2016. július 21., csütörtök

Utáld felebarátodat

A menekülteket én nem plakátokról ismerem. Ha nem is sokat, de voltam közöttük, többükkel beszéltem is, Budapesten, Röszkén, Szabadkán, a szerbiai bozótosban vagy éppen a fővárosi menekültszálláson. Próbáltam beleélni magam a helyzetükbe: milyen lehet az, amikor valakinek porig rombolják az otthonát és a kisgyerekeivel kézenfogva, a szó szoros értelmében átgázol a fél világon - mégpedig abban a hitben, hogy ha saját országából el is üldözték, talán a kereszténynek nevezett Európában még találkozni fog valamiféle jóindulattal.

Hát itt nem fog! Magyarország nem akar segíteni, egy icipicit sem. A menekültek hazamenni nem tudnak, de hogy akkor pontosan hova mennek, nos az bennünket nem érdekel. Menjenek a németekhez, fulladjanak a tengerbe vagy repüljenek a Holdra. Csak ide ne jöjjenek.
  

Egyszerű üzenet ez, mint a százas szög, és ott fog virítani bizonyos nagy plakátokon. Biztos vagyok benne, hogy sikeres lesz, mert az egyszerű üzenetek mindig sikeresek. Ráadásul olyan magyar embereket szólít meg a kampány, akik közismertek pirézellenességükről (ha valaki nem tudná ez micsoda, kattintson), úgyhogy nekünk már abban is van gyakorlatunk, hogyan kell utálni a nem létező nemzeteket. Menni fog ez.

Szóval, voltam én kicsit a menekültek között, éreztem a szagukat, takarítottam utánuk a sátrakat, nyomtam a kezükbe banánt meg kávét, vagy éppen arab, farszi, urdu szórólapot. Voltak köztük ijesztő arcok, az nem vitás. Mocskosak, taszítóak, büdösek, akikről még el is tudtam képzelni, hogy simán bele lehetne rángatni őket nemi erőszakba, betörésbe vagy akár terrorcselekményekbe. Durva leírni, de bizony lehet, hogy lesz is közük ilyesmihez, ha elégségesen mosható az agyuk. No és főleg akkor, ha semmi más perspektívájuk nem marad.

De a legtöbb menekült azért mégsem ilyennek tűnt. Az elsöprő többséget teljesen hétköznapi, elgyötört embernek láttam, akik elveszítettek mindent, mégpedig az utolsó csavarig. Nem ideológiai okokból feküdtek a csupasz földön, bujkáltak az emberméretű gazban, vagy szültek gyereket egy benzinkúton, hanem mert ez jutott nekik. Amikor beszélgettem velük, nem az jött le, hogy terrorcselekményeken járna az eszük: a legtöbbjük munkát és tanulást remélt magának, vagy legalábbis erről álmodozott, hogy ennivalót biztosítson a családjának. Tudni kell, hogy nemcsak menekültek ők, hanem sérültek is: amin keresztülmentek, az szavakkal leírhatatlan. Nem normális dolog, ami velük történt, az ő városaikban és országaikban, és nem létezhet olyan férfi, nő, pláne gyerek, aki ilyen előzmények után mentálisan egészséges marad.

Az ember ezek után arra számítana, hogy a sok - és részben jogos! - kritika mellett, látva ezt a rengeteg sérült embert és gyereket, legalább a látszat kedvéért valami hajlandóság mutatkozik a magukat kereszténynek nevező politikusaink részéről egy kis irgalomra. De nem. Még egy morzsányi sem. Ők ezekben az emberekben nem a szenvedőket látják, hanem valami mást.

A legújabb plakátkampány szellemi üzeneteit összegezve azt értettem meg, hogy a Felsőbb Hatalom itt mifelénk ugyancsak menekültekből áll. Mégpedig, különleges menekültekből, mert ők nem egy háború elől menekülnek, hanem a rögvalóság elől. Az a valóság, amiben ők élnek, egy tömeggyilkosokkal és vérszomjas fanatikusokkal benépesített sötét völgy. Démonokat látnak bele az ismeretlen emberekbe, potenciális terroristának és nőket erőszakoló barbároknak festik le a háború elől elfutó családokat, nőket és gyerekeket. Ezen a félelemkeltő üzeneten kívül semmiféle egyéb mondanivalója nincs a plakátok értelmi szerzőinek. Persze nem az a helyzet, hogy semmiben se lenne igazuk, mert igenis van igazság mindabban, amit ez a visszataszító kampány mutat.

A lényeg azonban - mint mindig - újfent a részletekben rejtőzik, a sorok mögött található, és ez bizony meglehetősen nagy baj. Az emberek ugyanis utálnak pepecselni a részletekkel. Inkább akkor benyelik majd ezt az egészet egyben. És ha benyelik, akkor benyelik vele együtt az idegengyűlöletet, a hozzá kapcsolódó félelmet és undort is. Így aztán ez a kampány nemcsak arra lesz jó, hogy egy népszavazázi kérdés végére pontot tegyen, hanem arra is, hogy felhergelje, utálattal és félelemmel töltse el az emberek egy részét a háború elől elfutókkal szemben. Kézenfogja az arra hajlandókat és elviszi őket egy kirándulásra a fentebb említett sötét völgybe, falra festett ördögöket mutogatni.

Igazán szép teljesítmény ez a magukat kereszténynek tartó politikai vezetőinktől!

15 megjegyzés :

  1. Most volt a rádióban beszélgetés Speidl Biankával. Érdemes az egészet meghallgatni, sok érdekes dolgot mond az arab világról, Szíriáról. Amit a vége felé a migrációról mond, az teljes mértékben tükrözi a véleményemet, és szerintem még nagyon sokak véleményét:
    http://www.mediaklikk.hu/radio-lejatszo-kossuth/?date=2016-07-22_14:05:00&ch=mr1

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Discipline, köszönöm ezt az ajánlót: nagyon intelligens és értelmes hölgy Speidl Bianka. Öröm volt hallgatni vele ezt az árnyalt beszélgetést, és hozzám is közel áll a véleménye.

      Nagyvonalakban az is teljesen jó, amit a menekültáradatról mond. Osztom az álláspontját abban a tekintetben, hogy nem jó, hogy ezek az emberek itt vannak, hiszen valóban még mi sem élünk sokszor szívesen a saját Európánkban.

      A kormány kommunikációjával sem az a probléma, hogy ne lenne sok mindenben igazuk. Hanem a mérhetetlen egyoldalúság. Elárasztanak bennünket a menekültek? Igen. Hihetetlenül nehéz integrálni őket? Igen. Vannak köztük veszélyesek, fanatizálhatók, terrosistagyanúsak? Igen. Erőszakosak lehetnek az asszonyainkkal? Igen. Más kultúrából, értékrendből, vallásból érkeznek? Igen. Teret nyerhet az iszlám emiatt Európában? Igen.

      Ha csakis ezeket a kérdéseket teszem fel, akkor a válasz csakis az elsöprő nem lehet arra a felvetésre, hogy akármennyi is letelepedhessen ezekből az emberekből. Csakhogy fel lehet tenni másfajta kérdéseket is, és én igenis elvárnám, hogy egy magát kereszténynek nevező politikai formáció törekedjen egy kiegyensúlyozottabb és árnyaltabb szemléletmódra. Egészen döbbenetesnek tartom, hogy miközben itt zajlik mellettünk a szomszédban egy óriási méretű humanitárius katasztrófa, az egyetlen szavunk erre a merev elzárkózás. A legalapvetőbb kérdést, hogy akkor most mi lesz ezekkel az emberekkel, családokkal, gyerekekkel, a kormány sosem teszi fel a propagandájában. Mert én értem, hogy ne fogadjuk be őket, de akkor mit csináljunk velük? Nézzük végig, ahogy éhenhalnak? Egyszerűen toloncoljuk ki őket Európából és kész? Pusztuljanak el a bozótosban?

      A kormány radikális kommunikációt folytat, ami hideg logikára épít, miközben itt azért puha, meleg, eleven emberekről beszélünk. Ismétlem: nem a kritika és még csak nem is a nemet mondás a baj - hanem a végtelen egyoldalúság, ami nem kínál semmi megoldást. Ez különösen annak fényében taszító, hogy az arab világok feldúlásából a mi felsőbbrendű nyugati civilizációnk igencsak kivette a részét az elmúlt évtizedekben. Nemcsak az ISIS, de a nyugat is lebombázta, felégette, tönkretette az arab világok egy részét, felfegyverzett terrorista alakulatokat, próbálta "exportálni a demokráciát", sőt, ha visszanyúlunk a történelemben, gyarmatosította őket - most pedig, amikor részben miattunk bajba kerülnek, akkor az egyetlen szavunk, hogy toljuk őket minél messzebb magunktól. Jó ez így, igazságos ez így?

      Törlés
    2. Nos igen, a keresztényi segítségnyújtás számonkérésében igazad van. Abban is, hogy alternatív megoldási javaslatokat azért illene felvetni, és mondjuk a segítségnyújtás olyan formáit keresni, ami nem jár végleges letelepítéssel.

      Magyar szempontból viszont visszájára fordul az az érvelés, hogy a Nyugat felelős az arab világ helyzetéért. Mi ugyanis sem a gyarmatosításban, sem a terroristák felfegyverzésében, sem a demokrácia-exportban nem vettünk részt. A háborúkban (NATO-tagságunk miatt) minimális szinten ugyan igen, de összességében a magyarok szerintem joggal érzik úgy, hogy amit más elrontott, azt ne nekünk kelljen már helyrehozni, mások hibái, bűnei miatt ne mi kerüljünk hátrányos helyzetbe. Én is úgy gondolom, hogy az arab világ mai helyzetéért nagy részben a Nyugat a felelős, de ebben a tekintetben mi (és a többi kelet-európai ország és Oroszország) nem tartozunk a Nyugathoz.

      Törlés
    3. Discipline, mi jelenleg mindenhogyan a nyugathoz tartozunk, erről szavaztunk, erről döntöttünk. Akkor is a nyugat részei vagyunk, ha élvezni akarjuk ennek előnyeit és a közös kondérból merítünk, de akkor is, ha a közös terheket cipelni kell. Egyébként mekkora tömegről van szó? Én eddig kb. 1200-1300 emberről olvastam, akik Magyarországra kerülnének letelepítésre.

      A humanitárius katasztrófa kapcsán pedig még annyit, ha egyszerűen "kiszavazzuk" ezeket a szerencsétlen embereket, és tömegével "felhalmozódnak" majd a határainkon vagy máshol, abból is lehet egy idő után katasztrófa. A csalódott és elkeseredett tömeget nem lesz nehéz fanatizálni.

      Törlés
    4. Az, hogy milyen értelemben, milyen mélységben tartozunk oda, hogy ezt mennyire akarjuk, és hogy pontosan hogy is határozható meg az a Nyugat, ahová tartozunk, az egy külön téma lenne, itt nem érdemes tovább ragozni.

      A menekültekkel kapcsolatban valamit úgy érzem, tisztázni kell:
      Pár ezer menekült befogadása nem jelente semmilyen problémát, számomra semmiképp, és szerintem normál esetben a magyarok döntő többsége számára sem. Csakhogy itt nem "normál" eset van. Az egész történet teljesen abszurd, az embercsempészettel, az ellenőrizetlen beáramlással, a tényleges menekültek és a migránsok szét nem választásával, a demográfiai problémák migrációval való megoldásának víziójával.
      Az, hogy a nyugati politika enyhén szólva megtűri (de nyugodta mondhatjuk azt is, hogy támogatja) az embercsempészetet, aminek következtében emberek halnak meg és bűnözők gazdagodnak, mindenféle következmény nélkül, szerintem már önmagában elég, hogy ebben a formában elutasítsuk ezt az egészet. Ebben a történetben a migránsok is áldozatok, és a jelen helyzetben már csak rossz megoldások között lehet választani.

      Törlés
  2. Sytka, amit írsz az kedves, de naiv.
    A magyar társadalom már hadd ne cipelje " a fehér ember terhét " hiszen egyetlen gyarmatunk sem volt, viszont 150 évig álltunk az akkori iszlám állam uralma alatt.
    Az országban hihetetlen mély szakadék van a cigányok és fehérek között, egyszerűen a magyar társadalomnak semmmi lelki és anyagi ereje sincs egy újabb problémás kisebbség importjához. Azokat a szövegeket, hogy mekkora munkaerő meg minden lécci hagyjuk már...a Németországban lévő másfél millióból eddig 54 dolgozik, ebből 50 a postán. Azaz a baltával kínai turistákat támadó őrjöngő : segédmunkát ellátó: semmit sem csinaló de sokba kerülők aránya eddig : 1:50:1 500 000.
    Szerinted ez vonzó azon kelet-magyarországi falvakban, ahol maga az önkormányzat gyújtatja föl az üres házakat, hogy ne költözzenek be cigányok, vagy tartják önkormányzati pénzből az ingatlanok árát a bűvös 6 millió fölött - szintén ilyen okból???
    A politika egyben a reális lehetőségekkel lavirozás tudománya, és az hogy ide jönnek, és az működik, az kívül van ezen...a közel-keleten segélyt nyújtani viszont tényleg kötelességünk, egyszerűen emberi mivoltunkból.

    Cypriánus

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Cypriánus, neked is igazad van abban, amiket írsz, de ez még mindig nem ad választ a legnagyobb kérdésre: mihez kezdjünk ezekkel az emberekkel? Tény, hogy itt vannak. Hova menjenek? Elküldjük őket, kitoloncoljuk, oké. És aztán mi lesz velük? Haza nem mehetnek, mert olyan, hogy "haza", nem létezik számukra.

      Egyszerűen nem tudom hova tenni azt az egyoldalú közömbösséget, amit keresztény emberek is táplálnak magukban, és amit az ehhez hasonló kampányok is felmutatnak. Nem tudom elhinni, hogy Isten annyit vár tőlünk egy ilyen helyzetben, hogy egyszerűen "kiszavazzunk" milliókat - komplett családokat, ártatlanokat, szenvedőket - és utána fordítsuk el a fejünket, hogy bennünket nem érdekel mi történik.


      "A magyar társadalom már hadd ne cipelje " a fehér ember terhét " hiszen egyetlen gyarmatunk sem volt, viszont 150 évig álltunk az akkori iszlám állam uralma alatt. "

      Ehhez két gyors megjegyzés: egyrészt a történelem terhét cipelni - ez nem feltétlen választás kérdése. Itt nemcsak Magyarországról van szó, hanem a nyugati civilizációról. Magyarország ennek kis darabja, de itt van, része a nyugatnak. Ami a múltban történt, amit a nyugati világ a múltban tett, az most bizonyos értelemben visszaüthet mindannyiunkra.

      Másrészt az a tény, hogy 150 évig uralkodtak rajtunk muzulmánok és mégsem váltunk muzulmán nemzetté, azt is jól illusztrálja, hogy talán mégsem olyan mocskosan erőszakosak ezek az emberek, és amikor övék volt a hatalom sem vettük át a hitüket.

      Törlés
    2. "Magyarország ennek kis darabja, de itt van, része a nyugatnak. Ami a múltban történt, amit a nyugati világ a múltban tett, az most bizonyos értelemben visszaüthet mindannyiunkra."
      Hát éppen ez a gond! A gyarmatosító, távoli országok ügyeibe beleavatkozó, demokrácia-exportáló Nyugatnak mi nem akarunk, soha nem is akartunk része lenni. De a történelem és a realitások mégis ide kötnek. Érthető és jogos a felháborodás amiatt, hogy nemcsak hogy rajtunk is csattan az ostor, de még külön szívózik is velünk az a Nyugat, amelyik az egészért felelős.

      Törlés
  3. Nézd, az úgynevezett Iszlám Állam, arab akronim szerint Daesh a legtisztább iszlám. Lényegében az iszlám kvintesszenciája. Egyébként pont emiatt lehet fordulópont...mivel tényleg joggal hivatkoznak minden egyes kegyetlen tettük vagy némi erőszak esetén Mohamedre és közvetlen környezetére...
    És ez nagyon sok olyan muszlimot is elgondolkodtat, és ez tényleg elindult - aki azt gondolta eddig hogy Mohamed próféta egy "fancy superhero" volt...

    Az indulatokat jó részben megértem a részedről : a Habony és G Fodor közeli média egészen döbbenetes stílusban uszít: a Tutiblog mai fő cikke szerint a közel -keletiek sohasem dolgoztak, rendszeresen közösülnek kecskékkel és nyugati segélyekből éltek - ez különösen vicces a Nyugattal élesen szembenálló, Irán és orosz orientációjú Szíriával kapcsolatban.

    Szóval igen, tényleg kezdeni kellene valamit, de a bevándorlás előtti minden akadály lebontása nem a paradicsomot hozzá el, hanem a káoszt és erőszakot néhány évtizeden belül. Persze értelek, nem az érdekel, mi lesz akkor, most kell a segítség, és ez persze igaz is. Cypriánus

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szerintem nem vagyunk messze egymástól. Ha már úgy is naiv vagyok (és kicsit én is így érzem :-)), hadd legyek naiv: az igazi megoldás az lehetne, ha rendet tenne valaki ezekben az országokban, támogatná az újjáépülésüket és utána hazamehetnének ezek az emberek.

      De ha maradunk ennél a meseszerű utópiánál, és feltesszük hogy ez a nehezen elképzelhető állapot valamikor bekövetkezik, ezeknek az embereknek addig is élni kell valamikor. Valóban, az akadályok lebontása nem hozza el nekik a paradicsomot, de ha mindenki kilöki őket minden országból, mondván ez nem a mi dolgunk, azzal elképesztő katasztrófát fogunk előidézni. Embermilliókról van szó, nem egy csőcselékről, néhány huligánról vagy két tucat terroristáról. Nem tudom elképzelni, különösképpen keresztényként nem, hogy egy népszavazással szimplán leírunk ennyi életet akármilyen indokok mentén és utána kizárjuk őket a tudatunkból. De nem ragozom, mert szerintem te is érted.

      A helyzet azért rossz, mert mi nem akarjuk, hogy idejöjjenek, és valójában ők sem akarnak itt lenni - de milyen más megoldás van?

      Törlés
    2. A szomszédos országok (Törökország, Jordánia, Libanon) erejükön felül fogadnak be menekülteket. De a gazdag Szaud-Arábia miért nem fogad egyet sem? Irán miért nem fogad? (pedig micsoda propagandalehetőség rejlik benne: a szunnita Iszlám Állam üldözötteit befogadja a síita Irán!) És a legfontosabb kérdés: az USA miért nem fogad menekülteket? És miért nem igyekszik megoldani a szíriai és iraki helyzetet?
      És még egy kicsit gonosz kérdés: ha nem indult volna meg az áradat Európa felé, csak arról hallanánk, hogy a török és jordániai táborokban egyre többen vannak egyre rosszabb körülmények között, ahhoz hogy viszonyulnánk keresztényként? És hogy viszonyulna hozzá a humanista Nyugat? Foglalkoznánk, foglalkoznának vele egyáltalán? Nem kellene kizárni őket a tudatunkból, mert benne sem lennének. Pedig ugyanúgy rászorulnának a segítségre, sőt talán még jobban.

      Törlés
    3. "És még egy kicsit gonosz kérdés: ha nem indult volna meg az áradat Európa felé, csak arról hallanánk, hogy a török és jordániai táborokban egyre többen vannak egyre rosszabb körülmények között, ahhoz hogy viszonyulnánk keresztényként?"

      Valószínűleg nem foglalkoznánk velük, mert nem is tudunk róluk. De szerintem ezt nem érdemes összehasonlítani a jelen helyzettel. Más az, amikor arról hallasz, hogy Magyarország tőled távol eső részén sok a hajléktalan, és megint más, amikor egy tucatnyi van a kerted végében. Természetes, hogy nem tudjuk a világ összes baját a nyakunkba venni, de amikor már a spejzban vannak a segítséget kérők, akkor igazán furcsa és nem túl etikus elfordítani a fejünket és úgy tenni, mintha semmi nem történne. Akiben ilyenkor sem támad fel egy szikrányi kis humanizmus, abban mikor fog? Keresztényekre különösen vonatkozik ez a kérdés.

      Törlés
    4. Sytka, ahhoz, hogy e jó szándék motiválta posztot megírd, el kellett tekintened néhány alapvető ténytől. Ez fő szabályként nem bölcs dolog. Pl. menekültek nem lennének sehol, ha az USA nem dúlja fel az otthonukat, és azután nem tagadja meg a befogadásukat. Ezen valóban lehet értelmesen háborogni.

      A liberális demokrácia exportjával semmi gond, mert világbajnok jó dolog, az alapja otthon hagyásával van gond. A liberális demokráciához előbb nyugati stílusú kereszténynek kell lenni. Aki ezt elfelejti, de az erőszaktól nem riad vissza, emberiesség elleni bűnözővé válik, akinek humanista bíróság előtt kell felelnie a téveszmés gaztetteiért.

      Mármost, Brüsszel úgy döntött, hogy az emberiesség elleni bűnözők és bűneik cinkosává válik, 500 millió (-60m brit) nevében. Ezen is lehet értelmesen háborogni.

      A magyar kormány igyekszik szembemenni ezzel a cinkossággal úgy, hogy minél kisebb kárunk legyen belőle. Ezen nem lehet értelmesen háborogni, mert bölcs és felelős álláspont, a jövő ezt fogja igazolni.

      Lehetne ezt az álláspontot árnyaltabban kommunikálni úgy, hogy hasson? Szerintem nem. A médiafogyasztó társadalom ilyen kommunikációhoz szokott, ilyenhez szoktatták a média urai, ez működik. A politikusok (jó esetben) működő megoldásokat preferálnak, és ez így helyes.

      De próbáljuk ki, te hogyan kommunikálnál árnyaltabban. Milyen üzenetben adnád át a tömegeknek és Brüsszelnek, hogy
      - nyugati kereszt(y)én(y)ség nélkül nincs liberális demokrácia
      - liberális demokráciát semmilyen körülmények között nem lehet erőszakkal és rombolással terjeszteni
      - ebből Hága lesz
      - brüsszeliekkel a bűntársak között
      - aki lerombolja mások otthonát, köteles őket befogadni, nem vitetheti el mással a balhét
      - a nem keresztény menekülők egy összeomlott, diszfunkcionális kultúra hordozói, teljes kultúraváltás és integrációs tanfolyam nélkül bűncselekmény őket a nyugati civilizációra rászabadítani, mert az lesz belőle, ami Franciaországban lett
      - a magyar társadalom ne legyen olyan, mint most a francia

      Felteszem, hogy ezek többségével te is egyetértesz, hogyan csomagolnád?

      Törlés

Megmondhatod te is... de kérlek, NE tedd névtelenül!
(A szerző a beírt kommentek közül bármelyiket előzetes figyelmeztetés és minden magyarázat nélkül törölheti. Kommentedben ne használj túl sok hivatkozást, mert a rendszer automatikusan moderál!)