Kissé zavarban vagyok, mert úgy érzem magamat sodortam bajba: a reformációról szóló rövidke sorozatomban azt ígértem, hogy annak jeles személyiségeit fogom bemutatni - minden irányzatából egyet. Most azonban a radikális reformációhoz értem, s ennek kapcsán nem tudok kiemelni egyetlen karakterisztikus illetőt sem. A főként anabaptisták által fémjelzett mozgalomban ugyanis túl sok minden kevereg a kondérban...
Sőt, ha őszinte vagyok magamhoz, már a bevezetőben említett problémát sem pontosan fogalmaztam meg: a radikális reformáció a közhiedelemmel ellentétben nem csak a baptisták elődjének tartott anabaptizmusról, hanem például a spiritualistákról is szólt. De maradjunk mégis az ismertebb "baptista vonalon", ami talán egy zürichi házikóban kezdődött, nevezetesen Felix Mantz lakhelyén, ahol 1525. január 21-én újrakereszteltek egy bizonyos Jörg Blaurockot, aki korábban katolikus pap volt. A keresztelési liturgiát egy bizonyos Konrad Grebel (lásd a képen) vezette. Ahogy látom, Grebel maximum lábjegyzet a legtöbb reformációval foglalkozó szakirodalomban, nevét is alig említik, pedig az előbb említett két úriemberrel együtt hárman alkották az anabaptista mozgalom vezetőit Svájcban.
Grebel és az anabaptisták természetesen arról a legismertebbek, hogy elkötelezetten hinni kezdtek abban, valakit csak felnőttként szabad megkeresztelni. Azaz akkor, amikor már kognitív képességei teljes birtokában képes elhatározni magát Krisztus követése mellett. Grebel egyébként magát a keresztény életet is érett férfinek való küzdelemként képzelte el:
"Az igazhívő keresztény bárány a farkasok közt, bárány a vágóhídra. Félelem és megpróbáltatások, üldöztetések, szenvedés és halál közepette kell megkeresztelkednie, tűz által megpróbáltatnia, s az örök béke hazájába eljutnia nem testiekkel hadakozván, hanem lelkiekkel."
Nem utolsó szempont, hogy a fenti mondatokat Grebel egy bizonyos Münzer Tamásnak írta - igen, a harcos és hírhedt radikalistának, aki a reformációt is fegyverrel akarta kivívni. Ugyanakkor máris megjegyzem, hogy az anabaptisták nem értettek egyet Münzerrel abban, hogy az evangéliumot karddal kellene védeni - szellemi dolgot szellemi módon szükséges oltalmazni. Tökéletesen hibás gondolat összemosni Münzer erőszakosságát a tipikus anabaptista felfogással! Ezzel persze nem azt mondom, hogy nem voltak rámenős radikalisták (azok mindenhol vannak) az újrakeresztelők soraiban, de azt igen, hogy nem róluk szólt az anabaptizmus.
Ennél érdekesebb azonban, hogy az anabaptisták eltökéltsége a felnőttkeresztség mellett gyakorlatilag nem is feltétlenül a keresztség teológiájából, hanem az egyházról alkotott felfogásukból fakad. A kiindulópont persze az volt, hogy nem a keresztség győzi le a bűnt, hanem a Szentlélek: a gyakorlatban állandóan az a veszély fenyegeti az embert, hogy mivel gyerekkorában megkeresztelték, kereszténynek érzi magát - holott pusztán ettől még nem lesz az. A helyes sorrend ezért ez: igehirdetés, hitre jutás, keresztség. A sok gyerekkeresztség viszont oda vezet - mondták az anabaptisták -, hogy mindenkit megkeresztelnek, az egyház így pedig "mindenkié lesz", noha a valódi egyház csak "keveseké". Itt jön tehát elő szerintem az, hogy a gyerekkeresztség kritikája mögött valahol az egyházról alkotott kép kritikája áll.
Végül megemlítem még Menno Simmons nevét is, aki az anabaptizmus kifejezetten szolíd és békés ágának, a mennonitáknak vezetője volt. Közülük sokan haltak mártírhalált az üldöztetésük során, ma pedig majdnem másfél millióan vannak világszerte.
Nehezen tudnám összegezni mit tanulhatunk az anabaptista reformációból. Bár megvallom őszintén, a gyerekkeresztség kapcsán most "úton vagyok", és jelenleg is rágom a témát, vizsgálgatom az érveket pro- és kontra, mégis szimpatikus számomra az anabaptizmus őszinte törekvésében az, hogy a hitet jól meggondolt, szívből származó és a presszió alatt is megőrzött kincsként kezeli. Van abban a gondolatban valami mélységesen igaz, hogy a keresztséggel könnyedén lehet "kitermelni" olyan emberek tömegeit, akik nem fogják komolyan követni Krisztust. Ezt a veszélyt persze Luther, Kálvin és a többi reformátor is látta, de ők nem azzal válaszoltak rá, hogy elvetették volna a gyermekkeresztséget. Melyikük járt el akkor helyesen?
Végre egy szimpatikus irányzat: régi felfogás szerint aki nem nagyon-nagyon következetesen ügyes, az el fog kárhozni. Tehát – temérdek egyéb óvintézkedés mellett – minél fiatalabban meg kell keresztelkedni.
VálaszTörlésMai felfogás szerint viszont fordítva van, aki nem következetesen, javíthatatlanul elvetemült, az egyszerűen nem képes elkárhozni, még akkor sem, ha el akar, tehát tök felesleges minél fiatalabban megkeresztelni.
És egyetértek azzal, hogy a gyermekkeresztség olyan tömegeket termel ki, akik nem követik komolyan Jézust, nem is igyekeznek megérteni a tanítást. A felnőttkeresztség szerintem nagyon jó és aktuális gondolat.
Laci, ha nem haragszol meg, nem tudok kiigazodni rajtad. :-) De tényleg. Az előző két "reformációs" bejegyzésben mintha az átlagnál jobban "előjött" volna belőled a katolikus hívő, most pedig - amikor a gyermekkeresztség került előtérbe, ami az összes nagyegyház számára alapvető doktrína - a reformáció oldalára állsz.
TörlésNem értem, na, tényleg nem. :-)
Igyekszem mindenkor a józan ész oldalán állni, nekem ez sokkal fontosabb „A”, „B”, „C” felekezetnél. A felnőttkeresztséget ésszerűnek látom. Manapság a katolicizmus sem hangsúlyozza, hogy mi lesz, ha egy gyereket nem keresztelnek meg „időben”. Ez a gyakorlat igazából a magas gyermekhalandóság korából ránk maradt szokás, ma már nincs igazán értelme, inkább kontraproduktív.
TörlésEzt értem, de az ember arra számít, ha valaki egy felekezethez csatlakozik, akkor az adott felekezet teológiai hangsúlyaival azért többnyire egyetért. Márpedig a gyermekkeresztség egy hangsúlyos eleme a nagyegyházak szentségtanának, és az egyik olyan, amit még a nagy reformálás közepette sem adtak fel a reformátorok (kivéve a bejegyzésben említett anabaptistákat).
TörlésPersze nekem ezzel nincs gondom, csak meglepődtem a kiállásod miatt. :-)
Nem szoktam tiltakozni a gyermekkeresztség ellen, hiszen nem gondolom, hogy árt.
TörlésA felnőtt keresztények lagymatagsága aggaszt, ahogy mindenki mást is, és ez összefüggésben áll a gyermekkeresztséggel, de persze nem csak azzal.
Mintha csalódott lennél, hogy (ezek szerint) nem vagyok vonalas. A többi kommentem sem a vonalasság terméke, hanem a józan észé. Egy vonalas fickó könnyen iktatható a maga felcímkézett dobozkájába. (Azért mondja, amit, mert X. Ha nem lenne X, egészen mást mondana.)
A józan eszű fickó szövegén viszont célszerű elgondolkodni, és ez sokkal bonyibb. Mint az Élet és a Valóság.
Nem vagyok csalódott egyáltalán, inkább meglepett. Az eddigi kommentjeid, melyek a reformációs cikkeimhez íródtak inkább arról győztek meg, hogy erősen katolikus szemszögből (és szerintem nagyon egyoldalúan) ragadod meg Luther és Kálvin személyét, munkásságát. Arra számítottam, hogy akkor az eleve radikálisabb anabaptizmus kapcsán ez még inkább így lesz - és nagyon nem így lett, de ez nem baj! :-)
TörlésLám, milyen nehéz egy külsőleg ránk rakott dobozból kitörni. Annak ellenére, hogy hangsúlyozni szoktam, nem egy konkrét termék eladásával foglalkozom, hanem a józan ész mint módszertan terjesztésével, a földi jólét növelése érdekében.
TörlésHa jól gondolom, az eredendő bűn (és bűnösség?) elképzelése miatt gondoljuk azt, hogy egy gyermeket jobb minél hamarabb megkeresztelni, mintha ez valahogy üdvözítené őt. De én ebben egy tévedést látok - egy gyermek (vagy szellemi fogyatékos, vagy akárki, aki nem beszámítható) szerintem nem fog elkárhozni, mert nem felelősségre vonható és nem kárhoztatható. Ez még az emberi jogrendben is evidencia. Szerintem nem azért kárhozunk el, mert eredendően bűnösök vagyunk, hanem az ember akkor lép a kárhozat útjára, ha vétkezik és lázadó lesz. Bűnt elkövetni és lázadni ami egy morálisan felelősségre vonható, beszámítható ember tud csak.
VálaszTörlésMegértésem szerint Ádám bűnbeesésének következménye ránk vonatkozóan a halál, nem pedig az eleve bűnösség és az elkárhozásra születés. Természetesen azt nem vonom kétségbe, hogy minden ember kivétel nélkül lázadóvá válik ahogy az értelme kinyílik és szüksége van az egyetlen nem lázadó, Jézus Krisztus áldozatára - abban viszont őszintén szólva már bizonytalan vagyok, hogy azért lesz-e minden ember lázadó, mert valahogy vírusként, "genetikailag" örököljük szüleinktől a bűnös természetet, vagy egyszerűen Isten jelenlétének a hiányának és a világ általános romlottságának saját tökéletlenségünkkel való kombinációja eredményezi azt, hogy törvényszerű módon a lázadás útjára lépünk? Azért vagyok ebben bizonytalan, mert Ádám sem örökölt a szüleitől semmilyen rossz természetet, és mégis lázadóvá vált (külső behatásra), és utána az is maradt - miközben Jézus, aki 100%-ban emberré lett, és Ádám leszármazottja már csak szoteriológiai okokból sem örökölhetett semmiféle bűnös természetet (viszont ha a bűnösség öröklődik minden emberre, akkor itt van egy inkompatibilitás, nem lehetett akkor ő az utolsó Ádám), hanem egyszerűen csak nem lett lázadó, hanem letette az akaratát - miközben a test erőtlensége és az ellenség őt is a lázadásra csábította - ez egyértelmű az evangéliumból. Ráadásul ha egy gyermek eleve bűnös lenne, akkor minden elvetélt magzat, vagy megtérése előtt meghalt gyerek elveszne, nem lehetne őszintén egy gyászoló szülő szemébe nézni és megnyugtatni afelől, hogy a gyermeke teljesen biztos, hogy az Úrnál van.
Bevallom, jelenleg nem tudok igazán pontot tenni az egész kérdésre, inkább csak kérdéseim vannak, amelyekről tudom, hogy ráadásul némileg kilógnak saját keresztény közegem tipikus felfogásából a témában.
Annyit kiegészítésként, hogy a református teológia a keresztséget nem az eredeti bűn miatt indokolja, hanem az Isten szövetségébe való felvétel pecsétjeként. A körülmetélés újsszövetségi megfelelőjeként.
TörlésIgen, ezt értem, én nem is elsősorban azzal próbáltam foglalkozni, hogy mi a keresztség, hanem hogy miért nem tűnik alapvetően logikusnak az, hogy a "gyermekhalandóság miatt" izgulva kell megkeresztelni egy gyereket - elsősorban afelől gondolkodva, hogy egy gyerek miért kárhozna el.
TörlésAz egy másik kérdés, hogy ha elkárhozna egy gyerek, akkor a keresztség megmenti-e. Véleményem szerint ha a bemerítkezést a körülmetéléshez hasonlítjuk, akkor szintén "nem" a válasz, mivel az ószövetségi körülmetélés sem volt megmentő erejű - Ábrahám nem a körülmetélése miatt lett igaz ember, hanem a hite miatt, aminek a pecsétje volt a körülmetélés. Egy 8 naposan körülmetélt gyerek pedig szintén nem a körülmetélése miatt lett igaz ember, ez csak a szövetség népéhez való tartozását erősítette meg és kötelezettségekkel látta el (meg kell tartania a törvényt egész életében) - de ettől függetlenül az egész csak akkor használt neki, ha felnövekedve igaz emberként élt, ami pedig szívbeli állapotot igényelt (az ószövetség és újszövetség is tele van feddésekkel, hogy a test körülmetélése nem ér semmit, ha a szívbéli tartalom és az Isten fele való hűség hiányzik).
Más a helyzet persze, ha valaki úgy gondolkodik, hogy a keresztség maga a szívbeli körülmetélés, ez esetben a keresztség a körülmetélés valósága lesz, és az előző szempontok nem relevánsak. Én azt gondolom, hogy van egy csapda (tévedés?) abban, ha a bemerítkezés puszta rítusát úgy fogjuk fel, hogy az azonos a szívbeli körülmetéléssel, vagyis hogy pusztán annak "helyes" elvégzése folytán automatikusan megtörténik a szívbeli körülmetélés. Egy gyerek esetén ez nyilván nem történik meg, hiszen akkor a bemerített gyerekek mind istenfélők lennének és üdvözülnének, holott ez nem így van, a gyerekkori keresztség a tapasztalatok szerint egyszerűen nem tesz valakit önmagában istenfélővé, mindenki ismer számos ellentétes példát. Felnőttkorban, ha a keresztség a már kialakult hit hatására történik meg szabad akaratból, akkor világos a helyzet, Ábrahámhoz hasonlóan az illető engedelmeskedik Isten parancsának, és a bemerítkezés egy belső állapot szimbolikus kifejezése lesz - az illető Isten szövetségese (azt is megértem, ha valaki úgy gondolkodik, hogy ekkor történik meg a szív körülmetélése valóságosan - lehet, hogy így van, az biztos, hogy ha valaki megtér, akkor engedelmességből meg kell keresztelkednie, és ha ezt direkt nem teszi meg, holott ismeri Jézus erre vonatkozó rendelését, akkor az bizonyítja azt, hogy a szíve nincs körülmetélve). Gyerek esetén, ha a keresztség nem csak egy rítus (az esetek 95%-ban szerintem az), hanem a hit cselekedete (pl. a szülők részéről) valamilyen speciális körülmény hatására teszik (pl. üldöztetés, a gyereket elviszik tőlük, stb.), akkor szintén más helyzet - ez esetben szerintem nem maga a keresztség rítusa van a gyerekre hatással, hanem a szülők őszinte hite, amit Isten figyelembe vesz és a gyerek életét úgy alakítja, hogy az ellenség ne legyen sikeres abban, hogy elzárja a hittől.
Csak hangosan gondolkodok ezekről a dolgokról.
Még annyi megjegyzés, hogy a vízkeresztség=szív körülmetélése dologgal az is a bajom, hogy már Mózesnél megparancsolta Isten Izrael fiainak, hogy "Metéljétek azért körül a ti szíveteket, és ne legyetek ezután keménynyakúak". Ezt Isten vagy úgy mondta nekik, hogy tudta, hogy erre képtelenek, vagy pedig jogos elvárásként támasztotta feléjük. Én ez utóbbit gondolom, az ószövetségben is voltak körülmetélt szívű, igaz emberek, vízkeresztség nélkül is. Az újszövetségi keresztények is körül vannak metélve, kéz nélkül való körülmetéléssel, de ez szerintem a megtéréssel jön létre, nem a vízkeresztséggel.
Törlés"Akiben körül is metéltettetek kéz nélkül való körülmetéléssel, levetkezvén az érzéki bűnök testét a Krisztus körülmetélésében; Eltemettetvén Ő vele együtt a keresztségben, akiben egyetemben fel is támasztattatok az Isten erejébe vetett hit által, aki feltámasztá Őt a halálból."
Ennek a résznek szerintem a logikusabbnak tűnő olvasata az, hogy az első mondat a szívbéli hit létrejöttére utal (ez a kéz nélkül való körülmetélés, ami nem egy kizárólag újszövetségi jelenség), a második pedig a keresztségre vonatkozik, és nem teszünk egyenlőségjelet a kettő közé (vagyis az első mondat nem a keresztség által valósul meg). De ez csak egy vélemény.
Szerintem ma már sehol nem uralkodó gondolat a kereszteletlen gyermek kárhozata. Augusztinus állított valami hasonlót, ezt ma már a történelmi egyházak is kétlik.
TörlésSteve, amennyire jól értem a reformátorokat, a gyermekkeresztség teológiai kiindulópontjának semmi köze nincs az attól való félelemhez, hogy esetleg egy idejekorán meghalt gyermek elkárhozik. Azt nem mondom, hogy ez a gondolat a történelemben sosem kapott hangsúlyt, de nem ezért keresztelnek gyerekeket.
TörlésA dolog kiindulópontja, hogy a keresztség gyakorlatilag szövetségkötés az Istennel, aminek nem az ember, hanem maga Isten a kezdeményezője. Az Ószövetségben ez a körülmetélés volt, azáltal köttetett meg a szövetség, és ha belegondolsz, a néhány napos gyermek ott sem tudta mi történik vele - de Isten mégis elfogadta az így kötött szövetséget. Sőt, ez a "módszer" Isten ötlete volt.
Mivel a Bibliára egyáltalán nem az a jellemző, hogy az Újszövetség felé haladva szűkülnének a lehetőségek, sőt inkább bővülnek, ezért nem logikus azt gondolni, hogy míg az Ószövetségben Isten szövetséget kötött a gyerekekkel, az Újszövetségben kizárja őket ebből a lehetőségből. Az ÚSZ egész hangvétele arról szól, hogy a gyerekeket Jézushoz / Istenhez kell engedni!
Ezért a nagyegyházi teológiában a keresztség nem más, mint az új szövetség jele, ahogy a körülmetélés volt az ó szövetség jele. S ahogy az járt a gyerekeknek az ószövetségi időkben, úgy ez is jár nekik. Ennek igazolására szokták felhozni az oikos (=házanépe) szót, amikor az apostolok az egész háznépet megkeresztelik, amiben valószínűleg nem csupán felnőttek voltak.
Nagyon röviden ennyi, kb. ebből kell kiindulni.
„az ószövetségi körülmetélés sem volt megmentő erejű”
Törlés– Kicsit többet kellene tudni az ójudaizmusról: ahogy a monoteizmusa valójában monolátria, úgy az üdvösségtana mechanikusan vérségi. Egy ójudaista üdvössége nem azon múlik, mit tesz, hanem hogy kinek született.
Jézus megújítja ezt a rendszert, attól kezdve számít a lelkiség. Az ójudaizmusban nincs olyan lelkiség, amit ma – Jézus alapján – annak tartanánk. Illetve technikailag lehetséges a lelkiség, hiszen nem tilos, de semmi köze a sors alakulásához.
Gyakorlati példa: egy sokszoros vallási törvényszegésben élő zsidó, aki abszolút nem hisz Jehovában, ójudaista nézetben végtelenül felette áll annak a gójnak, aki belső meggyőződésből keresi Jehova akaratát, és egész életében igyekszik annak megfelelően viselkedni, mély lelki élettel, stb. Más kaszt, más sorssal. A két kaszt közötti szakadék a születéstől a halálon át az örök életen keresztül húzódik, és nem hidalható át. Ez gój szemszögből nagyon furcsa, hiszen erősen antidemokratikus és igazságtalan(nak tűnik), de ellenőrizhetően így van. Ne feledjük, hogy az ójudaizmus egy ókori, törzsi „vallás”, amely nem újult meg egy sorsfordító ponton. Az ókorban a demokrácia még üres fogalom volt (Athén sem bírta sokáig), a törzsek nem törekedtek általános igazságosságra.
A kereszténység üdvösségszemlélete pedig még egy kopernikuszi fordulaton is átesett kb. 100 évvel ezelőtt: addig az volt a vélekedés, hogy az „üdvösségtechnológia” összes lépését be kell tartani, megfelelő sorrendben, különben megragad Sátán, és visz a pokolra. Luther is így vélte, ezen a modellen belül maradt az életműve.
A fordulat óta pedig úgy véljük, hogy elkárhozni nagyon nehéz, felesleges agyalni az „üdvösségtechnológián”, mert nem oszt, nem szoroz. Isten végtelenül jó és szerető, ez a lényeg.
Csakhogy: aki szabályt szeg az iménti mondatban bízva, az a szabályszegés gyakorlati következményei miatt erősen rongálja a saját földi életét és a szeretteiét. Isten szabályait valójában a földi boldogságra törekedve célszerű betartani, és kevésbé az örök boldogság miatt, ami mai vélekedésünk szerint nincs komoly veszélyben. A földi helyzetünk annál inkább!
Szia Sytka, Zoltan LNagy,
Törlésigen, a gyermek üdvözülésének kérdésre azért tértem ki, mert fentebb Laci részéről felmerült a gyerekhalandóság, mint történelmi érv a gyerekeresztség mellett. De amikor erről írtam, akkor nem a keresztség jelentésének kérdést kezdtem boncolgatni, hanem azt próbáltam értelmezni, hogy egyáltalán mit jelent a bűn, miért bűnös az ember, valóban kárhozatra születünk-e - a bűnösség a gyerekre átöröklődik-e olyan értelemben, hogy ő potenciálisan elkárhozik-e, ha gyermekként meghal (akár meg volt keresztelve, akár nem) - azt próbáltam fejtegetni, hogy szerintem nem, de ez a kérdés érinti azt is, hogy mit jelent az eredendő bűn/bűnösség, van-e ilyen ebben a formában.
Amit Sytka ír a keresztségről, azzal nincs sok problémám, viszont ennek akkor van egy olyan olvasata, hogy a keresztség igazából egy teljesen szimbolikus cselekedet, a megigazulás/üdvösség pedig a szív állapotától függ csak (ahogy az ószövetségben sem eredményezett a körülmetélés üdvösséget, ahhoz akkor is is a szív körülmetélése kellett). Az tehát, hogy egy gyerek meg lett-e keresztelve, vagy sem, semmilyen összefüggésben nem áll az üdvözülésével ezek szerint. Mégis, valahogy ez sem tűnik teljesen helyesnek, mert a keresztséget ez végül teljesen kiüresíti, ahogy az egyházi gyakorlatban tényleg ki is üresedett: amikor a sík világi életvitelt élő, elvileg református rokonok viszik a gyereket "keresztelni" mert úgy illik, és az egyház ezt a szolgáltatást gond nélkül meg is csinálja, akkor valójában egy értelmetlen képmutatás és bohóckodás zajlik, teljesen mindegy, mi mögötte az eredeti a teológia. Vagy nem?
Steve, de valóban ki tud üresedni - ezt már a reformátorok is látták, nem új ez a probléma. Mit lehet tenni? Két lehetőség kínálkozik:
Törlés1. Felszámoljuk a gyermekkeresztséget. A bejegyzésben említett anabaptizmus ezt az opciót választotta. Ők a gyerekkeresztséget ekkléziológiai és más teológiai alapon elvetették.
2. A reformátorok (Luther, Kálvin) többsége úgy döntött, nem a gyerekkeresztség a baj, hanem az, ahogyan az egyház gyakorolja, és "fűnek-fának" kiszolgáltatja. Ők a gyerekkeresztséget teológiailag továbbra is megalapozottnak vélték, de azt, hogy "szolgáltatást" csinált belőle az egyház, nem tudták elfogadni.
Ezért van az, hogy a nagyegyházakban a keresztséget követi a bérmálás / konfirmálás, ami (elvileg legalábbis) a hitvalló megerősítése a szövetségnek. Persze sokszor azt sem veszik komolyan, de már elnézést: a kisebb egyházakban is bemerítenek "fűt-fát", akik utána néhány hónappal már be sem teszik a lábukat a gyülekezetbe. Sosem felejtem el a nagy baptista hittérítő, Kornya Mihály szavait, aki talán ezer embert is bemerített, aztán élete vége felé azt mondta, hogy "a fele ördög volt".
Szóval, aki azért ítéli el a gyerekkeresztséget+bérmálást/konfirmációt, mert az nem komoly, ezt sajnos akár a felnőtt verzióra is mondhatná. Az emberek nem veszik ezt elég komolyan, én így látom.
A nagy kérdés számomra, ha valaki viszont tényleg szívből és komolyan átment a gyermekkeresztség+konfirmáció két lépésén, azt szabad-e és szükséges-e újra bemeríteni, ha egy kisebb felekezethez csatlakozik?
Szia Sytka,
Törlésigen, igazad van ebben. A gyerekkeresztség + konfirmáció tulajdonképpen a zsidó körülmetélés + bar micva mintáját követi (a gyerek ez utóbbi során lesz morálisan felelős a törvény parancsolatai tekintetében).
De nekem ez az egész valahogy nem meggyőző. Eleve nem látom teljesen, hogy a körülmetélés és vízkeresztség miért lett összekapcsolva a Kolossé 2-n kívül, ahol szerintem a kéz nélkül történő, vagyis a szív körülmetéléséről van szó, aminek a jelentéstartalma elég jól meg van határozva az ószövetségben "metéljétek azért körül a ti szíveteket, és ne legyetek ezután keménynyakúak", és nem hiszem, hogy az újszövetség azt étértelmezte volna. Másrészt pedig a gyerekkeresztséggel valahol kényszerpályára jutunk, ahelyett, hogy a tudatos keresztséget használnánk arra, hogy a keresztény közegben felcseperedett gyermek kinyilváníthassa elkötelezettségét a hit mellett, ki kellett találni a bérmálkozás/konfirmáció egyházi gyakorlatát, hiszen a keresztséget már gyerekkorban "ellőttük", miközben annak nincs is valóságos tartalma úgy.
Ezzel nem azt mondom, hogy én harcosan ellene lennék a gyermekkeresztségnek, de mivel véleményem szerint üdvösség miatt nem kell (egy gyermek amúgy sem kárhozik el, lásd a korábbi gondolatmenetemet, vagy ha valaki szerint mégis, akkor sem a gyerekkeresztség fogja megmenteni), valóságos pedig haszna sincs (bár szimbolikus cselekedetként lehet haszna, üzenetértéke a gonosz felé, hogy ez a gyermek Isten országához tartozik, de ahhoz hitre is szükség van a bemerítők részéről, amihez pedig erre a koncepcióra irányuló helyes teológia kellene) - miközben később, tudatosan megcsinálva nagy haszna lehetne a hívő számára. Ezért a gyakorlat egész egyszerűen pusztán kontraproduktívnak és feleslegesnek tűnik. Ez persze csak privát vélemény.
Egy ötlet: el tudjátok képzelni, hogy Keresztelő János valakit nem merít be a mikvébe (rituális fürdőbe) olyan alapon, hogy szerinte az illető nem gondolja komolyan? Igaz, a farizeusokat elhajtotta, de nem azért, mert egy-egy konkrét farizeust nem tartott őszintének, hanem mert a testület egészét ellenezte.
TörlésKeresztelő János nem vette a bátorságot, hogy megrostálja a jelentkezőket, hanem szolgáltatott. Ennek alapján nem túlzás fanyalogni, hogy a keresztség „szolgáltatás”?
Még egy apró kiegészítés: a korai egyházban (ami túlnyomórészt zsidó volt) mind a körülmetélés, mind az alámerülés elég jól körülhatárolt, és ószövetségi/zsidó gyökerekkel rendelkező jelentéstartalommal bírt. De tény, hogy ezek között végső soron volt átfedés, hiszen azok "szellemi" értelme összefonódik: a szív körülmetélése az Istenhez fordulással és megtéréssel áll összefüggésben, az alámerülés pedig a bűnökből, tisztátalanságokból való megtisztulással. De viszont a szív körülmetélése csak (!) felnőtt korban tud megtörténni az ószövetségben is, csecsemő korban nem. Éppen emiatt ha a keresztséget a körülmetéléssel akarjuk összekapcsolni, akkor csak a szív körülmetélésével tudjuk azt összekapcsolni, nem a fizikaival (legalábbis ha igei, újszövetségi kapcsolatot keresünk és nem valamilyen légből kapott magyarázatot), ezért pontosan nem logikus ezzel a gondolatmenettel a gyerekkeresztség mellett érvelni (más érvek lehetnek mellette ettől függetlenül, csak konkrétan ez nem tűnik értelmesnek számomra). Vagy rosszul értem?
Törlés@Laci:
Törlés"El tudjátok képzelni, hogy Keresztelő János valakit nem merít be a mikvébe (rituális fürdőbe) olyan alapon, hogy szerinte az illető nem gondolja komolyan"
Igen, telesen el tudom képzelni. Egyrészt ahogy írod, egyértelműen elhajtotta azokat, akik nem akarták megteremni a megtérés gyümölcsét (mondandója szerint számukra a bemerítkezés inkább extra ítéletet hozott volna, mert képmutatás lett volna). Hogy mennyire szívbéli alapon közelítette meg a kérdést, az is mutatja, hogy magát Jézust sem akarta bemerítkezni, mert az.ő esetében pedig úgy érezte, hogy Jézusnak nincs rá szüksége. Tehát ő nem egy bemerítő szolgáltatást csinált, hanem a szív állapotát nézte, hiszen próféta volt.
Én nem olvasom ki Alámerítő János történetéből, hogy ilyen alapon szelektált volna. A farizeusokat ruha alapján küldte el, nem látott a ruha alá, és nem is akart. Jézust tiszteletből nem akarta alámeríteni. Nem látta a szíve állapotát, galambszerű lángot látott rá leszállni. (Mint egy mai auralátó.) Szerintem kb. olyan volt, mint a Blaha aluljáróban világvégét jövendölő kótyagos ordítóművész, akinek alapból mindenki viperafajzat. Azzal a különbséggel, hogy Alámerítő csak a törzsszövetsége tagjait szidta és alázta, a többi ember nem érdekelte.
TörlésMég egy kérdés: mi történt volna, ha egy gój jelentkezik bemerítésre? Kihívják rá a római helyőrséget, és elvezettetik? Ellökdösik? Leköpik? Figyelmen kívül hagyják, mint ha nem is létezne?
Ajjaj Laci. :) Keresztelő János az újszövetség szerint a legnagyobb próféta volt Jézus előtt, őszintén szólva rendkívül csalódott lennék, ha ruha alapján ítélt volna. A farizeusokat nem általában ítéli el az újszövetség (több igaz farizeust, írástudót, szanhedrin tagot említ az újszövetség) - mind Jánosnak, mind Jézusnak a képmutatással volt a baja, valamint az emberi hagyományok Isten igéjének kárára történő erőltetésével. Jézusra a Szent Szellem a bemerítkezése után szállt le, nem előtte, de mégis előtte felismerte, hogy Jézus ki, hiszen ezért nem akarta bemeríteni.
TörlésJános elsősorban Izrael fiai felé hirdette a megtérés üzenetét, de ha egy nem izraelita meg akart térni Izrael istenéhez, azzal semmi probléma nem volt - lehetett belőle istenfélő pogány, vagy ha a törvényt is meg akarja tartani, akkor prozelita - ezek működő intézmények voltak abban a korban (is), így Jánosnak semmi baja lett volna egy ilyen hívővel, ahogy Jézusnak sem volt (és általában bármelyik zsidónak sem).
"Szerintem kb. olyan volt, mint a Blaha aluljáróban világvégét jövendölő kótyagos ordítóművész, akinek alapból mindenki viperafajzat. Azzal a különbséggel, hogy Alámerítő csak a törzsszövetsége tagjait szidta és alázta, a többi ember nem érdekelte."
TörlésAzért ez elég bátor jellemrajz szegény Keresztelő Jánosról. Az igaz, hogy stílusában, sőt üzenetében számos esszénus elem felfedezhető (ez egyébként még Jézusra is igaz!), de azért úgy tűnik, nem feltétlenül csak onnan merített. A megtérés hirdetésében radikális volt, az biztos, de azért én nem keverném össze a nagy elhivatottságtudattal és hangerővel rendelkező blahás megmondóemberekkel.
János (ahogy Jézus is) tömeghatású ember volt. Jánosra a hatalom legfelsőbb szintjén felfigyeltek, Heródes börtönbe vetette, Heriódiás pedig mindent megtett, hogy eltegye láb alól. Az elit a leírás szerint attól félt, hogy a nép simán fellázad ellenük, ha nyilvánosan kétségbe merik vonni János prófétai mivoltát. Egyáltalán nem egy Blaha aluljáró szintű emberről, vagy egy társadalom perifériáján élő mániákusról van szó.
TörlésEz teljesen igaz. Egyébként János hatását jól mutatja, hogy mozgalmának még jóval halála után is maradtak követői (ahogy az ApCsel ír róla, hogy voltak, akik csak az ő keresztségével keresztelkedtek meg). És mindezt úgy érte el, hogy egyetlen csodát sem tett. :-) Lenne mit tanulni tőle a mai "csodatévőknek" :-)
TörlésKar, hogy L.V. egyes szelsoseges zsido iranyzatokban meglevo gondolatot altalanosnak tekint. Kulonosen is kar, hogy ezt annak ellenere teszi, hogy szembe megy a Bibliaval. (Ha igaza lenne, hogy kerulhettek volna nem zsido szemelyek Jezus csaladfajaba is?) Igaz, sok keresztyen\kereszteny gyulekezetben is szembesultem mar azzal a gondolattal, hogy "keresztenynek csak szuletni lehet; ha valaki zsido szuloktol vagy nagyszulotol szarmazik, az soha nem lehet igazi kereszteny". (Bocsanat, de ezen a gepen csak angol es heber karakterkeszlet van.)
VálaszTörlésEgyetértek. Valójában a kereszténység ("messianizmus") nem összeférhetetlen a zsidósággal, hanem pont fordítva, annak lényegéből fakad/kéne, hogy fakadjon. Bibliai szemszögből pontosan az a meglepő fordulat, hogy nem zsidók is csatlakoznak a zsidó Messiáshoz, és Isten a Bábelkor magára hagyott népeket is megkeresi és a családjába fogadja.
TörlésA kereszténység egy ízig-vérig zsidó dolog, ezt csak azért nem értjük, mert sikerült az egészet kiragadni az eredeti kontextusából és valahogy "európaivá" formálni. Most éppen azzal foglalkozok, hogy az evangéliumok modern héber fordítását olvasom (az israeli bible society féle új verziót, de néha belekukkantok a Delitzsch féle verzióba), most járok Márk végén. Meglepő, hogy már csak az, hogy a nevek, kifejezések és az egész kontextus héberül van, és a fordítók ahol lehet, igyekeztek megőrizni a fogalmi konzisztenciát is a tanakh-al, jelentősen más feelinget ad a történetnek.
sziasztok,
VálaszTörlésegy kérdés merült fel bennem a gyermekkeresztséggel kapcsolatban..
Ha a reformátorok azért maradtak meg a gyermekkeresztségnél, mert a megkeresztelendő gyermek már egy szövetségbe lépett és abban élő házaspár gyermeke, akkor magukat miért nem anabaptizálták, hiszen megtéretlen katolikus szülők (szövetségen kívüli) gyermekeként részesültek a keresztségben?
Ugyanakkor a konfirmálatlan szülők gyermekeit sem lehetne megkeresztelni, mivel a szövetség nem valósult meg!!
IGEN? NEM? NA UGYE!
Kedves Hugo!
TörlésA szövetség és ígéret Isten Anyaszentegyházára (egyetemes, látható és láthatatlan) vonatkozik, nem felekezetre. Az ígéret látható pecsétje a keresztség, melyet minden keresztyén/keresztény egyház gyakorol az Atya, Fiú, Szentlélek nevében. Ezt a reformátorok soha nem vitatták el a katolikusoktól, érvényesnek tekintették. A keresztség sakramentális, szentségi jellege erősebb, mint a gyakorlati felmerült kérdés: "hitlen katolikus". Az anabaptizálástól a reformátorok mind elvből, mind gyakorlati szempontból irtóztak. A csecsemő keresztségnek vannak gyenge pontjai, de a felnőttnek is. Mondjuk a baptistáknál hányat anabaptizálnak, ha kiderül, hogy a valódi megtérés a bemerítkezés után történik? A hívőség kritériuma népegyházi szinten sokkal árnyaltabb mint mondjuk baptista, evangelikál stb. vonalon.
A konfirmálatlan szülő gyermekeit tudtommal valóban nem lehet megkeresztelni, a vegyes házasság árnyalja ezt.
Kedves Zoltán,
Törlésköszönöm a válaszod, de még mindig nem értem....
Luther vagy Kálvin szülei mikor konfirmáltak??????????????????????
Arról nem is beszélve, hogy tudomásom szerint a protestánsoknál a 18. század óta van konfirmáció (az is a pietistáknak köszönhetően).
IGEN?NEM?NA UGYE!
hívők emberek vonatkozásában lehet szó csak szövetségről, azaz csak az ő gyereküket lehetne megkeresztelni a szövetségteológia szerint...
Mondom, elismerték a katolikus keresztséget. A reformátusra vonatkozik a konfirmálás.
Törlés