Nagyon kicsik a nagyon nagyban

Szóval Isten megteremtette az Univerzumot: galaxisok, naprendszerek, bolygók milliárdjait csak azért, hogy egy légypiszoknál is kisebb planétán, amit Földnek hívunk, ott legyen az emberiség. Meglehetősen beképzelt álláspont azt hinni, hogy egy ilyen roppant nagy eseménytér csakis a mi kedvünkért létezik. Ráadásul, egy alkotó elme szemszögéből nézve iszonyú pazarlás ekkora Világegyetemet létrehozni egy jelentéktelen bolygóért - mondják az ateisták. Hát tényleg ilyen jelentéktelenek vagyunk?
 

John Lennox (balra) és Lawrence Krauss (jobbra)

A felvetés világos és sokszor előkerül. Az ember megszédül, szinte megrészegedik, ha a körülötte lévő valóság méreteire gondol, és ebből csupán egy dologra képes következtetni: önmaga jelentéktelenségére. Kopernikusz és Galilei munkássága emocionálisan is megterhelő lehetett, mert mindketten rávilágítottak arra, hogy nem mi vagyunk a létezés középpontjában. Ám ha csak egy galaktikus pattanásnak számítunk a Világegyetem testén, akkor milyen alapon is beszélünk arról, hogy ez az egész a mi kedvünkért és boldogulásunkért létezik?

A kérdéssel foglalkoztam már korábban itt a blogban is - akkor megemlítve, hogy a jelentőség fogalmát nem biztos, hogy különféle méretekben és időben kell meghatározni. Éppen ellenkezőleg: inkább a bonyolultság és a tudatosság mértéke az, ami valaminek jelentőséget kölcsönöz. Ennek értelmében pedig bizony azt látjuk, hogy sem a nálunk kisebb mérettartományban (az atomok világában), sem a nálunk nagyobb mérettartományban (a galaxisok világában) nincs olyasfokú komplexitás, mint ami csak egyetlen egy emberi lényt jellemez. Úgy is mondhatnám, hogy az Univerzum, ami a fejünkben van sokkal nagyobb és összetettebb, mint az Univerzum, ami kívülről körülvesz bennünket.

Azért agyalok most ezen a kérdésen, mert az előző bejegyzésben említett John Lennox és Lawrence Krauss egy vitáját hallgattam a napokban, ahol ez a dilemma ismét felbukkant. Krauss érvelésének egyik lényeges pontja és tulajdonképpeni mondanivalója az volt, hogy a nagyon kicsi emberiség itt vegetál a nagyon nagy Univerzumban - ennek a pazarlásnak pedig egy Teremtő Intelligencia szemszögéből nézve nincs semmi értelme. Egy istenség nem pazarol - nem művel olyat, hogy a nagyon nagy eseménytérből a nagyon kicsire fókuszál.

Nos, természetesen elfilozofálgathatunk azon, hogy minek mennyi értelme van, mindazonáltal eszembe jutott az érvelést hallgatva, hogy Istenre szerintem mégis csak jellemző, hogy a nagyon nagyban a nagyon kicsire fordítja a figyelmét. Ebből a perspektívából szemlélve kész viccnek tűnik, hogy éppen Izraelt választotta ki saját céljai elérése érdekében. Bármennyire is szeretjük hangsúlyozni a zsidóság elsőbbségét, a helyzet az, hogy Izrael nem számított jelentős népnek a maga korában. Asszíria, Babilon, Egyiptom - csak néhány példa a világbirodalmakból, melyek talán jobb és logikusabb választásnak tűntek volna egy istenség számára. Esetleg a kínaiak, akik kulturális, tudományos és más értelemben is fejlettek voltak. De hogy éppen Izraelt, egy jelentéktelen, maroknyi, a többiekhez képest kissé elmaradott, írástudatlan nomád népet válasszon ki Isten - ez meglehetősen nonszensznek tűnik. Ráadásul a bibliai szövegben maga Isten is megerősíti, hogy nem a nagyságuk miatt döntött a zsidóság mellett, hanem mintha annak ellenére tett volna így. (Valószínűleg azért is, hogy Izrael ne mondhassa, ha elért eredményeket, azt saját potenciáljának köszönheti.)

A "kicsinek a kiválasztása a nagyban" gondolat aztán akkor éri el a tetőpontját, amikor maga Jézus születik meg. Mindez egy porfészekben, egy jelentéktelen nulla faluban, ráadásul annak is egy félreeső helyén történik. Azt hiszem abban is egyetérthetünk, hogy Jézus jelentőségét sem a pozíciója adta: megjelenésében tulajdonképpen átlagember benyomását kelthette. Vándortanítóként és gyógyítóként élte le földi életét, amiből ráadásul csak három évet szánt szolgálatra - tehát leélt 33 évének kevesebb, mint a tizedét. Egyházat sem alapított, csak 12 halászemberre örökítette küldetését.

Isten hozzáállása az ateista logika szerint csupa pazarlás.

Az a helyzet, hogy a jelentőség kérdését szem előtt tartva - mármint ha a jelentőséget egyfajta grandiózusságként, nagyságként és kiemelkedő pozícióként képzeljük el - újra és újra azzal szembesülünk, hogy Jahve mintha az elvárásokkal szemben haladna. A nagy és a kicsi közül tipikusan a kicsit választja, a jelentőségteljes és az elhanyagolható méretek melletti döntés esetében jellemzően utóbbira szavaz. Ha nem is mindig, de a fent említett kulcspontoknál látunk erre példákat. Márpedig ha a Szentírás szerint ez egy olyan tulajdonság, amivel Isten rendelkezik, akkor miért ne tehetne így kozmikus léptékben?

Jelentéktelenek vagyunk, akik egy jelentéktelen bolygón élnek? Attól függ mit értünk a jelentéktelen fogalma alatt. Mindazonáltal azt látjuk, hogy Jahvéra jellemző tett, hogy a nagy eseménytérben a grandiózus helyett a jelentéktelennek tűnőt válassza ki tervei megvalósításához. Ha pedig valakit nagyon letör a gondolat, hogy a bámulatos nagy kozmoszban a porszemnél is kisebbnek kell látnia magát, egy kis lelkifröccsnek jól jöhet Pascal nagyon találó megjegyzése:

"Mi az ember a természetben? Semmi a végtelenhez képest, minden a semmihez képest. Valami a semmi és a minden közt, középen."