A tisztítótűz bibliai alapjai - a purgatóriumról (2)

Az előző részben megpróbáltam nagyon röviden bemutatni azt a gondolatot, miszerint a halál után létezik egy olyan állapot, melyben az ember minden hibájától, bűnétől, "szellemi sebhelyétől" megszabadul, hogy utána tisztán és felkészülten Isten elé állhasson. Szerintem ez a gondolat igen pozitív, de sejthetően nem elég megalapozott egy protestáns számára, mivel szentírási gyökerei nagyon haloványak...

"Kifejezett bizonyíték erre nem idézhető a Szentírásból" - írja a világ egyik, protestánsok számára legalábbis legidegesítőbb mondatát egy katolikus dogmatika könyv. Ez az a kijelentés, melyet meghallva a kereszténység reformációból kisarjadt tábora a távkapcsolóért nyúl és ennyit mond: "jó van emberek, akkor hagyjuk ezt az egészet, kapcsoljunk egy másik csatornára!" Protestáns szemszögből ugyanott vagyunk, ahova egyébként mindig kerülni szoktunk: a Sola Scriptura elvnél. Vagyis ha egy doktrínának nincs bibliai gyökere, akkor a szent hagyomány nem lesz elég önmagában. A reformátorok legalábbis erre a következtetésre jutottak, és el is vetették a purgatórium tanítását. (Bár ezen a ponton érdemes megjegyezni, hogy maga Luther sokáig hitt a purgatórium tanában, és elítélő szavai mögött nem feltétlenül teológiai indítékok álltak, hanem inkább az, hogy az egyház nyerészkedését ellenezte, ami a halottakért mondott ima gyakorlata köré épült.)

Tény és való, hogy a purgatóriumról nem esik szó a Bibliában. Ha mégis keresni akarunk halvány kapaszkodópontokat, csupán néhány félmondat és kifejezés jöhet szóba. A leggyakrabban az 1Kor 3,12-15-öt szokták a katolikus hívők emlegetni, ahol Pál apostol arról ír, hogy aki ebben az életben olyan munkát végzett, ami értéktelen vagy gyenge minőségű, munkája eredménye a "túlvilági kiértékeléskor" elég, mint a szalma. Ám maga az ember, - még ha munkája gyatra is volt -  megmenekül, de úgy, mint aki tűzön megy keresztül. A tűzön átsétáló ember képzetébe nem nehéz belelátni a purgatóriumot. Érdekes módon azonban pont az előbb említett katolikus dogmatika hívja fel a figyelmet arra, hogy ez az igeszakasz mégsem vonatkoztatható a purgatórium tanítására: nem a megmenekülés módjára, hanem sokkal inkább annak nehézségére vonatkozik a tartalma. Nem valószínű tehát, hogy Pál itt a purgatóriumról akart volna tanítást adni.

Az sem segít túl sokat, hogy a tisztítótűz dogmájával szorosan összekapcsolt szokás, vagyis a halottakért mondott ima csak a Makkabeusok második könyvében szerepel (2Makk 12,42-45), lévén a protestáns oldal számára ez egy apokrif irat, tehát nem fogadják el ihletett szövegnek.

Kissé groteszk módon, a leginkább reményteljesnek talán Jézus kemény szavai tűnnek, amikor az őt mocskoló farizeusoknak azt mondja, hogy aki a Szentlelket káromolja, annak nem bocsátatik meg sem ezen, sem a másvilágon. A katolikus értelmezők arra hívják fel a figyelmet, mintha itt Jézus legalábbis meglebegtetné, hogy lehetnek bűnök, amelyeket a másvilágon Isten megbocsát - ha nem is a Szentlélek káromlását. Jézus szavait úgy is érthetjük tehát, mint ami fenntartja annak az elvi lehetőségét, hogy van mód a halál után a bűnbocsánatra, egyfajta szellemi állapotváltozásra. (Bár máris hozzá lehetne tenni, ha valaki ezt így is véli, Jézusnak ez a néhány szavas kijelentése sem konkrétan a purgatóriumról szól! Én egyébként úgy gondolom, Krisztus itt egyszerűen és határozottan egy nyomatékosító kifejezést használt: "sem itt, sem a másvilágon", azaz soha, semmikor, semmiféle körülmények között nem bocsátatik meg a Szentlélek káromlása.)

Nos, ha a bibliai alapokat nézzük, ez bizony édeskevés.

Bevallom őszintén, ennek ellenére nekem szimpatikus a purgatórium gondolata. Szentírási alapjai elégtelenek, de maga az elképzelés, hogy az ember átmegy egy tisztulási folyamaton, hogy azután bizonyos értelemben felkészülten álljon Isten elé, szerintem a protestánsok attitűdjeitől sem esik távol. Ugyanakkor egy ilyen kérdést mégsem szimpátia alapján kellene eldönteni, ha már kezünkben van a Szentírás. Az azonban úgy tűnik, nem szól semmit a tisztítótűzről.

De nem is a purgatóriummal van itt az igazi gond. Ahogy én látom, a komolyabb problémát inkább ennek a következménye, nevezetesen a halottakért történő imádkozás gyakorlata jelenti. A kérdés adott: vajon ha semmit sem tudunk a Szentírás alapján magáról a purgatóriumról, ha egy épkézláb mondatot sem találunk benne, ami legalább néhány szóban konkretizálná, hogy létezik ilyen állapot, akkor hogyan lehet erre az ingatagnak tűnő alapra ráépíteni egy komplett gyakorlatot, liturgiát, imaformát is? Természetesen az ilyen kérdésekre mindig ugyanaz a válasz: ott a szent hagyomány, illetve a Tanítóhivatal kijelentései. Innentől kezdve pedig a purgatóriumról szóló vita már nem is a purgatóriumról fog szólni, hanem olyan kérdésekről, melyek sokkal inkább a tekintély, az ihletettség és az ekkléziológia területeit érintik.

Egyre inkább úgy látom, hogy a katolikus dogmatika protestánstól eltérő részének egésze azon áll vagy bukik, hogy a szent hagyományt nevezhetjük-e ugyanúgy Istentől ihletettnek, mint magát a Szentírást? Ha erre a kérdésre igennel felelünk, nem lesz probléma elfogadni ezeket a hittételeket. Ha nemmel felelünk, akkor viszont a legjobb esetben is megérteni tudjuk őket, de elfogadni semmiképp. Ugyanez a helyzet a purgatóriummal is: az igazi kérdés nem az, hogy létezik-e tisztítótűz, hanem hogy megbízhatunk-e a katolikus hagyományokban, melyek állítják ennek a létezését? A választ, mint mindig, ezúttal is az olvasóra bízom.