ezer embert. Nem a dogma teszi a keresztényt, hanem a jellem a viselkedés, az életmód. Nekem úgy tűnik, hogy a helyes dogmatikai látásmód fontosabb, mint a keresztényi jellem. Ha hülyeségeket csinál valaki, elnézzük neki, mert helyes dogmákat vall. Ha nem vall helyes dogmákat, akkor kitaszítjuk, akármilyen jó jelleme is van.
      Az apostolok és Jézus tanítását nem tekintem szűklátókörünek, de nem is tudom a szavaikból igazolni azt, ami ma a kereszténységet jellemzi, vagy jellemezte évszázadokon keresztül.
      Kereszténynek lenni számomra azt jelenti: Egy vagyok a sok közül. Nem szégyellem, és beszélek róla, de nem állítom úgy be a nézeteimet, mint ami egyedül üdvözítő. Inkább egyszerűen a meggyőződésem szerint élek, és ha valaki kiváncsi rá akkor elmondom, hogy miképp gondolkodom.

      Törlés
    13. "Nem a dogma teszi a keresztényt, hanem a jellem a viselkedés, az életmód. Nekem úgy tűnik, hogy a helyes dogmatikai látásmód fontosabb, mint a keresztényi jellem."

      Nézd, az egész egyház állapotáért én egy személyben nem vállalok felelősséget. Nem hiszem, hogy minden kereszténynek a helyes dogma lenne a legfontosabb - sőt, én meg azt látom, hogy a keresztények többsége tisztában sincs azzal, miben hisz, csak "összevissza" hisz mindenfélében -, de úgy érzem a kettő együtt adja ki a jó olvasatot.

      Ha a jellem és viselkedés önmagában áll, tehát ettől lesz keresztény a keresztény, akkor sok ateista, buddhista vagy akármilyen izmus követője is keresztény. Pedig nem az. Jellemes embereket én ismerek mindenféle irányzatból. Szerintem egy kereszténynek tudnia kell(ene) _miben_ hisz, mire irányul a hite, és ehhez jellemet kell társítania. Lehet, hogy rosszul látom, de mintha te csak utóbbit hangsúlyoznád. Én úgy veszem észre, manapság a jellem területén is van bőven mit behoznia a keresztényeknek, de ez a káosz azért is van, mert maguk sem tudják mit miért hisznek.

      Nem gondolom tehát, hogy ez "vagy-vagy" kérdés lenne, vagy a dogma, vagy a jellem a fontos. Nekem "is-is"-nek tűnik. Nyilván egy zsinati határozat arról, hogy Jézus Krisztus több, mint ember, még nem tesz engem jellemessé. De mutatja az irányt, hogy miben is higgyek, és ha helyes hitet követek, akkor annak hatása lesz a jellememre is, nem?

      Törlés

Megmondhatod te is... de kérlek, NE tedd névtelenül!
(A szerző a beírt kommentek közül bármelyiket előzetes figyelmeztetés és minden magyarázat nélkül törölheti. Kommentedben ne használj túl sok hivatkozást, mert a rendszer automatikusan moderál!)