A vallás és pótlékai

Azt írja az Index az éppen zajló Foci-EB kapcsán, hogy az valláspótlék is. Olyan ember számára nyújthat misztikus élményt, aki "még életében nem hallott a Bibliáról". A foci iránti rajongás és a vallás között számos párhuzamot látunk: például ahogy nem szokás áttérni egyik vallásról egy másikra, úgy kedvenc csapatát sem váltogatja az ember. De vajon kiváltható-e a vallás valami mással, ahogy azt annyira sokan szeretnének már látni?

Nehéz szabadulni az érzéstől, amikor valaki a fentiekhez hasonló cikket ír a fociról, mint valláspótlékról, hogy az nem szimpla tényközlés. Az embernek az a benyomása támad, hogy az írást áthatja egyfajta vágy is, mintha a szerző kívánná, hogy igaza legyen, és a vallás helyét végre átvegye a valláspótlék - foci, koncert, közösségi élmény vagy bármi más. Mindegy, csak a vallás végre eltűnjön a színről!

Valami ilyesmire tesz kísérletet az "új" ateizmus is. Nagyon groteszk élmény nézni a különféle filmbejátszásokon, ahogy a világ két legismertebb ateistája, Richard Dawkins és Lawrence Krauss egyik ateista rendezvényről a másikra mennek, hogy színpadra állva szóljanak az őket figyelő, rajongó tömegekhez. A felvételeket látva lehetetlen nem észrevenni, hogy az ilyen rendezvények egész atmoszférája, felépítése, hangulata egy karizmatikus istentisztelet jellegét ölti magára - tehát pontosan olyan jelenség, ami ellen egyébként ez a két ember teljes energiájával igyekszik fellépni.

Úgy látszik igaza van Gunther Wenznek, aki azt írta Niklas Luhmanra hivatkozva, hogy "vallás nem, illetve csak vallással helyettesíthető". Ha a valláspótléknak szánt dolgok működését tanulmányozzuk, előbb-utóbb a vallásra jellemző stílusjegyeket veszünk majd észre rajtuk. Ebből a szempontból jogos a Foci-EB bizonyos sajátosságait is ilyesfajta élménynek nevezni. Tényleg átélhet bárki eufóriát, csodálatot, imádatot, valami önmagánál nagyobbnak a megsejtését, ha fanatikusan szurkol a saját csapatának. Még a fundamentalista vallásosságra jellemző dualizmus is benne van a focirajongásban: a mi csapatunk a jó, az ellenfélé a rossz, ha mi nyerünk, a jó erői győzedelmeskednek, ha veszítünk, a "sötétség" kerekedik felül. Szerintem nehezen vitatható, hogy a futball tényleg működhet akár valláspótlékként is. A nagyobb kérdés azonban az, ha a társadalomban elterjednek ezek a valláspótlék szerű megoldások, azok képesek-e végül kiszorítani magát a vallást is? Átveszi-e a pótlék az igazi vallásosság helyét?

Szerintem erre a legvalószínűbb válasz a nem. Ennek pedig több oka is van. 

Az első, hogy maga a történelmi tapasztalat is ezt igazolja. Valláspótlékok mindig is voltak és működtek a társadalmakban. Bizonyos értelemben a Biblia még a bálványimádást is a helyes vallás pótlékaként tünteti fel. Az Újszövetség a bálványokra használt kifejezést az eidolon szóval adja vissza, amely képmást jelent: a pogányok istenségei kézzel megcsinált és létrehozott eidolák, utánzatok, melyek lényüket tekintve nem számítanak isteneknek. Ebben a kontextusban tehát a bálványok, az utánzatok valami eredetinek a másolatai, miközben nélkülözik az igazi erejét és hatékonyságát.

A második, hogy a vallás többre hajlamosít a puszta élménynél, gólörömnél, emocionális felemelkedéseknél. Ennek legmarkánsabb eleme, hogy az életnek nem e világi értelmet ad, hanem az egész létezést a fizikai valóságon túlmutatónak tüntetni fel. Most az egy másik vita, hogy akkor van-e élet a halál után vagy nincs, mindenesetre annak az élményét, hogy van ilyen, csak a vallás tudja biztosítani. A valláspótlékok jellemzően a vallási élménynek csak bizonyos elemeit ragadják meg és próbálják nyújtani - de a végső kérdésekkel nem nagyon foglalkoznak, a halál problémájára pedig nem adnak megnyugtató feleletet az ember számára.  Létrehozhatnak közösségeket - mint a focirajongók klubjai -, de a végső kérdésekre és főként a halál utáni létezésre nem képesek olyan válaszokat megfogalmazni, ami felemeli az embert. (Ismét mondom, más kérdés, hogy ezek a feleletek megfelelnek a valóságnak vagy sem - mindenesetre megnyugtatóak azoknak, akik bizalmat szavaznak nekik, ezzel pedig kielégítik az emberi lény egyik legmélyebb sóvárgását, ami a halál utáni létezést illeti.)

Érdekesnek tartom a szociológus Thomas Luckmann megállapítását, aki azt mondja, a szekularizálódó világban a vallás fokozatosan vesztett a társadalmi szerepéből, szinte már "láthatatlanná" vált, de mégsem tűnt el, hanem inkább "privatizálódott". Luckmann szerint a szekularizáció helyett pontosabb szó a vallás privatizációja: a vallás, mint amit az intézmények (egyházak) képviselnek, azaz a "nagy transzcendencia" visszaszorult, és átadta a helyét a "közepes" és "kis" transzcendenciának. Az embernek belül, saját világában ugyanúgy igénye van arra, hogy önmagán túllépjen, mint ahogy igénye volt erre a korábbi évszázadokban, csak ma leginkább privát módon keresi ennek a módját. A valláspótlékok pedig részben képesek nyújtani ezt az élményt, de mégsem tudják kiváltani az igazi vallást. Valószínűleg a jövőben is együtt fog élni a vallás és különféle pótlékai, mert az ember spirituális igényeit a pótlék sosem tudja kielégíteni.

Ettől függetlenül persze még vannak olyan "pótlékok", amelyekre vallásos ember is fogékony lehet. Hogy egy aktuálisat mondjak: hajrá Magyarország! Szurkoljunk vallásos érzésektől függetlenül is a válogatottnak! Miért ne aknázhatnánk ki az ebben rejlő boldogságpotenciált? :-)