A mítosz és a történelem szétválasztása a Szentírásban (1)

Gyakran nekem szegezik a kérdést, hogy milyen módszerrel tudom szétválasztani a mítoszt és a történelmet a Bibliában? Végülis milyen alapon határozok, hogy egyes perikópákat mitikusnak, míg másokat történelmi beszámolónak tekintek? Vezetnek ebben jól körülírható, érvekkel alátámasztható és objektív módszertani eszközök, vagy csak hasraütésszerűen végzem a dolgom? Nem félek attól, hogy a csodákat egyszerűen "lemítoszozom" és ezzel megfosztom a Bibliát az értelmétől? Szeretnék válaszolni ezekre a kérdésekre.

Mindenekelőtt nagyon fontosnak tartom megjegyezni, hogy ezeket a felvetéseket alapvetően rossznak gondolom, mégpedig két okból. Az első, hogy a kérdések mögött egy hamis állítás húzódik meg. Ez az állítás pedig nem más, minthogy a mítosz és a történelem két olyan dolog, amit szükségképpen szembe kell egymással helyezni, illetve szét kell választani egymástól, ha a színtiszta igazságot keressük. Ez a szemlélet tipikusan a (poszt)modern ember sajátja. Ám a helyzet az, hogy a mítosz nem a történelem opponense, nem anti-történelem, mely titkolni akarja a valódit, hanem sokkal inkább értelmezett történelem, illetve üzenettároló és közvetítő konténer, melyben többnyire vallási-teológiai-spirituális mondanivaló rejtőzik. A mítosz persze előfordulhat vegytisztán, minden reális történelmi alap nélkül, de még ekkor sem az a célja, hogy hazudjon a történelemről, hanem egyszerűen nem érdeklődik iránta. A második, amiért a kettő szétválasztására erőszakosan törekvő kérdéseket nem szeretem, hogy a mítosz általában egybefonódik a reális történelemmel és nem is lehet őket szétválasztani. Az a tény, hogy a Bibliában a kettő többnyire mintegy "összeölelkezve" jelenik meg, és a szöveg jelentését ez a szintézis adja ki igazán, arra utal számomra, hogy nem szerencsés erőltetni a különválasztásukat. "Amit Isten egybeszerkesztett", ember minek akarja szeparálni? Van egy olyan érzésem, hogy a daraboló művelet miatt mindkét komponens kárt szenvedhet, és az egymástól így szétvágott szövegelemek értelmezését is rossz felé viheti el. Két jó példa is van erre. Az egyik Bultmann "mítosztalanítási" módszertana, ami egyfajta univerzális savként marta fel az Újszövetség jó részét, és már mindent hiteltelennek minősített, ami természetfeletti az evangéliumban. A másik a kreacionizmus, ami mindenhol csakis történelmi beszámolót lát, még akkor is, ha ott nem az van. Bármelyik irányban is akarjuk széthúzni a narratívákat, vagy több történelmet "beletölteni", esetleg kevesebb mítoszt "bennehagyni" a textusokban, az a tapasztalat, hogy maga a Biblia mintha belülről állna ellen az ilyen erőszakos aktusoknak.

Ugyancsak probléma, hogy ehhez az elválasztó művelethez nincsenek igazán jó, letisztultan objektív, éles eszközeink sem. Nem tudunk úgy eljárni, mint amikor megfogunk egy deszkát és egy jó fogóval kiszedegetjük belőle a görbe szögeket. Nincs jó fogónk, nincs célszerszámunk a művelethez, és bizonyos értelemben vak emberként tapogatjuk a deszkát a kezünkben. Ennek pedig - ismételve magamat - az az oka, hogy a bibliai szerzők úgy írták meg a textusokat, hogy nem tartották rossznak, ha abban nem az egzakt történetírásra törekednek, hanem adott esetben a mítoszt, mint üzenethordozót alkalmazzák, összekeverve a történelmi eseményekkel. Nyilvánvalóan bele sem gondoltak abba, hogy eljön majd egy tudományos-modern kor, amikor az emberek feje éppen azért fáj, mert a szöveg nem felel meg a modern követelményeknek és megpróbálják majd az egyik rétegről a másikat lefejteni.

Ha nem is tudjuk kihúzni a szögeket a deszkából, azaz elkülöníteni a mitikus hangokat a tisztán történelmitől, azért bizonyos mértékig megtalálhatjuk mi a szög és mi a deszka. Maradva a buta példámnál, egy vak ember ki tudja tapogatni a szögek helyét és legalább valamennyire azonosítani képes őket, még ha nincs is fogója a művelet elvégzéséhez. A szögek beazonosításához azonban tudni kell azt is, milyen értelemben történelmi beszámoló például az Ószövetség. Nem várhatjuk el, hogy majd a Biblia alkalmazkodik a mai, modern, tudományos történelemszemléletünkhöz, ehelyett nekünk kell "visszamennünk az időben" és alkalmazkodni a Biblia, mint forrás jellegéhez. Megpróbálok néhány motívumot említeni, amit Izrael szem előtt tartott, amikor leírta saját népe eseményeit:

1. Először is, a történeteket nem kívülállók írták, hanem a néphez tartozó, vallásilag elkötelezett emberek. A leírt szövegek is vallási érdeklődésűek és az a meggyőződés munkál bennük, hogy Izrael történetében Isten mutatkozott meg. Nyilván egy mai történetírásban ez elfogadhatatlan lenne.
2. A modern történetírás azt szeretné elérni, hogy rekonstruálja mi történt a múltban. Izrael vallásos történetírásában az emlékezés célja, hogy jelenvalóvá tegye a korábbi eseményeket, mint aminek mi is részesei vagyunk. Ezért a történetekben kidomborodik, hogy azok egyféle értelemben időtlenek. A múltban egy ideális jelen tükröződik, ráadásul a történelemnek célja is van, vagyis egy bizonyos jövő felé tart. Mindent ebben a keretben kell értelmezni.
3. A mai történetírásban az események elbeszélését és azok értékelését (kritikáját) szét kell választani. A bibliai történetírásban a kettő sok esetben összevegyül, ezért át van szőve teológiai és tanító motívumokkal, szimbolizmussal. A szerző számára ezek sokszor még fontosabbak is a tényeknél, amit lehet hogy ő sem tud jobban nálunk, olvasóknál.
4. Ellentétben a mai történetírással, a bibliai történetírás szépirodalmi jellegű is, ami azt jelenti, hogy nem szikár, objektív, kimért, hanem az is a célja, hogy magával ragadja az olvasóját. Ezért aztán a szövegek kialakítása során erős szempont volt, hogy a kornak megfelelő népszerű irodalmi fordulatokat és eszközöket megjelenítsék bennük, mert ezekkel egy olvasó könnyen tud azonosulni. Ide vezethető vissza olyan irodalmi eszközök használata, mint például a túlzás vagy a legenda. Nyilvánvaló, egy mai történészi munkában ez lehetetlen volna.
5. Fontosnak tartom még megemlíteni, hogy Izrael történetírása Dávid király idejétől indul meg. Addig maga Izrael is egészen más formában létezett. Szokás háromféle értelemben beszélni Izraelről, ez a felosztás igen szimpatikus számomra. A pátriárkák korától a bírák kora végéig Izrael, mint nép áll előttünk, nomád és törzsi jelleggel, szájhagyományok alapján továbbadva saját kultúráját és történelmét. Az egységes és kettészakadt királyság korszakától a fogságig Izrael, mint királyság jelenik meg az olvasó szemében. Ez lesz az a korszak, amikor először leülnek és átértékelik, leírják az előző korszakból felhalmozott szájhagyomány anyagait. Igazából innen kezdődik meg az előző pontokban említett vallásos történetírói munka. Végül a fogságból hazatérve a diaszpóra kezdetétől az újszövetségi korig Izrael, mint vallási közösség látható a Szentírásban. Mindhárom szakasznak megvoltak a maguk jellemzői a történetírás tekintetében is, ami hatással lett arra, hogyan alakították és szerkesztették a szövegeket.

Tisztában vagyok vele, hogy ezzel az alapkérdést még nem válaszoltam meg. A következő bejegyzésben szeretnék olyan konkrét jeleket, motívumokat, lehetséges árulkodó "tüneteket" leírni, melyek a biblia szöveg "mitikusságára" vagy éppen a "történelmiségére" utalhatnak. Mindezt egy konkrét példán keresztül igyekszem bemutatni.