Egy égető kérdés alapvonásai - a purgatóriumról (1)

Igazán mondhatom, hogy egy pokolian érdekes könyvet olvasok "Four views on Hell" címmel, melyben négy teológus vitatkozik a túlvilági büntetés mibenlétéről. Egyikük, a római katolikus rendszeres teológus, Zachary J. Hayes a purgatórium tanítása mellett érvel. A purgatórium a köztudatban olyan helyként létezik, ahonnan a tisztítótűzből kijutva a szegény léleknek még van lehetősége elkerülni a pokol kínjait. De valóban ez lenne a purgatórium? Egyáltalán mi is a tisztítótűz és miért hiszik a katolikusok, hogy létezik ilyesmi?

Zachary J. Hayes

Protestánsként, mint aki nem gyakorolja, sőt vitatja több katolikus teológiai gondolat validitását, két szempontból is értékesnek találtam, amit Hayes a fent említett vitában letett az asztalra. Az egyik a stílus, ahogyan előadta érveit és a purgatórium tanítását: még ellenfelei is elismerték azt a kiegyensúlyozott és kedves hangot, ahogyan beszélt a témáról. A másik, hogy bár a purgatórium tanítását (legalábbis véleményem szerint) nem sikerült bibliai alapokon stabilizálnia, mégis számos olyan gondolatot vetett fel, amelyekből a protestáns oldalnak tanulnia lehet. De ne szaladjunk ennyire előre! Egyáltalán honnan jön ez az egész tisztítótűz-elmélet?

Az alapkérdés természetesen az, hogy mi történik az emberrel a halála után. Ahogy Hayes megjegyzi, ez nem is kifejezetten keresztény probléma, hiszen aligha volt és van olyan kultúra, társadalom vagy éppen vallási kultusz, amely ne próbált volna választ adni rá. A kereszténységnek is megvannak a maga válaszai, melyek tudnak egy valamiféle "átmeneti állapotról", mely az elhunyt, de még fel nem támadt stádiumot illeti. A katolikus teológiai meggyőződésben a purgatórium tana lényegileg ide illeszthető, az átmeneti állapotot magyarázza a purgatórium, azaz más szóhasználattal tisztítótűz tanításával.

A tisztítótűz kifejezés kapcsán - írja Hayes - fontos megjegyezni, hogy maga a szó egy olyan szimbólummal dolgozik, amely nem kifejezetten csak a kereszténység, a zsidóság vagy a Biblia képi világában, hanem szinte minden vallási hagyományban előkerül. A megtisztulásnak, valami "letisztításának" képzetéhez általában szorosan hozzátartozik a tűz fogalma. Másként fogalmazva a tűznek az is a szerepe, hogy valamit megtisztítson, kiégessen, lehántson, így felkészítve a szóban forgó tárgyat szerepe ellátására. A szóban forgó tárgy pedig ezúttal az ember, aki nem elég felkészült, következésképp fel kell készíteni. De miért is van szüksége egy embernek, aki már nincs életben, bármiféle megtisztulásra és felkészülésre?

A katolikus teológia úgy látja, hogy amikor meghalunk, legtöbbünk befejezetlen sorsot hagy maga után. Az életünk véget ér, és általában úgy kerül rá pont, hogy számos szál elvarratlan marad, visszajönni pedig és mindent korrektül lezárni nem lehetséges. Igaz ez lelki értelemben is: a legtöbben nem úgy halunk meg, mint a hit óriásai, akik osztoznak például a mártírok dicsőséges végében. Összefoglalva tehát, halálunk pillanatában valószínűleg nem erkölcsi csúcson állunk. A megváltás ugyanakkor nemcsak arról szól, hogy Isten szeret bennünket, de nekünk is szeretnünk kell vagy kellene Istent. Ám ha tökéletlenül és nem jó lelki állapotban, nem Isten szeretetével a szívünkben halunk meg, a mennyei hely viszont a tökéletes és teljes szeretet helye, hogyan lehet áthidalni ezt a távolságot? Hogyan léphet be egy tökéletlen, akár bűnökkel és lezáratlan dolgokkal terhelt ember a teljességbe?

Ezzel kapcsolatban egy másik kérdés is felmerül. Ha a legtöbben nem vagyunk készek arra - akár keresztényként is - halálunk pillanatában, hogy a mennybe költözzünk, ugyanakkor velejéig gonoszak sem vagyunk, hogy az örök kárhozatba kerüljünk, akkor mi lesz velünk? Valóban reális azt hinni, hogy azért, mert az ember halála idején csomó elvarratlan szállal és akár bűnnel is küszködik, automatikusan megy a pokolba? Üdvözülhet-e akkor bárki? Természetesen a protestáns válasz erre az, hogy az ember alkatánál fogva bűnös, a megváltás és üdvösség pedig nem a mi "kész állapotunkon" múlik, hanem azon, hogy megtértünk-e vagy sem. Ha megtérünk, Isten Jézus miatt megigazít, azaz igaznak nyilvánít bennünket.

Ha jól értem a rendelkezésemre álló forrásokat, a katolikus teológia azt nem is vitatja, hogy Jézus megváltása teljes és tökéletes lenne, de a kérdés nem is Jézus munkájára, hanem az ember állapotára vonatkozik, amely még akkor sem lesz tökéletes, ha szívből megtér. A megtért, újjászületett és hitében elkötelezett ember is követ el bűnöket, illetve viseli a már korábban elkövetett bűnei "sebhelyeit". Az is lehet, hogy már nem képes jóvátenni egy korábbi bűnének a hatását (mert például időközben elhunyt az, akivel rendeznie kellett volna valamiféle ügyét, vagy mert más okból képtelen a helyretételre). Így vagy úgy, de reális azt gondolnunk, hogy az ember halála pillanatáig hordozza magával tökéletlenségeit, felhalmoz magában sérüléseket, utolsó percéig is lesznek elrendezetlen dolgai. Nem hibátlan, tiszta és tökéletes lényként ér véget az életünk. Valószínűleg utolsó perceinkben is maradnak bennünk sérülések, lelki fájdalmak, a múlt lenyomatai és megoldatlan problémái - még akkor is, ha tiszta szívből hittünk Jézus Krisztusban.

Mindezt a katolikus teológia úgy foglalja össze, hogy az ember bűn-maradványokat cipel magával, a legtöbben pedig sosem tudunk egészen tisztává lenni (keresztényként sem). A tisztítótűz ebben a paradigmában egy olyan folyamat, amely eltörli ezeket a bűn-maradványokat, és felkészít az Istennel való igazi közösségre. Ebben érdemes meglátni egy meglehetősen pozitív szálat. Bármennyire is úgy szokták lefesteni a purgatóriumot, mint amely a gyötrelemről szól, a tanítás mögött mégis inkább Isten kegyelme rejlik, hiszen a megtisztulás fájdalmai azt a célt szolgálják, hogy az ember végül éretten és szentségben Isten elé állhasson. A purgatórium tehát a katolikus hit szerint nem egy hely, egyfajta forró váróterem, ahol átmennek valamiféle kemencén a lelkek, hanem egy állapot, amelyben részesülnek. Ezt csak azért írom le nyomatékosabban, mert ahogy látom, az emberek többségének a fejében a purgatórium valamiféle "forró szoba" vagy "szadista kemence" képében jelenik meg, ami előtt sorbaállnak az elhunytak, hogy kiállják a próbát. A tisztítótűz azért is hatékonyabb a katolikus felfogás szerint, mert nem ezen a világon van, ahol a megtisztulás után az ember képes újra beszennyeződni.

Nos, röviden ez lenne a katolikus purgatóriumfelfogás magja. Természetesen még egyetlen szót sem ejtettem arról, ennek az egész elképzelésnek mi a bibliai háttere, és úgy egyébként is mit szólhatunk ahhoz a gondolathoz, hogy van ilyesmire lehetőség a halál után. Arról nem is beszélve, hogy a katolikus eszkatológia nem áll meg ezen a ponton, sőt felvet egy még súlyosabb gondolatot: az itt élők imáikkal képesek hatást gyakorolni a tisztítótűzben lévők sorsára. Azt hiszem, ez most így sok lenne egyszerre, úgyhogy a következő bejegyzésben folytatom.